Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még május végén fogadta el a parlament az idei első adócsomagot, amelynek részeként a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra csökkentették az éttermi étel és a helyben készült nem alkoholos italok fogyasztását terhelő általános forgalmi adót (áfa) 2017. január elsejétől. Majd 2018 elejétől öt százalékra csökken az áfa.

Bár a jogszabályt már fél éve elfogadták és jövő januártól alkalmazni kell, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csak most adta ki állásfoglalását arról, hogy pontosan minek csökken az áfája bő 20 nap múlva. Ahogy várható volt, apró különbségeken dől el, hogy mekkora áfa terheli a különböző szolgáltatásokat - igaz, ekkor sem garantált, hogy olcsóbb is lesz a számla az alacsonyabb adókulccsal, mert erről az éttermi szolgáltatók döntenek.

A májusi parlamenti "vita" idején az adócsökkentést egy szóval sem nem indokolta meg a kormány - így az éttermi étkezés áfája együtt csökken az internettel, a baromfihússal és a nem uht-tejekkel. A vendéglátóipar már évek óta lobbizott az alacsonyabb áfáért, mondván: a magyar áfakulcs komoly versenyhátrányt jelent (ugyanakkor mindezt elmondhatná magáról minden más magyar vállalkozó is, amely fogyasztásra szolgáltat, hiszen a 27 százalékos magyar áfa világrekordnak számít).

A most kiadott NAV-állásfoglalásból kiderül: akkor jöhet szóba az áfacsökkentés, vagyis jövőre a 18 százalékos, majd 2018 januártól az 5 százalékos áfával való számlázás, ha szolgáltatást nyújtanak, nem pedig termékértékesítésről van szó. Az előbbi esetben ugyanis van szalvéta, evőeszköz, takarítás, továbbá helyben készült ételt és helyben készült nem alkoholos italt fogyaszt a vendég. Az is alapfeltétel, hogy mindez éttermi vagy vendéglátóipari szolgáltatás keretében történjen.

Jól járnak a plázaéttermek, de nem a pecsenyesütők

A józan paraszti logikával szemben januártól nem lehet 18 százalékos áfával számolni, ha az ételt-italt a vendég elvitelre kéri vagy azt házhoz szállítják, ilyenkor ugyanis marad a 27 százalékos áfatartalom. Vagyis ezentúl a pizza a pizzázóban 18 százalékkal - 2018-tól pedig 5 százalékkal - adózik, ám ha futár viszi ki, akkor marad a régi, 27 százalékos áfa. Az elvitelt és a házhoz szállítást ugyanis nem szolgáltatásnak, hanem "szimpla" termékértesítésnek tekinti a NAV, így nem jár majd az adócsökkentés. Ez azt is jelenti, hogy például a pecsenyesütők, a lángososok és büfékocsisok sem számlázhatnak olcsóbban, 18 százalékkal, ha csak pult vagy "körbefutó deszka" szolgál a fogyasztás helyéül - írják elő pedánsan a adóhivatalnokok.

Ugyanakkor nem feltétlenül kell pincér ahhoz, hogy a szolgáltatás megvalósuljon: a plázák éttermében amennyiben van asztal, szalvéta, evőeszköz és akad takarítószemélyzet is, akkor már szolgáltatásról lehet beszélni - vagyis ott lehet 18 százalékkal számlázni. Az pedig, hogy egy számlát 18 vagy 27 százalékkal kell kiállítani, a vendég/vásárló döntésétől függ: ha elvitelre kéri az ételt/ital, akkor az a magasabb kulccsal adózik, még akkor is, ha végül ott helyben eszi meg a terméket.

Marad a gyermekétkeztetésben a magasabb áfa

A friss állásfoglalás arra is kitér, hogy a 18 százalékos áfa csak akkor érvényes, ha helyben készült ételt és nem alkoholos italt fogyasztanak. Ebből az is következik, hogy januártól egy pohár kávé az étteremben 18 százalékkal adózik, a kocsmában, diszkóban, italboltban - ahol tehát nincs melegkonyha - viszont már 27 százalékkal.

Az áfacsökkentésnél szóba sem jöhet az iskola közétkeztetés vagy éppen a munkahelyi kantin - ott továbbra is 27 százalékkal kell adózni, annak ellenére, hogy helyben készült étel/italt fogyasztanak a gyerekek és a munkavállalók. A döntés oka, hogy a közétkeztetés és az éttermi szolgáltatás két különböző kategória: a kormánytöbbség májusban valamiért csak az éttermi szolgáltatást favorizálta, a közétkeztetés nem. Szintén nem számít éttermi szolgáltatásnak a catering.

Gépi kóla vagy üveges? Nem mindegy

Helyre kis káosz várható a gyorséttermekben is: ugyanis három hét múlva az elviteles étel 27 százalékkal adózik majd, míg a helyben fogyasztott hamburger olcsóbb lehet, arra csak 18 százalék áfát kell fizetni.

A szabályok szerint a helyben készült nem alkoholos italok közé tartozik a gyümölcsből, zöldségből helyben préselt vagy facsart innivaló, illetve a helyben készített alkoholmentes koktél, turmix, tea, limonádé, kávé. A helyben készített, nem alkoholtartalmú italok körébe tartozik - a jellemzően gyorséttermekben használt - italkészítő automatából, sűrítményből szódavíz hozzáadásával kiszolgált szénsavas üdítőital is (ilyen például a gépi kóla), ez után csak 18 százalék lesz az áfa. Az üveges üdítőital viszont már nem helyben készül, vagyis 27 százalékkal adózik - olvasható a NAV állásfoglalásában.