Egy anyuka ismerősömmel, aki szintén blogot vezed és szuper DIY ötleteket láthattok nála, beszélgettük, hogy szeretjük magunk megcsinálni a dolgokat, amik megtetszenek. Persze a legtöbb esetben fejethajtok az alkotó előtt, pláne ha magyar a gyártó, a kis kezeinek a műve. Akkor nem sajnálok érte fizetni. Na de ez a mostani karácsonyfadísz ötlet nem egy ilyen családi vállalkozásnak a habosbabos történetét semmisíti meg, hiszen az egyik fast fashion ruhabolt otthoni részén láttam az eredeti darabokat, szerintem egy picit túlárazva. 

Nézzük mi kell a márványos karácsonyfadíszekhez: 

�égethető gyurma, amilyen színű márványokat szeretnétek olyat

�mézeskalács formák, gondolom azok úgyis kéznél vannak a napokban

�szívószál vagy valamilyen lyukasztó eszköz

�zsinór

�sütő

�és apró szorgos kis segítő kezek 

Szerintem érdemes kettő színt választani, bár nem vagyok egy nagy kristály és mindenféle kő szakértő, de talán úgy élethűbb. Azt a színű gyurmát, aminek a színe szeretnéd, hogy domináljon vegyél többet a kezedbe és kezd el gyúrni, amíg picit megpuhul. Nálam ez a fehér volt. Csinálj belőle egy hengert, majd a második színből csippents le 2-3 darabot és helyezd a hengerre rá. utána picit gyúrd össze és újra készíts belőle hengert.

Tekerd meg és hajtsd félbe. Én ezt a mozdulatot kb kettő háromszor megcsináltam, aztán lehet is nyújtani a gyurmát.

Nagyjából fél centisre nyújtottam, mert ugye dagadni nem fog és én nem szerettem volna, hogy felkunkorodjon a széle. És ahova szeretnéd a lyukat ott szúrd ki a formádat. 

Mehetnek is a sütőbe a karácsonyfadíszek. Nekem 110 fokon 30 percet kellett égetnem őket, de kövesd inkább az utasítást, ami a gyurmán van, amit veszel. Gyerekek szabadon besegíthetnek gyakorlatilag a folyamat bármely részébe.

Nagyjából 45 perc alatt készen is lesznek a bling bling fancy designer karácsonyfadíszek. Advanced szinten akár a széle még be is festhető arannyal! 

Este van már és fekszem az ágyunkban. Azt hittem nem fogok tudni egy percet sem aludni, de viszonylag gyorsan elaludtam. Matykóhoz bújtam és próbáltam minden “utolsó” kettesben tölhető percünket kihasználni. Hirtelen 4:30 lett és megszólalt az ébresztő. Szépen lefürödtem, felöltöztem. Nyomok még egy “utolsó” puszit a kis fejére és elindulunk.

Sírok. Sírok, mert nem szeretném itthon hagyni. Sírok, mert tudom, hogy nagy változás lesz az életünkben. Sírok, mert egyáltalán nem így terveztem Ábel érkezését és sírok, mert annyi komplikáció felléphet, nem hagyhatom itt a gyerekeimet. És most is sírok, ahogyan ezeket a sorokat írom, hiszen minden olyan friss még.

Ahogy beértünk a kórházba, mondták, hogy több sürgősségi császár is elém került szóval biztosan nem lesz meg délelőtt a műtét, nyugodtan hesszeljünk, pihenjünk. Beszélgettünk, nevetgéltünk és vártunk. Egyszer csak bejött a szülésznőm és mondta úgy alakult, hogy mégis csak én leszek az első. Matykó sürgősségi császárral született, szóval ott eléggé siettek az előkészítéssel, most viszont olyan gyorsan történtek az események, hogy nagyjából 5 perccel később már műtős ruhában, infúzióval a kezemben indultam is a műtőbe. Azt hittük lesz idő majd megint szép, meghitt képeket csinálni. Hát nem volt. A műtőben sorban áltak az orvosok és szépen mindenki bemutatkozott és elmondta ő mit fog csinálni. Biztonságban éreztem a testem, de nem éreztem biztonságban a lelkemet. Nem hittem el, hogy megint ez történik, hogy nem vagyok képes szülni, ahogy az ki lett találva az anyatermészet által.

