Kiderült, kik jelenleg Magyarország legnagyobb adótartozói, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette ugyanis azon magánszemélyek és cégek nevét, címét, akiknél, illetve amelyeknél 2016 harmadik negyedévében jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg. Az adóslistán 224 név szerepel, akik összesen 47,2 milliárd forint adót nem fizettek be. Ezt az összeget még 40,5 milliárd forint jogkövetkezmény, azaz bírság és kamattartozás tetézi - azaz mindösszesen 87,7 milliárd forinttal tartoznak a nagy adósok a NAV-nak.

A cégek nagy része kényszertörlési eljárás alatt áll, az adószámukat felfüggesztette, illetve törölte a NAV. Tevékenységüket tekintve a legtöbb vállalkozás kereskedelemmel foglalkozik, de akad köztük ingatlanos, vagyonvédelmi, fuvarozó és munkaerő-kölcsönző vég is. Több társaságot székhelyszolgáltatós címre jegyeztek be.

Az idei második negyedéves lista is hasonló adatokat mutatott, azon 221 adóst soroltak fel 48,4 milliárd forint megállapított adóhiánnyal, míg az első negyedévben ennél jóval több, 57,4 milliárdos adótartozást tartottak nyilván 240 adóst érintően.

Fogd a pénzt és fuss!

A rekorder adótartozó háromszor is szerepel az adóslistán, a tejtermék, tojás, és zsiradék nagykereskedelmével foglalkozó budapesti Voltim Kft.-nél összesen 2,2 milliárd forint adóhiányt és 1,7 milliárd forint jogkövetkezményt állapítottak meg. A 2009-ben alapított budapesti cég 2014 szeptembere óta kényszertörlési eljárás alatt áll, az adószámát 2014 áprilisában törölték. Az utolsó online elérhető mérlege 2011-es, abban az évben közel 4,8 milliárd forint nettó árbevételt mellett 69 milliós üzemi és 61 milliós adózott eredményt ért el. A kötelezettségállománya 429 millió forintot tett ki. A Voltimot a nyíregyházi Tóth Rita Gabriella alapította, 2011-ben a garai Rózsa Istvánhoz került, majd beszállt a cégbe a temerini Zatko Atila is, 2013-tól pedig a budaörsi Kolarits Péter a társaság tulajdonosa - ő a Céginfo.hu adati szerint eddig hat vállalkozásban fordult meg, közülük három jogutód nélkül megszűnt.

Nagy adós nem magánszemélyek (2016. III. n.é.)
NévSzékhely, telephelyMegállapított adóhiány (M Ft)Bírság, kamat (M Ft)
Voltim Kft. "kt.a."1071 Bp., Bethlen G. tér 3. 6. em. 12.2197,71704,4
JTEK Trading Kft. "kt.a."1054 Bp., Honvéd u. 8. I.em 2. ajtó2304,31367,5
Terra Nouvo Kft.1086 Bp., Dankó u. 32. 1. em. 33.1136,8703,6
Neblon Informatikai Bt.2040 Budaörs, Gyár u. 2.1020,2559,3
Cem-Ex Nyomdaipari Kft.1211 Bp., Kossuth L. u. 62. fszt. 2861,3550,4
Def-Trade Global Kft.1211 Bp., Kossuth L. u. 62. fszt. 2.672,9378,3
Trade Gate Company Kft.1037 Bp., Bécsi út 85.657,7356,7
Tull Trade Kft. "kt.a."1037 Bp., Farkastorki u. 23. fszt. 1.ajtó646,8390,1
Tonwell Kft. "kt.a."1223 Bp., Nagytétényi út 190. B. ép. I. em. 2.640,2369,4
Sysnet Services Kft.1119 Bp., Andor u. 21. C ép.628,5339,2
Forrás: NAV

A magánszemélyek közül a váci Mészáros János a legnagyobb adótartozó, tőle 398 millió forint adó, valamint 846 millió forint bírság és kamat megfizetését követeli az adóhivatal.

A felsorolásban szerepel egy lakcím nélküli személy is, Simkó Péter, akinél 11,6 millió forint adóhiányt és 12,3 millió forint jogkövetkezményt állapított meg jogerősen a NAV.

Nagyban kereskednek

A tipikus szégyenlistás cég az elektronikus, híradás-technikai berendezések és alkatrészei nagykereskedelmével foglalkozó JTEK Trading Kft., nála 2,3 milliárd forint adóhiányt és 1,4 milliárdos bírságot és kamattartozást állapítottak meg. A cég csak néhány évig működött, 500 ezres jegyzett tőkével alapították, egy V. kerületi Honvéd utca 8. szám alatti székhelyszolgáltatós címre jegyezték be, adatot nem szolgáltatott. A brit állampolgárságú, leicesteri Jussab Jameel hozta létre 2012 februárjában; a vállalkozás csak alapításának évében nyújtott be beszámolót, azóta nincs online elérhető adat a tevékenységéről.

