Hosszú idő telt már el a legutóbbi bejegyzésem óta - és a legutóbbi Árvácska látogatásom óta. Éreztem, hogy hiányzik az izgatott csaholás, a fárasztó vagy épp lelket nyugtató séták, de nem tudtam, mennyire, míg a kapuhoz nem értem. Eleinte viszonylag csend volt, furcsálltam is. Majd rákezdett egy kutya, és onnantól nem volt megállás, a szívem már a torkomban zakatolt. Olyan volt, mint mikor egy rég nem látott kedvesedhez igyekszel: nem tudod, emlékszik e még rád, hogy ugyanúgy értitek e egymást, mint azelőtt, de mégis izgatottan várod, miben változott az évek alatt. A kapun belépve teljesen ismeretlen arcok fogadtak, ami az embereket illeti. A kutyák közül kapásból ötöt felismertem első pillantásra. Tartottam kicsit tőle, hogy el kell magyaráznom, ki vagyok és miért jöttem, de aztán megpillantottam a kennelsor végén azt az arcot, amire vártam. Egyik legkedvencebb gondozóm éppen a szakálláról söpörgette a morzsákat, hiszen jó szokásomhoz híven étkezés közben pattantam elé (bocsi, Csaba, hogy folyton megzavarlak :D ), és ő máris tudta, mit szeretnék, indult is a kedvencemért, Rambóért. 

Rambóval három éve ismerkedtem meg a menhelyen, és néhány séta alatt teljesen elvarázsolt. Akkoriban majdnem minden szabad délelőttömet a menhelyen töltöttem, és nem telt el úgy nap, hogy ne sétáltunk volna egyet. Van vele közös képem napsütésben, hóesésben, őszi falevelekben. Ez nekem mind kedves emlék, és szeretettel gondolok rájuk, azonban szomorúvá is tesznek. Rambó immár nyolcadik életévét tapossa, annak idején a saját gazdája adta le a menhelyen. Korábban egy láncról nézte az évszakok váltakozását, így az első hónapokban bizonytalan és bizalmatlan volt az emberekkel. Nem hittem, hogy két év után emlékezni fog rám, hiszen szerencsére rengetegen járnak az Árvácskába sétáltatni, de kellemesen csalódtam: alig tudtam visszafogni a kis fickót az örömugrálása közben, na meg persze saját magamat, hogy ne boruljak sírva a nyakába, hogy ismét láthatom, és milyen jól néz ki, de az istenért nem kell még senkinek? Kíváncsi vagy, milyen Rambó, nyolc évesen, több, mint három menhelyen töltött év után? Nos, ilyen. Jóképű, fiatalos, energikus - és csupa szeretet.

Kajlagyerekkel sajnos a késői érkezés miatt nem tudtam túl sok időt tölteni, de legközelebb profi modell fotókat hozok róla.

A következő hihetetlen találkozásom Sumákkal volt. A kennelsoron sétálva elsőre meg sem ismertem. Ez a szertelen kiskölyök két évvel ezelőtt még velem fedezte fel a világot. Elkísértem élete első tétova lépésein a "vadonban", élete első napsütésben héderelésén, és az első havazást is közös sétával ünnepeltük. Két éve ezt a szelfit készítettük, boldogságban, napsütésben az akkor még apró kölyökkel:

Most pedig Sumák már kész felnőtt, és annak ellenére, hogy egész gyermekkorát egy menhelyen töltötte, életvidám, kedves, ugyanolyan bújós, és ugyanolyan kis raptor, mint annak idején - csak picit nyurgább már.

Az Árvácskában még nem találkoztam depressziós kutyával, és ez kétségtelenül az ott dolgozók, a gondozók érdeme, hiszen az alapvető szükségleteik mellett mindig szánnak időt arra is, hogy a kutyák ne csak ételt és italt, de szeretetet, figyelmet, kedveskedést, egy kis darab családot is kapjanak nap mint nap. Le a kalappal előttetek!