Megint ott ültem óriási pocakkal a műtős ágy szélén, ahogy két és fél évvel ezelőtt is, és vártam a gerincérzéstelenítést. Lefektettek és egyszer csak elkezdtem rosszul lenni. Bedugult a fülem és egy kis idő után mintha a hallásom is elment volna, csak csengett a fülem. Fekete foltokat láttam, majd már alig láttam. Mondtam, hogy nem vagyok jól valami nem stimmel. Forgattak az asztallal együtt, mert Ábel ráfeküdt és elnyomott valami ideget vagy eret nem tudom, mert latinul mondták és sajnos ilyen helyzetben kicsit kopik a latin tudásom…Kaptam kettő szuriban valamit és olyan hamar jól lettem mint, ahogy rosszul pár perccel előtte. Ezután jöhetett csak be a férjem, aki szerencsére megint a fejemnél lehetett végig. Csendben fogta a fejem és passzív résztvevőként vártuk, hogy megtörténjen a csoda. Próbáltam minden tükröződő felületen látni, hogy mi történik, de a betadin narancssárgán és piroson kívül nem ismertem fel semmit, ami én lennék. Aztán egyszer csak egy rekedt kis hang felsírt és felemelték Ábelt. Torziborzi, vizes, barnahajú kis mazsolánkat, legszívesebben felültem volna, hogy megfogjam, megvigasztaljam és cicire tegyem. De nem tehettem meg, mert tengericsillag alakban leszíjjazva feküdtem pucéran egy ágyon. És bár mindenki a teremben maximálisan kedves volt, türelmes és profi mégis annyira rideg és idegen az egész környezet, hogy pillanatonként változtak az érzéseim az egész helyzettel kapcsolatban. Arra gondoltam, hogy nincs miért szomorúnak lennem, mert valószínű az egész kórház területén az összes műtőben fekvő ember közül nekem a legvidámabb kimenetelű a műtétem, a folyosón és máshol értem aggódó emberek valószínű most a legboldogabbak a többi folyosón mászkáló ember közül. Született egy gyönyörű, egészséges kisbabánk és csak ez számít.

Az örzőben jött a már jólismert semmihez sem hasonlítható, égető fájdalom, ahogy ment ki az érzéstelenítő hatása. Jött a frissen vágott hasam nyomkodása, 6 órával később az első lábraállás, fürdés és átköltözés a saját szobámba. Annyira gyenge voltam és annyira fájt minden, hogy a vizes palackot alig bírtam felemelni, nemhogy a 3800 grammos Ábelt tartani. Úgy éreztem megint cserbenhagytam a kisbabám, ahogy annó Matykót is. De nem lett volna nálam biztonságban. Mindent tudok az első együtt töltött pár óra fontosságáról, de így volt a legjobb mindenkinek. Másnap reggel 6-kor már mentem is érte és nem engedtem ki a kezemből, csak a vizitek alatt. Aztán bejöttek meglátogatni Matykóval, akire annyira büszke voltam, olyan ügyes nagyfiúként kezelte a helyzetet végig a 3 nap alatt.

Na de, a kérdés, ami sok mindenkiben felmerülhet, aki régebb óta követ:

Hogy miért mentem bele a programozott császárba?

Nagyon nagyon szerettem volna természetes úton megszülni Ábelt. Vizualizáltam, málnalevél teát ittam, datolyát ettem, mindent csináltam, ami azt mondják megindíhatja a szülést. De eljött egy pont pár, a nappal az amúgy beütemezett programozott császár előtt, amikor éreztem nem fog sikerülni. Egyszerűen el kellett engednem a VBAC gondolatát és átváltottam egy lélekmentő üzemmódba. Arra gondoltam, hogy annyi meg annyi történetet olvasni, hallani komplikációkról, oxigénhiányos állapotról, maradandó sérülésekről, hogy az aranyközéputat fogom választani. Eleve azért is mentem bele, hogy legyen egy B opció programozott császár ( a már betöltött 40. Hét után), mert nem szeretném túlfeszíteni a húrt. Így éreztem magunkat biztonságban és úgy gondolom minden babának egy nyugodt és kiegyensúlyozott anyukára van szüksége és én ezt jelen helyzetben így tudtam csak megoldani.

