Kapcsolódj ki alkotással

Lelke van - élményműhely

Lelke van - élményműhely

Legyen hát Élmény a lelkevan!

2020. február 18. - szegedhangaági

Mióta csak elkezdtem a kincseket készíteni, azóta felfoghatatlan az a varázslat, ami alkotás közben történik. A legjobb kikapcsolódás, belemerülés, offline lét az olvasáson és a kiránduláson kívül számomra :)

Épp ezért úgy gondoltam, hogy a decemberi, szegedi élményműhely után (melyen elképesztően sokan voltatok), ez lesz az új irányvonal. 

Az eddigi alkotást félre teszem (vagy az intenzitását csökkentem). A már elkészült kincsek velem vannak, lehet rád várnak épp, viszont a jelenleg előttem álló feladatok miatt átadom azt a tudást, amire már olyan sokan vártatok, kérdeztetek a kezdetektől fogva. 

Budapesten a #nemadomfelkávézó nyitott kaput az új kezdeményezésemnek, és meghívtak a #hellopiac rendezvényükre is. Mindkettő szívem csücske! 

Aki eljön és részt vesz bármelyik foglalkozáson, a Nem Adom Fel Alapítványt támogatja azon kívül, hogy jót beszélgethet, kikapcsolódhat egy szuper társaságban. 

 

nonapi_lelkevan_elmenymuhely.png

 

2019

2019 utolsó napja van, lehet, hogy az évtizedé is, nem érzem ezt az utóbbit a saját feladatomnak most kibogozni :)

Visszanézve erre az évre igen változatos a kép. Nagy hullámaim vannak/voltak, nagy magasságok és nagy mélységek váltották egymást. Úgy hiszem, hogy semmi nincsen véletlenül, így a mélységekért és az abban lévő csendért, gyászért is épp oly hálás vagyok, mint a magasságokért és repülésért. 

Tabula rasa-ként íme, álljon itt a még kiegészíthető lista, mit köszönök 2019-nek. :)

  • Titeket, akik kitartottatok, itt voltatok a legmélyebb csendek közepette is és visszaadtátok a hitem, hogy jó, amit kitaláltam, amit csinálok, még ha változik is. 
  • A Maczkó Borászatot, akikkel nagy egymásra találás volt az évben.
  • A barátaimat, és rá kellett jöjjek, hogy hihetetlen hálót adtok ti is, észrevétlenül is, mint a pókfonálon, úgy tartottátok a lelkemet a zuhanástól vissza az év utolsó hónapjaiban. 
  • Hálás vagyok, hogy egy olyan lélektársra találtam, aki - bár fizikailag el kellett engedjem - egy életre szóló szeretetcsomagot és tartalmat adott nekem (hatalmas tanításokkal). Köszönöm, Kinga, legyen neked kacagós, vidám a felhők között! <3 
  • A gyerekeim egészségesek, ennél többet nem is kívánhatnék. Az meg nagyon nagy részt múlik rajtam, hogy boldogok-e, úgyhogy beleadok apait-anyait :) 
  • Hálás vagyok, hogy új kihívások, munkaterületek érkeztek az életembe, így bár a #lelkevan visszavonult, olyan stabil hátteret és minőségi időt tudok a gyerekeimre szánni, amit előtte nem tudtam megtenni. 
  • Köszönöm, hogy megmaradt az életemben a sok nyelven dolgozás, amit imádok! :)
  • Nagyon sokat tanulok, tanulhatok nap, mint nap. 
  • Hihetetlen sok minőségi találkozást kaptam ajándékba, volt, hogy kutyával, volt, hogy emberrel, volt, hogy lélekkel
  • Eljuthattam a tengerhez ismét, kipróbálhattam, milyen egy minőségibb élettérben együtt élni a gyerekekkel. 
  • Megtaláltam fizikailag is a béke szigetét, ahova igyekszem is annyiszor elmenni, amennyiszer csak tudok. Szerencsére csak pár perc biciklivel :)
  • Rengeteg élményt gyűjtöttem (koncertek tömkelege, Dragomán György könyvek begyűjtése, Lackfi és Szabó T. Anna mindennapi írásai, képei - főleg János #jóéjtpuszi gondolatai Jamese adventi albuma és még sorolhatnám éjt nappallá téve). 
  • Segíthettem másoknak úgy, hogy azt néztem, nekik hogyan lenne jó
  • Elkezdtem magamat újra felfedezni, elemzem az érzéseimet, gondolataimat, reakcióimat, egy sokkal erősebb és ön-azonos én felé tartva. 
  • Új barátok csöppentek az életembe, akik tényleg jóban és rosszban is velem vannak (nem tanácsadók, sokkal inkább bátorítók, hogy bízzak magamban és a sejtszintű megérzéseimben)
  • Rengeteget fotózhattam és újra elkezdtem írni
  • Megpillantottam az Istent (lásd Szarajevo)
  • Pontosabban látom magam, mint ezelőtt bármikor

