Horvátországból egyenesen

Ezek lesznek a legfelkapottabb úticélok 2021-ben

2021. január 11. 14:43 - Horvátországinfó

Az 2020-as évet sajnos a koronavírus jól kettévágta. Idén úgy néz ki, idővel de sikerül visszaszorítani a járványt, s akik megkapják a védőoltást, Ők biztosan utazhatnak már. Azt most még senki nem tudja, oltás nélkül ki lehet-e utazni Horvátországba.

Vélhetően igen,

de olyan helyre, ahol sok ember zárt térben össze van zárva – például koncerten, vagy hotelben – ott valószínűleg kérni fogják az oltási igazolást.

2020-ban a horvát turizmus 45%-os veszteséget szenvedett el. A tavaszi időszakban úgy volt, szigorú egészségügyi korlátozások lesznek a tengerpartokon, de lényegében a lényegesen kevesebb turista, megoldotta a távolság tartási kérdéseket.

plenkovic.jpg

Andrej Plenković miniszterelnök úgy számol, hogy maximum pünkösdig helyre kell állnia a rendnek és az országnak beutazhatónak kell lennie. 2020 nyarán Horvátország bárkit befogadott aki ott akart nyaralni. Senkitől nem kértek koronavírus igazolást. Remélhetőleg ez a tendencia marad idén nyáron is.

 

Milyen tendencia várható idén?

A 2020-as évben egymás után vált lehetségessé a szomszédos országokba való kiutazás.

Szlovénia már tavasszal felkerült a biztonságosan utazható országok közé.

Szlovénia egy teljesen univerzális hely, hiszen megtalálhatók itt a zöldellő dombos rétek, a kopár magas hegyek illetve tengerpartja is van. Jelen pillanatban is jobb a vírus helyzet Szlovéniában, mint Horvátországban. Ha idén határnyitások lesznek, várhatóan Szlovénia irányában hamarabb utazhatunk, éppen ezért érdemes végigolvasni a Szlovénia látnivalói, illetve a Magyarországhoz közeli látnivalók cikkeinket. Szlovéniában is vannak szép helyek rendesen.

 

Közeli úticélok

Ha lehetővé válik az utazás, sokan Magyarországhoz közeli tengerpartokat keresnek majd. Olyan helyeket, melyeket 5-6 órás vezetéssel gyorsan el lehet érni. A Magyarországhoz legközelebbi sziget a Krk sziget. A sziget eleje Budapesttől csupán 500 kilométerre fekszik. A Krk sziget nagyon jó választás, akár egy hétvégére érkezzünk, akár egy egész hétre. Nagyon-nagyon sok szuper strand és kiváló látnivaló van a szigeten.

baska-strand.jpg

Szintén Magyarországhoz közeli úticél Senj. Mivel az A1-es autópálya kicsit benyúlik a Senj mögötti hegyek közé, így Senj érhető el a leggyorsabban Magyarország irányából. A legjobb dolog az Senjben, hogy nyugati tájolású az egész partvonal, ráadásul egy domboldalban helyezkedik el a város, így a legtöbb apartmannak tengeri panorámája van, s a nap hosszasan a szemünk előtt megy le.

rab_1.jpg

A Rab szigetre Senjen áthaladva érkezünk meg. Senjtől van még egy hosszabb tengerparti etap, majd megérkezünk a rabi komphoz. A Rab sziget is egy Magyarországhoz közeli úticél, így nagyon szeretjük. Rab sziget egyébként nagyon kellemes mediterrán arculattal rendelkezik – az egyik kedvenc helyem – így jól fogod érezni magad, ha itt nyaralsz. Közelsége miatt tavaszi vagy őszi kirándulásokhoz is tökéletes.

pula2.jpg

Horvátország északi városaival is érdemes tervezni. Ha tavasszal érkezünk, Pulán érdemes szállást foglalni. Nagyon szép Pula óvárosa, gyakorlatilag tele van római kori műemlékekkel. Pula azért is jó választás, mert nemcsak az óváros, de a környék is sok-sok érdekességgel vár. Pula környékén számos erőd található a tengerparton. Az egyik ilyen erőd a Verudela félszigeten – ott ahol az a sok hotel található – helyezkedik el. Sokan ismerik, hiszen ma az akváriumnak ad otthont. Pula környékén egyébiránt, legalább 15 ilyen tengeri erőd található még. Nyaralás szempontjából Pulát akkor javaslom, ha sok érdekes dolgot szeretnél látni. Ha egy lassan mélyülő, homokos tengerparton nyaralnál, akkor a szomszédos Medulint vedd célba.

 

Északi városok

Az északi városok különös, romantikus, velencei hangulattal rendelkeznek. Rovinj az egyik legszebb város északon. Igazából abból, hogy északabbra járunk, nem nagyon veszünk észre semmit sem. Ugyanolyan szép a tenger, sok mediterrán virág van az utcákon, például leander, és ha nem is annyi mint Dalmáciában, de pálmafák is vannak bőven. Rovinj mellett Porecet és Vrsart, a szlovén tengerparton pedig Pirant érdemes megemlíteni.

 

És a napfényes Dalmácia

Dalmácia Zadarral kezdődik. Zadar szintén egy nagyon népszerű csomópont, hiszen közel van az autópályához, s sokan megállnak itt sétálni egyet. Nagyon szépen van kialakítva Zadar óvárosa. Sok kis zegzugos sikátor jellemzi és több újkori épület is található. Zadar mellett Biograd és Vodice is népszerű az Olvasóink között.

zadar-sv-donat.jpg

Közép-Dalmácia talán Horvátország legizgalmasabb területe. Trogirral indul a Split öböl. Trogir óvárosa nagyon szép állapotban maradt meg. Talán ez az egyik legjobb állapotú középkori város a horvát tengerparton. Érdemes megállni itt és végigsétálni az óvárosát. Split a közlekedési gócpont. Minden fontosabb főút ide fut be, s innen indulnak tovább a szigetekre a kompok, tovább délre a helyik buszok.

split1.jpg

Split Horvátország második legnagyobb városa. Egy igazi nyüzsgő, mediterrán város. Splitben a tengerparti sétányt, vagyis a Rivát és a Diocletianus palotát érdemes megnézni.

brac.jpg

Splittel szemben helyezkedik el a Brac sziget. Ez egy akkora kiterjedésű sziget, hogy egy egy hetes nyaralást alatt, minden napra jut valami érdekes látványosság. Jókat strandolhatunk az Aranyszarv strandon, megnézhetjük a Blaca kolostort illetve a Vidova Gora csúcsot és hajós kirándulással a Hvar szigetre vagy a bisevói Kék barlangba is eljuthatunk.