Nagyon örülök, hogy még jó pár hónapja szembejött velem a SkandyBaby #szuperanya vagyok kampánya, hiszen a kedves és szimpatikus mamitársaimon kívül, akikkel szóba elegyedtem vagy történeteiket olvashattam még a verseny alatt, megtanultam minden este úgy lefeküdni, hogy végig gondoltam aznap miért voltam szuperanya. Még akkor is ha nem éreztem magam szuperül, fárat voltam vagy türelmetlen. 

Elsőre nagyon nehéz dolog volt, mert most mit dicsérjem magam, mert főztem ebédet vagy beraktam egy mosás, hiszen ez a “dolgom”. És bár lehet, hogy most olyan szakaszában van az életem, hogy ezek a “főbb” feladataim, de attól még nem szabad alábecsülni őket. A mosás helyett választhattam volna, az olvasást. A főzés helyett az ételrendelést vagy nagyszülői segítséget. Az elmosogatás helyett a sorozatnézést. És ezek mind mind apró lépések, de igenis valahol büszkeséggel töltenek el. Szóval minden anyukatársamnak üzenem, hogy igenis dicsérjétek meg magatokat ezekért az apró dolgokért, mert nehéz ezt választani, amikor lenne más lehetőség is.

Most volt a 31. születésnapom és valahogy az életben mindig vannak pontok, amikor úgy érzem, hogy na igen most már biztosan felnőtt vagyok. Ez is egy ilyen pillanat volt, hiszen életemben nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni egy elektromos robot porszívónak. A második tanulság tehát, amit tanultam, hogy ne féljek segítséget kérni, az nem a gyengeség jele. Mindig is úgy gondoltam, hogy majd én mindent megoldok, a jéghátán is megélek egyedül. Lehet és szabad is segítséget kérni családtagoktól, ismerősöktől. És lehet az így felszabadult időt pihenéssel tölteni, hiszen olyan sok mindenre kell figyelni és koncentrálni amúgy.

A harmadik dolog, ami eszembejut pedig az önbizalom és motiváció. Nagyon sok anyuka életében jön el a pont, hogy bár imád mami lenni, de szeretne valami többet is. Az én életemben is megjelent ez a vágy egy másik mellett. Az pedig az volt, hogy legyen egy szép, igényes, neutrális naplóm, amibe felírhatok mindent, ami -bár lehet apróság- de nagyon is fontos kis részlete az életünknek. Így született meg a Poronty Products, amin első kisfiam és második várandósságom alatt dolgoztam szorgosan édesanyámmal.

Beindítottuk saját vállalkozásunkat, Instagram oldalára igyekszem nap mint nap szép és esztétikus képeket feltölteni, tapasztalataimat megosztani. Ha érdekel Titeket egy nem rózsaszín és kék habosbabos világ, hanem lehet néha egyszerű de valós, kicsit lelassult tempó akkor látogassátok meg és kövessétek be a Poronty Products Instagram oldalát itt: https://www.instagram.com/poronty.products/

Köszönöm tehát ezt a pár hónapos szuper intenzív időszakot, az írás, saját vállalkozás, gyereknevelés és várandósság négyesében. Köszönöm annak, aki követte az irományaim és gondolataim, megkeresett és beszéltünk pár szót. Hogy ha érdekelnek a további mindennapjaink, a kistesó érkezése és más anyasággal vagy más női “szereppel” kapcsolatos dolgaim, akkor kövessetek Instagrammon: https://www.instagram.com/szanszab/.

Boldogságban és örömökben teli #szuperanya napokat kívánok mindenkinek,

Szandra

Az eredeti cikkem itt olvasható. 

Én is vártam a végét.

Nekem is fájt.

Mi is megszenvedtük az elejét.

Keveset is aludtunk.

Nagyon sokat aggódtunk, főleg az elején.

