Az eseményen részt vett Károlyi György, hazánk franciaországi nagykövete, Johann-Dietrich Wörner, az Európai Űrügynökség főigazgatója és számos európai űripari vállalat képviselője.

Az ESA és Budapest képviselői idén februárban írták alá a csatlakozási egyezményt. A magyar Országgyűlés októberben egyhangúlag fogadta el a nemzetközi megállapodás kihirdetéséhez szükséges három törvényt. A teljes jogú tagság végül november elején lépett életbe, amikor az Áder János köztársasági elnök által ratifikált csatlakozási okiratot letétbe helyezték a francia kormánynál.

A hivatalos ESA-tagság új alapokra helyezi a globális csúcstechnológiai piacon eddig is jelentős sikereket felmutató hazai űripart. Az immár 22 tagot számláló Európai Űrügynökség olyan nagy volumenű projekteket irányít, amelyeket önállóan egyetlen tagállam sem lenne képes véghezvinni.

Az utóbbi 12 évben együttműködő tagállamaként Magyarország 125 szerződést kötött a szervezettel. Mára több mint ötven hazai kis- és középvállalkozás, kutatóhely és egyetem vesz részt az ESA programjaiban, az űrbe eddig csaknem 100 magyar fejlesztésű műszer került ki.

Az ország tagsági viszonyából eredő éves befizetési kötelezettség 2015-ben 262 millió forint. Ezt az összeget a hazai vállalkozások és kutatóhelyek szinte teljes egészében visszapályázhatják. A csatlakozási megállapodás alapján ezért az ESA az első hat évre szóló, felzárkóztatási időszakban kifejezetten a magyar szereplők számára ír ki pályázatokat. Az első, célzott tenderek szeptemberben jelentek meg az Űrügynökség honlapján. A szervezet éves költségvetése mintegy 4 milliárd euró.