A JTEK 2012 februárjától decemberig nem ért el árbevételt, a saját tőkéje mínusz 809 ezer forintot mutatott, a kötelezettsége 1,5 millió forintot tett ki. 2013 februárjában tulajdonost váltott, a szintén leicesteri Mohammed Fayaz Abdul Panjwanihoz került, a tulajdonos kézbesítési megbízottja a budapesti Helpers Hungary Kft. A NAV 2014 novemberében kezdeményezett végrehajtást a JTEK-kel szemben, az adószámát 2015 márciusában törölték, a társaság kényszertörlését pedig tavaly szeptemberben rendelte el a bíróság.

Egy jó év összejött

A Terra Nuovo Kft. az adóhatóság szerint 1,1 milliárd forint adót nem fizetett be, s további 703 millió forint bírsággal és kamattal tartozik. Az adószámát 2014 áprilisában törölték. A vállalkozást 2009-ben még TransPortéka Kft. néven alapította a budapesti Köpösdi Zoltánné használtcikk bolti kiskereskedelmére. 2011 decemberében váltott nevet és tulajdonost, a miskolci Pásztor Istvánhoz került, aki a cégadatok szerint eddig hét vállalkozásban vállalt tisztséget, s ezek közülük négy megszűnt egy pedig felszámolási eljárás alatt áll. A kft. utolsó online elérhető mérlege szerint 2012-ben az előző évi kétmillió forint nettó árbevételét közel hárommilliárd forintra tudta növelni, a félmilliós veszteség után 35 milliós nyereséget termelt.

Nagy adós magánszemélyek (2016. III. n.é.)
NévLakóhelyMegállapított adóhiány (M Ft)Bírság, kamat (M Ft )
Mészáros János2600 Vác, Esthajnal u. 7.397,7846,2
Csikós György1111 Bp., Bercsényi u. 10. I. em. 5. ajtó380,6398,5
Faludi Róbert1139 Bp., Pap K. u. 12. 1. em. 38.378,9355,3
Zsigri Zsolt2113 Erdőkertes, Kossuth u. 7.287,1591,8
Schiszler Sándor6235 Bócsa, II. kerület 169.254,6172,1
Sianec Attila István2030 Érd, Naszályi u. 58.216,5329,3
Orbán Péter Gyula2230 Gyömrő, Eperfasor utca 8. 4. ajtó178,9362,3
Magyar József4273 Hajdúbagos, József A. u. 10.146,2311,7
Varga Gyula László1047 Bp., Perényi Zs. u. 28/A. 7.ajtó141,1290,9
Kovács József5000 Szolnok, Baross u. 45. 4.em. 11.ajtó135,3158,5
Forrás: NAV

Egy bt. is élre tört

Az információ-technológiai szaktanácsadást nyújtó Neblon Bt. is bekerült a nagy adósok közé. A bt.-t még 1999-ben hozták létre, beltagja a tokaji Ökrös Gábor Imre volt 2013-ig, majd a gyomaendrődi Bucsi Péter 2015-ig, jelenleg pedig a budapesti Bardóczy Csaba az üzletrész tulajdonosa. A vállalkozást debreceni székhellyel alapították, majd 2008-tól Kistarcsára, 2013-tól pedig Budaörsre jegyzeték be. Az utolsó online elérhető mérlege 2013-as, ebből kiderül, hogy rendkívül eredményes évet zárt 2013-ban, az előző évi 0 forint árbevétel után 437 milliós forgalmat bonyolított, az adózott eredménye a semmiről 9,5 millióra nőtt. A kötelezettségállománya meghaladta a 34 millió forintot. A NAV tavaly márciusban kezdeményezett végrehajtást a Neblon ellen, az adószámát idén májusban törölték.

A Cem-Ex Nyomdaipari Kft.-nál 861 milliós adóhiányt állapított meg a NAV, az adószámát idén szeptemberben törölték. A beszámolói alapján 2014-ig rendben működött a társaság, abban az évben 2,7 milliárd forint nettó árbevétel mellett négymilliós adózott eredménnyel zárt. Tulajdonosa a szlovákiai, rimaszombati Okos Tibor, akinek már három másik magyarországi vállalkozása szűnt meg jogutód nélkül.