Én is hasonlítottam más gyerekéhez az enyémet magamban.

Én is sírtam a zuhany alatt.

Bántam már meg dolgokat.

Csinálnék máshogy másokat.

Nekem is volt lelkiismeret furdalásom.

Én is bizonytalanodtam el.

Én is vesztem össze orvossal.

Tőlem is eltávolodtak bizonyos barátaim.

És nekem is lettek új anyuka barátaim.

Én is szeretek a gyerekemről beszélni.

Örülök, amikor picit elmehetek itthonról.

De ilyenkor is lelkiismeret furdalásom van.

Emeltem már meg a hangom, mert mérges voltam.

Voltam már engedékeny és kényeztettem már el a gyerekem.

Volt már jobb alakom.

Nekem is csúszott már ki a kezeim közül az irányítás.

Én is engedtem el elveimet.

Az eredeti cikkem itt olvasható. 

Nem vagy egyedül!

Elsőre leszögezném, hogy imádom az apukákat! Teljesen apa GYES pártoló vagyok -és irigykedő azokra az országokra, ahol van-  és a hordozó apukák ( nem kenguruval) huge turn on. DE:

Vajon miért van az, hogy ha én lemegyek a gyerekkel a játszóra és adok neki bármit enni akkor valaki bele tud kötni abba, hogy miért pont azt kapja a gyerek uzsonnára. Viszont ha egy apuka leviszi a gyerekét a játszóra, akkor ő a nap hőse, aki BESEGÍT anyukának, amíg ő biztosan körmösnél van…

Ha egy anyuka gyermekét hordozza, akkor valószínű jön egy rosszalló megjegyzés, hogy nahát elkényezteted a gyereket, ha egy apukán van a gyerek hordozóban, akkor ő lesz az év férfija.

Ha egy édesanya kezében nagyon sír egy gyerek, akkor biztosan kap valakitől rosszalló pillantást, míg egy apukánál síró gyerekre mindenki sajnálattal néz, hogy szegény milyen nehéz lehet neki.

Amikor egy apuka éjjel körbe-körbe sétál egy film jelenetben mondjuk, hogy visszaaltassa kicsinyét, akkor mindenki szíve megdobban. Egy mami esetében természetesen ez tök normális.

Miért tesznek fel nekem olyan kérdést, hogy “és a férjed besegít otthon?”. Nem, nem segít be. Közösen alapítottunk egy családot, amibe együtt csináltunk gyereke(ke)t, bent volt, amikor az első született és ott lesz amikor a második születik akkor is. Mert bent szeretne, és nem azért mert én kényszerítem. Mert szeretne részese lenni, és a nulladik perctől látni szerelmünk gyümölcsét. Szeretne támogatni, ahogy csak tud. Nem besegít itthon, hanem ugyanannyi részét veszi ki belőle, mint én csak esetleg más feladat típusokban. Ez nem besegítés ez egy csapatmunka.

És bár valóban nehéz egész nap a gyerekkel lenni és programokat csinálni, de amikor hazajön a munkából és le tudja vinni a kisfiúnkat játszótérre, az mindig szuper érzés mind nekem, mind pedig a gyereknek.

Kedves apukák, nagypapák és dédipapák! Nagyon boldog apa, api, papa, papi stb. napot kívánok Nektek! Akiknek színes csattok vannak a hajában, ki van festve egy kis körmük, rohangáltok a kismotorok után, mászókák vagytok, erős lovak, masiniszták vagy teaparty társak csodás hercegnők. Gyerekeiteknek Ti vagytok a hősök és remélem párotoknak is!

Az eredeti cikk itt olvasható. 

Az anyaság sok dologra megtanított, de arra biztosan, hogy ahányan vagyunk annyi féleképpen csinálunk dolgokat és ez nem feltétlen jelenti azt, ahogy én csinálom az a tökéletes. Remélem ez a tökéletes az én gyerekemnek, de soha nem szólnék bele kéretlenül más anyuka döntéseibe. Próbálok tanulni mások nézeteiből, történeteiből és nem ítélkezni. Az elején nagyon nehéz volt természetesen, de megtanultam, hogy nem attól leszek jó anya a gyerekem szemében, ha mást szídok hanem attól, ha rá figyelek és az ő igényeit próbálom a lehetőségeimhez képest maximálisan kielégíteni. És mit is tanultam ez alatt a picit több, mint 2 év anyaság alatt?

