Pár évvel ezelőtt még kevesen találkoztak a populizmus fogalmával, a 2016-os év politikai eseményei után azonban a közélet középpontjába került a kifejezés. Populista Donald Trump, Roberto Fico, az Öt Csillag Mozgalom, Geert Wilders, Orbán Viktor, Vona Gábor stb. Egyaránt beszélhetünk baloldali és jobboldali populizmusról; diktatúrákban, parlamentáris, fél vagy tán egészen prezidenciális rendszerekben. Nehéz pontosan definiálni a fogalmat, nem hiába születnek már önmagában csak a szó definiálásáról viták, elemzések, szakdolgozatok, disszertációk és szakirodalmak. Úgy tűnhet, minden populizmusnak számít. Valójában arról van szó, hogy a populizmus és a politika nem válthat el egymástól, hiszen egyetlen politikai szereplő sem juthat sokáig legalább egy csipetnyi populizmus nélkül. A populizmus egyik konszenzuálisan elfogadott jellemzője a széles szavazóbázis, tágabb megfogalmazásban értelmében a „népi érdekek” képviselete, ami elengedhetetlen a politikus számára, legyen az „csupán” országgyűlési képviselő vagy miniszterelnök. Támogatás nélkül nem megy, és a támogatás elnyeréséhez azt kell kommunikálni, amit a nép hallani akar, vagy azt a diskurzust kialakítani, amit az előnyére fordíthat. A március 15-ei beszédek mindegyikében fellelhető kisebb-nagyobb mértékben a populizmus valamely eleme(i), amit négy miniszterelnök-jelölt beszédén keresztül szemléltetek: Orbán Viktor, Vona Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely.
Orbán Viktor
Meg kell védeni a hazát, mert Soros
A 2017-es tavaszi események előtt (CEU, civilek) sokan az életben nem hallották még Soros György nevét, ám a kormánykommunikációnak hála, az oligarcha azóta a politikai mémek, plakátok és a közbeszéd jellemző alakja lett, és azok is magabiztosan kritizálják vagy éppen a „másik oldalról” használják a nevét, akik korábban nem ismerték. Orbán Viktor beszédeinek kötelező eleme lett, pedig azt hihetnénk, már a miniszterelnök is unja a kötelező sorosozást. Lehet, hogy így is van, mindenesetre 2018. március 15-én elmondott beszéde jól példázza, hogy a kormányzati kommunikáció, vagy inkább kampány húzótémája továbbra is Brüsszel, az Európai Unió és persze Soros György. Beszédében továbbra is két részre osztja a politikai diskurzust: oligarchia VS nép, nemzet VS imperializmus, azaz Soros György és a magyar nemzet, Brüsszel és Magyarország vagy, ahogy szó szerint is kimondja, nemzetiek és a globalisták, mely fogalmak közül az utóbbival az ellenzékiekre utal. A fő ellentétpár tehát a „mi” és „ők”. Klasszikus vezetői fogás a névmások felcserélése, amellyel a hallgatóság identitása kicserélődik az előadóéval, tehát valójában a saját akaratát kommunikálja. (Hoványi: 2017) Megadja a lehetőséget a hallgatóságnak, hogy válasszon a két csoport között: akik a népképviselet elvében megvédik az országot, és akik nem, vagyis a kormánypárt és az ellenzék között. Ezek után pedig a nép kezébe adja a nemzet sorsát, és forradalomra szólítja fel. Csakúgy, mint ahogy 2010-ben „fülkeforradalomra” való mozgósítás esetében történt.
Vona Gábor
„Leköszönő miniszterelnök”
Vona Gábor beszéde az önbeteljesítő jóslat logikájára épül, ezért nevezi többször Orbán Viktort „leköszönő miniszterelnöknek”. A beszéd további része bővelkedik a populizmus tipikus elemeiben, mindezt a szokásos iróniával és humorral fűszerezve, így próbálva megnyerni magának a hallgatóságot és a választókat. Kezdve azzal, hogy Vona azt állítja, visszatérünk a feudalizmusba, és felhasználva az utóbbi idők botrányait, ahol a nagyurak (ami szintén jelentős tudatos megfogalmazás) „helikopterrel közlekednek, rénszarvasokra vadásznak Skandináviában, mindent ellopnak törvénytelenül, kokaintól részegednek le Ibizán, és lassan az első éjszaka jogát is követelni fogják” - ezzel utalva Orbán Viktor várpalotai viccelődésére. Beszédében a politikai elit és az „egyszerű ember” (nép) szembeállását jeleníti meg.
Ezek után stílszerűen ismerteti pártja 12 pontját, melyet hallgatva sejthető, mi lesz a fő üzenet, ez pedig a 2018-as kampány húzótémája, a bérunió. A bérunió sok embert érint: elvándorlás, nyugdíj fenntartása, egészségügy, oktatás, minden összefügg a kérdéskörrel, és jól levezethető belőle minden. A szokásos témák is helyet kapnak a 12 pontban, mint a „kíméletlen elszámoltatás”, bérlakásépítés, devizahitelek, valamint szót emel a multinacionális tőke nagy adókedvezményeinek megszüntetése mellett a kis- és középvállalkozások javára. Utóbbi ismételten egy populista követelés (vagy ígéret), egyfajta igazságtétel a „kis ember” javára.
