Nyolc súlyos hiba, amiért menniük kell

Orbán, és végrehajtója Szijjártó nyolc éves teljesítménye a külpolitikában alig mérhető, mert amit teljesítménynek nevezhetünk az csak belpolitikai mércével értékelhető. Az úgynevezett külpolitika Orbán kormányzása alatt a belpolitika kiszolgálójává torzult, aminek súlyos hatásait az előttünk álló években kell elszenvednünk, az április 8-i eredményektől függetlenül is. 

Magyarország ma rosszhírű szövetséges, amely nagyrészt elhagyta az európai politikai kultúra tradícióit, és folyamatosan csúszik valamifajta köztes állapot felé Nyugat és Kelet között. 

1. Kevés olyan ország van Európában, amely annyira kiszolgáltatott a nemzetközi politikai és gazdasági hullámveréseknek, mint Magyarország. Ehhez képest a magyar külpolitikát súlyos működési zavarok jellemzik, az elmúlt nyolc évben az ország érdekérvényesítő képessége drasztikusan romlott. 
2. A legfontosabb szövetséges országok gyakorlatilag személyes bojkott alatt tartják Orbán Viktort. Egy fehérházi fogadtatás kieszközlése érdekében – ahol tizennyolc éve  nem járt – rendszeresen Washingtonba küldi Szijjártó Pétert, aki 2014 óta legalább nyolcszor volt az amerikai fővárosban. E látogatások alatt még egyetlen amerikai külügyminiszterrel sem sikerült találkoznia. Pedig közpénz milliárdokért számos magyar lobbista nyüzsög a Capitoliumon is. 
3. Orbán a látványos bojkottot azzal próbálja feledtetni, hogy kiváló viszonyt tart fenn autokratákkal (Putyin, Erdogan, Alijev stb.), és saját bevallása szerint sokkal jobban érzi magát Kazahsztánban, mint Brüsszelben. E politika jelképes gesztusa volt a muzulmán baltás gyilkos kiadása Azerbajdzsánnak. Ez egyúttal a „keresztényvédő külpolitikára” is szép példa: a keresztény Örményország azonnal megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatokat. Emlékszik még valaki erre?
4. Az orbáni külpolitika „újításai” – méretes kudarcok sora. Például a „keleti” és „déli nyitás” a közelmúltban látványosan omlott össze: több mint fél milliárd forintnyi közpénz elégetése után 2017 őszén 14 kereskedőházat kellett bezárni. A „nyitásokkal” a magyar külgazdasági orientációban még kozmetikai változásokat sem sikerült elérni, sőt ezekbe a relációkba csökkent a magyar kivitel. 
5. Az Európai Unión belül Magyarország stratégiailag fontos ügyekben rendszeres különvéleményeivel visszatérően akadályozza az unió egységes álláspontjának képviseletét – például Kína egyre nyilvánvalóbb geopolitikai törekvései kapcsán. 
6. A külügyi szakmai felkészültség hiánya dermesztő. Csak példaként: Szijjártó nem győzi dicsérni Trump „patrióta” gazdaságpolitikáját – most épp EU-USA vámháború van a horizonton. A magyar-amerikai kapcsolatok egy különösen kényes szakaszában a külügyi államtitkár, és nyomában Orbán „fecninek” minősített egy fontos amerikai iratot. Átgondolatlan, kapkodó lépések (a tallini nagykövetség bezárása, majd félig újranyitása), az egyre megalománabb hálózatfejlesztés, a teljesen elhibázott személyzeti politika – a terjedelmi korlátok miatt itt meg kell ugyan állni, de a lista tetszés szerint hosszabbítható. 
7. Szijjártó meghonosított a diplomáciában egy eddig ismeretlen, elképesztő gyakorlatot: a hivatali kollégáinak való un. beszólásokat (2016 nyaráig számoltam: 60 esetben), a látványos nagyköveti berendeléseket. Ezek csak a rövid távú belpolitikai pontszerzést szolgálják, külpolitikai hasznuk nincs, viszont súlyos károkat okoznak. Ezért a kevés önálló magyar külpolitikai  kezdeményezés szövetségeseink támogatása hiányában eleve sikertelenségre volt kárhoztatva. Mostanra már nem is próbálkoznak. Márpedig a magyarság biztonsága és jóléte a szövetségi rendszerünkbe való beágyazottságunktól, érdekérvényesítő képességünktől függ. Ebben Szijjártó működése súlyos, csak hosszú idő alatt jóvátehető károkat okozott. 
8. Szijjártó zavaros ügyei: a legutóbbi napokig homályos volt, hogy mit tett vagy nem tett a Questor ügyben, beleértve a Tarsoly Csabához fűződő máig tisztázatlan személyes viszonyát. Talán pár nap múlva világosabban látunk, de ennek nem fog örülni. Ködös az azeri baltás kiadatásában játszott szerepe, beleértve az ügyhöz kapcsolódó, máig ismeretlen sorsú dollármilliók érkezését Magyarországra. A Fidesz politikusainak most sorozatban előkerülő ügyeiről a döntés a közeljövőben – egyelőre – a magyar választókra vár. Azonban legyünk tisztában vele: a nemzetközi kapcsolatokban hitelesen csak kifogástalan személyes integritású képviselők léphetnek fel. 