Logisztikát, a tápszeres anyukáktól, hiszen nekik kimérni kell, keverni, melegíteni az éjszaka közepén is.

Csodálatot az -esetleg hosszan is- szoptató anyukáktól, hiszen általában rögös és fájdalmas út vezet egy sikeres szoptatáshoz. A hosszantartó szoptatáshoz meg még több energia.

Erőt a természetes úton szülő anyukáktól, mert nekem sajnos nem úgy alakult, hogy természetes úton szüljek és hihetetlen az a már földöntúli energia, amit látok és hallok ezektől a nőktől.

És erőt a császáros anyukáktól is, hiszen olyan nehéz gyakorlatilag félbevágva ellátni egy pici babát.

Elfogadást az azonosnemű anyukáktól, hiszen olyan nagy teher hárul rájuk a társadalom irányából, pedig sokkal több szeretetet tudnak adni a gyerekeknek, mint egyes “klasszikus” családformák.

Kreativitást a hordozó anyukáktól, mert olyan sok féleképpen, stílusban van lehetőség hordozni.

Önfeláldozást, az egy ágyban alvó családoktól, mert nem egyszerű egy pici babával vagy gyerekkel együtt aludni.

Önállóságra nevelést, a baba szobával rendelkező anyukáktól, hiszen engem az is megviselt, amikor kisfiam “kikerült” kettőnk közül a rácsoságyba, ami a mi szobánkban volt.

Hálát, az elvetélt anyukáktól, hogy tudjak örülni annak, ami nekünk sikerült és nem kellett fájdalman átmenni érte.

Kitartást, a lombikos anyukáktól, mert hihetetlen nehéz lehet  hónapról hónapra átmenni a folyamaton és mindig reménykedni.

Céltudatosságot a fiús anyukáktól, mert a fiúk egyszerre futnak 2 irányba miközben hátrafele néznek.

Lazaságot a lányos anyukáktól, amikor egy egy hisztit nyugodtan tudnak kezelni.

Problémamegoldást az ikres anyukáktól, mert olyan flottul rendezgetnek több egy korú gyereket egyszerre.

Tiszteletet a gyermekét vesztett anyukáktól, mert nem is tudom honnan van ennyi erejük folytatni az életüket saját gyermekük nélkül.

Szeretetet a saját édesanyámtól, nagymamáimtól és dédijeimtől.

Teljesen mindegy, hogy milyen az az út, amit eléd dob az élet az anyaság terén, mert a végén kitartás kell, hogy “ végig” csináld. A legfantasztikusabb, ha ezt egy olyan párral együtt teheted meg, aki ugyanannyira részese a dolgonak mint te, és a gyerekednek csak az számít, hogy Ti ott vagytok mellette és szeretitek. 

Az eredeti cikkem itt olvasható.

Olyan csodálatos dolog az anyaság, de sajnos számos olyan esemény is történik, ami bemocskolja azt. És nem arra gondolok, amikor beteg a gyerek vagy egy ismeretlen megcsipkedi az arcát az utcán. Jelen esetben az jár a fejemben, ami számomra a legfájóbb, amikor anyukák támadnak anyukákat.

Sajnos szinte nap mint nap futok bele olyan comment háborúba, hogy hasonló korú gyerekek édesanyukái támadják a másikat. Támadják, mert nem úgy csinál valamit mint ő. Vagy támadják, mert nekik sikerült valami ami a másiknak nem. Vagy igazából nem tudom elképzelni, hogy miért támadják egymást minősíthetetlen hangnemben. Én császárral szültem mégse támadom azt, akinek sikerült természetes úton 3 óra alatt. Örülök neki és az öröméből próbálok tanulni. Nem érzem magam kevesebbnek például, de még ha így is érezném, nem egy másik emberen vezetném le. Vajon honnan fakad az a sok agresszió és negativitás, amit egymásra zúdítanak az anyukák? Miért alakult ki egyáltalán az ősanya kifejezés? És egyáltalán miért ősanya az, aki hordoz és szoptat?

