Sokan dicsérik a magyar nyelvet azért, mert olyan gazdag a szókincse, hogy szinte bármit ki tudunk fejezni vele. Természetesen ez alól a különböző családi és ismerősi viszonyok sem kivételek. Szinte mindenki tudja, hogy ki az unokatestvér, a nagybáty, a meny, és talán kevesebben, hogy kit nevezünk nászasszonynak, ángynak, ipának vagy komaúrnak. Most segítünk eloszlatni a homályos részeket, vagy legalábbis megpróbáljuk.

Kezdjük mindjárt a szépapával és szépanyával. Hát én gyerekkoromban azt hittem, hogy azért hívják őket szépnek, mert azok. Hát nem. Persze biztosan van, akinek valóban nagyon tetszetős megjelenésűek a szépszülei, de azért ez nem garantált. Szóval ne várja el senki, hogy a kor szépségkirályával és királynőjével rendelkezik, az viszont biztos, hogy ők a dédszülei szüleinek a szülei.

Az unokatestvéreket is viszonylag könnyű felismerni és azonosítani, bár a brazil szappanoperák történetei között találunk olyan helyzeteket, amelyeket még Miss Marple-nek, Sherlock Holmes-nak és Maigret felügyelőnek együtt is nehéz lenne kibogozni és megfejteni, hogy most ki kinek a hányad unokatestvére. Ahhoz pedig egy jó pszichológus kell, aki kezelni tudja, mi van akkor, ha végtelen szerelembe esünk az egyik eltitkolt negyedunokabátyánkkal.

Természetesen a megkötött házasságok is tovább bonyolítják az amúgy is könnyen összekuszálódó szálakat. És itt el is érkeztünk a magyar nyelvalkotók munkaszüneti napjára esett elnevezésekhez, mert bizony a sógor és sógornő kifejezés nem teljesen egyértelmű. Képzeljük el, hogy egy össznépi családi rendezvényen vagyunk, ahol elérkezünk a fő programponthoz, a közös ebédhez (vagy vacsorához, kinek hogy tetszik). Namármost, szekérszámra hordjuk a finomabbnál finomabb ételeket, és már bizony nekünk is kezd korogni a gyomrunk, ezért úgy döntünk, nem fordulunk még ötször a konyhából, hanem egyszerre több tányérral is megpróbálunk egyensúlyozni, ám rájövünk, hogy ez elhibázott döntés volt. Az egyik megrakott tál engedelmeskedni kezd a gravitáció törvényének és ekkor segítségért kiáltunk: - Kedves sógornőm, fogd már meg ezt a tálat, menten kicsúszik a kezemből! Ekkor két eset lehetséges: 1. megfagy a levegő, mert nem tudják, hogy pontosan kinek szóltam az imént és csak bámulják, ahogyan a tányér földet ér, avagy 2. egyszerre ketten sietnek a segítségemre. De miért is? Mert a sógor és a sógornő egyszerre jelenti a testvérem férjét/feleségét, illetve a házastársam fiú vagy lánytestvérét is! (Persze azért van megoldás erre a helyzetre is, célszerű, ha utánanézünk az ángy, nász- szavak jelentésének.)

Azzal is vigyáznunk kell, hogy milyen kedveskedő kifejezéseket használunk a nagymamánkra. Szerintem a legszerencsésebb, ha maradunk a mamánál vagy maminál, esetleg, ha tetszik neki, hívjuk nagyinak. Azt azonban nem javaslom, hogy nagyanyósnak szólítsuk, mert ez nem úgy működik, mint a mesében az öreganyánál, hiszen semmiképpen sem lesz szerencsénk, csak kérdően néz majd ránk, hogy hol látjuk magunk körül a házastársunk nagyanyját. A helyzetet talán akkor úszhatjuk meg, ha nagyink nem ismeri a kifejezést, szóval nyelvészek leszármazottjai kizárva.

És akkor még egy szót sem ejtettünk az ún. műrokonságról. Pedig ki ne ismerné a legénymátkát?! Igen, igen, elsőre furcsa is lehet, pedig abszolút van ilyen, a mátka közeli barátot vagy személyt is jelent, a legénymátka a fiúk legjobb barátját, a lánymátka pedig a lányok öribariját jelölheti. Sőt, gyakori volt, hogy a mátkából koma vagy komaasszony lett, amikor gyerek született. :)

Ha valaki szeretne még jobban elmerülni a magyar rokoni megnevezések tengerében, annak a cikk alapjául szolgáló Magyar Néprajzi Lexikont ajánlom!

(A kép forrása: peacefulworldphotography.blogspot.com)

Most már biztosan állíthatjuk, megérkezett a nyár és vele együtt az esküvők szezonja is. A virágárusok, a ruhaszalonok, az autókölcsönzők és a cukrászatok egyre változatosabb kínálattal és szolgáltatásokkal igyekeznek segíteni abban, hogy a nagy nap olyan legyen, amilyennek azt megálmodták. De mi a helyzet a szertartással?

Arról, hogy milyen lehetőségeink vannak, ha szeretnénk elhagyni a szokásos esketés formáit, Bereczné Erika szertartásvezetőt kérdeztük.

Hogyan lehetne megfogalmazni, ki is az a szertartásvezető?

A szertartásvezető az a személy, aki előtt – és természetesen a násznép társaságában - a nagy napon az ifjú pár megerősíti házassági fogadalmát abban az időpontban, azon a helyen és olyan formában, amilyenben ők szeretnék. Tapasztalatom szerint, mivel a fiatalok nincsenek tisztában a szertartásvezető fogalmával (sőt, akár arról sem hallottak, hogy van ilyen), nem is tudják, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre, ha a házasságkötési ceremóniáról van szó.

Miben különbözik ez a személy az anyakönyvvezetőtől? Milyen esetben van anyakönyvvezetőre szükség?

Valóban az előzőekből adódik a kérdés. Az anyakönyvvezetőre mindenképpen szükség van, hiszen ő egy hivatalos személy, és - a polgárjogi törvény alapján - Magyarországon érvényes házasságot kötni csak anyakönyvvezető előtt lehet. Azonban munkáját szigorú szabályok kötik, helyben és időben is korlátozott, és sajnos a házasságkötő termekben általában „futószalagon” követik egymást a párok, ami így egyáltalán nem ad lehetőséget a meghitt esketésre. Pedig a házasságkötés egy érzelemdús és intim esemény és úgy gondolom, a házasulandók és vendégeik mindenképpen megérdemlik, hogy kellemes és maradandó élmény legyen.

Fontos különbség, hogy míg az anyakönyvvezető a kötelező hivatalos részen túl is egy általános esküvői szöveget mond, addig a szertartásvezető egy személyes hangvételű, de a hivatalos elemeket sem nélkülöző ceremóniát tart, melynek forgatókönyvét, annak minden elemét egyezteti az ifjú párral, az ők igényeire szabja. Így egy igazán megható, bensőséges vagy akár vicces elemekkel bővelkedő esemény részesei lehetnek a jelenlévők, mondjuk munkaszüneti napon, a holdfényben, egy fáklyákkal megvilágított tisztáson.

Azt szoktam javasolni ügyfeleimnek, hogy a Nagy Nap előtt, két tanú kíséretében, hivatali időben kössenek törvényes házasságot, majd a lagzi napján közreműködésemmel erősítsék meg fogadalmukat.

Sokszor halljuk ellenérvként a szertartásvezetővel szemben, hogy az nem az igazi "igen", mert már egyszer kimondták. Ezzel nem értek egyet, hiszen azt a szót is elmondjuk ezerszer párunknak, hogy "szeretlek", de nem gondolhatjuk, hogy csak az első volt az igazi. :)

Abban a helyzetben, lelkiállapotban, ruhában, rokonok, barátok előtt az lesz az igazi, kimondott IGEN.

Mennyire lehet rugalmas egy szertartásvezető? Vonatkoznak-e rá szabályok vagy kötelező formulák?