Szombaton Rambó mellé beszambázott a szívembe Petike is, akivel most találkoztam először. Peti végtelenül nyugodtan bandukolt mellettem, annak ellenére, hogy fiatal és energikus. Kedves arcával többször is kérdőn nézett fel rám, mintha csak azt kérdezgetné: "Akkor..most hazaviszel..ugye?". Remélte, vágyott rá, hogy valaki végre vigye haza. Peti borzasztóan embercentrikus. Ha elmentem tőle öt lépésre, nem leült és várt, hanem jött utánam, és a lábam mellett állt, várva, hogy induljunk tovább. Fülei belelapultak a fejébe, úgy koncentrált arra, hogy jókutya legyen, hogy meg legyek vele elégedve. Drága Petikém, annak, aki egyszer téged fog akarni, nem ezen fog múlni. Az, akit neked teremtett a sors, ugyanúgy azonnal a szívébe fog zárni, mint én, amikor meglát majd, és amikor először átkarolja a nyakad, míg te a nagy bucó fejedet a vállára hajtod. Az a valaki, aki egyszer a gazdád lesz, akkor is szeretni fog téged, ha épp egy kicsit nem vagy jó kutya. Csak kutya. Csak Peti.

Remélem, ezeket a sorokat olvasva ott vagy valahol Te, aki ezeknek a kedves mancsosoknak lettél teremtve. Bármelyikük is ragadta meg a figyelmed, kérlek, hogy menj el hozzájuk. Látogasd meg őket, tölts el velük csak egyetlen órát, és meglátod, mennyi mindent kapsz általuk. Talán haza is viszed valamelyiküket. Nagyon boldog lennék.

Azoknak, akik azért nem látogatnak el egy menhelyre, mert féltik a saját lelki állapotukat, akik sajnálnák otthagyni a kutyákat, azt javaslom, tegyenek egy kivételt az Árvácskával. Itt minden mentett boldogan csaholva rohan vissza a kenneljébe, a kenneltársával együtt töltött sétáról, örömmel ugrik a gondozók és sétáltatók nyakába és boldogan pihen a frissen lehűtött betonon, elégedetten az aznapi élményektől. Előfordulhat, hogy egyik-másik könyörgőn néz rád, a mancsát a kezedbe adja, vagy szinte belebújik a hasadba, elköszönés gyanánt - de ezek inkább boldog percek, mintsem szomorúak. Gyere velünk sétálni legközelebb!

Sokan, ha kölyök kutyát szeretnének a házhoz, de nincs pénzük tenyésztőre, felkeresnek egy menhelyet, "mert ott mindig van". Miért? Mert sokan felelőtlenül tartanak kutyát, aki 0-24 kint van a kertben dísznek, természetesen ivarosan, majd beszökik hozzá egy kan és megszületnek a nem kívánatos véletlen - babák. Akiknek, többnyire nem jut hely a kertben vagy pénz kosztra, oltásra, sem idő, hogy felelős(ebb) gazdákat keressenek nekik. Vannak persze ennek más variációi is, a vége azonban többnyire ugyanaz: bejelentések érkeznek út mellett, kartondobozban visító csöppségekről, kukás zsákban halálra ítéltekről, esetenként névtelenül a menhely közelében kidobott kölykökről. Előfordul olyan is, hogy a menhely befogad egy, már várandós szuka kutyát, aki ott fial le a biztonságos környezetben, az utca helyett.

Amennyiben egy menhely vagy bármelyik jó érzésű ember időben értesül a történésekről, ezek a kis csöppségek ideiglenesen otthonra lelnek a menhely egyik kennelében, ételt és vizet kapnak, oltást, chipet, meleg takarót, szeretetet. A szerencsésebbek viszonylag hamar végleges gazdát is.

Sajnos kölykökből sosincs hiány, és nem is lesz, míg az emberek meg nem tanulják, hogy az ivartalanítás nem bűn, a szaporítás és cserbenhagyás annál inkább, így én sem vagyok mindig naprakész a menhelyen található kölyköket illetően, de szeretném most bemutatni azokat a virgonc srácokat és lányokat, akikkel volt már dolgom.

Először jöjjenek szívem kis kedvencének kölykei. Őzi már kölykeivel együtt került a menhelyre, közepes termetű, izmos, szép, viszonylag rövid szőrű, okos leányzó, aki, annak ellenére, hogy kissé öntörvényű, határozott kezekben szívesen tanul, fejlődik, szeret megfelelni. Aktív, egy kutyaiskolában megállná a helyét, és előnyére is válna. Igen, Őzi azóta is gazdára vár..