 

Dél-Dalmácia és Montenegró

Ha igazán délre szeretnénk utazni, vegyül célkeresztbe Dubrovnikot és Montenegrót. Jelen pillanatban is építik a Peljesac hidat melyen keresztül még egyszerűbben és még gyorsabban lejuthatunk Dél Horvátországba. Ha megépült a híd, szinte azonnal megérkezünk a Peljesac félszigetre, s onnan már csak egy kis kitérő a Korcula sziget.

cola.jpg

Egészen délen Dubrovnikot érdemes felkeresni. Ide egyébként repülővel is mehetünk. Ha már egyszer ennyire délre lejutottunk, utazzunk tovább és nézzük meg Montenegró látnivalóit is. Nagyon szép hegyvidéki terület a Kotori öböl. Itt nézzük Kotor városát mindenképpen nézzük meg, és látogassunk ki a montenegrói tengerpartra is. Montenegróban Budvának van szép óvárosa. Olyan mint Dubrovnik csak kisebben.

Mindent egybevéve, ha oltásod van biztosan utazhatsz. Érdemes elkezdeni megtervezni az idei útvonalat!

Szólj hozzá!

Hol töltsem a pünkösdi hétvégét?

2020. május 29. 16:32 - Horvátországinfó

A pünkösdi hétvége egy 3 napos ünnep. Érdemes megtoldani 1 nappal, s így kicsivel messzebb útra is el tudunk menni.

A koronavírus járvány miatt, sok határátkelő még mindig zárva van. Horvátország május 28-án megnyitotta – turisztikai célból is – a határait. A gond a visszautazással van. Ha most be akarsz lépni Magyarországra Horvátország irányából, 2 hét karanténra kell számítani. Mivel a szlovén-magyar határt tegnap, vagyis május 28-án megnyitották, így érdemes most pünkösdkor Szlovénia felé venni az irányt.

 

Irány a szlovén tengerpart!

A szlovén tengerpart Budapesttől 580 kilométerre fekszik. Szinte egész végig autópályán / autóúton haladhatunk. Mivel se határellenőrzés, se fizető kapuk nincsenek, így jó 5-6 órás úttal Piranban lehetünk.

szloven-tengerpart.jpg

Piran óvárosa egy kis félszigeten helyezkedik el. 500 éven keresztül a Velencei Köztársaság része volt, így az óvárosban számos barokk palotával találkozhatunk. Piran főtere a Tartini tér. Ezt a teret a 19. században alakították ki. Előtte egy kikötő volt itt. Piran legmagasabb épülete a Szent György templom harangtornya. Ha felmászunk ide, szép időben egyszerre három országra látunk rá. Előttünk fekszik a szlovén tengerpart, balra Horvátország, míg jobbra Olaszország húzódik meg a háttérben.

szloven-tengerpart-dobrava.jpg

A szlovén tengerpart további városai Koper, Izola illetve Portoroz, mely ma már Piran külterületének számít. Piranban a város körüli betonozott strandokon tudunk fürödni, míg Portorozban homokos strandot is találunk. A szlovén tengerpart egyébiránt egy nagyon szép dombos terület. Sok elhagyatott partszakasz található itt, illetve a dombos részen nagyon sok szőlő és olíva ültetvény van. Érdemes egy görbe napot tartani, biciklit bérelni és felkeresni pár borospincét.

 

Izgalmas az oda-vissza vezető út is!

A szlovén tengerpartban az a jó, hogy számos látnivaló fekszik rögtön az út mentén. Egyik ilyen hely a Skocjan barlang. Ez egy hatalmas föld alatti kanyon. Föld alatti Grand kanyonnak is hívják, mely jól mutatja gigantikus méreteit.

skocjan-barlang.jpg

2 barlangtúra van. Az első megy végig ezen a misztikus kanyonon. A második túra a kanyonból kivisz. Itt egy patak mellett, szépen kisétálunk a sötét kanyonból. Az első túrára mindenképpen fizessünk be. Nagyjából másfél órás a barlangtúra, így akár oda, akár a visszavezető útra fel lehet fűzni.

postojna-cseppkobarlang.jpg

Szintén az autópálya mellett fekszik Postojna ahol egy hatalmas cseppkőbarlangot nézhetünk meg. A postojnai barlang mélyébe kisvasút visz le. Az alsó szinteken, végig lehet sétálni a barlangüregeket. Ha aktív programot keresünk, a Skocjan barlangot nézzük meg, ha kényelmeset, gyerekeset a Postojnai barlang lesz a választásunk.

Amennyiben kicsit olvasnál még, a Szlovénia látnivalói cikkünket javaslom. Ebből megismerheted még a Bledi tavat és a környező vízeséseket, szurdokokat.

Szólj hozzá!

Hosszú hétvégézz a Plitvicei tavaknál!

2019. március 12. 13:37 - Horvátországinfó

Lassan de biztosan felvirradnak a kellemes tavaszi napok és egyre haladunk a hosszú hétvégés ünnepek felé. Mi is sokat tervezünk ilyenkor, merre és hova induljunk a családdal kirándulni.

Természetesen a Balaton, a Mátra és megannyi wellness szolgáltatással is rendelkező szálláshely ideális választás, de ha kicsit bevállalósabbak vagyunk, mediterránabb programok közül is válogathatunk.

 

Nézzük meg a Plitvicei tavakat!

