Budapest szerepe továbbra is kivételezett, hiszen vagy itt kezdődnek vagy itt végződnek a majd kéthetes dunai utak. Ezeknek köszönhetően több tízezer vendégéjszakát generálnak Magyarországon a főként tengerentúlról érkező, a folyami hajózás miatt ide érkező utasok.

A dunai folyami hajós turizmus egyre fontosabb szerepet tölt be Magyarország turizmusában. A több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest. A hajók éves szinten mintegy 60 ezer szobaéjszakát generálnak Budapesten, a földi turisztikai szolgáltatások összértéke pedig eléri a 7,5 millió eurót. Nem elhanyagolható a szegmens munkahelyteremtő szerepe sem: a dunai hajókon ezres nagyságrendben foglalkoztatnak magyar munkavállalókat - mondta Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettes az Emerald Waterways ausztrál hajóstársaság két új dunai hajójának avatásán.

Az MT Zrt. együttműködik a folyami hajós társaságokkal Budapest népszerűsítésében. Az Emerald Waterways által Ausztráliában kifejtett marketingtevékenység szinte egy távoli turisztikai képviselet szerepét is betölti. Ezen együttműködéseknek is köszönhető, hogy mindkét kiemelt tengerentúli piacról, Észak-Amerikából és Ausztráliából is évek óta dinamikus növekedést mérnek a Magyarországra irányuló beutazásban, az USA-ból érkező vendégek száma például 41 százalékkal nőtt 2010-2014 között.