A kölykei pedig Öcsi ( a barna kisfiú, négyük közül egyedül ő talált gazdára eddig) , Őrmester, Öszti és Őszike. Hogy melyik fekete melyik névre hallgat? Egyik sem egyikre illetve mindegyik mindegyikre. Tipikus kölykök. Virgoncak, élénkek, kíváncsiak. Ezt a kis csapatot volt szerencsém életük első hám nélküli, nyakörves sétájára kivinni, majd ugyanezt elismételni az első-havas-sétával. Vicces dolog megpróbálni négy kölyköt egy irányba terelni, akik (az első esetben) azt sem tudják, mi az az izé a nyakukon, megpróbálnak tőle egyesével vagy csoportosan megszabadulni, vagy (a második esetben) nem tudják, mi az a hideg fehér valami a talpuk alatt, ami úgy ropog és fentről is esik és olyan nagyon jó nekifutásból belefetrengeni vagy belelökni a tesót... Itt van néhány kép az első találkozásunk idejéből, amikor még viszonylag meleg volt, néha fújdogált a szél, és sokat sütött a nap: 

Minden sétánk egy végtelen kaland, hisz nekik még annyi minden új, annyi mindent nem ismernek, de annyi mindent szeretnének...ehhez megfelelő társ lenne egy gazdi, aki akár egyesével, akár párban magához veszi őket, megtanítja nekik a kutyalét dolgait, a gazdis élet szépségeit, sok mozgással, tanulással, szeretettel, jó neveléssel. Az első sétánk utáni napon így vártak, mikor kezemben a kötegnyi pórázzal végigsétáltam a kennelsoron feléjük:

Itt pedig néhány hét (!) elteltével láthatók, már Öcsi nélkül, életük első havas sétáján. Karen barátnőmmel (aki Skóciából érkezett velem a menhelyre "babázni", kikapcsolódni) próbáltuk őket összeterelni egy közös fotó erejéig, nem túl sok sikerrel, de azért valamennyire visszaadja, milyen szétszórt és izgatott volt a társaság.Igen, a képen valóban három fekete kutya van. Jó keresgélést! :)

Őzi babái mind jellemben, mind kinézetben nagyon hasonlítanak az anyjukra, így várhatóan közepes testű, sportos alkatú és aktív felnőtt kutyák válnak majd belőlük (kivéve talán Ösztit, aki változatlanul "öleb" és egy kicsit hosszabb séta után, hamar elfárad) , így aktívabb családoknak, pároknak ajánlanám őket, akiknek van elég idejük foglalkozni velük, kutyaiskolába járni, esetleg a fiúkkal kipróbálni valamilyen kutyás sportot. Őzi ivartalanítva, a kicsik pedig ivartalanítási kötelezettséggel, de mindannyian oltva-chippelve keresik az álomgazdit.

A következő csipet-csapat, akiket bemutatnék, az Őzi-babák kennelszomszédai, Norman ( fekete szálkás szőrű ) és Odi. Utóbbi kicsit (sokkal) aktívabb, Norman az első 10 perc izgatottság után amolyan "öreguras" stílusban sétál, néha szagolgat, elvégzi a dolgát, nézelődik, de tartja a tempót, nem marad le és nem is húz őrülten, mint Odi, aki nagyon izgatott lesz minden új fűcsomótól, minden új szagtól, élőlénytől, szélmozgástól.. :) Norman rövid szőre nem igényel sok ápolást az alapvető dolgokon felül, és nem is nagy termetű, nyugodt kölyök, míg Odi szőre többszöri kefélést igényel, közepes termete és aktív jelleme pedig nagyobb teret. Mindketten tarthatók lakásban is, amennyiben elegendő a mozgás és a szellemi lefárasztás (kutyaiskola, engedelmességi gyakorlatok stb). Íme néhány kép róluk és a közös sétáinkról, de ne tévesszen meg titeket Odi könyörgő cuki tekintete, egy kölyök nevelése nem sétagalopp, nem könnyű és főleg nem lehet elhanyagolni, hogy aztán a fejünkre nőjön és visszavigyük a menhelyre, ezért kérlek, csak azért ne vidd haza, mert a gyerkőcöd beleszeretett, előtte gondoljátok át, tudjátok e vállalni. Ez minden kölyökre vonatkozik. Tessék csak ámulni - bámulni és rólam nem tudomást venni a képeken :)

A menhely legnagyobb csapata öt kölökből áll, egy korábban általam bemutatott leányzó, Ancsa kölykei. Náluk is volt szerencsém a legeslegelső séta idejére betoppanni. Nem volt hosszú, de annál tartalmasabb, tele ide-oda futkorászással, pórázkibogozással és kölyökcsalogatással. Ebbe az eseménybe bevontam a kisebb testvéreimet is, egyedül azért nem ment volna :) Ui.: egyetlen normális képem van róluk, mikor mindannyian egy helyen vannak, és viszonylag nyugton. Íme az ördögien cuki ötös: Olivér, Olivia, Okonor, Ofra, Olimpia. 