Az egyik legjobb kirándulási lehetőség a Plitvicei tavak felfedezése. Ez a csodaszép vízesés paradicsom tavasszal is kiváló úticél. Budapesttől jó 5 órányi vezetéssel érjük el a Plitvicei tórendszert. Jó tudni, ilyenkor tavasszal lényegesen olcsóbb a belépő mint nyáron. A nyári 250 kunás ár helyett, március 31-ig csak 60 kunát kell fizetni, míg a húsvétre eső hétvégén is csak 100 kunát kérnek el. Csupán június 1-től ugrik fel a belépő ára 250 kunára!

plitvicei-tavak-kepek-19.jpg

Egy plitvicei kirándulást mindenképpen úgy szervezzünk meg, hogy a helyszínen foglaljunk szállást. Itt például, már 5500 forinttól találsz szállásokat. Érdemes még csütörtök este elindulni. Nem baj ha éjjel érkezünk meg, ez teljesen normális erre. :) Ha csütörtökön megérkezünk az egész pénteki napot a tavaknál tudjuk tölteni. Érdemes végiggondolni azt, ha kicsit bevállalósabbak vagyunk, Plitvice után lemenjünk-e még a tengerre. Senjig már csak 60 kilométert kell vezetni.

senj-kepek-01.jpg

A mi javaslatunk az, hogy érdemes reggel kijelentkezni és a plitvicei túra végén levezetni Senjig, majd kicsit visszafelé Selcén, vagy Crikvenicán szállást foglalni. Így már másnap a tengerparton aludhatunk, s reggel akár tengeri panoráma mellett reggelizhetünk.

 

Vagy, kapásból a tengerpartot válasszuk!

Akár egy hosszú hétvégén is érdemes valamelyik közeli tengerpartra leugorni. Tudjuk, kicsit merésznek tűnhet ez a kijelentés, de mi már többször kipróbáltuk ezt és például Zadarban vagy a Krk szigeten sok magyarral találkoztunk ilyen tavaszi hosszú hétvégeken is.

Talán a legjobb választás a Krk sziget. Őt Budapesttől számított 5-6 órás vezetéssel könnyen el lehet érni. Krk város vagy Baska ideális választás lesz. Baskán például már kellemes nyári idővel találkozhatunk. Ilyenkor tavasszal szinte alig hullámzik a tenger. Ha csak kifekszük a tengerpartra, akkor is kellemes barnás árnyalattal térhetünk haza. Mi amikor pünkösdkor Baskán jártunk 26e Ft-ot fizettünk 3 éjszakára (krki szállásokat pedig itt találsz).

Szólj hozzá!

Hol kiránduljunk ősszel Horvátországban?

2018. október 19. 12:23 - Horvátországinfó

Tapasztalataink szerint, sokan választják Horvátországot még ősszel is. Még októberben is kellemes meleg, 20-25 fok körüli nappali csúcshőmérsékletekkel lehet kalkulálni. Az időjárás már kicsit szeles, de kiránduláshoz, városlátogatásokhoz még tökéletes!

osszel-az-adrian1.jpg

Ősszel légyesen kevesebben vannak már a tengerparton, mint nyáron, így a szállás árak is jelentősen csökkennek. Ha jó idő van, kellemes meleg, 20-25 fok körüli meleg levegővel lehet számolni. Ha éppen viharos az idő, erős szél fúj, 16-20 fok közé hűlhet a hőmérséklet, úgyhogy polár felsőt, szélkabátot érdemes magunkkal vinni.

 

Zadar, Sibenik, Trogir, Split

Csak, hogy néhány várost említsünk amit ősszel érdemes felkeresni. Természetesen minél, délebbre megyünk, annál jobb az idő, így Makarska, Dubrovnik vagy akár Montenegró is tökéletes úticél ősszel. Az ősz teljesen ideális városlátogatás szempontjából. Már nincs akkora hőség, se tömeg, mint nyáron.

zadar-kalelarga.jpg

A javaslatunk egyébiránt az, naposabb időben inkább kiránduljunk, városokat szelesebb időben is jó nézegetni. Mind e mellet ha nagyon nagy lenne a szél, a városok szűk sikátorai felfogják ezeket, így szinte egy szelesebb idő fel sem tűnik mondjuk a spliti Diocletianus palotában.

 

Hajós kirándulások

A hajós kirándulásokról annyit érdemes tudni, hogy a legtöbb hajó október elejéig-közepéig közlekedik. Ha nagyobb szél, bura lenne csak a part közvetlen közelébe mennek ki a hajók, távolabbi utakra nem. Ősszel a delfinek visszatérnek a partok közelébe, így jó eséllyel láthatunk delfineket egy-egy hajós programon.

 

Irány Dalmácia!

Amit nagyon tudunk javasolni, hogy érdemes egy nagyobb levegőt venni és Dalmáciáig leutazni. A Brac, Hvar, de akár a Mljet szigetek egyaránt kiváló úticél még ősszel is. Ennyire délen, még mindig kellemes meleg van, ciripelnek a kabócák, szinte teljesen üresek a strandok, így kedvünkre napozhatunk, felkereshetünk mindent, amire nyáron nem volt elég idő.

vis-strand.jpg

 

Sportoljunk, kiránduljunk!

Az őszi időjárás sportolásra is nagyon jó. Sokan kerékpároznak, túráznak ilyenkor, de a kite-osoknak is kedvez ez a szeles időjárás. Érdemes olyan helyre megszervezni a pihenésünket, ahol vannak hegyek is, így egyik nap megmászhatjuk mondjuk a Vidova Gora vagy a Biokovó magaslatait.

 

És a Plitvicei tavak!

És a Plitvicei tavakat se felejtsük el. Az őszi hosszú hétvégék az egyik legjobb alkalom, hogy ellátogattunk a Plitvicei tórendszerhez.

plitvicei-tavak-kepek-19.jpg

Se nincs túl meleg, nincs annyi turista és ősszel már a belépő árak is olcsóbbak, így minden adott, hogy egy jót kiránduljunk, hajózzunk a Plitvicei tavakon!

Szólj hozzá!

Miért nyaraljunk a Krk szigeten?

