Ezúttal az MSZP-nek sikerült elsőként benyújtania a vasárnapi nyitvatartásról szóló népszavazási kezdeményezést. Így a törvény értelmében néhány hónapon belül a választópolgárok népszavazáson dönthetnek az alábbi kérdésben: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?" - olvasható az MSZP közleményében.

A népszavazási kezdeményezés ismételt benyújtására azután nyílt lehetőség, hogy a Kúria ma jogerősen döntött a korábbi kezdeményezésekről. A jogerős bírósági határozatokat délután tették közzé a Nemzeti Választási Bizottság honlapján.

Ezt követően Litresits András, a Nemzeti Választási Bizottság MSZP által delegált tagja adta le a népszavazási kezdeményezést, amelyet a Nemzeti Választási Iroda elnökhelyettese személyesen vett át. A rendelkezésre álló dokumentumok tanúsága szerint ezúttal az MSZP volt az első kezdeményező, ami azt jelenti, hogy az MSZP kezdeményezéséről lehet népszavazás.