 Mindig elhatározom, hogy nem fogok commenteket olvasni, mert tényleg egy jótakaró, értelmes hozzászólást is olyan gyorsan le tudnak húzni a más anyukák, hogy nekem fáj olvasni, még ha nem is nekem szól.

FOGJUNK MÁR ÖSSZE. Egy cipőben járunk, hasonló örömökben és fájdalmakban osztozunk. Miért kell a másikat támadni, mert ő valamit máshogy csinál. Tartsuk tiszteletben a másikat, a döntéseit a nevelését. Amíg nem az én gyerekem ellen uszítja a gyerekét én bele nem szólnék a nevelésébe még akkor sem, ha mondjuk az enyémmel ellentétes.

10-20-30 év múlva nem az fog számítani neked, hogy a saját gyereked boldog-e? És szerinted a gyereked olvasni fogja a commentet, hogy nahát milyen fasza anyukám van jól megmondta ennek a szoptatós ősanyának a magáét. Szerintem rohadtul nem fogja olvasni. Nem commentekben kell bizonyítani, hogy jó anyuka vagy hanem a gyerek mellé leülni játszani, mesét olvasni és talán a legfontosabb jó példát mutatni. Figyelni az igényeire és aszerint nevelni és egyengetni az útját. Nem az számít felnőtt korában, hogy kapott-e tápszert vagy veletek aludt-e egyágyban. Az számít, hogy jó EMBER lesz-e, aki tovább adhatja azokat a jó dolgokat, amiket Tőletek a szüleitől kapott.

Szóval szeretnék kérni mindenkit, aki ezt olvassa, mielőtt esetleg legközelebb írnál egy talán bántó commentet, előbb számolj el háromig és azt az energiát, amit a comment megírásába tennél, inkább fektesd egy jó kis bújócskára vagy csikipartyba.

Az eredeti cikk itt olvasható. 

Anyukának lenni olyan, mintha végig mennél egy hipermarketen egy olyan bevásárlólistával a kezedben, ami számodra érthetetlen nyelven lenne írva, de azt tudnád, hogy egy olyan ételhez kell vásárolni, amit egyszer már ettél. Majd minden egyes terméknél, amit megfogsz odajönne hozzád valaki és megkérdezné miért azt veszed? Biztos vagy benne, hogy ez kell hozzá? Nem mást ajánlanak a könyvek és az internetes bejegyzések? Gőbel- Szabó Szandra vagyok, és ebben a bizonyos szimbolikus hipermarketbe 2016 júniusában léptem be, amikor lett egy pozitív terhességi tesztem. És a képzeletbeli bevásárlólistám pedig kisfiam, Matykó, aki 2017 márciusában született.

Mindig, amikor az anyaságra gondolok az jut eszembe, hogy vajon, akik még nem szülők hogyan élnék meg azt, ha annyi kritika, kérdőrevonás és néha bántás érné, mint amit az anyasággal kapcsolatban lehet tapasztalni. És bár tudom, hogy az esetek legnagyobb százalékában a jószándék vezéreli ezeket a kéretlen mondatokat, de azért csak furcsa lenne, ha odamennék a drogériában egy nőhöz és megkérdezném miért azt a tampont veszi és miért nem inkább betétet? És valamiért még furcsább lenne, ha egy férfihoz mennék oda, hogy biztosan az a megfelelő óvszer neki? És igen, direkt hoztam ilyen érzékeny példákat, mert minden, ami az anyasággal kapcsolatos érzékeny téma.

Nem telik egy úgy nap, hogy ne kérdőjelezném meg magam egyes kérdésekben, akár a délutáni uzsiról van szó, egy gombóc fagyiról vagy egy következő választható oltásról, aminek azért nagyobb súlya van mint egy egy nasinak. És ebből kifolyólag egy megjegyzés vagy illetlen kérdés bizony nagyon rosszul tud esni és meg tud bántani, aminek persze ha hangot adok én vagyok a hormontúltengéses anyuka. Pedig szavak nélkül egy mosollyal vagy baráti összenézéssel csodákat lehet elérni az anyukák lelkében.