2018. július 03. 20:36 - Horvátországinfó

A Krk sziget a Magyarországhoz legközelebb eső mediterrán sziget. Budapesttől 500. míg a letenyei határtól 270 kilométerre járunk. A Krk sziget Budapesttől számítva 6 órás vezetéssel könnyen elérhető. Egész végig autópályán haladhatunk. Rijekánál véget ér a horvát autópálya itt van néhány kilométer, amit egy szerpentines úton kell megtennünk.

krk-hid.jpg

A Krk szigetre a Krk hídon keresztül érkezünk meg. Fizetni mindig csak befelé kell, kifelé nincs kapu, így a kihajtás ingyenes. Krk éghajlata enyhe mediterrán. Évente mindegy 2500 órán keresztül süt a nap, így június elejétől szeptember végéig, kiváló nyaralási úticél. Kedvező klímája miatt tavasszal és ősszel is érdemes felkeresni a Krk szigetet.

Most tartsatok velünk, mert bemutatjuk a Krk sziget legfontosabb településeit, látnivalóit és strandjait!

 

Horvátországinfó térkép

Nagyon fontos, ha a Krk szigeten nyaralunk, töltsük le és nyomtassuk ki az ingyenesen használható Horvátországinfós térképet. Ezen megtalálhatók a Krk sziget fontosabb települései és látnivalói. Ha valahol elakadnánk a Krk szigeten, a térképen látható QR kód leolvasásával a Krk sziget főoldalára kerülünk ahonnan, a Krk sziget tetszőleges aloldalaira tovább lehet navigálni.

 krk-sziget-terkep-latnivalokkal.jpg

A Horvátországinfó weboldal krk szigeti főoldalán található egy címek rész, ahova feltöltöttük a legfontosabb parkolókat. Ha például ide a Krk városba szeretnél ellátogatni, ezen az oldalon megtalálod a parkoló gps koordinátáját és az autód elnavigál a keresett parkolóba. Ugyanígy megtalálhatók a nagyobb városok diszkontüzletei is. Tehát ha a Krk szigeten nyaralsz, hozd magaddal a térképünket és hagyd megnyitva a Krk szigeti oldalunkat, mert rögtön ott lesznek a parkolási és a legolcsóbb vásárlási lehetőségek.

 

Krk város

A Krk város a sziget központi és egyben legnagyobb települése. Legfontosabb látnivalója a Kastel avagy a Frangepán vár. Krk város történelme a Kastel fejlődésével köthető össze. A 12. században illír telepesek kezdték el építeni a Kastelt, vagyis az erőd közel 2000 éves.

Az erőd falai, városkapui ma is pontosan ott vannak, ahova egykoron építették őket. Az óváros belső építményeit természetesen többször is átépítették. A ma látható elrendezését a 15. századra érte el. Magyarán szólva, amit ma látunk Krk óvárosában, az minimum 500 éve ugyanott van.

krk.jpg

Szintén a 12. században kezdték el építeni a Katedrálist is. Ez egy három apszisú, két szintes szentély. Krk védőszentjének, Szent Quirinius-nak szentelték fel. A katedrális építését ugyan már a 15. századra befejezték, de a harangtorony csak a 18. századra készült el. A Krk vár előtti nagy tér már a római időkben is ismert volt. Az volt a római időkben Krk főtere.

Hatszögletű bástya már a római időkben megvolt. Frangepán Miklós egészítette ki. Elvileg idáig tartott a tenger. Városi Tanács Terme A 15. században épült ez a bástya formájú erőd. Ahogy a neve is mutatja a város vezetői használták. Szemben látható a Főtér avagy Vela Placa. A középkorban ez volt Krk főtere. Itt a főtér bal oldalán találjuk a Velencei köztársaság címerével jelzett kutat, illetve a tér közepén a zászlótartó rudat. Elviekben a 13. században és az Osztrák-Magyar Monarchia idején a Krk sziget Magyarországhoz, pontosabban a Magyar Királysághoz tartozott. Így elviekben volt olyan idő amikor itt magyar zászló lobogott.

Ha felfedeztük Krk óvárosát érdemes a tengerparti korzót végigsétálni és egy mini tengeralattjárós programra befieztni.

 

Punat, Kolisunj sziget

A Kosljun sziget egy ovális alakú, lapos sziget. Területe mindössze 7 hektár, legmagasabb pontja pedig csupán 6 méter. Érdekessége, hogy a mai napig egy kolostor üzemel itt. 20 ezer kötetes könyvtár, vagy 500-féle gyógynövény és helyi készítésű borok, pálinkák várnak itt. A Krk sziget ezen területén vagyis Punaton és a Punat öbölben a pálinkakészítés a fő mesterség.

 

Malinska

Malinska a Krk sziget északi partján egy hatalmas védett öbölben helyezkedik el. Viszonylag egy új kialakítású város Malinska, hiszen csak a 18. századra alakult ki a város kikötője. Az Osztrák-Magyar Monarchia nemesei kezdték el beindítani Malinskán a turizmust. Malinska legnagyobb vonzereje az itt található hatalmas strandzóna. Pontosan nem tudom megmondani, milyen hosszú ez a partszakasz, 1 vagy 2 kilométer, de hosszú, de nagyon hosszú. A városi strand Kék zászló minősítésű, vagyis jól felszerelt továbbá úszómester vigyáz a strandolók testi épségére. Alapvetően kavicsos a strand, tehát strandcipőt érdemes magunkkal hozni. Egy kis részen homokos partot alakítottak ki a kisgyerekek részére.

Ami nagyon fontos, hogy itt Malinskán vagy 20%-kal olcsóbb szállás árakat találunk, mint Krkön vagy Baskán, így érdemes itt szállást foglalni, s innen felfedezni az egész Krk szigetet. Malinska népszerűségét tovább növeli a Litus nevű üvegfenekű hajó mellyel tenger alatti kiránduláson is rész vehetünk.

 

Njivice és Omisalj

Minkét település Malinskához hasonlóan a Krk sziget északi partján fekszik. Pici, kevésbé felkapott helyekről van szó, szerényebb, nyugodtabb családi nyaralásokhoz tökéletes választás.

