(Niki) Gyerekkoromban úgy néztem a BBC természetfilmjeit, mint egy titkos ablakot arra a színes világra, ami az én otthonomból nézve elérhetetlen messzeségben rejtőzik. Kiismerhetetlen mélységeiben elveszni a világ legizgalmasabb dolgának tűnt. Igyekeztem memorizálni, David Attenborough hol is találkozott azokkal az érdekesen udvarló, színes madarakkal, látott vadászó orkát vagy merészkedett közel karibuhoz. A Sziklás hegység vagy Alaszka havas csúcsainak látványa elvarázsolt, de meg sem fordult a fejemben, hogy mindezt valaha nemcsak két dimenzióban láthatom. Az a fajta kishitű magyar lélek vagyok, aki még a bakancslistájára se mer ilyesmit felírni. Akkor kezdi elhinni egyáltalán, hogy lehet ez másképp, amikor már bőven ropog a bakancsa alatt az északi hó és egy veszélyesen alulöltözött kutyaszán hajtó lány éppen azt magyarázza neki, hogyan viselkedjen, ha fel akarja öklelni egy rénszarvas.
Valamikor 2018 őszének derekán jött rá Kornélra a mehetnék. Olyan mélyen ásta bele magát a tundrai hidegben való öltözködés mélységeibe, hogy bevallom, egy idő után engem elveszített. Sőt amikor meghozta a futár a fél előszobát elfoglaló küldeményt, amiben csakis gyapjúzokni volt, azt hittem, az esze is elment. (Ha bárki északi sarki expedícióra készül a jövőben, kérdezzen tőle bátran.) De le a kalappal előtte, mert be kell valljam, egyszer sem fagyott le semmim sem, és mindent a lehető legjobb ár-érték arányban szereztünk be, a kabátainkat például használtan vettük.
December elsején vágtunk neki az alaszkai utunknak, két bőröndnyi bundabugyival. (Ami annak fényében, hogy négy bőrönddel érkeztünk Kanadába, feltételezi, hogy megdupláztuk a ruhatárunkat, és nyomban ki is nőttük a kis lakást. Persze azóta is itt lakunk, mert inkább utazásra és dobozokra költünk, mint méregdrága vancouveri albérletre.) Szóval december elsején, egy nappal az Alaszka fővárosát, Anchorage-et megrázó 7,2-es erősségű földrengés után repültünk Fairbanksbe, ahol egy igazi mesebeli, erdő mélyi faházat sikerült kivennünk. Fairbanks annyival északabbra van a fővárostól, hogy alig érintette a földrengés, így itt még nem érzékeltük annak következményeit.
(Kornél) Fairbanks még a kevésbé elhagyatott települések közé tartozik Alaszkában, amit elsősorban a városban működő katonai bázisnak köszönhet, valamint annak, hogy az egyetlen északi út kapujában fekszik, így rajta keresztül látják el munkásokkal és minden egyébbel a röpke 800 km-re, a sarki óceán partján fekvő, festői olajtelepet, Deadhorse-t. Leszálltunk és átvettük a bérelt autónkat. Jó nagy platós jószág, kell is a hóba. Kihúztuk a konnektorból - szó szerint, mivel -40 foknál fagy az olaj, ami valós veszély 300 km-re az északi sarkkörtől. A szállásunkhoz vezető úton megtanultam jégen 120-szal vezetni, hogy ne tartsam fel a forgalmat.
(Niki) Három napot szántunk erre a környékre. Egészen enyhe időt fogtunk ki, -10-12 Celsius volt a decemberben inkább szokásos -30 fok helyett. Kornél bosszankodott is, hogy nem tudjuk meg, jó ruhákat sikerült-e beszereznünk. Az én arcomra is ráfagyott a mosoly, hogy nincs 20 fokkal hidegebb.
Mivel a nap télen csak néhány órára emelkedik a horizont fölé, 11 és kora délután közé időzítettük a kinti programokat. Ha most azt kérdezed, mégis mi a fenéért megy akkor az ember télen Alaszkába, akkor röviden válaszolok: mert nem akarja, hogy agyoncsípjék a jó időben Alaszkát ellepő rovarok. Arra a kérdésre, hogy ha Vancouverből a legtöbb magyar első körben az innen elérhető távolságba került helyek közül Hawaiit látogatja meg, mi miért éppen Alaszkát választottuk, már nehezebben válaszolnék. (Ja de, Kornél a horvát vérével kevésbé beachbody, mint amennyire viking.) Szóval először egy csodaszép tavat jártunk körbe, ami igazi romantikus karácsonyi ráhangolódás volt.
Ezek a fák olyanok, mint egy mesekönyv illusztrációi, amit a téli estéken a hugom kiságyába bekucorodva lapozgattunk elalvás előtt.
A kirándulás után megnéztük a Fairbanksben fellelhető fedett téri két szórakozási lehetőség egyikét, az autómúzeumot. (A jégmúzeum bezárt.) Ha engem kérdeztek, azon a meglepettségen túl, hogy ki gondolná, hogy a világ végén valaki összegyűjt 70 olyan elképesztő autót, amin a technológiai fejlődés minden lépcsőfokát be lehet mutatni, egészen felejthető élmény a természet szépségéhez képest. Mégis lenyűgöző, irónia nélkül mondom.
Fairbankst 30 ezren lakják, a lakosság közel 40%-át a hadsereg foglalkoztatja. 10%-uk a szegénységi küszöb alatti életszínvonalon él, a bűnözési ráta a duplája az USA átlagénak. Nem láttunk nyomort, és mindenki kedves volt, akivel szóba elegyedtünk. Na nem olyan módon, mint nálunk Vancouverben, felesleges szót nem ejtett ki senki a száján. Még kihűlnének, gondoltam, amíg fel nem tűnt a Walmartban hótaposóban vásárolgatva, hogy a hazaiak a -10 fokos hőségben tangapapucsban flangálnak. Mondom tangapapucsban. Némelyik rövidgatyában. És a legtöbben hatalmasra nőttek. De a 176 centimmel akkor éreztem csak igazán Brobdingnagban magam, amikor realizáltam, hogy egy meleg vizű forráshoz készülvén fürdőruhára is szükségem lesz. S-es bikinit találni Fairbanksben? Hahaha, nemcsak a bugyik kezdődtek XL-esnél, de még a tamponok is. Fülem-farkam bahúzva kotródtam Kornélhoz, hogy azt már meg sem merem kérdezni, gluténmentes kenyerük van-e. Ő még bátor volt. A boltos a vállára tette a kezét, és lenéző mosollyal csak annyit mondott: "Ez itt észak. Mások az igények."
(Kornél) Ezután elindultunk kávézni, követtük a GPS-t egészen egy sorompóig, ahol felfegyverzett katonák érdeklődtek, hogy mégis hova tartunk. Mint kiderült, a kávézó egy katonai bázis belsejében található. Megesik az ilyesmi errefelé. Miután megúsztuk a figyelmezetető lövést a hátunkba, jó magyarként elindultunk termálfürdőzni. 100 km-re keletnek fekszik Chena Hot Springs. Az úton összesen két autóval és egy kis benzinkúttal találkoztunk, ahol ki volt írva, hogy nyugodtan menj be fegyverrel. A benzinkutas hölgy tájékoztatott minket, hogy a visszaúton már valószínűleg zárva lesz, megy jávorszarvasra vadászni. Tudnak szórakozni a vad északon.
A termálfürdőnél véget ér az út, szó szerint. Behajtasz a fürdő épületei, a kis hotel és az étterem közé és ott vége, utána már nincs semmi, csak a vadon. A fürdő természetes termálvíz, szabadtéri és forró. Elképesztően forró. Folyamatosan ömlik bele a hideg víz, kint van az északi mínuszokban és mégis éget. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer fürdőgatyában, csurom vizesen fogok ücsörögni egy havas alaszkai sziklán, mert melegem van. Azt meg végképp nem, hogy jégcsapok lógnak majd a szakállamról.
(Niki) És így lett Kornél mégis (alaszkai) beachbody. Egy rénszarvassal kötött örök barátságát pedig elmeséljük legközelebb.
