Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2017-es budapesti világbajnokság költségvetése összesen 49 milliárd forint lehet, ennek azonban 10 milliárdos része áfa formájában visszajut a költségvetésbe - nyilatkozta június elején Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az InfoRádiónak. Fürjes azt mondta, hogy a 12 ezer nézőt befogadó új uszoda 21,4 milliárd forintba kerülni. Az összes tervezési költség 1,5 milliárd forint. Az ideiglenes lelátónak, az árvízvédelmi gátnak, a csatornavédelemnek a költsége, az épület visszaigazításának és a bontások költsége pedig 14 milliárd forint lesz. Van egy tartalék keret is, ez 1,8 milliárd forint. Mindez együtt 49 milliárd - közölte korábban a kormánybiztos.

Az úszó vb központi helyszínének szánt úszópalota fővállalkozóját rendkívüli sürgősségre hivatkozva nem nyilvános közbeszerzésen választotta ki az MNV Zrt., már május 12-én szerződést kötött a Market Építő Zrt.-vel áfa nélkül 38,4 milliárd forintért.