Róluk még jelentkezem több információval, egyelőre egy jelzőm van rájuk: kölykök. Nagyon. :)

A mai utolsó trió következik, Sárika kölykei, Soma, Samu és Sumák. Kitaláljátok, melyikük Sumák?

Viccet félre téve, ők szintén nem (mindig) hallgatnak a nevükre, van, hogy mindenre hallgatnak, amit kiejtek a számon, szóval változó, majd dolgozunk rajta. A leendő gazdinak annyit kell tudnia róluk, hogy kis-közép termetűek, a szőrük nem igényel különleges ápolást, szeretnek mozogni, kirándulni, bújni, szeretik a simogatást és szeretgetést, a botokat, labdákat, de legfőképp egymás agyát húzni :) A többit már elmondtam feljebb, nem játék kutyák, bármennyire is úgy néznek ki.

Sajnos, mint mondtam, nem mindig vagyok naprakész a menhelyen található kölykökkel kapcsolatban, nem tudok mindig csak velük sétálni, mint ahogy senki sem, de ha felkeltette valamelyikük az érdeklődésed, keresd bizalommal a Szentendrei Árvácska vezetőségét, dolgozóit, szívesen mesélnek majd, vagy, ha időd engedi, gyere ki bármelyik nap reggel 9-12 között egy sétára, hogy megismerd őket :) Az összes kölyök ebben a mappában található (https://www.facebook.com/pg/szentendrei.arvacska/photos/?tab=album&album_id=1626711810911151), az itt felsoroltakon kívül akad még bőven cukiság, tessék szemezgetni, szerelmesedni és hazavinni őket, felelős, sok szeretettel rendelkező gazdiknak. 

Volt valamikor egy hűvös februári nap, mikor még szinte teljesen új volt nekem az Árvácska világa. Ezen a didergős reggelen merészkedtem először a hátsó kennelsorra. Amint megláttak, mindenki egyszerre kezdett el csaholni, ugatni, futkosni, pörögni-forogni a kennelben, de volt egy, aki mindenkit túlharsogott, aki fel-felugrált az ajtó előtt. Mikor közelebb értem, egy zsemleszínű, hatalmas fülekkel rendelkező fiatal kan nézett rám néhány pillanatig, mielőtt folytatta volna a  fesztiválozást. Azt hittem (reméltem?), hogy kicsit visszavesz a vehemenciából, amint rákerül a póráz, ennek ellenére a kennel nyitásakor szinte kirobbant, hisz csak erre várt. Ha nem lett volna rajta a póráz, nem is tudom, hol állt volna meg, vagy megállt volna egyáltalán. Hatalmas kíváncsiság társult már akkor ehhez a fiatal, energikus kis testhez. Na és az a vigyor a hatalmas, állandóan lógó nyelvével..fenomenális. 

Kérdés: Lehet erre a pofára haragudni? Még szép. Épp ez az idétlensége az, ami a leginkább bosszantó volt eleinte. Ha olyan kutya jött szembe a séta közben, akit nem ismertünk vagy nem volt kompatibilis más kutyákkal, Logannel lehetetlen volt őt kikerülni, két lábra állva ugrált, köszöntötte volna a másikat, akár akarja, akár nem. Ha megpróbáltam leültetni, lefeküdt és hanyatt vágta magát, forgolódott, dobálta karcsú kis testét, míg rá nem kiabáltam, hogy márpedig elég volt, sétálunk. 

Végül sok-sok hónap sétálás (kocogás és futás) után eljött a nap, mikor a séta végén hajlandó volt leülni egy kép erejéig. Persze ekkor sem hiányozhatott a fejéről a hatalmas vigyor, mint aki tisztában van vele, mekkora küzdelmet és fejfájást okozott nekem előtte.

Végül a sorsfordító esemény a Népszigeti Kutyaiskola megjelenése volt, akiknek azóta is néma hálával adózom minden egyes sétánkon. Mint kiderült, a fiúka jutalomfalattal remekül motiválható, mi több, imád tanulni, fejlődni, egyszerűen brillírozott. A tanfolyam végeztével rá sem ismertem, mikor ismét sétára indultunk, és amint megálltam, leült a lábam mellé szép fegyelmezetten, nem ugrált, nem hempergett. Amikor kiadtam neki az "Ül!" parancsot, még végig sem mondtam, a feneke már a földön volt, szemeivel kereste az enyémet, és a "Fekszik!" vezényszóra is azonnal reagált. A pórázon az első néhány perc futás után, felgyülemlett energiái levezetésével kellemes társ lett a sétákon, Kutyákkal még mindig vehemensen próbál ismerkedni, de ez betudható fiatal korának és hatalmas mozgásigényének, amit sajnos nem mindig lehet kielégíteni a menhely keretein belül. 