A 2020 elé nézve nincsenek nagy vágyaim, talán csak annyi, hogy a nagy hullámok picit szelidüljenek, de maradjanak, különben nem érzem, hogy az élet csupa kaland és mozgás és változás. 

Merjetek ti is élni és teret engedni a változásnak! 

Ölellek benneteket! 

hangaági 2019.png

Sarajevo - mon amour

Egy rendhagyó posztot írok most neked, nektek. Évek óta sokat utazom, és mindig megtalálnak a kérdések repjegyekről, szállásokról. Az élet úgy alakította, hogy van időm válaszolni, írni. Mivel épp Sarajevoban vagyok, vagyunk, a facebook oldalamon kérdeztem meg, van-e egyáltalán, aki kíváncsi erre a városra, hogy hogyan estem vele szerelembe. Magatokra vessetek, hogy ez a poszt megszületett, túl sokan válaszoltátok, hogy "persze" meg "naná". :)

Sarajevoba 2018 tavaszán jöttem először, mivel - és ez nálam mindig nagy motiváció, hogy kimozduljak a komfort zónámból - túl olcsó volt a jegy. Ha jól emlékszem, már akkor is hat ezer forint volt oda-vissza Budapestről, és ezt azóta is tartjuk, drágábban ide nem repültünk azóta sem. 

Be kell valljam azt is, hogy mikor először felvetődött, hogy ide jöjjünk, nem volt "hű, végre" érzésem, de még a "szuper" sem, inkább úgy mondanám, hogy nyitott voltam erre a városra. (Bár némi alapom van, Kusturicát és a filmjeit imádom, Szegeden az Art étteremben toltam 99 óta a sopszka salátát pleskavicával ünnepnapokon, tehát NÉMI érzésem volt arról, hogy hova jövünk.)

Nyilván, ha megvan a repjegy, az ember rákeres gugli barátunkkal, trip advisorral, hogy hova is jön, képeket nézeget. Mit mondjak, nem volt ellenemre amit láttam. Amit az első alkalom óta sem tudok megszokni - miért is kéne - hogy a hegyek körbe ölelik a várost. De nem csak úgy, hogy "körülveszik", hanem olyan Tamási Áronosan, mint az Advent a Hargitán színművében, hogy szinte ráhajlik a Bascarsija oldalára a szemben lévő Trebevic. Ezt egy fotón sem lehet visszaadni, hiába is próbáltam több ezerszer - nem túlzok. Az első szállásunk a Kapuzova utcán volt, minden reggel, ahogy lesétáltunk a városba, úgy éreztem, hogy a fejünk fölé hajlik, ölel, szeret a hegy. (Az a hegy egyébként, ahonnan a sniperek lőtték a népet nem is olyan régen. És ez a kettősség végig jelen van a városban azóta is.)

Tehát minden egyes landolásnál már a szemem elvarázsolja a sok hegy, ahogy egymás mögött sorakoznak a sziluettek. A bejutás a városba lehet kicsit és nagyon kalandos, a reptéri busz ritkán jár, cserébe csak a reptéren beváltott helyi valutát fogadják el, eurót nem. A reptéri pénzváltó pedig - hihetetlen - rögzített árfolyamok miatt ugyanúgy vált, mint a város központban, vagy az Ilidza negyedben. (1 euró kb. 195 KM.) Javaslom, hogy aki idejön, első alkalommal a buszt próbálja elkapni (egy jegy 5 km, oda-vissza pedig 8). Ha nem sikerült, akkor a 103-as troli megállóját kell megkeresni a reptérrel szemben lévő kertesházas lakótelep szélénél (ha a hátad mögött a reptér, akkor jobb kéz felől van a megálló a sok-sok ház mögött). Na, ez a nagyon kalandos, még mi sem próbáltuk a város felé bevállalni, csak a reptér felé. 