A szertartásvezető abszolút rugalmas, hiszen ez a szolgáltatás lényege. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy az ifjú pár megkapja a szertartás menetét, keretét, melyet a szertartásvezető teljesen az ő igényeik szerint, az ő elképzeléseiknek megfelelően alakít ki. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos részen kívül számtalan elemet választhatnak maguknak a párok. Így a hagyományos gyertyagyújtás és homokszórás mellett ma már lehet fát ültetni, lufit eregetni vagy akár kétfajta bort is összeönteni.

Megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, igyekszem a pároknak újabb és újabb lehetőségeket kínálni, amelyekről esetleg még nem is hallottak. Így egyre népszerűbb a testvérköszöntés, vagy a gyertyagyújtásnak egy különösen szép változata, amelyben a szülők is szerepet kapnak, valamint teljesen új, idei elem a „borceremónia”, ami azonban nem azonos a kétfajta bor összeöntésével. De erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni, ezt meglepetés lehetőségnek tartogatom azoknak a pároknak, akik engem tisztelnek meg bizalmukkal.

Mi van akkor, ha találkoztunk a szertartásvezetővel, de valahogyan nem passzolunk és szeretnénk inkább mást felkérni?

Természetesen nincs semmi probléma, ilyenkor kereshetnek tovább (nem úgy, mint az anyakönyvvezető esetében). Azt javaslom, hogy szertartásvezetőt szimpátia alapján válasszon az ifjú pár, akiről úgy érzik, hogy a számukra legfontosabb napon ő álljon mellettük, az ő irányításával fogadhassanak egymásnak örök hűséget. Ebben az esetben az a veszély sem fenyeget, hogy egy unalmas, monoton hangú tisztviselő fog velük szemben állni életünk egyik meghatározó eseményén.

Természetesen sokakat érdekel, hogy mindez mennyibe is kerül, hiszen az esküvő esetében számos költséggel kell számolni. Mekkora a különbség egy külső helyszínen megrendezett, hétvégi esküvő esetében, ha anyakönyvvezetőt vagy szertartásvezetőt kérünk fel?

Nehéz erre egyértelmű választ adni, hiszen a szertartásvezetői piacon számos árfekvésben találhatunk szolgáltatókat, átlagosan 30.000 és 70.000.- Ft között. A hivatalos esketés költsége az egyes önkormányzatoknál elérhető már szintén nettó 30.000.- Ft-tól, de más esetekben bizony meghaladhatja akár a 100.000.- Ft-ot is.

Én azt mondom, hogy ha külső helyszín mellett döntünk (tehát nem a hivatalban, házasságkötő teremben szeretnénk esküdni), akkor mindenképpen érdemes ajánlatot kérni, mert könnyen előfordulhat, hogy ugyanazért az összegért (vagy sokszor kedvezőbb áron is), melyért az anyakönyvvezető kimegy a helyszínre, a szertartásvezető is lefolytatja a ceremóniát, csak éppen mindenben az ifjú pár igényeinek megfelelően.

Az esküvőkön kívül milyen rendezvényekre lehet szertartásvezetőt felkérni?

Nagyon szép, megható és egyre népszerűbb, amikor kerek évfordulókon, pl. 20, 30, 40 olykor 50 éve kötött házasságot erősítenek meg a párok. De születésnapi rendezvényekre is érkeznek megkeresések.

Kiknek ajánlana szertartásvezetőt az esküvőre, fogadalomtételre?

Akik a készülődés során nagy gondot fordítanak arra, hogy milyen legyen a zene, a torta, a dekoráció, a ceremóniamester vagy a vőfély, azoknak bátran ajánlom, hogy mindenképpen keressenek fel egy szertartásvezetőt is, hogy a házasságkötés örök emlék legyen nemcsak az ifjú pár, de a vendégeik számára is. Valamint azoknak, akik a szertartást is olyannak szeretnék, amilyennek megálmodták, kötöttségek, hivatali korlátok nélkül. És nem utolsósorban azoknak a pároknak, akik külföldön kötöttek házasságot, de Magyarországon tartják a lakodalmat.

(A kép forrása: Pinterest)

Nyár van, az esküvők szezonja. Ha a parkba megyek, nagy valószínűséggel belefutok egy fotózkodó friss házaspárba, ha hétvégén a barátokkal találkozom, biztos, hogy valamelyik étteremből hamisítatlan lagzis zene szűrődik ki, ha az unokahúgomnak nézek valami ajándékot a bizsusnál, tuti, hogy legalább egy menyasszony próbál hajdíszeket ugyanott.

Aztán arra gondolok, hogy lassan öt éve, hogy a férjemmel összeházasodtunk, utána pedig arra, hogy mennyire furcsa is az a rész az esküszövegben, tudjátok, a „jóban rosszban”-os, és hogy ennek semmi köze a szappanoperához.

Mert minden az igen után kezdődik…

Mert arra nem készít fel senki.

Persze elleshetünk ezt-azt a szüleink házasságának mindennapjaiból, szerezhetünk tapasztalatokat a korábbi rövidebb-hosszabb kapcsolatainkból, visszagondolhatunk az esti mesékre és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”-ra, meg a tegnapi romantikus filmre, ami azt sugallta, hogy csak megtalálni nehéz az igazit, és utána már gyerekjáték az egész. Minden úgy lesz, ahogyan szeretnéd: te örökké szép maradsz, ő meg örökké izmos…

És lehet, hogy tényleg így is van, te szép vagy, ő meg izmos. Csak vannak pillanatok, órák, napok, hetek, hónapok, esetleg évek, amikor a szépséget és a tömény izmot „eltakarják” a nem várt események.

Például, amikor a nagy gonddal berendezett közös lakást elárasztja a víz, mert a felettetek lakónál csőtörés van, akkor te inkább vagy piaci kofa, mint úrinő, ő meg inkább ázott kutya, mint kedves mackó.

Esetleg, amikor eleged van a munkádból és azt fontolgatod, hogy felmondasz, akkor te inkább vagy hónapokig a Magne B6 mindenen idegeskedő reklámarca, ő meg a nyugalom szobra.

Vagy amikor a focivébé összes meccsének megtekintése után a döntőben nem az a csapat nyer, akinek szurkolt, akkor ő rocksztár akar lenni és legszívesebben kidobná a tévét az ablakon, te meg egy igazi női rajongóként próbálod elterelni a figyelmét. :)

Meg amikor több év próbálkozás után még mindig negatív az a nyamvadt terhességi teszt, akkor te csak állsz a zuhany alatt és bőgsz, a sminked elkenődik, a hajat rád tapad, a hátad meghajlik, ő pedig simogatja a karodat és csak annyit mond: nagyon szeretlek.

Netalántán, amikor biztos benne, hogy ez az influenza sokkal rosszabb annál, mint ahogyan kinéz, és ő még az angol betegnél is hitelesebb alakítást nyújt, te meg elvállalod a kedves nővérke statisztaszerepét a filmben és természetesen teljesíted a filmsztár allűrjeit.

Mert szépnek és izmosnak lenni nem nagy kunszt, ha minden jól megy, ha futja a lakáshitelre (vagy egyáltalán lakásra), ha nem üvölt a gyerek (ha egyáltalán van gyereketek), ha szuperek a kollégák és édes a főnök (ha egyáltalán van biztos munkahelyetek)…

És ekkor nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak a nagy nap megszervezésébe kell időt és energiát fektetni, hanem az azt követőekbe is. Mert bizony a menyasszonyi ruhát is levesszük egyszer, a torta is elfogy és a násznép is hazamegy, és akkor csak mi maradunk ketten, melegítőnadrágban és pólóban a kanapén, miközben rántott húst eszünk krumplival.

És ha igazán egymáshoz illünk, akkor a boldogító, mámoros, szerelmes igen után szépen lassan születik meg az összetartozás, a kölcsönös figyelem, az örök szeretet IGENje.

(A kép forrása: daysmadeoflove.com)

Már egy hete tombol a nyári vakáció, a kisiskolások megérdemelt pihenésüket töltik. Több szülő azonban aggódik, hogy a majd’ három hónapnyi kihagyás bizony túl sok és a gyerek biztosan elfelejti egy részét annak, amit a tanév alatt megtanult és gyakorolnia sem ártana az olvasást, az írást vagy bármi egyebet. De mennyire érdemes ösztönöznünk a gyereket arra, hogy ismételjen?

