Hogy a baloldalon belül egy ellenzéki jelölt legyen, ezt meg lehet csinálni azután is, hogy felálltak a listák. Az utolsó héten, pénteken is vissza lehet léptetni a jelölteket - fogalmazott a politológus a HírTv-ben. Véleménye szerint ez nem egy jó ötlet, de aki a Fidesz ellen akar szavazni, az ebben a megoldásban is megteheti.

Nyolc hónap alatt sok minden történhet - jegyezte meg Török. Jelenleg azért nem fognak össze a pártok, mert még pozícióharcok folynak. Az MSZP-DK versenyben például a DK pozíciója most jobb, mint volt pár hónappal ezelőtt. Az MSZP-Jobbik versenyben a Jobbik esélyei most jobbak, mint pár hónappal ezelőtt, amikor úgy tűnt, hogy az MSZP erősödik - sorolta a szakértő.

Jövő tavasszal az első kérdés az lesz, hogy van-e első számú kihívó. Ha a választó talál egy ilyet, az gravitációs hatással is bírhat.

A Fidesznek 40-45 százalékos listás eredményt feltételezni reális, akkor ahhoz, hogy ne legyen abszolút többségük, körülbelül negyven egyéni helyet kellene elveszíteniük - ismételte meg egy korábbi állítását a politológus. Nem arról szól a történet, hogy ennyit elveszít a Fidesz, csak van rá reális esély. Vagyis a jelenlegi választási rendszerben is megakadályozható a jelenlegi kormányzópárt győzelme, abszolút többsége.

Ebben az esetben három lehetősége maradna a Fidesznek: koalíció egy másik párttal, néhány képviselőt "átcsábít, megvesz", illetve egy előre hozott választás kiírása- foglalta össze Török Gábor.