Ha beérsz a városba, ami cirka 30-50 perc, forgalomtól függően, a hihetetlen életkedv tűnhet fel, és a minaretek elég magas száma :) Igen, működnek, és kb. mindegyikben más az imám, ezt akkor vettem észre, mikor imára hívták a híveiket, és négy különböző hang és dallam áramlott be a szállásunk nyitott ablakain egyszerre, több irányból. 

Apropó, szállás: mi Airbnb-n szoktunk foglalni. A Grbavica negyedig lehet arra számítani, hogy a török negyed (óváros), ahol az Ottomán Birodalom találkozott az Osztrák-Magyar Monarchiával, kellemes séta távolságra van. Mi kétszer egymás után még nem laktunk ugyan azon a helyen, aminek több oka is van: szeretek új helyeket "tesztelni", új emberekkel ismerkedni, új városrészeket felfedezni, illetve ahol eddig megfordultunk, mind nagyon felkapott lett pár hónap alatt, hamar betelnek a helyeik. (A szállás árakról annyit, hogy most egy hétre egy teljes apartman, két szobával, konyhával, fürdőszobával, internettel, teljesen felszerelve, azaz fogkefén, ruhán kívül semmit nem kellett hozni, két főre kb. 50 ezer forintba került.)

Első ittlétünkkor megvoltak a kötelező körök: a sárga bástya naplementében, a török negyed minden utcácskája, a piac, lanovkával a régi olimpia bobpálya a Trebevic tetején, rengeteg muszlim temető, a vasútállomás melletti hatalmas torony, ami talán hotel is, de fel lehet menni egy lifttel a legtetejére, és pazar kilátás nyílik egész Sarajevora. Ha jól emlékszem 2 km volt a belépő a tetőszintre. A múzeumok közül akkor kettő fért bele: az egyik a "Historical Museum of Bosnia and Herzegovina", már ez is elég elgondolkodtató volt, de a leges-leg a Bascarsija-ban található Gallery 11/07/95, ami a Srebenicai mészárlásnak szentelte a kiállítótereit (annak az eseménynek, melynek megtörténtét a szerb kormány megint letagadta pár hónapja). Az utóbbi múzeumban ami plusz élmény lehet: dokumentumfilmeket vetítenek, az egyik a 96-os Sarajevo-i szépségkirálynő választásról, amit a háború alatt készítettek, és az utolsó mondata nekem nagyon beégett. Egy - a lányommal kb egy idős, muszlim kislány veti oda félvállról, szinte tökéletes angollal, hogy nem érti az egész háborút, mindenki ugyan abban az istenben hisz, csak esetleg máshogy hívja. A másik film magáról a srebenicai tragédiáról forgott, a helyszínen, a kamerák és a nato katonák szeme előtt (szó szerint!) viszik a bosnyák férfiakat, 12-évestől, hogy lemészárolják őket. Nagyon-nagyon-nagyon felkavaró, és igen, ajánlom mindenkinek, tiszta szívből, nézze meg, nézzétek meg, hogy tudjuk, mikor kell lépni, fellépni, kiállni mi ellen és mi mellett. 

Utolsó háborús bekezdésem -  mert lehetne erről hosszan írni -,  hogy ha felmész a bobpályákhoz, és lenézel a városra, úgy érezheted, ha köpnél egyet, a közes közepében landolna a török negyednek. Na, ilyen helyekről lőttek a "faszagyerekek" emberekre. Innen aztán tényleg truváj, beszorított tömegekre, két oldalról, egy stratégiailag nem is fontos helyen - a torkom elszorul még mindig, ha rágondolok. 