Mielőtt rátérünk a kérdés megválaszolására, csukjuk be a szemünket és emlékezzünk vissza saját nyári szünideinkre! Mivel és hol töltöttük? Mi volt a legjobb, mire emlékszünk szívesen? Majd gondoljuk végig, mennyit tanultunk, ismételtünk és gyakoroltunk a nyári hónapok alatt? Hányszor vettük kezünkbe a tankönyveket, hányszor használtuk a gyakorlófüzetet?

Szerintem a legtöbben – ha meg is tették -, nem gondolnak kitörő örömmel arra, amikor a fülledt lakásban ismételték a tananyagot, miközben legszívesebben a strandon ugráltak volna a vízbe. És ez nem is meglepő.

A gyerekek, kisiskolások az egész tanév során dolgoznak. Bizony, mondhatjuk így, hiszen korán kelnek, majd bemennek a „munkahelyükre”, az iskolába, ahol 5, olykor 6-7 órán keresztül tanulnak. Különböző tanórákon, különböző tevékenységekben kell egyaránt jól teljesíteniük. Egy matekóra logikai feladatainak megoldásáról rohannak tesire, ahol aktívnak, gyorsnak, ügyesnek kell lenniük, ezt követően viszont az irodalmi szövegek kapcsán kell használniuk a fantáziájukat, szövegalkotási kreativitásukat, és így tovább. De ezzel még nincs vége a napuknak, hiszen a tanítás után különórák és házi feladatok következnek. Sokszor csak késő délután pihenhetnek meg. Ugye, még felnőttként is nehéz lenne mindezt utánozni? Mi ez, ha nem kemény, megfeszített munka?

Azt is tartsuk szem előtt, hogy a kisiskolások munkabírása, terhelhetősége messze nem hasonlítható össze egy felnőtt emberével. Tehát értsük meg, hogy a gyerekeknek igenis szükségük van a pihenésre, kikapcsolódásra és feltöltődésre. Azt pedig egy percre se higgyük, hogy a nyári tevékenységek közben a gyerek nem tanul, gyakorol!

Hogyan érdemes gyakoroltatni a gyereket a nyári szünet alatt?

Legyen a jelszó a másképp! Ne a tankönyvekkel, a kötelező olvasmányokkal, gyakorlófüzettel próbálkozzunk! Lássuk meg, milyen lehetőségeket rejtenek a nyári tevékenységek!

1. Fedezzünk fel!

A nyaralás alkalmával rengeteg új ismeretet szerezhet a gyerek. Ha kirándulni megyünk, készüljünk állatokról szóló történetekkel, ismerkedjünk meg az állatok nyomaival, amelyeket a túra során meg is kereshetünk, gyűjthetünk leveleket, megfigyelhetjük a természetet. Ha vízpart közelében töltjük a szabadságunkat, nyugodtan keljünk egyszer korán reggel, nézzük meg együtt a napfelkeltét, figyeljük meg, hogyan ébredezik a természet, milyen állatok a koránkelés bajnokai és melyek a hétalvók. Egy másik alkalommal figyeljük meg a naplementét! Az összegyűjtött emlékeket, fényképeket, növényeket, kagylókat a nyaralás végén albumba gyűjthetjük és összefoglalhatjuk, mit tapasztaltunk, mit tanultunk.

2. Használjuk ki az utazás idejét is!

Bár nem tartozik a legkellemesebb élmények közé, az utazás is lehet különleges! Vegyünk egy élvezetes meselemezt vagy hangoskönyvet, válasszon a gyerek egy őt érdeklő olvasmányt, amit a buszon vagy vonaton nézegethetünk, olvasgathatunk (hol mi, hol ő). Ha gyerekünk szeretne, készíthet fényképeket (persze nem csak az utazás alatt, hanem a nyaralás idején is), melyeket aztán albumba rendezhet, dekorálhat.

3. Esős időben se maradjunk otthon!

Hiába szeretnénk elkerülni, bizony előfordulhat, hogy elromlik az idő, de ekkor se mondjunk le az élményszerzésről, menjünk múzeumba! Persze nem kell feltétlenül azokat előnyben részesítenünk, amelyeket az iskolával már végigjártak, szerencsére izgalmas és változatos, gyerekbarát programokkal, kiállításokkal készülnek az intézmények a nyárra. Ha a csemeténk érdeklődik iránta, elmehetünk a Közlekedési Múzeumba, ha szeret kísérletezni, menjünk a kibővült Csodák Palotájába (ezeket nem is biztos, hogy felkeresik az osztállyal).

4. Hagyjuk önállósodni!

Nyugodtan engedjük el egyedül a gyereket a strandon fagyit venni, békatalpat kölcsönözni, kérdezzen utána a vízibicikli-bérlés feltételeinek (persze azért megfelelő távolságból figyeljük). Nem is hinnénk, mennyi mindent tanul ezek közben: gyakorolja, hogyan mondja el, fejezze ki, mit szeretne, hogyan kell kérni, kérdezni, rögzíti a társas érintkezés szabályait, utánaszámol, valóban jól adott-e vissza a pultos lány. Ezek a szituációk kiválóak arra, hogy elsajátítsa, hogyan viselkedünk hétköznapi szituációkban, mit szabad és mit érdemes inkább kerülni, mire érdemes figyelni. Ne szidjuk le, ha valami nem sikerül tökéletesen, beszéljük át, hogyan érezte magát közben, mi történt, mi volt jó és min érdemes változtatnia.

5. Hagyjuk kibontakozni!

Ha elmondja, mivel szeretne foglalkozni, mit szeretne csinálni, vagy ha számunkra körvonalazódik, mi érdekli, szánjunk időt és energiát ezek megvalósítására, törekedjünk arra, hogy megtapasztalhassa ezeket, elmélyülhessen bennük, próbáljuk meg beépíteni a nyaralásba, pihenésbe. Ha valaki szereti az állatokat, menjünk állatkertbe, kirándulásunk céljai között szerepelhet egy vadaspark meglátogatása, esős időben menjünk a Mezőgazdasági Múzeumba, utazás közben olvassunk állatokról szóló történeteket, hallgassuk meg a Dzsungel könyvét!

Természetesen a listát lehetne még folytatni, hiszen nem is beszéltünk arról, hogy sokan ekkor tanulnak meg biciklizni, úszni, görkorizni! (És most gondoljunk bele, hogy mindeközben egyszerre hány területen fejlődik a gyerekünk!)

De a kulcsszó legyen az, hogy a vakáció alatt ne erőltessünk semmit! A túlzott ösztönzés visszájára sülhet el és ellenállást válthat ki, és ezzel akár el is vehetjük a kedvét a világ felfedezésétől!

(A kép forrása: www.umt.edu)

Múlt héten megjelentettünk egy cikket arról, hogy miért is várjuk minden évben annyira a nyaralást. Most itt a párja, amelyben azokat a dolgokat szedtük össze, amelyek megmutatják, valójában hogyan is alakul a családi vakáció.

1. Amit ekkor is legalább annyira hiányolunk, mint az év többi részében: sokáig alvás

Általában azzal a tervvel indulunk neki a nyaralásnak, hogy most jól kipihenjük magunkat. Sajnos az esetek többségében ez álom is marad, mert a szabadság első napján ismét csak mi kelünk korán, hogy átnézzük, hogy tényleg minden szükségeset bepakoltunk-e és elkezdünk úti elemózsiát készíteni. És természetesen arról se feledkezzünk meg, hogy mikor vakációzni megyünk, a gyerekek már legalább 1-1,5 hónapja szünidőznek, szóval ők már régen kipihenték magukat, azaz a nyaralás alatt is hajnalban fognak kelni.