A párt mérséklődése a beszédben is leképeződik. Mérséklődést mutat többek között az, hogy a pártelnök nem bírálja markánsan az európai uniót, mint korábbi beszédeiben, helyette úgy fogalmaz, olyan erős, igazságos Európát akar, ahol a magyarok magyarként lehetnek európaiak. Az Unió erős kritikája, a kilépés követelése tehát eltűnt, az pedig, hogy a magyarokat egyben európainak nevezi, amit azelőtt soha, egyértelmű mérséklődés. Mindebből az is látható, hogy a mérséklődéssel párhuzamosan a nacionalista elemek és a nemzeti érdekek hangsúlyozása is háttérbe szorultak. Néhány nacionalista elem továbbra is megmaradt, pl. amikor Vona Gábor kijelenti, hogy nem akar többé magyar ember ellen harcolni, megemlíti a határon túli magyarokat, illetve amikor a képviselőjelöltek esküt tesznek a szent koronára.
Mindezek alapján a beszéd célközönsége már nem a radikális szavazók, hanem egy szélesebb, a politikából kiábrándult választói réteg. Ez jelzi az is, hogy Vona kijelenti (és először fogalmaz így): nem kell a tisztességes baloldali és jobboldali emberekkel harcolni.
Szél Bernadett
Függetlenség
A zöld pártok – Kelet-Európában legalábbis – nehezebb helyzetben vannak a szélesebb választói közönség megszólításában, és így a populista eszközök használatában is. Azok a témák, amelyekkel a zöld mozgalom kezdetén, vagyis a ’70-es években foglalkoztak, mára beépültek minden párt programjába, ezért már nem speciálisan zöld ügyek. Magyarországon az LMP szavazóinak 1-2%-a az, aki azonosul a zöld ideológiával és a párt követeléseivel, megnyilvánulásaival. Ezért ahogy a Jobbiknál a nemzeti radikalizmus, úgy az LMP-nél az ökopolitika szorul háttérbe. Néhány téma megmaradt, ám populista retorikába csomagolva, ahogy az Szél Bernadett beszédéből is megállapítható.
Szél beszédét a függetlenség kérdésére fűzte fel, amely kapcsán a közmunkásokat, a tanárokat, a diákokat, az egészségügyi dolgozókat és azokat a civileket említette, akik, mondhatni, a jelenlegi rendszer vesztesei. Később azt hangsúlyozta, hogy a politika ma már nem az emberekről szól, mert „az országgyűlésben alig esik szó a magyar emberekről”, az LMP viszont „visszaadná a népnek a hatalmat, hogy ő kormányozzon”. Egy párt, ami nem a nép felett gyakorolná a hatalmat, hanem alulról szerveződve az ő kezükbe adná azt. Mi mást akarna hallani az átlag választópolgár (nyilván az ingyen sör mellett)?
Ami az ökopopulizmust illeti, a miniszterelnök-jelölt beszéde végén megemlítette Paks II-t, ám nem annak káros környezeti hatásaira hívta fel a figyelmet, hanem arra, mindez mennyibe fog kerülni a magyar embereknek, mivel „Orbán elfogadja az uzsorakamatokat.”
Karácsony Gergely
Mindent a népért
Azt tudni kell a populizmusról, hogy jó néhány eleme baloldali mintákat mutat, legalábbis többségében baloldali követeléseket tartalmaz. Magyarországon azonban a Fidesz és a Jobbik sokkal inkább fogalmaz meg tipikus szocialista kijelentéseket, mint a baloldalinak számító MSZP. Hosszú idő után Karácsony Gergely március 15-ei beszéde az, ami bővelkedett a baloldali populista elemekben.
Nem szükségeltetik kommentár az alábbi kijelentésekhez:
„A politika nemes és hasznos dolog, ami azért van, hogy szolgáljuk a népet”
„A bőség kosarából mindenki vehet”
„Manapság nem a nép szolgálja a hatalmat, hanem a hatalom szolgálja a népet”
„Visszaadni ezt az országot a magyaroknak”
És persze a tipikus választási ígéretek: nyugdíj, egészségügy, oktatás jobbá és igazságosabbá tétele. Ugyanakkor a „Levágjuk a kezét annak, aki elsőként akar a közös kasszából lopni” kezdetű kijelentés sokkal inkább a korábbi, radikális retorikát használó Vona Gábor beszédeire volt jellemző. További hasonló elem – a megnevezés mellett -, hogy csakúgy, mint ahogy a Jobbik pártelnöke ígér elszámoltatást, úgy Karácsony is kijelenti, hogy a „dicsőséges nagyurak megkapják méltó büntetésüket”. Emellett célközönségük is megegyezik, hiszen beszédéből jól megállapítható, hogy azokat a szavazókat próbálja megszólítani, akik kormányváltást akarnak. Ezért emeli ki azt, hogy a közvélemény-kutatások szerint „a változást akaró emberek vannak többségben”.
Elődjeihez hasonlóan Karácsony is forradalmi hangulattal próbálja mozgósítani a szavazóit, miután kijelenti, hogy „ennek a forradalomnak Ti lesztek a főszereplői”, majd ennek fokozására esküt kér annak érdekében, hogy valóra váltják ezt a forradalmat, azaz elmennek (rájuk) szavazni.