Orbán azzal próbálja áltatni a világot, és különösen az arra fogékony magyar választók egy részét, hogy ő Európát védi. Európa megvédése azonban csak egy összetartó, egységes Európával lehetséges. Aki a kohéziót gyengíti, az Európát és benne Magyarországot gyengíti. 

És végre azzal a fideszes mítosszal is le kell számolnunk, hogy Orbán megvédi Magyarországot. Az utóbbi hetekben felszínre került ügyek megerősítik: ő nem Magyarországot, hanem már csak a zsákmányt védi. 

Ha a roma felzárkóztatás eredményeiről van szó, nincsen ember a hazában, akinek Farkas Flórián jutna eszébe. Ha a roma felzárkóztatás során eltűnt pénzekről beszélünk, akkor viszont tutira szóba kerül Farkas Flórián neve. Farkas minden korrupciós botrányt túlél, leginkább azért, mert kezében tartja azt a társadalmi hálót, ami a kifizetések alapján képes elnyomni ennek a kisebbségi csoportnak az integrációs problémáit.

Farkas szimbólummá lett, a kisebbségnek címzett felzárkóztatási források korrupciós lenyúlásának szimbólumává. Nem véletlenül rejtegetik őt a nyilvánosság elöl. 

Hozzá képest mindenképpen üdvözítő Járóka Lívia (illetve lehetne az), akinek viszont első vonalbeli visszatérése aligha képes feledtetni a romapolitikában is bekövetkező egyértelmű fideszes kudarcot. Járóka esetében inkább szégyenletes, hogy egy korábban még NER-kritikus Európa-politikus, most kiáll egy vállalhatatlan kormányzati teljesítményhiány mellett.

Járóka EP alelnöki posztjának megszerzése óta nagyon sok blődséget és vakítást mond (Magyar [Fidesz] Időknek és a Mandinernek adott interjút az utóbbi hetekben). Ezek a beszélgetések olyan benyomást keltenek, mintha Járókát csapta volna meg igazán a „brüsszeli levegő”, amikor azt gondolja, hogy okostelefonok app fejlesztéseivel lehet megoldani a hátrányos helyzetű roma családok beiskolázási gondjait. 

Pedig az EU jelentős támogatást biztosított a magyar kormánynak a többszörösen hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű emberek – döntően romák – felzárkóztatására, a munka világába történő visszavezetésére (úgynevezett TÁMOP program). Kezdetben az emberinek hazudott minisztérium a roma önkormányzattal közel 5 milliárdos projekt elindításában állapodott meg.  A támogatás összegét – mikor kiderült, hogy az eredeti célból semmi sem valósult meg, a kormány – 2015. szeptember 30-ai hatállyal – 2,47 milliárd forinttal csökkentette. Az uniós forrásokból egyetlen roma ember sem jutott munkához, nem lett jobb az élete. Viszont a szövetkezet vezetése nem volt szűkmarkú önmagával szemben. Irodát vásárolt a Gellért-hegyen, százmilliókat vert el irodai bútorokra, számítástechnikai eszközökre. (stb.)

Tavaly szeptemberben látogatott Magyarországra az igazságügyért felelős biztos, hogy tájékozódjon a kötelezettségszegési eljárás állásáról. Magyarországon a roma gyerekek 60 százaléka továbbra is más gyerekektől elkülönítve tanul. Rajtunk kívül csak Bulgáriában és Szlovákiában ilyen magas ez az arány, holott, ahogyan Vera Jourová igazságügyért felelős Biztos egy 2017. augusztus végén tartott beszélgetésen kiemelte, minden roma gyereknek pontosan ugyanazt a hozzáférést kell biztosítani az iskolákhoz, mint másoknak. Az oktatás a kulcsa a társadalomba való jobb beilleszkedésnek. Vera Jourová a tagállamok nemzeti roma integrációs stratégiájában (2011-2020) eddig elért eredményeket értékelte. Az erről készült jelentést minden uniós állampolgár nyilvános konzultáción október 27-ig véleményezheti. 