2. Amivel kapcsolatban minden évben tévedünk: az elindulás és az utazás

Ha minden kész, végre indulhatunk. Előző este elképzeljük, hogyan zajlik majd a hosszabb-rövidebb utazás. Minden évben magunk előtt látjuk, ahogyan a gyerekek végigalusszák az utat (ennek érdekében akár azt is bevállaljuk, hogy hajnalban indulunk), esetleg csendben hallgatják a meselemezt. Persze a gyerekek az izgalomtól nem bírnak aludni, ezért egész úton szórakoztatni kell őket (mert ugye az ablakon kibámulást nettó 2 és fél perc alatt meg is unják), rendszerint félóránként meg kell állni pisilni, és éppen a megérkezés előtt negyedórával zuhannak mély álomba.

3. Ami minden évben jobban alakul, mint várnánk: a körülmények

Többen számolnak be arról, hogy hiába kerestek körültekintően szállást, amikor megérkeznek, a szoba egy kicsit sem hasonlít azokra a képekre, amiket az utazási irodában mutogattak nekik, illetve amiket az interneten láttak. Gyakran ott derül ki, hogy nincs elég ágy, az „apartmanban” még sincs konyha vagy a ház a parttól „egy kicsit távolabb” van, mint a hirdetésben. Érthető módon dühösek leszünk és úgy érezzük, ez a nyaralás pocsék lesz. Aztán az egyik gyerek kijelenti, hogy neki jó lesz a gumimatrac is (erre természetesen a többi sem akar ágyban aludni), férjünk azt tanácsolja, hogy akkor vacsorázzunk az étteremben, a gyerekek a partról visszafelé gyaloglásban kifáradnak és kidőlnek, így lesz szabad esténk. Valahogyan minden rossz elfelejtődik és semmi mással nem törődünk, csak amiért idejöttünk: egymás társaságával.

4. Ami a várakozásokat is felülmúlja: a közösen töltött idő

Természetesen a legjobban arra vágyunk, hogy végre senki és semmi se befolyásolja, mennyi időt lehetünk együtt és mit csináljunk. Persze a valóságban azért a gyerekek mindig többet szeretnénk a vízben lenni, mint mi; semmiképpen sem szeretnének a játszótérről hazamenni; és a férjünk is bele-belenézne az EB/VB/olimpia-közvetítésekbe, de ezek ellenére valahogyan mégis sokkal jobban alakul a közös vakáció, mint ahogyan azt elképzeltük.

5. Amire mindig sor kerül, hiába próbáljuk megelőzni: hasfájás, hasmenés

Természetesen minden évben megfogadjuk, hogy most aztán tényleg nem engedjük meg a gyereknek, hogy összeegyen mindenfélét, de valahogyan mégis magába töm három gombóc fagyit, aztán egy adag sült krumplit, erre desszertként vattacukrot, majd egy gyrost és az egészet leöblíti citromos jégkásával. És azt gondoljuk, hogy ha ettől nem, akkor semmitől sem fog fájni a hasa… és tényleg így van, mert neki kutya baja, ellenben az apjának, aki ugyanezeket végigette vele, igen.

6. Ami miatt egyszerre vagyunk büszkék és lesújtottak: az új dolgok kipróbálása

Ahogyan azt az előző cikkben említettük, a nyaralás alatt megnő az emberben a bátorság szintje és olyan dolgokat is kipróbál, amelyekre azelőtt gondolni sem mert. Remeg a lába, amikor megközelíti a kalandparkot, izzad a tenyere, amikor felül a lóra, szaporábban ver a szíve, amikor kiteszörföl, de végigcsinálja és már éppen vigyorogna a büszkeségtől, amikor meglátja, ahogyan mellette a gyerek majomként csimpaszkodik a fáról lelógó köteleken, csukott szemmel csúszik le a kamikáze csúszdán, és egyszerűen lehetetlen ideig marad fent a szörfdeszkán. Ekkor egyszerre vagyunk büszkék a csemeténkre és érezzük magunkat nagyon ügyetlennek.

7. Amire nagy szükségünk van: a testi feltöltődés

Most biztosan mindenki a kényelmes pihenésre, az ellazító úszkálásra, a felfrissítő kirándulásra gondol. Ám a nyaralás közben végzett testmozgás nagy része a csomagok emeletről le- és felhordásával (amibe majd’ belehalunk); a gyerek ezredszerre is vízbe dobásával (amelytől izomlázunk lesz); az úszógumi, gumimatrac, strandlepedő, váltóruha, napernyő szállításával (amitől bedurran a karunk); a szendvics, üdítő, pokróc, távcső hegytetőre való felcipelésével (amitől leszakad a derekunk) telik. Persze az igaz, hogy a maradék pár órát valóban tölthetjük napozással, sétával, csónakázással, biciklizéssel.

8. Ami az egészet megkoronázza: a hazaút

Igen, igen, persze nem szívesen megyünk haza egy jól sikerült vakációról, nem vágyunk vissza a betonrengetegbe, a mókuskerékbe, de a hazaút is még része a nyaralásnak. Amikor piros arccal, barna bőrrel és jóleső fáradtsággal ülünk a vonaton vagy vezetünk haza, újra átbeszéljük az élményeket: kinek mi tetszett a legjobban, mi volt a legemlékezetesebb. És miközben összegyűjtjük és „befőttesüvegbe zárjuk” a legjobb pillanatokat (rosszabb napokon majd jó lesz), rájövünk, hogy ezzel a társasággal volt a legjobb a nyaralás és miközben ez átfut az agyunkon, a gyerek is közbeszól: Ugye, jövőre is eljövünk?

(A kép forrása: travelbird.co.uk)

1. Amit a leginkább hiányolunk az év többi részében: sokáig alvás

Mivel szinte minden nap mi kelünk korán, majd kedvesen ébresztgetjük a család többi tagját, reggelit és uzsonnát készítünk, sminkelünk, hajat fonunk, sietve magunkra kapunk valamit, háromszor szólunk a csemetének, hogy mosson fogat és fésülködjön meg, megetetjük a kutyát és végül mindenkit elkísérünk óvodába, iskolába, semmi másra nem vágyunk igazán, csak hogy ebben az egy hétben végre ne mi keljünk hajnalok hajnalán és esetleg most valaki más készítse el a kávét és a reggelit.

2. Ami a legbizsergetőbb érzést nyújtja: elszakadás az otthontól

Bár mindenképpen igaz a mondás: „Mindenhol jó, de legjobb otthon!”, nagyon jól tud esni, amikor bezárjuk a lakás ajtaját és elindulunk a Mátrába kirándulni, felülünk a Balatonra tartó vonatra vagy meg sem állunk az autóval Olaszországig.

3. Amire a legszívesebben emlékszünk: a közösen töltött idő

Természetesen a nyaralás igazi értékét a szeretteinkkel közösen töltött idő adja. Ennél tökéletesebb alkalmat aligha találhatunk arra, hogy igazán jókat beszélgessünk a szalonnasütögetés közben, nagyokat nevessünk az esti családi kártyapartik alatt, mély vallomásokat tegyünk kirándulás vagy séta közben, nagyokat énekeljünk a kocsiban…

A nyaralás alatt közösen eltöltött idő egy igazi „lélekfrissítő” koktéllal ér fel.

4. Amit az év többi részében is meg tudnánk szokni: semmi házimunka

Akárcsak a korai kelés, a házimunka elvégzése is a kellemetlen napi teendők közé tartozik. Alig várjuk, hogy a nyaralás idején ne kelljen porszívózni, mosni, vasalni. Akik igazán szerencsések és a sátrazás helyett egy hotelben szállnak meg, a főzést, a mosogatást, bevásárlást is elfelejthetik a vakáció idejére.

5. Amire mindig sor kerül, hiába próbáljuk megállni: édes bűnözés

Mikor megérkezünk a nyaralásra, már vagy elnyertük a bikini alakunkat vagy beletörődtünk, hogy ez idén sem sikerült. Az év többi részére vonatkozó diéta, fogyókúra erre az időre felfüggesztődik, mert nem tudunk ellenállni… na nem az édes falatoknak, az ínycsiklandó ételeknek és a frissítő italoknak, hanem azoknak a helyzeteknek, amelyek során ezeket elfogyasztjuk. Hiszen egy esti fagylaltozás a gyerekkel, miközben a tóparton ülünk, kihagyhatatlan; a kimerítő fürdőzés után a strandlepedőn elfogyasztott sajtos-tejfölös lángos éltető ereje megismételhetetlen; a hegytetőre való felkapaszkodás után megérdemelt cukros üdítő felér egy első díjjal.