A város ezt a nyomasztó múltat - úgy látom - gyönyörűen oldja. Kevés megkereseredett arcot látok. Olyan életkedv lengi be az utcákat, a levegőt, ami nekem teljes lelki feltöltődést ad. Mindenki segíteni akar, még ha az utcán kerengsz, akkor is kézzel-lábbal javasolják, merre menj, bár nem is kértél segítséget. Hogy mindenki beszél angolul, de legalábbis érti, és ha nem tud neked válaszolni, a mellette lévő már ugrik is, hogy tolmácsoljon. Hogy itt akkora szeretettel, barátsággal fogadnak a szállásadók is, de a burekesben, a sörözőben is, mint régi, jó ismerőst. 

Az első alkalom óta sem tudok betelni az itteni épületekkel: az ottomán gyökerek, motívumok, a faszén füstjével "illatosított" utcácskák, szinte mutatja a füst az utat: hol találsz pékséget, csevapost. Közben meg a monarchia épületei a szó legnemesebb értelmében pazaron díszítve, gyönyörű motívumok egymáson, és a háború meghagyott nyomai. Ahol akarták, már eltüntették a repeszek, lövések gödreit az épületeken. A hangsúly sokszor az ahol akarták-on van, úgy érzem, mert rengeteg olyan épület van, amin semmi nem látszik már. Mintha felkiálltó jeleket hagynának az itteniek: ne forduljon újra elő 92'. 

Ami nekem is furcsa: mindenhol IS rá lehet gyújtani, akár a plázában található kávézóban is. Apropó kávézók, itt a török kávé dívik, ami nekem nem a kedvencem, így megtaláltuk a két olyan kávézót, ahol európai espresso-t is lehet kérni. Az egyik a Bascarsija török negyedében egy régi, családi cipész üzlet, ami kb. 100 éves múltra tekint vissza, viszont a mostani generáció rájött, hogy cipészként éhen fognak halni, nagyot álmodtak, és nyitottak egy kávézót, ahol minden, szó szerint minden a régi tárgyaikból, anyagaikból van: a térelválasztó kaptafákból, az itallap bőr talpból, a pohár alátét bőr sarok alátétből <3 A másik kávézó a Metropolis a Marsala Tita utcán. 

Ha helyi ételeket szeretnél enni, térj be bármelyik piacra, mellette tuti van burekes, ami meg sem közelíti azokat, amiket Szegeden is kapni, ezek igazi faszenes kemencékben sülnek, nem zsírosak. Tálaláskor jól nyakon szokták önteni joghurttal, ami isteni. (A nagy piac melletti burekesben egy kiló, hússal töltött burek 12 KM, de van krumplis, meg sajtos is.) A csevapot pár helyen már próbáltuk, és ami étterem bejött, az a Bascarsija-ban a Ćevabdžinica Željo. Máshol is próbálkoztunk, a Zeljo-ban nem hagyják ki a sós vajat (kajmak), illetve nem tolják tele a húst porccal (pár helyen már sikerült ezzel elvenni a kedvünket az evéstől). Itt egy 10 darabos adag lepénnyel 7 km-ba kerül, + 1,5 km a kajmak. Amennyiben van időd, kedved és lehetőséged főzni, érdemes hentesnél venni csevapot (7-9 km/kg), mellé csapni a kosárba egy kajmakot (kb. 1-1,5 km), egy lepényt (0,60 km, egy lepény két főnek elég), hagymát (fillérek a piacon és a boltban is), így egy éttermi étkezés árából négy napig meg tudod oldani két főre az étkezést. A gyümölcs-zöldség mind-mind fillérekbe kerül (kedvencem, a füge tavaly nyáron 1 km/kg áron volt, de ma is sikerült szereznem, igaz, drágábban, 7km/kg-ért). 

A söröket illetően, itt csak Sarajevsko-t szoktam inni, isteni finom lager, a Bosne folyó vizéből. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mentett életeket a sörgyár a háború idején, kattints ide. A boltban egy dobozos Sarajevsko 1 km, sörözőben 2,5-3,5 km között mozog az ára, bár mi semmi felvágós helyre nem ültünk be (Sarajevsko bár - mignon, illetve a Kovaci utca 5. szám alatti Birtija a kedvencünk). 

