A jövő évtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hivatallá alakul - áll a törvényjavaslatban. A felső szinten helyezkedik el az úgynevezett Központi Irányítás, amely - mint ahogy elnevezése is mutatja - az irányító szint, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok állnak.

Az NGM közleménye szerint megszűnik a hivatal hét régiós igazgatósága: ezeknek az egységeknek a munkatársai elsősorban a megyék, illetve a NAV Központi Irányítás munkáját segítik majd. A megyei vám- és adóigazgatóságok összevonásával az NGM szerint egyszerűbb lesz az eljárás igazgatósági szinten is. Az új szervezeti struktúra garantálja a gyorsabb ügyintézést és az egységes jogértelmezést - teszi hozzá a tárca. A jövő évtől a lakosság és a vállalkozások kérelmeit a Fellebbviteli Igazgatóság szakemberei bírálják el.

A NAV vezetését a gazdasági tárca államtitkára és négy helyettes államtitkára látja el, amelynek indokaként az NGM megemlíti, hogy a minisztériumba helyezett adóhivatali struktúrát számos OECD- és uniós tagállam alkalmazza, továbbá azt is hozzáteszi a szaktárca, hogy szakértői vizsgálatok szerint az ilyen típusú felépítés a kormány által fejleszteni kívánt két területen, az adózó ügyfélként való kezelésében és a végrehajtási mutató javulásában is komoly sikereket hozhat.

A NAV-vezetésnek a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő integrálásával az eddigi gyakorlattal szemben előtérbe kerül az adóhivatal szolgáltató arca: 2016-tól az adófizetők jelentős többsége csak ezzel találkozik majd.