6. Amin mindig meglepődünk: kiszakadás a komfortzónából

Elsőre talán ijesztőnek hangzik a hipermagasnak tartott vízicsúszdáról való lecsúszás, a hegyi biciklizés, a sétalovaglás, mégis a nyaraláskor érzünk valami plusz bátorságot, hogy mindezeket kipróbáljuk. (Persze ennek egy részében az is benne van, hogy „nehogy már a gyerek megcsinálja, én meg nem”.)

7. Amire nagy szükségünk van: testi feltöltődés

A nyaralás során ellazulunk, testünket elhalmozzuk mindenféle jóval: a víz bársonyos simogatásával, az erdei levegő frissítő erejével, a friss gyümölcsök zamatával, a napsütés melegével…

8. Ami az egészet megkoronázza: hazatérés a megszokott környezetbe

A vakációról sokan nem szeretnének hazatérni. Ám az esetek egy részében az is igaz, hogy hiányozni kezd a saját ágyunk, a megszokott környezetünk, a családtagjaink, barátaink. Talán akkor igazán tartalmas és jó egy nyaralás, ha utána jó hazatérni!

(A kép forrása: andamanbluebay.blogspot.com)

Könnyű dolgunk van, ha a csemeténk születésnapjáról, névnapjáról van szó, sőt a nagyobbak esetében a ballagásra is van ajándékötletünk, a karácsony és a húsvét sem okoz különösebb fejtörést, de a gyereknap valahogyan mégis „kilóg”.

Többekben először maga a kérdés merül fel: ünnepeljük-e a gyereknapot?

Szerintük igen, érdemes megemlékeznünk róla, mert ez a nap egyrészt a saját gyerekünkről szól, másrészt pedig közvetetten ezzel tisztelgünk a civil szervezetek gyermeki jólét érdekében tett mindennapi erőfeszítései és küzdelme előtt, együtt emlékeztetjük magunkat és a környezetünket a gyerekekkel való harmonikus és tiszteletteljes élet jelentőségére és mindarra, amit a gyerekek adnak nekünk, felnőtteknek.

Ha ezek után úgy döntünk, hogy szeretnénk május utolsó vasárnapját (ami idén 29-ére esik, de sok helyen az egész hétvége a gyereknap szellemében telik) megünnepelni, máris itt a következő kérdés: Jó, de hogyan? Milyen ajándékkal készüljünk? Elég egy kis apróság vagy ilyenkor valami komolyabbat szokás venni?

Erre is van ötletünk. Szerintünk az ajándékozást hagyjuk a többi ünnepre, amikor inkább van ennek hagyománya, most inkább a közös programra, az aktív pihenésre helyezzük a hangsúlyt. Egy különleges, együtt töltött élmény többet jelent bármilyen tárgyi ajándéknál.

Mire figyeljünk ezen a kiemelt napon?

Először is a gyereknek fontos, hogy együtt legyen a szűkebb vagy tágabb család (ahogyan nekünk és a gyereknek kellemes). Ha lehet, aznapra próbáljunk meg elszakadni a sürgős elintéznivalóktól, a halaszthatatlan munkától, a napi teendőktől. Készüljünk egy kicsit „előre”, osszuk el a hét többi napjára a feladatokat, így megmarad a szabad szombat-vasárnap. (Persze ez nekünk is jót fog tenni.)

A program tervezésénél tartsuk szem előtt, mit szeretne a gyerekünk, milyen tevékenység okoz neki örömöt, és ez alapján válasszunk. Ne menjünk kirándulni, ha a gyerek legszívesebben egy játszóházban töltené az idejét, ne vigyük állatkertbe, ha általában tíz perc után jobban leköti a pereces stand választéka, mint a napon sütkérező oroszlánok. Próbáljunk meg az ő „bőrébe bújni” és úgy átgondolni, mi lenne a legjobb program. Célszerű olyan rendezvényt választanunk, ahol változatos programmal készülnek a szervezők, mert ez garantálhatja, hogy nem fog unatkozni.

Ne csak fejben, hanem lélekben is készüljünk az ünnepre! Ahogyan a hagyományos családi alkalmakkor (pl. karácsony, születésnap) megváltozik a napirend, átalakulnak a hétköznapi szokások, úgy ezen a napon is elengedhetjük magunkat. Nyugodtan lehetünk egy kicsit „lazábbak”: szülőkkel közös sorverseny, egymás után három meseelőadás, egy vattacukor, egy pónilovaglás, későbbi lefekvés, extra mese most belefér, hiszen kicsit kirúgunk a hámból. Persze ez nem jelenti azt, hogy aznap ne legyenek szabályok és mindent csináljunk úgy, ahogyan a gyereknek tetszik, de legyen meg az ünnep különlegessége. Nem mondjuk, hogy könnyű a dolog, mert ilyenkor a gyerekek hajlamosak egy kicsit feszegetni a határokat, de mindenképpen érdemes megtanítanunk nekik, mi fér bele egy ünneplésbe és mi az, ami már nem elfogadható viselkedés.

Most már nincs is más feladatunk, mint kiválasztani a legjobban tetsző programot!

Az interneten számos ajánlatot találunk: vízközeli vagy erdei, mesei vagy western témájú, ingyenes vagy jegyvásárláshoz kötött rendezvények kínálatából válogathatunk és biztosak vagyunk benne, hogy megtaláljátok, amit szeretnétek.

Zárásként pedig a teljesség igénye nélkül hoztunk nektek néhány kedvcsinálót:

Minimax Gyerekhajó

A hétvégén startol az egész nyáron tartó programsorozat. A Balaton parti és budapesti helyszíneken megrendezésre kerülő aktív kikapcsolódás az egész család számára nyújt felejthetetlen élményt. A hajókázás közben arcfestéssel, közös társasjátékozással, koncertekkel, bébisarokkal, tombolával és a Minimax sztárjaival várják a kicsiket.

PlayKID

Hétvégén a budapesti Millenáris is gyerekbirodalommá alakul, ahová reggeltől késő délutánig várják a kicsiket és nagyokat. A pónilovaglás, a kincsmosás, a kalandpark, a céllövölde és az ugrálóvár csak néhány a kipróbálható programok közül, és ha elfáradnátok, a koncerteken, a bábelőadásokon, a ki mit tud fellépéseken pihenhetitek ki magatokat.

Pusztai Állatpark

Ha vasárnap egy „állati” élménnyel szeretnétek gazdagodni, akkor a hortobágyi állatpark remek választás! Ügyességi játékok, sorversenyek, erőpróbák várják a mozgékonyakat, kézműveskedésre, gyógynövényekkel való ismerkedésre csábítják az alkotókat, a kilátótorony, a  játszótér használata és a pusztai virtusok kipróbálása pedig a felfedezők számára nyújt lehetőséget a kellemes időtöltésre.

Cifra Palota

A Művészetek Palotája állandó programsorozata vasárnap hatalmasra nő. Koncertek, meseelőadások, örömtánc három színpadon; bent és kint rengeteg kreatív foglalkozás (kreszpálya, óriás malomtársas, királyi várjáték és sok minden más) vár minden gyermeket és gyermeklelkű felnőttet.

Városligeti gyereknap

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ingyenes gyereknapi rendezvénye nem csak a gyerekek számára nyújt kellemes szórakozási lehetőséget, hiszen a gyerekszínpadon fellépő művészek előadásai, a kalandpark, a biztonságos közlekedés fontosságára felhívó gyereksátor mellett a nemzetek utcája, a nőgyógyászati szűrőkamion, a nagykövetségek színpada a szülők számára is kínál hasznos és érdekes programot.