De igazából az eddigi tapasztalatommal azt tudom mondani, hogy a titkos összetevő életed legszeretettebb, legfárasztóbb és legcsodálatosabb időszakához  pedig az ösztön és a figyelem. Mindig hallgass a megérzésedre, tudni fogod mikor mire lesz neked vagy a családodnak szüksége, beléd van kódolva onnan kezdve, hogy egy kis élet útjára indul a szíved alatt.

Az eredeti cikk itt olvasható.

A budaörsi karidológus szerint felelőtlen anya vagyok, mert 27 évesen vállaltam az első gyermekem, ezzel kockáztatva a Down-kórt.

A kórházi gondnok szerint nem is vagyok igazi anya, mert császárral szültem, igaz 30 óra vajúdás után, amiről ő semmit nem tud.

Egy játszótéri anyuka szerint túl lágy anya vagyok, mert nem szólok rá a gyerekre ha belefekszik a pocsolyába nyáron a 35 fokban.

Egy másik szerint meg  gyerekes vagyok, mert mellé ülök.

Egy ismerősöm szerint, akinek nincs gyereke, rossz anya vagyok, mert még 20 hónapos korában is szoptatom és ezzel csak elrontom a személyiségét.

Az utca embere szerint közönséges anya vagyok, mert egy padon szoptatom.

Egy commentelő szerint önző vagyok, mert elviszem egy sport rendezvényre 4 hónapos korában.

A biztonsági őr szerint bevállalós anyuka vagyok, ha a földön pléden rakom tisztába, mert nincs pelenkázó a vadonatúj úszodában.

A szomszéd asztalnál ülők szerint mérgező anya vagyok, mert engedem, hogy beleegyen a pizzámba a gyerek.

Az instagram szerint túlféltő anya vagyok, mert nem teszek ki képet a gyerekemről.

A böngészőm szerint nem is vagyok anya, mert nem keresek rá minden egyes dologra az interneten.

A bankkártyám szerint költekező anya vagyok, mert megveszek neki sok mindent.

De vannak, akik úgy gondolják szigorú anya vagyok, mert nem veszek meg neki elég dolgot.

A munkapiac szerint használhatatlan vagyok, mert van egy gyerekem.

Az állam szerint lehetnék hasznosabb is, ha több gyerekem lenne.

A lelkiismeretem szerint lehetnék jobb anya is, mert van, hogy csak azért maradok tovább a zuhany alatt, mert szeretnék egy picit egyedül lenni.

De amikor reggel arra ébredek, hogy Matykó ül az ágyban és azt mondogatja mama mama, átölel és ad egy puszit vagy este a kádjából kivéve kis tengercsillagként rámcsimpaszkodik és addig ölel amíg csak tud, tudom, hogy szuper anya vagyok, mert boldog, kiegyensúlyozott és egészséges. És ez a legfontosabb.

Az eredeti cikk megtekinthető itt.

A minap feljött egy influencer anyuka reklámja/nyereményjátéka, egy a márka állítása szerint, leginkább a női mellre hasonlító cumisüvegéről ( légelvezető cső és valami hőindikátor is van benne, nem tudom ezért miért lesz női mellszerű a cumisüveg, mert például az én mellemben tuti nincsen légelvezető cső és 27 hónapja szoptatok). Természetesen mint majdnem minden anyasággal kapcsolatos témánál most is mindenki elkezdett mindenkit ezerrel szapulni, mindez csak egy jót akaró comment miatt.

Először is én nem értem azt, hogy az anyukák miért esnek egymásnak mindig ha valaki máshogy csinál valamit. Nem értem azt sem, hogy ha már szoptatsz és hordozol akkor miért leszel ősanya. Ki az ősanya? Én 2017-ben lettem anya, de szoptatok és hordozok akkor már ős vagyok? Vagy mi a menete a klubba kerülésnek? Mondjuk császárral szültem az kevésbé ős? Mínusz 10 pont a Griffendéltől?