Logan összességében egy középtermetű, fiatal, jóképű, kedves jószág, aki határozott, sportos gazdát igényel, aki nem rest naponta többször futni, labdázni vele, esetleg megtanítani bicikli mellett szépen futni vagy valamelyik kutyaiskolába (az alaptanfolyamon felül) egy kutyás sportot (agility, flyball, frisbee) kiválasztani és űzni vele. Természetesen, mint minden kutyának, neki is a kertes ház lenne a legoptimálisabb Álomotthon, ahol a kertben egész nap futkározhat és ugrálhat kedvére a gazdival vagy nélküle, esetleg nagyobb gyerekkel, akit már nem bír egykönnyen felborítani a nagy játék közben, majd a házban kipihenheti a nap fáradalmait, de megfelelő mozgás mellett lakásban is tartható. Szőre nem igényel különösebb gondoskodást, ennek ellenére puha és nem hullik túlzottan. Más kutyákkal jól kijön (már amelyik elviseli a bespeedezett Duracell nyúlhoz hasonló viselkedését), de eleinte mindenképp felügyelet szükséges, nehogy heves természetével olyasmit váltson ki más kutyákból, ami egyébként nem lenne jellemző rájuk. Macskákkal nem kompatibilis, kivéve, ha kergetni kell őket.  Logan ivartalanítva keresi új, végleges gazdáját, aki vállalja, hogy kielégíti a mozgás és a tanulás iránt érzett szenvedélyeit. Ha szeretnéd megismerni, vagy csak többet megtudni róla, érdeklődj a 06 20 571 6502-es telefonszámon, vagy gyere el bármelyik nap reggel 9-12 között Szentendrére, a Szentlászlói út végére az Árvácskába, és sétálj velünk egy jót! :)  Előfordulhat, hogy nem veszik fel azonnal a telefont, mert a menhelyen sok a kutya, sok a tennivaló és erre kevés az ember, akik saját magánéletükön felül dolgoznak a kutyák jóllétéért, ezért kérlek, légy türelemmel. Addig is, nézegess még néhány képet erről a csodafiúról az alábbi képre kattintva, amelyből galéria nyílik. :

Ma, kezdetnek két kutyáról mesélek Nektek. Két leányzóról, akik pillanatok alatt elcsábították a szívem. Bundás már a legelső közös sétánkon magával ragadott a hatalmas, mogyoróbarna, kifejező szemeivel, a gyönyörű, selymes, puha bundájával, mely leginkább egy golden retriever szőrére hasonlít. Közepes termete ellenére egyáltalán nem nagy a mozgásigénye. Szeret láb mellett kocogni, de csak kis távokat, ilyenkor nem húz, nem megy más irányba, és jelzi, mikor elég. Pórázon szépen sétál, hívó szóra figyel, ha épp nincs a közelben másik kutya, de ez természetesen orvosolható kutyaiskolával, illetve sok törődéssel. Kan kutyákkal jól kijön, szukákkal szoktatható. Macskákkal nem kompatibilis. Egyszerűen tökéletes lenne egy olyan családba, ahol labdázhat, játszhat a kertben esetleg a gyerekekkel, de megfelelő mozgás mellett lakásban is kitűnően végig aludná a napot, míg a gazdi hazaér a munkából és ő köszöntheti a hatalmas nyelves puszijaival. Rendkívül bújós, kedves, szeretetéhes lány, aki a kerti mókák vagy kisebb-nagyobb kirándulások után szívesebben pihenne a gazdi lába mellett a meleg lakásban, mint az udvaron. A szőre ápolást igényel, illetve minimálisan hullik is, így ezt mindenképp vedd figyelembe, ha akár egyedül, akár családoddal, barátoddal / barátnőddel örökbe szeretnéd fogadni. Már elég komoly korban van ahhoz, hogy ne rágjon, romboljon, de előfordulhat, hogy szobatisztaság kérdésében van még mit tanulnia, ezért türelem is szükséges hozzá. Viszont, ha egyszer elnyered a bizalmát (nem olyan nehéz, hisz Ő is vágyik egy rendes gazdira, aki nem hagyja magára és nem mond le róla) egy csodálatosan kedves, nyugodt és hűséges társra lelhetsz benne. Ha még nem csábultál volna el, megmutatom ezeket a gyönyörű, meleg szemeket, melyekkel bele tudja szuggerálni magát bárki szívébe:

   A másik leányzó, akivel ma találkoztam először, Ancsa. Kis testű, rövid, puha szőrű hölgyemény, szintén nyugodt jellemmel megáldva. A sétánk elején jobban érdekelték a környező területen szállingózó illatok, a társa ugrabugrálása, a vele való játék, a madarak röpte, a menhelyi cicák kóborlása, a szomszéd néni kiabálása, a szöcskék ugrálása..szóval, minden, ami nem a póráz felém eső végén volt. Gondoltam, ez nem lesz egy nagy barátság, hisz nem is érdeklem, így kissé csalódottan sétáltam vele tovább. Kocogtunk picit, játszottak Rolenddel, a kenneltársával, majd kis időre magunkra maradtunk. Ekkor vettem észre, hogy egyre jobban lassít, majd megáll. Azt hittem, ennyi volt, Rolend nélkül tapodtat sem mozdulhatunk, így leguggoltam mellé egy kis pihenésre, csendesen néztük a tájat. Elbambultam, elmerültem a gondolataimban és arra eszméltem, hogy egy puha kis buksi nyomódik a vádlimnak: Ancsa nekitámasztotta a fejét. Felé fordultam, mire barnás apró mancsait az ölembe téve jelezte, hogy mire van szüksége. Lejjebb engedtem hát a lábamat, Ő pedig egyből bekucorodott az ölembe. Nem csináltam semmit, vártam, mit reagál, vajon megmutatja e, mit szeretne. Kis fejét megrázta, csak úgy csattogtak a házimanóéhoz hasonló fülecskéi, és egyre jobban hozzám bújt, be a kezem alá, az oldalamhoz. Simogattam egy darabig némán, míg el nem jött az idő, hogy visszamenjünk a kennelbe. Le akartam tenni, de egyre feljebb mászott rajtam, mint egy nyűgös gyerek, aki már elfáradt és nem akar hazasétálni. Így tettük meg az út nagy részét:

Kicsivel a menhely bejárata előtt lekéredzkedett, és ismét köszöntötte Rolendet, majd közösen nekiláttak újból végigszimatolni a fűszálakat, gazcsomókat, kocsikerekeket, pocsolyákat és mindent, ami az orruk elé került. 

Ancsa ideális társ idős ember(ek) mellé, egyedülálló vagy nyugodt, kiegyensúlyozott kapcsolatban élő pár számára, esetleg nagyobb gyerekes családba. A kisebb gyerekek hirtelen hangoskodásaitól, mozdulataitól megijedne, nem lehetne teljesen önmaga. Bújós, kedves, nyugodt szuka, más szukákkal is jól kijön, kan kutyákkal és macskákkal való viszonya egyelőre (számomra) ismeretlen. Pórázon szépen sétál, néha, ha erős szagot érez, húz, de fegyelmezhető. Tipikus "panelkutya", bundája nem igényel különösebb ápolást, de alacsony termete, rövid szőre és hatalmas szíve miatt még kertes házba is bent alvással lenne a legideálisabb számára. 

Mindkét leányzó ivartalanítva vagy ivartalanítási kötelezettséggel keres felelős, gondos gazdit, aki mostantól kitart mellette élete végéig, szereti és akit szerethet a kutyák sajátos, feltétlen odaadásával. 

Ha valamelyikük felkeltette a figyelmed vagy máris elrabolta a szíved, gyere el bármelyik nap 9-12 óra között a Szentendrei Árvácskába (Szentendre, Szentlászlói út vége), vagy érdeklődj (akár további információkért is) a 06 20 571 6502-es telefonszámon vagy az 

arvacska.szendre@freemail.hu e-mail címen. Előfordulhat, hogy nem kapsz azonnal választ, de légy türelmes, hisz a menhelyen dolgozók is csak emberek, akik a saját életük mellett a menhely kutyáival is foglalkoznak, így megeshet, hogy nincs senki telefonközelben, vagy a gép előtt. 

És végezetül, még néhány kép Róluk, mert nem tudok betelni velük :) :

Bundást nem nagyon érdekli a kéretlen kísérőnk ügyetlen udvarlása :)

Ancsa pedig tökéletes kényelemben várja, hogy visszavigyem Rolendhez.