 

Baska

Baska a Krk sziget déli végén egy sziklafalakkal határolt, hatalmas öbölben terül el. Baska különlegessége, hogy Krk leges legvégén, egy hegyvidéki területen található. Nincs itt semmilyen más település csak Baska. Ha egyszer megérkezünk ide, napokra letesszük majd a kocsinkat, annyira szuper hely Baska, hogy nem akarunk majd innen máshova elmenni. Baskát illír telepesek alapították, vagyis már az ókortól ismert település. Legfontosabb momentuma, hogy itt találták meg a horvát nyelv legrégebbi írásos emlékét a baskai kőtáblát. Baskán illetve az ide vezető úton sokszor találkozunk érdekes írásjelekkel. Ezek mind a Glagolita ábc vagyis az ős horvát nyelv betűi.

Akárhonnan is nézzük, Baskán a strand a legjobb hely. A Nagy strand vagyis a Velika plaza egy közel 2 kilométer hosszú öbölben helyezkedik el. 1999-óta Kék zászló minősítéssel rendelkezik. A Velika plaza a horvátországi Kék zászlós strandok mintája. Ez a standard, ez a strand Horvátország egyik legjobb strandja. Kavicsos a strand, vagyis úszócipőt érdemes magunkkal hozni. Ahogy a felvételeken is látszódik tele van a strand éttermekkel, kajáldákkal, büfékkel, így a fagyi, hideg sör bármikor gyorsan beszerezhető. Baskán nemcsak ez az egy strand található, vagy 20 strand van a közvetlen környéken.

 

Stara Baska

Stara Baska (magyarul Régi Baska) a Krk sziget délkeleti végén található. A bura széljárás miatt itt csak gyér, bokros növényzet él meg ezen a területen. Stara Baska különlegessége a település előtt fekvő Oprna öböl. Ez egy nagyon tiszta, gyönyörű tengerpart, melyet érdemes kipróbálni ha a Krk szigeten nyaralunk.

 

Soline öböl

Krk sziget északkeleti partján egy nagyon lapos, homokos talajú öblöt találunk. Mivel több település is határolja, így Soline, Klimno vagy Silo öbölnek is nevezik. Gyakorlatilag még a Balaton déli partjánál is lassabban mélyül itt a tenger partja. Ide a Soline öbölbe akár fél éves, egészen kis babával kijöhetünk, annyira lassan mélyül a tenger, hogy biztosan nem lesz bántódása. Az itt található iszapos homok egyébként gyógyító hatású. Elsősorban az ízületi betegségekre hatásos. Érdemes ezt is kipróbálni!

 

Vrbnik

Végezetű Vrbnik települést érdemes még megemlíteni. A Krk sziget keleti partján járunk. A település egy 50 méter magas sziklatömb tetején terül el. Már maga Vrbnik látványa is csodálatos, de városka másik vonzereje az, hogy Vrbnik a Krk sziget bortermelő központja. Fehérborban a legjobb Vrbnik, a Zlahtina nevű száraz fehérbor Vrbnik és egyben a Krk sziget legjobb bora. Minden nyár elején megrendezik a Zlahtina fesztivált ahol az összes helyi bort végigkóstolhatjuk. Vrbnik szintén egy első számú nyaralóhely a Krk szigeten. Én bármikor eljönnék ide nyaralni, de őszi vagy tavaszi kirándulásokhoz is tökéletes.

 

Krk sziget dióhéjban

  • Budapesttől 500. míg a letenyei határtól 270 kilométerre járunk.
  • Ez a Magyarországhoz legközelebbi mediterrán sziget.
  • Krk város illetve Baska a legjobb úticél.
  • Malinskán, Njivicén körülbelül 20%-kal olcsóbban találunk szállásokat (itt találsz szállásokat).
  • A Horvátországinfón megtalálod, pontosan hol tudsz parkolni.
  • Strandcipőt mindenképpen hozzál magaddal, mert a kavicsos strandokon szükséged lesz rá.
  • Közelsége és kedvező klímája miatt, nemcsak nyaralásra, őszi, tavaszi kirándulásokhoz is tökéletes.

 

1 komment

Ismered a Kvarner-öböl legjobb úticéljait?

2018. március 18. 10:01 - Horvátországinfó

A Kvarner öböl térsége fekszik a legközelebb Magyarországhoz, így nagyon kedvelt régióról van szó. Legfontosabb területei, az Opatija- a Crikvenica Riviéra, Krk, Rab és Pag szigetek, Senj, továbbá a Horvátország határvonalát képező Cres- és Losinj szigetek. Most a legnépszerűbb helyeket keressük fel.

 

A Krk sziget

A Krk sziget a legközelebbi sziget Magyarország irányából, így nagyon népszerű. Nagyon szeretjük, mert szinte egyik magyar sem tudja elsőre kimondani a magánhangzókat nélkülöző Krk nevet, illetve ha a Krk szigetre tartunk, nem kell borsós kompdíjakat fizetni, egy egyszerű híddíjjal megússzuk a szigetre való behajtás költségét.

krk-hid.jpg

A Krk sziget Krk városról és a Krk várról híres első sorban. Ha a szigeten nyaralunk mindenképpen útba ejtjük majd ezt a települést. A Krk vár volt a magyar történelemből is ismert Frangepán család központi s egyben legnagyobb vára. Innen irányították birodalmukat mely a teljes Krk szigetre kiterjedt. A Frangepán birodalom a szárazföldön északi irányban Kraljevicáig, déli irányban pedig Senjig tartott.

Baska strandja a sziget másik fontos látnivalója. Közel másfél kilométer hosszú ez a strand, közepesen lassan mélyül és kavicsos. A kavicsos part miatt kristálytiszta a tenger vize (szép világos, majd mély kék) és sokszor hatalmas hullámok vannak itt. A baskai strand nagyon jól felszerelt. A part mögött egymás mellett sorakoznak az éttermek fagyizók, cukrászdák és szuvenír árusok. Baskán tényleg minden a nyaralásról szól! :)

 

A Crikvenica Riviéra

A Crikvenica Riviéra a Magyarországhoz legközelebb eső igazi tengerparti, mediterrán üdülőövezet. Öt települést ölel fel ez a riviéra: Jadranovót, Dramaljt, a névadó Crikvenicát, Selcés és Novi Vinodolski. A legnagyobb település Crikvenica, a legkisebb pedig Jadranovó.