Tételezzük fel, hogy minden anyuka a legjobbat szeretné a gyerekének. Ezt remélem nem naivitás gondolni. Ami a saját nézetei szerint a legjobb, az alapján amit ő kapott vagy épp nem kapott, de szerett volna, egy bizonyos szintig mindent megtesz. És ez a bizonyos szint az, ami mindenkinél más. Van aki hamarabb feladja ha nem megy a szoptatás, van aki kitart tovább. Itt szerintem nem azzal van a baj, hogy ki hogyan csinálja, hiszen ő az anyuka ő eldönti és pont. Ezt tiszteletben kell tartani, a gyereke ebbe nő bele neki ez lesz a természetes. Na de kettő dologban mégis hibás ez a történet szerintem.

Az egyik az az, hogy úgy gondolom ma Magyarországon nincs elég átfogó tájékoztatás a szoptatásról. Amíg megkérdezik azt, hogy tervezek-e szoptatni ( miért ne terveznék a gyereknek az a tápláléka, nem? Lélegezni is tervezek ennyi erővel), addig nem áll úgy az egész rendszer, hogy az anyukák megkapják a kellő tájékoztatást. Amíg mi anyukák mondunk és tanítunk dolgokat a védőnőknek, akiknek nincs saját gyerekük, addig nem elég alapos az oktatásuk. Érdemes a témában az anyatej instagram oldalat követni, mert ott tényleg az a cél, hogy mindenki tudjon szoptatni sikeresen. Egymás becsmérlése és kioktatása nélkül. Egy közös cél van, hogy a gyerekednek a legtöbbet meg tudd adni. Szülés előtt mindenképp érdemes bekövetni az oldalt és tájékozódni és nem elmenni a Brendonba és megvenni a leghelyesebb cumisüveget és cumit.

A másik, ami még fontosabb az a felelősség. Hogy egy influencer, aki ír a szoptatási nehézségekről, amivel sok anyuka tud azonosulni utána ne már reklámozzon cumisüveget! Mert ez félrevezetés! A cumisüvegről már számos tanulmányban ( igen brit ősanya közösség tudósai) kimutatták, hogy a szoptatás rovására megy. Hiába van régóta, hiába használta sok anyuka, káros a szoptatás szempontjából. És fontos megjegyezni azt is, hogy csak azért mert régóta csinálnak valamit nem feltétlen helyes is…azért van ezer más példa is a történelmünkben erre. Nem tartana ott a bolygó ahol jelenelg tart, ha nem lenne ez így. Na de, ha nem megy a szoptatás, fáj, csíp szúr, nincs annyi tejed vagy picit is elbizonytalanodsz szerintem ne egy influencer oldalán tájékozódj, hanem egy hivatalos oldalon. Jelen esetben szoptatási tanácsadót keress fel vagy kövesd be az anyatej instagram oldalt. Nem egy Maybelline érett pipacsszín rúzsról van szó, hanem a gyerekdről, lelki- és testi fejlődéséről, picit talán többet érdemel, mint az, hogy rajta ragad-e a rúzs a szívószálon.

De ami a legeslegfontosabb. A gyerekednek legnagyobb szüksége egy kiegyensúlyozott anyára van. És ha te úgy érzed, hogy eljött egy pont, ami után nem bírod tovább mentálisan, akkor engedd el. Attól még szeretni fog a gyereked, mert az anyukája vagy. Szeretni fog akkor is ha babakocsiba teszed, akkor is ha hordozod, akkor is ha szoptatod és akkor is tápszert kap. Nem - so called- ősanyára van szüksége hanem egy saját anyára, és az Te vagy, aki figyel a gyermeke  reakciójára, viselkedésére és ahhoz alkalmazkodsz és cselekszel.

Plusz egy gondolat az instagramos anya versenyhez:

A Spority-on is van mindenféle zene és ami nem tetszik azt nem hallgatod nem? Tehát akkor Instagrammon se kövess olyat, aki olyan nézeteket képvisel, ami neked nem tetszik. Nem kell felháborodni ha hörgős metál is van a Spotify-on, hanem nem hallgatsz bele.

Peace