Gyereknapi MeseErdő

Jó idő, napsütés, friss levegő! Irány Síkfőkút, ahol a Tóréten mesés kalandok és állomások várják a sétálni vágyókat. A rendezvény különlegessége, hogy a szervezők az ovisoknak és az iskolásoknak kialakított útvonallal is készülnek. A Tóréten pihenhetünk, míg a bográcsban fő az ebéd, a gyerekeket arcfestés, kézműves foglalkozás, trambulin és sok minden más várja. Ha pedig kedvünk támadna, a faluban végigjárhatjuk a meseutat, meglátogathatjuk a kastélyt és nagymama süteményeit is megkóstolhatjuk. A programokon való részvétel regisztrációhoz kötött!

Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban

Nem túlzás azt állítani, hogy minden gyerek szereti a vonatokat. Akik pedig imádják és szívesen ki is próbálnák a közlekedés megannyi fajtáját, formáját, azoknak az interaktív programokkal készülő Vasúttörténeti Parkot ajánljuk. Lehet majd nagymozdonyon utazni, hajtányozást kipróbálni, lóvasúton döcögni és csajka sínautón suhanni, az aláfestő zenét a gyerekbulik elengedhetetlen fellépői, Halász Judit és az Alma együttes szolgáltatják.

Gyereknap a Bikás parkban

Újbuda önkormányzata egész napos ingyenes programmal várja a gyerekeket és szüleiket. A nagyszínpadon gyerekkoncertek, sztárfellépők, este pedig nagykoncert várja a bulizni vágyókat. Napközben kézműves foglalkozások és kreatív játékok, ügyességi versenyek, ugrálóvárak, meseelőadás, bábjáték szórakoztatja a látogatókat.

Mesefesztivál Vecsésen

A Bálint Ágnes Kulturális Központ ingyenesen látogatható (előregisztáció szükséges!) mesebirodalma a hétvégén is kitárja kapuit! Szombaton és vasárnap mesekoncertekkel, bábelőadással, kiváló gasztronómiai, kézműves és népművészeti termékekkel találkozhatnak a családok. Sőt, még az autót is otthon lehet hagyni, mert kisvonattal vagy busszal is könnyen meg lehet közelíteni a helyszínt! Aki nem hiszi, járjon utána!

Ezer Lámpás Éjszakája

Sajnos nem minden családban, nem minden gyereknek lehet ez a nap felhőtlen. Az Ezer Lámpás Éjszakáján 12 városban jótékonysági koncertekkel, sztárfellépőkkel, szórakoztató gyerekprogramokkal, a civil sátrakban felvilágosítással, tanácsadással hívják fel a figyelmet a gyerekeltűnések aggasztó jelenlétére. Este pedig 10.000 világító lufit engednek a magasba, ezzel mutatva fényt azoknak, akiket hazavárnak.

(A kép forrása: listaka.com)

A napokban ügyintézés kapcsán az első lakásunk környékén jártam, ott ahol a gyerekkorom nagyrészét töltöttem. Régen nem sétáltam arra és ahogy haladtam beljebb és beljebb a gyerekkorom színfalai között, kezdtek bevillanni azok a tipikus jelenetek, amelyek ezen díszletek árnyékában játszódtak.

1. Bandázás a játszóterek környékén

Én nem tudom, hogy ki és miért, de jó ötletnek találta, hogy a lakótelepek játszóterének közelébe építsenek beton pingpongasztalokat. Azt sem tudom, hogy valaha használták-e eredeti céljukra, mi afféle „banda-territórumnak” tartottuk ezeket a placcokat. (Ugyanis minden baráti-haveri társaságnak megvolt a saját pingpongasztala és annak elfoglalása párbajra való felhívásnak számított.) Az iskolás haverokkal a megbeszélt időben, suli előtt, suli után, suli helyett általában itt verődtünk össze, lányok-fiúk vegyesen, a hatodikosoktól a nyolcadikosokig mindenki itt volt, akivel szívesen múlattuk az időt, akikkel összetartozunk. A pingpongasztalok azért voltak különösen jó találkozási pontok, mert rájuk lehetett dobni a marha nehéz iskolatáskákat, a lányok felülhettek rá és kacéran lóbálhatták a lábukat a fiúknak, akik pedig szinte sosem ültek le, ha nagyon elfáradtak, akkor is inkább nekitámaszkodtak az asztal szélének.

Imádtam a pingpongasztaloknál lenni, ami olyan volt, mint az óvodásoknak a játszótér, ez az iskolások szocializációs helye volt. Miközben dumáltunk és idétlenül röhögcséltünk, valaki mindig elszaladt a sarki zöldségeshez szotyiért, amit aztán együtt rágcsáltunk és persze a héját szétköpködtük az asztalok körül, természetesen az ottlakók legnagyobb örömére, akik az elhízott pincsikutyájuk sétáltatása közben ordították le a hajunkat (egyébként jogosan), hogy ne szemeteljünk és „Hogy milyenek ezek a mai fiatalok!?”. Mi persze leplezve szégyenünket és zavartságunkat csak tovább nevetgéltünk.

blogszolnok.hu

 2. Vásárlás a kisboltokban, a közértekben, az ABC-ben, a trafikokban

Abban az időben még nem volt lehetőségünk arra, hogy elmenjünk egy plázába vagy bevásárlóközpontba, mert ilyenek nem nagyon voltak. (Oké, pont a közelünkben volt a Sugár, ami valami mini-plázának vagy bevásárlóközpont-prototípusnak tekinthető.)

Viszont a lakótelepünk környéke egy nagy szabadtéri pláza volt, mert tudtuk, hogy melyik részén érdemes húst venni, hol jó a zöldség és melyik bolt van annyira messze, hogy ne bukjunk le, amikor cigit akartunk venni, miután eldöntöttük, hogy kipróbáljuk ezt a felnőtt szokást.

Tehát sok kisebb boltocskában vásároltunk ezt-azt, és az eladók egy idő után már jól ismertek minket (ezért kellett cigiért a kerület másik végébe menni).

Nekem például a körzeti orvos rendelőjéhez közeli „mindenes bolt” és környéke volt a kedvencem. Betűs csokival, Pez cukorkával, cigirágóval, pattogós labdával, autós kártyákkal, kvarcjátékokkal és egyéb szuper cuccokkal volt tele ez a trafik, ahová rendszeresen elmentünk, hogy „egyet válasszunk”, ha például egy betegség után gyógyultnak nyilvánított a gyerekorvos vagy ha az óvodában, iskolában valami jó dolgot csináltunk, jó eredményt értünk el, de olykor az is előfordult, hogy semmi apropó nem volt, csak tettünk egy kanyart a kisbolt felé.

Általában miután kijöttünk a trafikból és tömtük magunkba a zsákmányt, átsétáltunk a mellette lévő állatkereskedéshez, ahol először csak az ajtóból lestünk befelé, majd miután az eladó megengedte (és mindig megengedte!), bent is körbenéztünk, pedig tudta, úgy sem veszünk semmit, ami inkább anyán múlt, nem rajtunk.

A másik rendszeresen látogatott úti cél azután került fel a térképünkre, miután iskolások lettünk. Ekkortól bevált szokássá vált nálunk, hogy a tanévzáró után az egész család közösen elment az iskolához közeli fagyizóba. (Ahogy odaértünk, persze láttuk, hogy másoknál is ez a bevált szokás.) De akkor még nem lehetett mindenfelé fagyit vagy jégkrémet venni, ezért mindig kiálltuk a sort, a várakozás közben pedig alsósként eldicsekedtünk a bizonyítvánnyal meg az ajándékkönyvvel, felsősként persze már hülyeségnek tartottuk ezeket, mert a szorgalmasak és tanulósak általában stréberek voltak és senki sem szerette, ha a többiek pedálnak gondolták. A szülők beszélgettek, mi meg azon imádkoztunk, csak el ne fogyjon a csoki, mire sorra kerülünk. Általában elfogyott és mást kellett választani. De szerintem olyan sok különbség nem volt az ízek között, szóval hamar megbékéltünk és a délutáni napfényben „fehér blúz, sötét alj”-ban sétáltunk hazafelé, és marhára büszkék voltunk magunkra, hogy milyen nagyok vagyunk, és ami még jobb, kezdődik a jól megérdemelt vakációóó!

