Tavaly az egy évvel korábbinál 4,3 százalékkal több benzin fogyott Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest, míg a gázolajpiac kétszer ekkora tempóval, 8,7 százalékkal nőtt, vagyis 1,65 milliárd liter benzint és 3,53 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak az autósok, a teher- és személyfuvarozók, mezőgazdaságigép-üzemeltetők. Tavalyelőtt a benzineladások stagnáltak, a gázolajforgalom pedig bő 4 százalékkal emelkedett.

A legális dohánypiac szakadása viszont folytatódott az elmúlt évben: a cigarettaforgalom a 2013-as 25 százalék év/év zuhanás után további közel 21 százalékkal esett vissza - ez 7,4 milliárd szálat jelent, miközben a szivarkapiac (amely sokszor valójában cigarettának kinéző, de annál jóval olcsóbb termékeket jelent) 19 százalékkal bővült, 0,6 milliárd darabosra. A szintén olcsóbb cigaretta-alternatívát jelentő vágottdohány-eladások is tempósan emelkedtek, bő 9 százalékkal 5,7 ezer tonnára, míg 2013-ban még stagnálásról számolt be a NAV. 2010-ben még 11,9 milliárd darab cigaretta, 163 millió darab szivar és szivarka, valamint 4,7 ezer tonna vágott dohány fogyott a legális piacon.