Nagyon jó választás a Crikvenica Riviéra hiszen csak 500 kilométerre járunk Budapesttől, vagyis egy jó 5-6 órás vezetéssel már ezen a tengerparton lehetünk, s mivel a szárazföldön terül el a riviára, így nem kell sem komp- sem hídpénzt fizetni. Lehajtunk az autópályán és már ott is vagyunk. A tengerpart ezen a területen kavicsos, sziklás, így strandcipőt mindenképpen csomagoljunk a bőröndünkbe.

crikvenica_1.jpg

Crikvenicán a városi strandon van egy homokos partszakasz, ahova kisgyerekekkel is járnak. Selcén a sétány végén, Novi Vinodolskinál pedig a Hotel Lisanj melletti Long Beach-nál van homokos part. Ha szeretjük a nyüzsit, éjszakai életet, bulikat, akkor egyértelműen Crikvenica az ideális választás. Ha kényelmesebben, nyugodtabban szeretnénk nyaralni Selce, vagy Novi Vinodolski lesz a megfelelő. Jadranovó pedig egy pár utcából álló halászfalu. Akkor javasoljuk, ha a tökéletes nyugalom az első számú opció.

 

A Rab sziget

Az egyik legjobb úticél a Kvarner öbölben a Rab sziget. Kevésbé ismert mint a Crikvenica Riviéra vagy a Krk sziget, de ha egyszer megérkezünk ide, egy egész hétre letehetjük a szigeten a kocsinkat, lesz annyi látnivaló, program a helyszínen.

rab_1.jpg

Egy nagyon picit távolabb járunk már Budapesttől – meg a határtól – a Rab szigetig már 550 km-t kell vezetni. Jablanacból induló hajós komppal érjük el a szigetet. Két dolog miatt szeretjük nagyon a Rab szigetet: egyrészt egy csomó homokos strand található itt, másrészt Rab város úgy néz ki, mintha Dalmácia kellős közepén járnánk. Teljesen mediterrán, középkori, tengerparti megjelenése van. Ha tehetjük itt Rab környékén foglaljunk szállást (itt találsz a Rab szigeti szállásokat).

 

Az Opatija Riviéra

Most a Kvarner öböl északi partvidékén járunk. Opatija az egykori monarchiabeli villákról, palotákról híres leginkább. Sokan választják az Opatija Riviéra településeit nyáron is. Mi azt tanácsoljuk az, ha Opatiján szeretnénk nyaralni, akkor néhány napra foglaljunk csak szállást Opatiján s érdemes a nyaralásunk további napjaira átköltözni egy másik városba. Maradhatunk akár az Opatija Riviérán is – például Lovranban – vagy felfedezhetjük Rijekát illetve mondjuk a Cres- Losinj szigeteket. Opatija strandjai nagyon változatos képet mutatnak, hiszen alapvetően kavicsos ez a partszakasz, de a Lidó és a Kvarner Hotel előtti strandon, lassan mélyülő, homokos partokat is találunk. Opatija mellett az előbb említett Lovran ideális választás.

 

A Cres és a Losinj szigetek

A Kvarner öböl nyugati határvidékén egymás alatt helyezkedik el a Cres illetve a Losinj szigetek. Egykoron egy sziget volt ez az egész, de túl hosszúnak bizonyult, nehézkes volt hajóval megkerülni, így Osornál kiástak egy tengeri csatornát s innentől lett két különálló sziget Cres és Losinj.

losinj.jpg

Nagyon jó úticél egyébiránt mindkét sziget. Akár nyaralásra, akár őszi kirándulásokhoz is tökéletes választás. Cres a nagyobbik. Itt nagyon sok erdőt, dombos területet találunk. Mivel egy nagyobb alapterületű helyről van szó, melyen kevés település található, így a csendesebb, nyugisabb nyaralásokat preferáló utasoknak lesz ideális. A Losinj szigeten két fontosabb település van Veli- illetve Mali Losinj. Mindkét településen olaszos jellegű, színes házak sorakoznak egymás mellett. Ha szeretjük az életet, az igényes éttermeket Losinj lesz a jobb nyaralási úticél.

 

Pag sziget

A Pag sziget zárja délen a Kvarner öblöt. Kicsit körülményes a megközelítése, hiszen Zadarig kell levezetni, innen lehet megközelíteni az ingyenesen használható Pag hidat. Pag egy kevésbé ismert és népszerű sziget, így ezen a területen lényegesen olcsóbban tudunk szállást foglalni, mint mondjuk a Rab- vagy a Krk szigeteken (vagy Zadarban). Pag is egy viszonylag gyéren lakott sziget, így a nyugodt időtöltéshez ideális választás.

Szólj hozzá!

Kihagyhatatlan őszi kirándulási lehetőség a Plitvicei tavak

2017. szeptember 19. 14:44 - Horvátországinfó

Talán már be sem kell mutatunk Horvátország legszebb tórendszerét, annyira ismert. Hogy felfrissítsük az információkat, a Plitvicei tavak Budapesttől pontosan 470 kilométerre fekszik. Egészen Karlovacig autópályán haladhatunk, majd a fennmaradó mintegy 80 kilométer kell a falvak között megtenni.

plitvicei-tavak-kepek-19.jpgSzinte mindenki ismeri a csodaszép Plitvicei tavakat

 

A Fekete és a Fehér folyó alakította ki

A Plitvicei tavak Horvátország egyik féltett természeti kincse. Több ezer éven keresztül az itt áthaladó Bijela rijeka (Fehér folyó) és a Crna rijeka (Fekete folyó) áramlatai törtek utat mészkő- és dolomit kőfalakban. Ahol akadályba ütközött a vízáram, ott alakultak ki a mai vízesések.

plitvicei-tavak.jpg

 

Merre induljak?