Fortepan

3. Mozizás otthon

Régen, ha este mozizni akartunk, na akkor nem igazán tudtunk. Illetve tudtunk, csak akkor még nem DVD-nek meg Blue-raynek hívták, hanem diafilmnek anya és apa 5.1-es szinkronjával.

Öcsémmel fürdés után ott ültünk a panellakás kisszobájának ajtaja előtt a fotel párnáin és vártuk, hogy anya befűzze a filmet a vetítőbe. (Mert senki másnak nem volt szabad kezelnie, nehogy megégessük magunkat.)

Később aztán kezdett elterjedni a videolejátszó, egyre több családban, baráti társaságban volt valakinek videója, amin időnként a hangalámondásos filmeket néztük. Aztán gombamód kezdtek szaporodni a videotékák, ahonnan 2-3 napra lehetett kölcsönözni a filmeket. Mi apuval rendszerint péntek délután mentünk a tékába, mert így csak hétfőn kellett visszavinni a kazettát. Emlékszem, az öcsémmel ketten választhattunk egy filmet a kijelöltek közül és általában szombaton késő délután néztük meg.

A videotéka volt számomra az első olyan mérföldkő, amin éreztem, nekem is van kis élettörténetem, mert ez volt az első olyan dolog, ami az én életemben jött létre, ami még nem volt előttem, és hogy ez valami modern, haladó dolog volt, az csak hab a tortán. Ahogyan az is, hogy az öcsémmel hamarabb megtanultuk kezelni a videót, mint anyu, és iszonyúan büszkék voltunk magunkra.

Mondanom sem kell, hogy amikor megkaptam az első okostelefonomat, na akkor úgy éreztem magam, mint anyu a videóval. :)

diafilm.osaarchivum.org

4. A közvilágítás hatása a hazamenetelre

Mivel akkoriban nem volt még mobiltelefon (vezetékes se nagyon), és kevés gyereknek volt órája (és azokat kedvünk szerint lehetett előre vagy visszaállítani), szinte mindenkinél az volt a szabály, ha felkapcsolják a villanyokat az utcán, el kellett indulnunk haza (ennek télen kevésbé, nyáron inkább örültünk). Persze, mondanom sem kell, hogy rendszerint a lámpakapcsolás táján kezdett izgalmasabbá válni a beszélgetés a pingpongasztalok körül, akkorra kezdtek a fiúk is felbátorodni és szerelmet vallani és mindig volt egy lány, akinek később kellett hazamennie, mint nekünk és mellette pisisnek éreztük magunkat.

Szóval, ahogy lehetett, húztuk az időt, de 15-30 perccel a lámpák felkapcsolása után nem volt mese, el kellett indulni haza. De előtte megbeszéltük, hogy holnap egy órával hamarabb találkozunk, mert akkor talán lesz időnk megbeszélni mindent, amit akartunk.

Tehát, útban hazafelé a barátnőkkel, akik a szomszédos lépcsőházakban laktak, gyártottuk a magyarázatokat, hogy miért értünk sokkal később haza. Iszonyatosan kreatívnak és furfangosnak éreztük magunkat, amikor anyunak azt mondtuk, hogy „a pingpongasztaloknál biztosan később kapcsolják fel a lámpákat”, „ott, ahol voltunk, pont kiégett a villany és így nem vettük észre, hogy indulnunk kell”, „haza kellett kísérnünk a Timit, mert focizás közben elesett és nehezen tudott járni” és hasonlók.

5. Reggeli séta az iskolába

Mi egy tízemeletes panelban laktunk és a környéken szinte csak ilyen épületek voltak. A magasházak, az akkori idők "felhőkarcolói” egy játszóteret öleltek körbe, aminek a bal felső sarkában találkoztunk minden reggel a barátnőimmel, hogy együtt menjünk iskolába. (Akkoriban még alig volt valakinek autója, szóval senkit sem fuvaroztak a szülei a suliba és a táskánkat sem vitte helyettünk senki.)

Általában valakire mindig várni kellett, de ezt az időt használtuk arra, hogy lemásoljuk a házit, kibeszéljük X-et vagy Y-t, irigykedve megdicsérjük egymás új ruháját, cipőjét, vagy úgy tegyünk, mint akik nem veszik észre a fiúkat, akik ezt természetesen nem hagyták annyiban és az egész lakótelepet felkeltve vihogtak és a nevünket ordították, miközben a tornazsákjukkal ütögették egymást.

Miután megérkezett az aznapi későn kelő, elindultunk a suliba, majd a „nagyfánál” bevártuk a másik lakótelep felől érkezőket, végül pedig az iskola előtti pingpongasztalnál lett teljes a létszám. És képesek voltunk minden egyes állomáson megállni és megvitatni azt a rengeteg dolgot, pletykát, sztorit, ami az akkori életünket kitöltötte.

6. Liftezés

Szinte minden osztálytársam többemeletes házban lakott és elkerülhetetlen volt, hogy itt-ott liftezzünk. Felénk a piros lift volt a divat, de már nem az a régi, kézzel becsukom az ajtót fajta, hanem automatikus volt az egész.

Én szerettem liftezni, először még jó volt megnyomni a gombot, amit viszonylag sokára értem el (mert a 9.-en laktunk és nem tartozom a magasak közé), később viszont az olvasás kötötte le a figyelmem. Szerettem nézegetni a piros festékbe karcolt „Metallica”, „Hajrá Fradi”, „Szeretlek Évi” (később „Szeretlek Évi”), a „Hülye Tibi” feliratokat, mert tudtam, hogy ki karistolta bele a falakba kulccsal ezeket az üzeneteket. A liftek voltak az akkori közösségi oldalak, a falak pedig a hírfolyamok, ahonnan aktuálisan le tudtad követni, kivel, mi történik. És a naprakész információdömpingben csak akkor támadt némi zavar, amikor elromlott a lift és hetekig lépcsőzni kellett. Ekkor vagy a reggeli meetingen tárgyaltuk ki a híreket vagy a lépcsőház falain megjelenő és elszaporodó feliratokból kellett összerakni, mi történik a nagyvilágban. És mivel mi, ahogyan említettem, a 9.-en laktunk, elég sok információhoz jutottam és tájékozottságban simán lepipáltam az 5.-en lakókat.

kkvnet.hu

7. A könyvtárba járás

Néhányan emlékezhetnek még rá, hogy létezett egy internet előtti korszak, amikor még nem volt minden háztartásban (jó, egyben sem) szélessávú net meg hasonlók. Így általában könyveket olvastunk, amiket gyakran a könyvtárból kölcsönöztünk ki.

De akkor még a középületekben nem önműködő meg pillekönnyű ajtók voltak forgalomban, hanem nagyon nehéz vaskeretes kapuk, amiknek egy nagy fából készült, kocka alakú „kilincse” volt. Rendszerint nekem nem sikerült egyedül kinyitnom, de mindig segítettem tolni az ajtót. Télen azonban, hiába küzdöttük át magunkat az első akadályon, rögtön a következőbe botlottunk, azaz gabalyodtunk bele. Valamiért akkoriban az volt a szokás - és ez tényleg szokás volt, mert a közértekben, a postán, az orvosi rendelőben, sőt az iskolában is ezzel találkoztam -, egy általában sötétbarna színű, vastag függöny, és elsőre sohasem találtad meg, hol nyílik szét, tehát kellett egy kicsit hadakozni a textillel.

De ha kitartóak voltunk, akkor meg is lett a jutalom. Ahogyan összezárult mögöttünk a függöny, megéreztem a kissé áporodott, könyvekből kigőzölgő papírszagot, ami semmi máshoz nem hasonlítható. A könyvespolcok útvesztőjében sétálgatva csak kapkodtuk jobbra-balra a fejünket, félve levettünk egy-egy könyvet, belelapoztunk, de olyan halkan, mintha templomban lennénk. Miután kiválasztottunk hármat-négyet, és hazaértünk velük, alig vártuk, hogy beleolvassunk. Általában mindig találtunk bennük valami izgalmasat: egy lepréselt virágot, egy összegyűrt bevásárlócédulát, néhány kilapult pókot.