A vízről: a csapból folyó is jéghideg. Szó szerint. És annyira tiszta, hogy mikor pár napig csöpögött a csap egy szállásunkon, nem volt vízkő nyoma a porcelánon. Ha jössz-mész a városban, érdemes kulaccsal indulni, mert rengeteg helyen tudod tölteni (de oda kell figyelni, hogy nehogy dzsámihoz tartozó, rituális mosdáshoz használt kútnál töltsd). 

Aki szeretne kicsit kimozdulni a belvárosból, elnézhet az Ilidza negyedbe (itt nagy fürdőkomplexum is van), ahonnan tovább menve (busszal) a Vrelo Bosne park hűs, pisztrángos forrásai, tündérerdejei várnak. Persze itt is van a park közepében étterem, sörözővel :)

A sarajevoi kötelező látnivalók listáját ki lehet egészíteni még a hatodik században épült ortodox templommal a Bascarsija-ban, illetve most láttam először a Srvrzo Kuca-t, ami elvarázsolt (konkrétan Ophran Pamuk: A nevem: Piros regényében éreztem magamat). De ha cél nélkül kószálsz az utcákon, akkor sem fogod azt érezni, hogy értelmetlenül keringesz, vagy hogy elszalasztottál valamit. 

Imádom ezt a várost, ahol a mák az mák, a kocka az kucka, a cukor az secer, a szoknya az suknya, a pertli az pertle, ahol mosolyognak, angolul értenek, igenlik az életet, együtt élnek bosnyákok (muszlimok), római katolikusok, ortodox katolikusok, zsidók, ha kalandvágyból eljutsz a panelek tövében lévő helyi kiskocsmába, akkor is kedvesen szolgálnak ki. 

"Sarajevo is where cultures meet" - a legkedvencebb képem egy múzeumban: a latin hídnál, az Osztrák-Magyar Monarchia és az Ottomán birodalom találkozásánál a Croatia (Horvátország) sarkon Moritz Schille specialitét boltja látszódik :D 

Ha érdekel több fotó is, instagramon tud nézelődni nálam

 

sarajevo.png

img_20180420_201243.jpg

 

Benne vagy?

Az elmúlt hónapok alatt csend volt bennem, és viharok körülöttem. A sors olyan próbák elé állított, amit utoljára 7-8 éve tapasztaltam. Akkor sem volt könnyű, de kérdem én, melyik útkeresés, mely szülés az? Úgy érzem, hogy lassan itt az idő újra megszólalni  újra ébred a #lelkevan. Viszont teljesen új alapokra helyeztem az eddigi koncepciómat. 
A lelkevan eddig arról szólt, hogy megmutattam a régi papírok lelkét, az én lelkemen, az én szűrőmön keresztül. Most viszont inkább az izgat szakmailag is, hogy a TE lelked mit rejt. És ha minden igaz, hamarosan megmutathatod  aktív részese lehetsz az alkotói folyamatnak 
#bennevagy? <3
#hamarosankiderül

untitled_design_3.jpg

Hello szeptember!

A nyár elrepült egy pillanat alatt. Fantasztikusan élveztem, hol egy- két, hol három-négy gyerekkel volt nehezítve a pálya, hol hajnal 3-ig alkottam, hol hegyeket bambultam, én, az alföldi lány <3 (sosem tudok betelni velük). 

De most jön az ősz, újabb vásárok, már nagyon várom a még aktívabb időszakot!

Íme, hol, merre találsz meg ebben a hónapban a szokásos #gozsdu weekend marketen kívül :) 

pushingyourselfto_thelimit_isworth_it.png

Elszáll a nyár

Június 2. óta nem posztoltam, mert a nyár beszippantott a fesztiváljaival, a táborozással, nyaralással (2 gyerekkel), feltöltődéssel együtt. 

Remélem neked is ennyire jól telik ez az időszak, mint nekem! :) Nem kell hozzá más semmi, "csak" akár az a 30 perc, amit magadra fordítasz egy napon. Nem az öltözésről, evésről beszélek, hanem arról, amikor nagyon te vagy te, akár egyedül, akár másokkal, akár a panel tetején "piknikelve", akár a hátsó kertben fűbe dőlve, akár futva a töltésen, akár a gyerekekkel társasozva, akár a strand medence partján olvasva. Bárhogy! 

