Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elnök szerint a legkiválóbbakat érdemes támogatni állami és uniós forrásokból, ők húzhatják magukkal a többieket és kutatási eredményeik hasznosulása révén a magyar gazdaságot és társadalmat.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap évi 80 milliárd forintból gazdálkodik, ebből a kétharmad rész már le van kötve jellemzően, ezért évente ennek az összegnek az egyharmadára lehet pályázatot kiírni. Ebből következően a pályázatok általában három évre húzódnak szét. A jó pályázatok újdonságot hoznak létre, célszerűek, piacképeseket, ezeket fogjuk finanszírozni, pontosabban csak ezeket próbáljuk finanszírozni - mondta Pálinkás.

Ne várd a csodát!

Az EU-források torzítanak, az uniós pályázatok büdösek - hökkentette meg a hallgatóságot Zsembery Levente, a konferencia startup-kerekasztalán. Az X-Ventures Alpha Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület elnöke szerint ugyanis régen rossz, ha egy pályázó azzal foglalkozik, hogy megfeleljen a piacon kívüli (uniós) elvárásoknak. Ennek ellenére a piac beindításához kellenek az állami támogatások a korai fázisban.

A magyar nemzet nem egy vállalkozó típusú társadalom, most a mohát ültetjük a sivatagban; már lehet, hogy megszületett az a magyar generáció, akik sikeres startupperek lesznek, de ehhez a sivatagból erdőt kell csinálni - ezen nagyon sokan dolgoznak, de a magyar startup-csodára még egy kicsit várni kell - vélekedett Zsembery.

Mire jók az okos városok?

Okos városnak lehet nevezi azokat a településeket, amelyek egy stratégia mentén képesek felhasználni a technológiai fejlesztéseket a városi életminőség növelésére széles körben, legyen az a vállalkozói tevékenység kiszélesítése vagy a mindennapok életminőségének javítása - mondta Szemerey Samu, a Design Terminál tanácsadója.

Az okos város nélkülözhetetlen részei az "okos városlakók", ez alapvető feltétele egy város fejlődésének. Azon városok sikeresek, ahol teret engedtek az innovációs tevékenységnek, ehhez az önkormányzatok részéről szolgáltató szemlélet szükséges - vagyis az, hogy ne a testület legyen a kizárólagos meghatározója a város életének - mondta a szakértő.