Több túraútvonal halad át a Plitvicei tórendszeren. Vannak utak, melyek csak a felső tavakat érintik, mások pedig az alsókat veszik célkeresztbe. Ha nagyon sietünk, van olyan útvonal is melyet 2 óra alatt végig lehet sétálni. A javaslatunk az, ha egyszer már kifizettünk a több mint 100-150 kunás belépőket, töltsünk minél több időt a Nemzeti parkban.

plitvicei-tavak-kepek-11.jpgSzép kényelmesen járható útvonalak vannak a Parkban

plitvicei-tavak-kepek-10.jpgBármerre is induljunk el, a kristálytiszta víz, pisztrángok és kacsák kísérik majd utunkat

 

Gyalog & busszal, hajóval

Hogy még romantikusabb legyen az utunk, gyalog, kisbusszal és hajóval lehet közlekedni (a belépőjegy felmutatása mellett ingyenesen használható minden jármű).

plitvicei-tavak-hajo.jpgKissé romantikus út előtt állunk :)

Érdemes jól záródó s valamennyire vízálló cipőben menni és valamennyi úticsomagot is magunkkal vinni, ha útközben megéheznénk. A Nagy téren grillezett húst ebédelhetünk – természetesen van kulturált mellékhelyiség – és ha nagyon sok pénzünk maradt még, a szuvenír boltosok is szeretettel várnak.

 

Az alsó tavak

A Plitvicei tavak talán legszebb része az alsó tavak, az átjáró és a Nagy vízesés. Akármennyire kevés idő is álljon rendelkezésre, ezt a területet mindenképpen fedezzük fel.

plitvice-nagy-vizeses.jpgCsaknem 80 méter magas a Nagy vízesés

 

Ne csak 1 napra menjünk!

A javaslatunk és tapasztalatunk az, hogy nem érdemes egy napra bezsúfolni az utazást és a tórendszer felfedezését. A Plitvicei tavaknál nagyon sok kedvező árú apartman és hotel található. Érdemes valahol megszállni.

senj-kepek-01.jpgCsupán 60 kilométer Senj

Ha nagyon tengermániásak vagyunk, az egykori magyar település Senj már csak 60 kilométernyi autóútra fekszik. Ha inkább maradnánk a vízesések birodalmában, akkor pedig a másik magyar örökség, Slunj vízimalmainál keressünk szálláslehetőséget.

Szólj hozzá!

10%-kal drágábban juthatunk Horvátországba!

2017. július 03. 15:39 - Horvátországinfó

Július elsejétől ne a megszokott kuna mennyiséget készítsük elő a horvát fizetőkapuknál, ugyanis a horvátok szép csendben, 10%-kal megemelték az autópálya díjakat.

A Zágráb Biograd szakaszra a Horvát Autópálya-ügynökség például még 133 kunát ír, viszont a valóságban már 148-at számláznak:

autopalya3.jpg

Szombaton leteszteltük: a hivatalos weboldalon még 133 kuna szerepel, ezzel szemben már 148 kunát számláznak!!

 

Aktuális horvátországi autópályadíjak

A magyar határtól számítva ezekkel az árakkal számolj (egy útra). Motor, teherautó, busz árakat itt találunk!

Letenyétől:

- Rovinjig: 162 kuna

- Puláig: 175 kuna

- Rijekáig: 124 kuna

- Krk szigetig: 163 kuna

- Rab szigetig: 108 kuna

- Pag szigetig: 143 kuna

- Zadarig: 181 kuna

- Biogradig: 195 kuna

- Vodicéig: 211 kuna

- Trogirig: 233 kuna

- Splitig: 247 kuna

- Makarskáig: 294 kuna

 

Érdemes ENC készüléket bérelni, mellyel megúszhatjuk a fizetőkapuknál kialakuló dugókat!

2 komment

Ingyen Facebookozhatsz Horvátországban!

2017. június 14. 15:20 - Horvátországinfó

Horvátországban nyaralnál a nyáron? Tudtad, hogy most már nem kell a gatyádat is kifizetned a telefonszámládra, ha Fészbuukolni vagy szelfizni szeretnél a tengerparton, netán megnéznéd a Wazzén, mekkora éppen a forgalom a fizetőkapuknál?

2017 június 15-től az EU-n belül megszűnnek a roaming díjak. Múlt héten kértünk hivatalos tájékoztatást a mobil szolgáltatóktól: pontosan mit nem fognak kiszámlázni, ha Horvátországban szelfizni szeretnénk.

selfie.jpg

Tudtad? Idén már ingyé van mindenkinek! :)

 

Vodafone ügyfeleknek:

Mostantól minden új tarifának része az EU roaming környezetben is használható Vodafone Pass csomag, amellyel kompromisszum nélkül használhatóak a legnépszerűbb közösségi applikációk.

Mindezen túl új ügyfelek 4 GB nyári adatot kaphatnak, meglévő ügyfelek pedig a Mobil Vodafone alkalmazásban aktiválhatják a nyári adatot. 

Adathasználat a Vodánál:

A Vodafone Pass-ba tartozó applikációk korlátlanul használhatók egészen addig, amíg az előfizetőnek minimális tarifába foglalt vagy vásárolt adatkeret a rendelkezésére áll.

Feltöltőkártyával:

A Vodafone eddig is élen járt a roaming korlátok lebontásában: minden további havidíjas és feltöltőkártyás előfizető részére biztosítja a díjmentes EU roaming lehetőségét.

 

Telekom ügyfeleknek:

 A Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságától ezt a választ kaptuk:

Összhangban az Európai Uniós szabályozással a Telekom ügyfelei 2017. június 15-től a belföldi díjcsomagjukban érvényes árakon, EU roaming többletdíj nélkül telefonálhatnak, SMS-ezhetnek és netezhetnek az EU-ban, amennyiben betartják a méltányos használatra vonatkozó feltételeket.

A hálózaton belül korlátlan beszélgetést tartalmazó díjcsomagokkal továbbra is csak belföldön lehet korlátlanul telefonálni.

Adatforgalom a Telekomnál:

2017. június 15-től a lakossági mobil díjcsomagokban foglalt adatmennyiség az EU területén bárhol teljes egészében felhasználható, kivéve a Net&Roll mobilinternet csomagokat.