S akkor jön erre az applikáció, mint „a” megoldás, a RITA első demóváltozata (?), amiről Járóka azt állította a Mandinernek, hogy: „Ha a szülők a gyermek beiskolázása előtt állnak, az applikáció segítségével teljes képet kaphatnak az előttük álló lehetőségekről: az intézmények leírása mellett roma és nem roma szülők és diákok beszámolóit olvashatnák, illetve a fejlesztőpedagógus, az óvónő, a védőnő véleményét is. Ez is egy esélykiegyenlítő eszköz, amely a romák tudatosságát, saját sorsukról való gondolkodását erősítheti. A RITA első demóváltozata már el is készült az EMMI égisze alatt.” 

Járókát teljesen elhagyta a társadalomismerete. 

Álmodozások helyett az Együtt a 2018-as választási programjában érdemi megoldásokkal él a romák felzárkóztatás érdekében: telepfelszámolási és teleprehabilitációs programokat indítunk, hogy az érintett, döntően magyar roma lakosság részére megfelelő életkörülményeket biztosítsunk. A Nemzeti Kulturális Alapon belül külön roma kulturális programot hozunk létre. Az Oktatási Hivatalnak esélyegyenlőségi ellenőrző jogosítványokat adunk annak érdekében, hogy megszüntessük a halmozottan hátrányos helyzetű vagy magyar roma tanulók szegregációját. Ismét bevezetjük a roma fiatalok közigazgatásban történő elhelyezkedését elősegítő ösztöndíjprogramot.

És mindezekkel egy életre elfelejthetjük a Farkas Flóriánokat.

Talán az egyik legnehezebb. Megélni és elbeszélni. Újrakezdeni utána, felállni és folytatni. Tovább menni, mintha oly könnyen el lehetne felejteni. Nem emlékeztetni magadat, és nem emlékezni, hogy megtörtént. Szégyenkezni, mert azt mondják azoknak, akikkel megtörtént, hogy szégyenkezni kell. Utálni magadat, mert megtörténhetett veled is. Nyelni egyet, vagy óvatosan témát váltani, ha egy társaságban valaki elmeséli valaki másról, hogy „képzeljétek, a Kinga…”. Szülőknek sem mondani, és nem egyszer egyedül végigcsinálni. Végigcsinálni, amit soha nem akartál megtenni, és ami után saját magadnak is nehéz a megbocsátás.

Egy biztos, továbbra is gyereket akarsz majd, családot. De most más döntést kellett hoznod.

Nőnek talán az életben az egyik legnehezebbet: abortuszt végigcsinálni.

Magyarországon a fenti képek és élmények mindennaposak. S mert persze mindig akad valaki kívülálló, aki meg tudja mondani, miért és hogyan lehetett volna megelőzni az adott nőnek az abortuszt. A felelőtlenség abszolutizálása, a „tehet róla” diskurzus élesítése, a „jobb, ha el se kezded” hangneme veszi körül azokat a nőket, akiknek életük egy pontján olyan döntést kellett hozniuk, amelyet az előbbiek miatt nem tudnak, vagy csak nehezen tudnak megosztani másokkal.

Holott elvileg és papíron ők egy olyan Magyarországon élnek, amelynek választott kormánya családbarát intézkedései következtében csökken hazánkban az abortuszok száma.

Egyrészt az elmúlt 30 évben szinte folyamatos volt a csökkenés, de 2016-ban így is még mindig 30 000 abortuszról beszélhetünk.

A szám magas, és bár az abortuszon átesett tinédzserek száma csökkent, de sajnos csak kis mértékben. Magyarországon az elmúlt években nőtt a 15-19 éves korosztály szülésszáma (kb. 10.000 tinédzser szült).

Ebben a felelősséget a magyar állam is viseli, amely mulasztásban vétkes. Több ezer fiatal lánynak, nőnek nem nyújt segítséget, kiteszi őket annak a kockázatnak, hogy olyan döntést kelljen hozniuk, amely őket számos értelemben megviseli. Fentebb utaltam rá, milyen (társadalmi) környezet veszi körül ezt a témát, hogy egy terhesség-megszakítás egy fiatal nő életében milyen terhekkel, következményekkel és lelki vívódással jár.

Pedig törvény rendelkezik arról, hogy a magyar állam „elősegíti a fogamzásgátló készítmények és eszközök rászorultságtól függő kedvezményes igénybevételét, a magzati élet védelmét szolgáló, valamint a fogamzásszabályozást ismertető kiadványok közzétételét és a tömegkommunikáció fórumain való ismertetését.”

