Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Ökotárs Alapítvány, a magyar és közvetve a norvég kormány közötti, immár másfél éve tartó kötélhúzás végeredményére is kihathat egy mai, Egerben született bírói döntés.

A Norvég Civil Támogatási Alap támogatásainak elosztása körül kutakodó Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a NAV-től kérte a szerinte nem eléggé együttműködő Ökotárs Alapítvány és három másik, a támogatást odaítélő kuratóriumban részt vevő civil szervezet adószámának felfüggesztését.

A jelenlegi jogszabályok szerint az adóhatóságnak nincs mêrlegelési jogköre, ilyen esetben gyakorlatilag automatikus az adószám-felfüggesztés, amely az adott szervezet működésének ellehetetlenülését jelenti.

A civil szervezetek a döntés ellen a székhelyüket szerinti bírósághoz fordultak. Az első perben, amelyet a Kárpátok Alapítvány - Magyarország indított, az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája ma úgy döntött, hogy az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul, mert a jogorvoslati lehetőség hiánya az adószám-felfüggesztő eljárásban az alkotmányos jogok sérülésének veszélyét veti fel.

Az Ökotárs Alapítvány hasonló perében Budapesten június közepén lesz a tárgyalás, az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy ott is hasonló döntés születik.