Vona Gábornak az Alaptörvény módosítása kapcsán nagy hévvel bejelentett ultimátuma ügyes húzás volt, ezt el kell ismerni. A Jobbik évek óta levegő nélkül ténfergett a Fidesz menekültellenes retorikájának árnyékában, na de most fogást találtak a nagy testvéren, és okosan rámutattak a Fidesz menekültellenességének Janus-arcára. Amit az EU kérése ellenére - biztonsági elvek mentén - nem engednek meg, azt jó kis pénzért cserébe mégis megengedik bárkinek, hogy is van ez?

A mai rohanó világban kevés biztos pont maradt az ember életében, számomra viszont éppen a leghétköznapibb dolgok jelentik ezeket a pontokat. Mindig is szerettem például kisboltokban bevásárolni, szeretem felfedezni a helyi kínálatot, flangálni a szűk polcok között és lesni az olyan termékeket, amit a többi boltban nem lehet kapni.

Amióta az eszemet tudom, két dolog mindig volt a közértekben: sport szelet és Népszabadság. Márkák jöttek és mentek, termékek váltották egymást, boltok nyitottak és zártak, de ez a két dolog mindig volt a polcokon, és ez adott az embernek valamiféle megnyugvást. Megnyugvást abban, hogy hiába változik a világ, hiába telik az idő, van, ami mégis állandó.

Hárommillió-kétszázezer ember nem kevés, az ő akaratukra hivatkozva fogja a Fidesz az alaptörvény-módosítását előterjeszteni. Ez a hárommillió-kétszázezer ember azonban közel sem volt elég ahhoz, hogy a Fidesz által kiírt népszavazás – a többi ember távolmaradása mellett – érvényes legyen, és megugorja a többséget jelző 50%-os küszöböt. Akkor most ténylegesen mennyit is ér ez a hárommillió szavazat?

Október 2-a véget ért, a nagy erőkkel és rengeteg pénzel támogatott népszavazási kezdeményezés nem hozta meg a Fidesznek a remélt sikert. Valójában ez a kezdeményezés éppen annyit hozott számokban, mint amit egy kevésbé jelentős népszavazás kapcsán a szavazóktól lehetett várni, a Fidesz egyszerűen rosszkor és rossz eszközhöz nyúlt, az eredmény pedig a nemek győzelme ellenére politikailag mégis kudarcot jelent számukra, akármit is kommunikálnak.

A Fideszre azonban mindig is jellemző volt a folyamatos kampánytevékenység, mindig volt olyan aktív témájuk, amivel ki tudták tölteni a közéleti teret, ez a jövőben sem lesz másképp. Annak idején a rezsicsökkentés volt az a szlogen, ami évekre kiszolgálta a kormánypártot, az utóbbi időben pedig a menekültválság jött kapóra nekik. A népszavazás eredménye azonban mutathatja azt, hogy ez a szlogen is kezd kifulladni, így két évvel az választások előtt most válaszút előtt áll a kormány: merre tovább?

Az október 2-ai népszavazás hajrájában valódi, ügydöntő kérdés hiányában is egyre inkább érezni a Nagy Nap által keltett feszültséget az istenadta népben. A szaporodó plakátok, a tévében orrvérzésig tolt migránsellenes propaganda, a felfokozott hangulat lassan tényleg képes elhitetni a potenciális szavazókkal, hogy október 2-a hatással lesz az emberek életére, és nem csak a politikai pozíciószerzésről szól az egész történet. Akárhogy is lesz azonban, a hajrában sem érdemes elfelejtenünk, hogy honnan is indult az egész felhajtás, és hogyan jutottunk el egy trükkös politikai manővertől a migránsok, az EU és egymás ellen érzett düh és félelem szárnyalásáig.

Mielőtt a címbéli kijelentésre magyarázatot adnék, elöljáróban meg kell mondanom, hogy én alapvetően egyetértek a Fidesz jelenlegi menekültpolitikájával, azzal a részével legalábbis, hogy idehaza nem engednek teret az Európát célzó tömeges népvándorlásnak. Azt gondolom ugyanis, hogy minden kormánynak - legyen az bármelyik ország élén - elsősorban a saját polgárainak a jólétével és biztonságával kell foglalkoznia. Ezzel az eszmével viszont - a humanitárius megfontolások dacára - az eddig tapasztalt nyugat-európai menekültbarát politika hosszú távon nem egyeztethető össze, hisz a nyugati irány röpke két év alatt is jelentős problémákhoz vezetett a külföld belföldjén, és hol van még a vége.

Mindezek ellenére a legnyugodtabb szívvel fogok otthon maradni október 2-án vasárnap. Miért?

Ahogy az utóbbi években többször is megtörtént már, sajnos a mostani iskolakezdés előtt is napvilágot láttak olyan elképesztő gólyatáboros történetek, hogy akaratlanul is elgondolkodik az ember: tényleg aggódnunk kell a frissen felvettek miatt, ha elmennek a nekik szervezett táborba?

Meg kell hagyni, a 2016-os riói Olimpia rendkívül izgalmasnak bizonyult eddig, nem csupán sikereink, aranyérmeseink miatt, de ugyanúgy a döntő pillanatban alulmaradt olimpikonjaink küzdelme miatt is. Noha egy aranyérem esetén kétség kívül okkal magasztaljuk fel győztes sportolóinkat, azokat sem szabad elfelejtenünk, akik a döntő pillanat után megtörten, fájdalmasan néznek szembe a ténnyel: itt és most vesztettek. Róluk lesz most szó.