Véleménye szerint hiba lenne, ha többségi külföldi tulajdonba kerüljön az MKB Bank - de kisebbségi részesedés bevonása kívánatos, elfogadható.

Lázár szerint a gazdasági növekedés élénkítéséhez szükség van a kereskedelmi banki hitelezés élénkítéséhez, amelyhez minden támogatást meg kell adni. Ennek jegyében vizsgálják felül az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) februárban kötött megállapodást. Erről a tárgyalások megkezdődtek a pénzintézettel, azokat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezeti.

Lázár szavai egybecsengenek Balog Ádám korábbi kijelentésével. A bank vezérigazgatója a Reutersnek azt mondta: az MKB Bank Zrt. legalább 51 százalékát egy nemzetközi tender keretében szeretné eladni az állam december végéig, és a preferált tulajdonosi struktúrában külföldi befektetők is szerepelnek. Balog szerint 10-20 százalékot megtarthat az állam, 2016-ban pedig "mérsékelt" nyereséget érhet el a bank.

Az állam tavaly júliusban vette meg az MKB-t

A magyar állam 2014 július végén vásárolta meg az MKB Bankot a Bayerische Landesbanktól (BayernLB). A kormány 55 millió eurót fizetett a bankért, a BayernLB ugyanakkor tőkerendezés keretében elengedte az MKB-val szemben fennálló 270 millió euró követelését. Az MNB 2014 decemberében átvette az MKB irányítását és bejelentette, a leányvállalatokra is kiterjedően újjászervezi a hitelintézetet.

Az MKB a reorganizáció során több száz fős létszámcsökkentést hajtott végre, csökkentette a vezetői pozíciók számát, szűkítette az autóflottát, értékesítette tulajdonrészét biztosító társaságaiban, folyamatosan megválik rossz portfólióelemeitől.

Az MKB korábbi közlése szerint a tavaly megkezdett reorganizáció pozitív hatásai már az első féléves számokban is megjelentek: a bank több mint 10 százalékkal lefaragta banküzemi költségeit, ennek révén a bankcsoport vesztesége 2014 első hat hónapjához képest a negyedére, 4,041 milliárd forintra esett. Az MKB Bank konszolidált mérlegfőösszege a nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerint 4,1 százalékkal, 1 865,2 milliárd forintra csökkent 2015 első félévében - írta az MTI.

A BB-t idén júniusban fizette ki az állami befektetőcég

A Budapest Bank Zrt. 100 százalékos üzletrészét az MFB-csoporthoz tartozó Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. júniusban vásárolta meg 700 millió dollárt a General Electric Capital Group-tól; ezzel magyar állami kézbe került a Budapest Bank teljes eszközállománya és érdekeltségei, például a Budapest Alapkezelő Zrt., a Budapest Autófinanszírozási Zrt., a Budapest Lízing Zrt. és a Budapest Flotta Zrt.

A vételár forrását, állami kezességvállalás mellett, a Magyar Fejlesztési Bank biztosította hitelfinanszírozás útján leányvállalata számára. Az MFB Zrt. a Budapest Bank megvásárlásához forint alapú piaci forrást vont be. A vételár kifizetése 279,64 forintos dollárárfolyamon történt, ami a jelenlegi piaci árfolyamnál kedvezőbb és az előzetes üzleti terveknek megfelel - írta korábban közleményében a Miniszterelnökség, megjegyezve azt is, hogy a vételár összege nem növeli az államadósságot.

A Budapest Bank-csoport az idei első félévben 15,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált (nem auditált) beszámolója szerint. A mérlegfőösszeg továbbra is stabil maradt (867,6 milliárd forint).