Fortepan

8. Az üzenetküldés változatos fajtái

Mivel akkoriban nem volt telefon - és ahogy említettem-, internet meg mégannyira sem, más lehetőségek álltak rendelkezésünkre, ha valamit szerettünk volna közölni valakivel, aki távol volt tőlünk.

Az egyik leggyakoribb tájékoztató eszköz a kaputelefon volt. Az egész lakótelepen lehetett hallani, ha valamelyik lépcsőházba felcsengettek, mint ahogyan azt is tisztán ki lehetett venni, hogy kit keresnek és miért („Csókolom, Peti lejöhet focizni?”, „Csókolom, Eszti vagyok, Kata lejöhet a játszótérre?”, „Szia! Te vagy az? Na, jössz már? Rád várunk!...Jaj, bocsánat, csókolom, Dia lejöhet biciklizni?”) Rendszerint ha akkor csengettünk fel a másikhoz, amikor még nem volt kész a házija vagy az apukája a két műszak meló után elaludt délután, akkor nem számíthattunk sikerre és kedves pajtásunk csak az erkélyükről integethetett nekünk.

A másik gyakran bevetett tömegtájékoztató eszközzel minket befolyásoltak. Ekkor a szüleink kihajoltak az ablakon vagy kimentek az erkélyre és lekiabáltak a játszótérre, hogy most már induljunk felfelé („Géééza, most már gyere hazaaa!”). Akiknek kiabáltak, azok rendszerint lesütött fejjel, szégyenkezve (mert akkor nagyon cikinek tartottuk ezt) indultak haza, néhányan bepróbálkoztak egy „Haaadd maradjaaak mééééég!”-gel, de ez ritkán volt eredményes.

A kettő kombinációját használtuk, ha nekünk kellett valami. Ekkor felcsengettünk anyuéknak a kaputelefonon, elmondtuk, mit szeretnénk (pénzt, zsepit, a fent felejtett kulcsot, volt, aki vizet kért, majd kapott, a nyakába) és anyu kijött az erkélyre és valami zörgős zacskóba becsomagolva, „Dooobooom!” felkiáltással elengedte a kért holmit.

A barátnőmmel, Esztivel, aki a szemben lévő házban lakott, kifejlesztettünk egy igazán titkos, de kevésbé hatékony üzenetküldő rendszert. Ha valamit szerettünk volna mondani a másiknak, akkor a meghatározott időben (a suliban tisztáztuk, hogy mikor) kiálltunk az erkélyre egy papírlappal, amire nagy betűkkel ráírtuk, amit mondani szeretnénk, a másik pedig távcsővel leolvasta. Ezek az üzenetek rendszerint csak arról szóltak, hogy „kész-e a házid és lejöhetsz-e már?”, „elmentek-e a vendégek és lejöhetsz-e már?”, „uzsonnáztál-e és lejöhetsz-e már?”.

Ez a forma persze nem volt annyira jó, mint a kaputelefon, mert előfordult, hogy valamelyikőnk elfelejtett kimenni az erkélyre a megbeszélt időben vagy minden igyekezetünk ellenére sem tudtuk elolvasni a lapra írtakat, és egyszer az is előfordult, hogy kikapta a szél a kezemből a papírt. Ekkor átváltottunk a kiabálásra, így pótolva a hiányzó részeket.

retekblog.blog.hu

9. A szabályok betartása

Minden életkorban voltak olyan szabályok, amiket be kellett tartanunk. (Persze ilyenek a mai gyerekek esetében is vannak.) Ezek rendszerint arról szóltak, hogy hová mehetünk és hová nem, mikorra érjünk haza (erről már korábban meséltem), mire mászhatunk fel és mire nem (általában a rakéta mászóka volt a tabu).

Nálunk nagyon sokáig élt az a szabály, hogy a lakótelepünk melletti dupla kétsávos úton egyedül nem mehetünk át (persze akkor még gyalogátkelőhely meg ilyenek nem voltak, csak nagyon messze). Már nagyobbacska voltam, amikor anyuék annyira elővigyázatosnak és óvatosnak tartottak, hogy megengedték, hogy elmehetek egyedül a kisállat-kereskedésbe halakat venni (igen, előbb-utóbb sikerrel jártunk). Minden rendben is zajlott, odafelé simán ment minden, már visszafelé tartottam kezemben a zacskó hallal, amikor az úttesthez értem. Úgy ítéltem meg, hogy lesz elegendő időm átérni, mielőtt ideérnek az autók, de biztos, ami biztos, futni kezdtem. És ahogyan ilyenkor lenni szokott, az úttest közepén megbotlottam valamiben és elestem. Viszont bennem volt, hogy ez az úttest nagyon veszélyes (és nekem korábban nem is volt szabad itt lennem), ezért menteni próbálva a menthetőt, amikor éreztem, hogy most egy nagyot fogok zakózni, ugrottam egyet, hogy ne az autók elé essek, hanem legalább a járda közelébe, az út szélére. Ez sikerült is, hál’ istennek az autók még a közelben sem jártak, viszont mivel ösztönszerűen védtem a kezemben tartott halakat, azokat a magasba tartottam és csak egy kézzel tudtam valamennyire felfogni az esést. Persze mondanom sem kell, hogy az út szélén apró törmelékből álló kavicssor volt, amelyből jónéhány a tenyerembe fúródott, a térdemről lehorzsolódott a bőr, de a halaknak semmi baja nem lett.

Azt hiszem ismertük az összes szabályt, amiben anyuval és apuval megegyeztünk, csak voltak, amelyeket kicsit lazábban kezeltünk (lásd a lámpakapcsolás és hazaindulást) és voltak, amelyeket tényleg nagyon komolyan vettünk.

10. Táborozás szülők nélkül

Imádtam nyári táborba menni, egy hét szülők nélkül a barátokkal… hát lehet ennél szebbet kívánnia egy felsős iskolásnak?

Utólag visszagondolva fogalmam sincs, hogyan magyarázzam el egy mai gyereknek, hogy mi a fenét szerettem abban a táborban. Rengeteg szúnyog volt, délután a Büdös-tóhoz jártunk fürdeni (és sajnos volt alapja az elnevezésnek), estére elfogyott a meleg víz és tejbegríz is csak utolsó vacsorára volt. Mai szemmel nézve elég szegényes volt a kínálat. De nem is ezért szerettem táborozni.

A tábor nekem egyet jelentett a szabadsággal, mert próbálgattam, milyen a szülők nélkül, önállóan ellátni magam. Egyet jelentett a szerelemmel, mert először kezdtem valami többet érezni egy fiú iránt. Egyet jelentett a felhőtlen örömmel, mert a tábor végi "ki mit tud"-on mindig elsők lettünk. Egyet jelentett a felnőttséggel, mert egy egész estén keresztül őrködhettünk a kapubejárónál, és éjfélkor zsíros kenyeret kaptunk Laci bától bátorításként. (Amire nem volt szükség, mert a legijesztőbbek az éjjeli bogarak voltak.) Egyet jelentett a szórakozással, mert mindig volt disco, aminek a végén addig kiabáltuk, hogy „Még egyet!, míg Feri bácsi, a táborvezető engedélyezett még három számot. Egyet jelentett a világ kinyílásával, mert három iskolából jöttek a táborlakók és szívesen beszélgettünk és ismerkedtünk velük, miközben új barátságokat kötöttünk és új szerelmeket találtunk.

Szóval semmi flanc nem volt benne, csak együtt voltunk és kész. És ennyi éppen elég volt. De szerintem a mai gyerekeknek is elég ennyi.

Pont annyi, amennyi az élet. És nekem ilyen volt a nyolcvanas-kilencvenes években.

 (A kezdőkép forrása: www.the80srule.com)

Indulhat a heti kvíz?

Ingujjakat feltűrni, gatyákat felkötni, agytekervényeket megforgatni...
Mire emlékeztek a kötelezőkből? Hogy ezen a héten ne csak az érettségizők "vizsgázzanak"...
Hajrá! Hajrá!