Feltöltőkártyával:

A feltöltőkártyás Domino díjcsomagokban foglalt adatmennyiség szintén felhasználható EU roaming helyzetben is.

Ezen az oldalon tudnak a Telekom ügyfelek a romaing változásokról érdeklődni: http://www.telekom.hu/euroamingvaltozasok

 

Telenor ügyfeleknek:

 A Telenor nem tartotta fontosnak, hogy EU roaming ügyben válaszoljon a Horvátországba utazó ügyfeleinek..

 

Részletesebben itt olvashatsz a roaming szabályokról: https://www.horvatorszaginfo.hu/hirek/tudod-mekkora-lesz-a-telefonszamlad-horvatorszagban-megmutatjuk

 

Fontos! Ingyenes telefontöltők vannak a tengerparton!

Idén már nemcsak a telefonálási szokásaink miatt nem kell aggódni Horvátországban, de a fél kilós mobilbankokat is a szálláshelyünkön lehet hagyni, ugyanis egyre több helyen telepítenek napelemes telefontöltőket.

tolto.jpg

Csak bedugjuk az USB-nket és máris megy tovább az – online – élet. (Köszönjük Hajninak a fotót)

13 komment
Címkék: árak pénz

Hol nyaraljunk az Isztrián?

2017. május 11. 12:38 - Horvátországinfó

Az Isztriai félsziget Horvátország északnyugati végén fekszik. Nagyon népszerű a magyarok körében, hiszen könnyen és gyorsan megközelíthető. Magyarország felől folyamatosan Rijeka felé kell tartani, majd Rijekát megkerülve felcsatlakozunk az A8-as autópályára, mely az adott úticélig elvezet.

A következőkben az Isztria legnépszerűbb városain tekergünk egyet.

 

Pula

Pula az Isztria legnagyobb városa és egyben idegenforgalmi, közlekedési központja. Pula legnagyobb vonzereje a város központjában épségben megmarat, római műemlékek. Leghíresebb ezek között is a pulai amfiteátrum. Ha Pulán szeretnénk nyaralni, nemcsak az egykori színház lesz a célkeresztben, hanem a római Fórum, az Erőd és a tengerparti sétány is. Pula üdülőövezetében nagyon jól felszerelt strandok vannak. Sokuk kavicsos, de a Pjescana uvala strand egy lassan mélyülő, homokos – kifejezetten kisgyerekes – öböl.

pula.jpg

 

Rovinj

Az Isztriai félsziget nyugati partján, egy kis szigeten fekszik Rovinj. Valami csodaszép ez a város, nem véletlen szeretik annyian. (Szerintünk egyébként ez az Isztria legszebb városa.) Rovinjnak nemcsak a panorámája szép, hanem az óvárosa is. Csak úgy egymást érik a velencei stílusú épületek, paloták, szentélyek. Az óvárosban fel, s alá kúsznak, kacskaringóznak a macskaköves utcácskák. Olyan az egész város, hogy mindenféle különösebb átalakítás nélkül, azonnal filmet lehetne forgatni itt. Nemcsak a város ilyen szép, a helyi strandok is nagyon jól felszereltek, igényesek. rovinj.jpg

 

Medulin

Kicsit visszakanyarodunk az előzőekben bemutatott Pula térségébe. Pulától pár kilométerre keletre egy hatalmas, védett öböl található. Medulin az itt található lassan mélyülő, kifejezetten kisgyerekes, strandjáról ismert. Az egész partvonal lassan mélyül és végig homokos, így jó hosszan be lehet rohanni a langyos tengerbe. Ez egy tökéletes tengerparti nyaralási helyszín. Érdemes a homokos tengerpart környékén szállást foglalni. A környék látnivalói is könnyen elérhetők Medulinról, utazzunk akár a kocsinkkal, vagy hajós kirándulással.

 

Porec

Porec is az Isztriai félsziget keleti partján fekszik, ahogy Rovinj. Porec óvárosa is egy kis szigeten alakult ki, mint Rovinjé, viszont Porec picivel kisebb és emberközelibb, mint Rovinj. Mind ezen túl Porecen inkább a római műemlékek maradtak meg épségben, míg Rovinjt egyértelműen a velencei, reneszánsz-barokk stílus jellemzi. Porecet akkor javasoljuk, ha nem szeretjük a hatalmas tömeget, nyugisan, kényelmesen szeretnénk nyaralni.

porec.jpg

 

Umag

Umag is az Isztriai félsziget nyugati partján fekszik, egészen a szlovén hatán mellett. Umag már nagyon kiesik a horvát turizmusból, illetve a többi városhoz képest északon van, így itt még kevesebb embertömegre lehet számítani. Mindettől függetlenül Umag óvárosa legalább olyan szép mint Porecé vagy Rovinjé. Bátran tervezzük ide a nyaralásunkat!

umag.jpg

 

Piran

Átléptük egy kicsit a horvát határon Szlovéniába. Itt az egyik legszebb tengerparti város Piran. Piran is – hasonlóan az előző városokhoz – egy kis félszigeten alakult ki. A város elrendezésére, épületekre a velencei stílusú reneszánsz-barokk elemek a jellemzők (ez az egész környék egykoron a Velencei Köztársaság része volt). Nagyon jól felszereltek a Portoz részen található strandok, így Piran is egy ideális nyaralási úticél az Isztrián.

piran_1.jpg

 

Vrsar

Végezetül egy kevésbé ismert városba látogatunk el, Vrsarba. Ő is az Isztriai félsziget nyugati partján fekszik, viszont Vrsar nem egy kis félszigeten, hanem egy dombtetőn kezdett el kialakulni. Ennek köszönhetően sok apartman közvetlen tengeri panorámával rendelkezik (érdemes keresgélni, vannak ilyen szálláslehetőségek rendesen). Mind e mellett Vrsar nem igazán ismert, így kellemes, nyugis, kényelmes, ámbár teljes mértékben mediterrán, tengeri nyaralásunk lehet itt. Vrsar strandjai lassan mélyülnek és kavicsosak. Az Isztria látnivalói, további városai könnyen elérhetők innen is.

vrsar.jpg

 

Kellemes keresgélést és nyaralást!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása