Munkahelyi (T)error

2020.már.13.
Írta: Despota 114 komment

Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

Tisztelt Munkahelyi terror blog olvasók!

Mivel teljesen aktuális és friss a történetem, ezért arra gondoltam, hogy megosztom veletek. A koronavírus-járvány a mindennapok része lett nálunk, a munkahelyen is komoly változásokat eszközöltek, ami nem könnyíti meg a helyzetünket. Már hetekkel ezelőtt megkezdődött az intézkedések sora, jöttek a köremailek, amelyben a higiéniai szabályok fokozott figyelmére hívta fel a vezetőség a figyelmünket, majd 5 méterenként fertőtlenítő folyadékos automatákat telepítettek és a céges rendezvényeket is korlátozták, valamint külföldi utazások kapcsán bejelentései kötelezettséget írtak elő és 14 napos önkéntes karantént a hazaérkezőknek.

Mindez alapvetően még nem volna probléma, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy magunkat, kollégáinkat és családunkat amennyire csak lehet, megóvjuk. Továbbá az sem problémás, hogy akiknek van lehetősége, otthoni munkát írtak elő, az már inkább, hogy ez nem mindenkinél megoldható, többek közt nálam sem. Ami külön érdekes, mindenki árgus szemmel figyeli a másikat, ha netán köhög vagy tüsszent egyet, egyből megy a sugdolózás, összenézés, félig viccesen, félig teljesen komolyan.

06b36894d3e1cac2edcda9ca5100f7e2.jpg

Ami az igazi gondot jelenti, hogy a fizetésünk is érinteni fogja a jelenlegi válságos helyzet, méghozzá jelentősen. Mivel alapvetően teljesítményalapú rendszerben dolgozunk, jutalékos szisztémában, ráadásul fő partnereink között vannak az olasz és a kínai ügyfelek, már most legalább felére esett vissza az egyéni teljesítmény, ami komoly tíz, de akár több százezres kiesést is jelenthet mindannyiunknak, valamint a mindenkori havi bónuszunk is elveszik, vagyis átlagosan bruttó 150-160 ezer forinttal vihetünk kevesebbet haza havi szinten. És  mindezt senki, semmilyen formában nem kompenzálja majd.

, mondván a forrásokat nem tudják átcsoportosítani és egyébként is meg lett nekünk mondva a tavalyi évértékelő keretében, hogy a cég tulajdonosi elvárása a lehető legintenzívebb spórolás, amely elsősorban a béreken és az adható kedvezményeken kerül kivitelezésre. Magyarán mondva örüljünk, hogy van mit csinálnunk, a pénz pedig annyi lesz, amennyi, ha nem tetszik, lehet más állás után nézni. 

Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy az egészségügyi kockázatok mellett gazdasági válsággal is szembe kell néznünk hamarosan, ez pedig azt jelenti, hogy nem nagyon lesz lehetőség a váltásra sem, pláne bele a vakvilágba. Egyelőre várjuk, hogy mit hoz a közeljövő, de nem túl rózsásak a kilátások. Vagy maradunk és kevesebbet keresünk és le kell mondanunk az eddigi megszokott életszínvonalunkról, vagy kockáztatunk és váltunk. Ha sikerül dűlőre jutni, azt is megírom majd.

Üdv,

Zsolt

A legújabb hülye divat munkáltatói oldalról: referencia kérés

Tisztelt Mt!

A legújabb hülye divat Munkáltatói oldalról: referencia kérés.Szerintem szokjatok le róla, a saját érdeketekben! Magyarországon sokszor úgy érzi magát az ember, mintha már meg is érkezett volna a Hülyék paradicsomába (már aki látta ezt a jó kis filmet / aki még nem, annak javaslom, hogy ne hagyja ki!).

Azon már meg sem lepődik az ember, hogy ha jelentkezik egy helyre, akkor sok helyen először is megpróbálják ’átverni’ fizetés terén, mint például a ’Kamuniksz’ autónál is történik ez. Miután elküldöd nekik az önéletrajzodat, nagyon korrektnek TŰNŐ e-mailt kapsz a ’Kamuniksz’ autó hr-étől, melyben  bruttó 360.000.- ft-os ÁTLAGFIZETÉSRŐL mesélnek neked, de semmiféle személyre szóló ajánlatot nem kapsz. Majd pár óra elteltével kapsz egy tájékoztató e-mailt a ’Kamuniksz’ autó fejvadász cégétől, ahol részletesen taglalják 7 oldalban, hogy ha 5 percet késel, akkor bruttó 5000-et vonnak le, ha nem szólsz 2 nappal előre betegség esetén (nem tudom, hogy ki az, aki előre érzi, hogy holnapután mondjuk be fog lázasodni???) akkor bruttó 10.000.- et vonnak le és így tovább. Lényegében el is megy a kedved egy ilyen 7 oldalas ’katonai utasítástár’ után attól, hogy egyáltalán velük dolgozz, de a 7. oldal legtetejére azért beszúrják nagyon viccesen:  ’hogy: bízunk benne, hogy kiváló dolgozók között üdvözölhetünk hamarosan és meglövöd a havi 208.000.- Ft-os bért!

allasinterju-hiba.jpg

Ami persze bruttóban értendő, mert a 7 oldalas tájékoztató elején ezt azért leírják, hogy minden bér bruttóban értendő. A megpályázott pozíció: árufeltöltés/leltározás (termékek vonalkódjának beolvasása adatgyűjtő szkenner segítségével). És most jön a hab a tortán: Kérjük hozza magával az előző munkahelyéről egy közvetlen vezető nevét és elérhetőségét, referencia kérés céljából. Ha-ha-ha!! Ez most komoly??? Nem vezetői pozícióba jelentkeztem, hanem egy ’semmitmondó’ vonalkód leolvasónak nettó 138.320.- ft-ért és még referenciát is kértek? Üzenem kedves Munkáltatók, hogy egyrészt utáljuk, ha hülyének néztek minket (bruttó-nettó tekintetében) és az meg kimondottan röhejes, hogy még egy ilyen munkakörhöz is referenciát kértek! Ez benneteket minősít! Mi is kérhetünk akkor Hozzátok referenciát? Hogy az előttünk lévő emberek miért hagyták ott a szupernek beállított, alamizsnáért dolgoztató cégeteket?

TÉNYEK: elfogadott és megszokott trend, hogy egy  KOMOLY ÉS FELELŐSSÉGTELJES pozícióba pályázó embert úgymond referenciák alapján (is) megnéz egy adott munkáltató. De az, hogy egy sima HR asszisztensi, vagy teszem azt kódleolvasói munkakörhöz referenciát kértek, na az már baromi vicces még munkanélküliként is!! Tisztában vagyunk a brutttó-nettó fogalmával, nem szeretünk fejvadászcég által dolgoztatva lenni (mert az csak lehúzással jár – munkavállalói oldalról nézve a dolgot) és tényleg nagyon vicces, hogy lassan már szinte mindenhez referenciát kértek.

Referencia kérés helyett célszerű lenne inkább rendet tenni minden cégnek a saját háza táján, kidobálni a ’rothadó öreg almákat’, akik csak rothasztják a munkahelyi légkört és visszatartják az információkat, meg kellene fizetni az embereket az elvégzett munkáért, be kellene őket rendesen jelenteni, ki kellene adni mindenkinek a törvényben előírt éves szabadságait, nem pedig referenciákat kérni mindenféle munkakörhöz. Nézzetek inkább magatokba, hiszen Ti is okozói és okai vagytok ennek a fene nagy fluktuációnak, ami jelenleg egy általános jelenség Magyarországon.

 Isten hozott Mindenkit a Hülyék Paradicsomában!

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

Szerződés nincs, a próbamunkát nem fizetik

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog!

Év eleje óta munkanélküli vagyok, 57 évesen, külkeres diplomával, három nyelvvizsgával. Interjúra is csak ritkán hívnak be. Két hete volt egy interjúm egy asszisztensi állásra, egy újonnan alakult cégnél, amely mint később kiderült MLM cég.

Másnapi kezdéssel, egy próbahét munkában egyeztünk meg a cégtulajdonosokkal szóban, akik azt is szóban jelezték, hogy a munkaidő minden nap több lesz mint nyolc óra. Három napig bírtam a reggel kilenctől este tízig tartó munkarendet, ezalatt lefordítottam nekik angolra egy vállalkozói szerződést és számtalan telefonos egyeztetést végeztem a cégnek.

unnamed_7.jpg

Munkaszerződésnek nyomát sem láttam. Ilyet a többi ott dolgozó sem kapott még, az sem, aki erre már négyszer rákérdezett a magyar cégvezetőnél.

A negyedik nap reggelén megvártam hogy bejöjjön a cégvezető és közöltem vele, hogy nem szeretném ezt az állást, és elmegyek. Kértem, hogy azonnal fizesse ki a három végigdolgozott munkanapomat. Azt mondta, hogy most nem tud kifizetni, beszél a cégtulajdonossal,aki egy külföldi.

Az elmúlt két hétben többször telefonáltam a magyar CEO-nak, írtam neki e-maileket a nekem járó fizetéssel kapcsolatban - egyelőre udvarias hangnemben - a válasz az volt hogy a külföldi tulajt nem tudta meggyőzni, hogy engem kifizessen. (

Közben egyeztettem néhány még ott dolgozó volt kollégával - közel két havi munka után még egyikük sem kapott munkaszerződést.) Mit tehetek, hogy megkaphassam a munkámért járó harmincezer forintot?

Ha bármi ötlet van, előre is köszönöm!

Köszönöm!

I.

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

süti beállítások módosítása