Ha a nyári időszak alatt úgy gondolod, hogy egy #lelkevan ékszerrel feldobnád a napodat, a szettedet, esetleg ajándékot szeretnél, akkor írj, vagy látogass meg a Gozsdu udvarban szombat-vasárnap (10-17.30-ig). 

 

_lelkevan_1.png

 

 

Így szól a magyar hímzés

Mostanában elég sok olyan régi papírt használok, amin magyar hímzésmotívumok vannak. Mindig el szoktam mondani azoknak, akik megállnak az asztalomnál, hogy milyen fantasztikus története van a hímzéseknek is. 

Az egyik, hogy LÁTVÁNYOSAN más minden tájegységnek mind a motívum- mind a színvilága. Egyszer hallottam régen, hogy a régi, amerikai őslakos indiánok mindig tudták, hogy honnan jön a másik, melyik törzsből, mert a fejdísze és ékszerei, ruháik díszítése teljesen más volt törzsenként. Lehet, hogy rosszul emlékszem, javítsatok ki. Viszont ez a magyar népi hímzésvilágra és motívumokra teljesen igaz. 

Ezt nézzétek!

untitled_design_1.png

Amit még nagyon szeretek elmesélni, abba 2015-ben futottam bele, és beleégett az agyamba, annyira zseniális. Nem is tudom elképzelni, hogy Szirmay Zsanett, aki ezt a kísérletet létrehozta, milyen ihletet kapott, vagy egyáltalán HOGYAN kaphatta? Felkelt egy reggel, és ezt mondta: na, én márpedig betolom a magyar hímzésmotívumokat egy zenedobozba? Akárhogy is történt, PONTOSAN EZT TETTE! Hihetetlen, hogy létrejött, ez a szuperlatívuszos, számomra libabőrös projekt. 

Hallgassatok ti is hímzés-zenét! 

KATT IDE! 

És utána gondoljatok bele a kodályi, bartóki életműbe <3 

Ugye, hogy mennyire hihetetlen az egész?? 

Szóval az én standomról is tudtok ilyen szépségeket vinni, akár még a zenéjét is meg tudjátok találni, ha ügyesek vagytok! 

Költők albuma - #lelkevan

Ez a könyv először 1890-ben lett kiadva, újabb kiadása csak 1900-as években volt, és nekem az 1902-es van meg.

284 oldala van eredetileg, és 35 magyar festőművész alkotása található benne, mint versillusztráció.

Nekem egy "szokásosan" teljesen szétesett példány jutott :) (és ha egyben lett volna, biztosan nem nyúlok hozzá)

Imádom a hatalmas betűszedetét, a hófehér lapjait, és nagyon inspiráló szavak vannak benne. Mindig elmondom, és most újra: amikor egy-egy ilyen könyvtöredék kerül a kezembe, és betűs ékszereket készítek, akkor az épp aktuális hangulatomat tükrözi az az üzenet, amit megtalálok. Így ha épp nagyon fáradt vagyok, vagy szomorú, le sem megyek a műhelyembe, mert abból jó nem sülhet ki. De ha elkap a hangulat, akkor meg ilyeneket találok, mint az alábbi fülbevaló is. Külön örülök, amikor dupla sorban jön ki az üzenet, és ezzel a könyvvel ezt is el tudom érni <3 

 

Magának a könyvnek a belső borítója is álomszép, bogyókkal, madarakkal, egy medál már készült belőle, remélem jó helyre kerül hamarosan :)

_lelkevan.png

 

Május, te édes! - May - be sweet! :)

Hol is kezdjem? Hihetetlen gyorsan pendült ki a nyár, nem is volt tavasz. Ugyanilyen tempóval indult el nálam is  minden, csak kapkodom a fejem. Ami már biztos,hogy itt fogtok megtalálni:

Vintage Piac - a Teslában május 13-án, vasárnap, 10-17 óráig

Pünkösdi sokadalom a budai várban május 20-21. 

Szegedi Borfesztivál május 18-27. 

és persze az elmaradhatatlan Gozsdu Weekend Market, külön, pünkösdi kiadással. 

Ami biztos, hogy már nagyon izgulok!

 

brown_photo_fashion_facebook_cover.jpg

süti beállítások módosítása