Érdekes helyzet alakult ki az MNB új fb-je kapcsán: a testület a törvény szerint négy fővel működhet majd, a gazdasági bizottság az elnökön kívüli három posztra öt jelölt közül választhat, pontosabban alakíthat ki véleményt - jelentette be Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke (képünkön). Korábban minden pártnak volt küldötte a testületben, a mostani MNB-törvény azonban négy főben fixálta az fb létszámát - csakhogy miután a 2014-es választásokkal az előző fb mandátuma megszűnt, azóta sem állt fel az új. Most végre változhat a helyzet.

Az ellenzéki pártok totojázást untuk meg és most nekifutottunk az fb megszavazásának. Kénytelen vagyunk valamilyen döntést hozni, mert a jelek szerint máshogy nem megy - jelentette ki Rogán. Egyúttal azt is elmondta a kormánypárti frakció vezetője, hogy a Fidesz és a KDNP frakciója az ellenzéki jelöltek közül, jelentős ellenőrzési múltja miatt Nyikos László személyét támogatja. Veres János személyét viszont elfogadhatatlannak tartja, akinek az "ősbűne" Rogán szavai szerint a 2006-os költségvetési adatok meghamisítása. Ez viszont azt is jelenti, hogy mivel a KDNP-nek is van jelöltje, gyakorlatilag eldőlt a "verseny": a három kormánypárti jelölt mellett egy jobbikos küldöttje lesz a testületnek. Rogán álságos módon annyit tett még hozzá: ha az ellenzék meg tudott volna két konszenzusos jelöltet nevezni, azokat a kormánypárti el tudták volna fogadni.

Az MNB fb-ben nem pártdelegáltak leszünk, hanem egyénileg, magánszemélyként leszünk felelősek a döntéseinkért - jelentette ki Papcsák Ferenc, az új fb kormánypárti elnökjelöltje, a Fidesz jelenlegi frakcióhelyettese az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán. Szavai szerint munkája során törekedni fog majd a konszenzusra. Előéletéről annyit emelt ki, hogy 1998-2001 között az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának, 2001. májustól 2002-ig igazgatóságának tagja volt, majd a 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget vizsgáló parlamenti albizottság elnöke volt.

A Fidesz által a három tag közé jelölt Madarász László levélben elfogadta a jelölést, ám nem tudott megjelenni a meghallgatáson. (Madarász korábban több beosztásban és több országban is - többek közt a BNP-Dresdner Bank Magyarország igazgatójaként és vezérigazgatójaként - dolgozott a BNP-nél, valamint több társaságnál töltött be fontos igazgatósági tisztséget, így többek közt a Postabanknál, a BNP Paribas Bank Magyarországnál és a MALÉV Magyar Légiközlekedési Zrt.-nél, továbbá tagja volt az Invitel Távközlési Zrt. igazgatóságának és az MNB fb-nek is.).

Az előző MNB fb-nek is tagja voltam - mondta Róna Péter, az LMP által jelölt közgazdász. A testület utolsó, parlament elé kerülő jelentésben aggályát fejezte ki az MNB befektetéseivel kapcsolatban, ám az akkori fb minden tagjáénak szavazatát megkapó jelentés részletei nem keltették fel a parlamenti képviselők érdeklődését - jegyezte meg Róna. Szavai szerint alapvető szemléletbeli különbség volt: a jelenlegi MNB-vezetés szerint mindent megtehetnek, amit jogszabály nem tilt. Ezzel szemben a korábbi fb úgy vélte, hogy csak arra van felhatalmazásuk, amit a törvény ír elő.

A KDNP jelöltje Szényei Gábor András, aki a Barankovics Alapítvány kuratóriumának alelnöke, 2007-től az MNB fb tag-ja volt.

A Jobbik jelöltje Nyikos László, az Állami Számvevőszék korábbi alelnöke, volt országgyűlési képviselő .

Különösen fontosnak tartom, hogy az MNB gazdálkodása az fb felügyelete mellett történjen - hangsúlyozta Veres János, volt pénzügyminiszter, MSZP-s jelölt, aki az elmaradt egy év (ti. fb nélkül működött a jegybank) "pótlását" is szorgalmazza.

Szavazási arányok
NévIgenNemTartózkodás
Papcsák Ferenc1121
Madarász László1013
Szényei Gábor András1004
Nyikos László1103
Róna Péter0--
Veres János3110
Forrás: Napi.hu-gyűjtés