Ehhez képest ma Magyarországon a fogamzásgátlók használata súlyos anyagi kérdés, áruk miatt az azokhoz való hozzáférés szűkös. A havi fogamzásgátló tabletták 3000-4000 forintnál kezdődnek, ennek terhét az esetek túlnyomó többségében a nők viselik, és a kevésbé jó anyagi helyzetben lévők családtervezése kockázatos és kiszámíthatatlan.

Egy 2015-ös kutatás szerint a nők 21 százaléka egyáltalán nem védekezik szex közben. A fentieket figyelembe véve ez nem lehet véletlen, viszont ebből a véletlenből további kockázatok fakadnak.

Magyarország az egyetlen uniós ország, ahol vényköteles az esemény utáni tabletta, ami megint csak megnehezíti a hozzáférést, egyúttal a nőkre vonatkozó kockázatokat állandósítja, szűkíti a döntés lehetőségét. A kockázatokhoz hozzájárul az is, hogy a vénykötelesség miatt minél később jut valaki tablettához, annál inkább kérdéses a hatás.

Mindennek megakadályozása végett, a megnyugtató családtervezés és a nőkre nehezedő kockázatot és terhet csökkentendő a következő változtatásokat kellene bevezetni: korszerű fogamzásgátló-, esemény utáni tabletta TB-támogatása és gyógyszertári elérése, prevenció és felvilágosító programok erősítése, szülők, pedagógusok, szakemberek bevonásával.

Hangsúlyoznom kell, hogy ezek a változtatások nem járnának együtt az abortusz népszerűsítésével vagy a családtervezés támogatásának csökkenésével. Véleményem szerint is a család a jövő garanciája, a biztonság tere, az érzelmi közösségek közül az egyik, ha nem a legfontosabb. Viszont a politikának feladata, hogy tegyen a fiatal nők által szinte kizárólagosan viselt felelősség könnyítéséért, a nem kívánt terhességek visszaszorításáért, a nők által viselt kockázatok csökkentéséért.

Nincsen abban vita, és magam is kiemelt problémának és kihívásnak tartom hazánk demográfiai válságát, viszont azt kezelni nem kockázatokkal és véletlenekkel lehet. Ehhez követni kell például az Európai Bizottság és az Európai Gyógyszerügynökség javaslatát, mely szerint vény nélkül elérhetővé tennének olyan tablettát, amit 72 órával az aktus után be lehet venni. Az sem véletlen, hogy 19 országban van szabadpolcos hozzáférés, 76 további országban gyógyszertárból direkt elérhető, vény nélkül hozzáférhető a sürgősségi-esemény utáni tabletta.

Kövessük azokat, a nők döntési szabadságát szélesítő, a kockázatokat csökkentő, az abortuszok számát visszaszorító intézkedéseket, amelyekkel a gyermektervezésre vonatkozó döntések nem véletlenek, hanem a kívánt, vállalt és boldog jövő termékei lehetnek!

Ez lehet az alternatívája a „titokba húzódásnak”, a véletlennek, a bizonytalanságnak.

Hajdu Nóra cikke a Mérce.hu-n jelent meg.

Barátaim!

Bennünket már annyian eltemettek, annyian lapátolták a politikai sírunkat jobbról és balról egyaránt, hogy nektek nem szabadna már itt lennetek, nekem nem szabadna már itt állnom.

De most mégis Ti néztek rám, és én vissza rátok.

És ezek a tekintetek, ezek a találkozó tekintetek és szemek nem csak annak bizonyítékai, hogy az Együtt él, hanem, hogy itthon vagyok, itthon, a politikai családom körében.

Megtapasztalhattuk azt, milyen újrakezdeni, ha egy vezető búcsúzik. Tiszteljük és meleg szívvel gondolunk Bajnai Gordonra, de még jobban melegszik ez a szív, ha a hazára gondolunk. És ti is ezt érzitek, amikor reggel fél 6-ra állítjátok az órát egy szombati napon, és amíg mások pihenik a hétköznapokat, ti kezetekben standokkal, szóróanyagokkal elindultok aluljárókba, piacokra, terekre.

Miattatok téved mindenki, aki bennünket bármikor is temetett.

Ne kerteljünk: nagyon nehéz kampány elé nézünk. Soha nem lehet eléggé felkészült az ember arra, ami Orbán Viktortól vár rá. Soha nem tudhatod, hogy az orbáni bulvármédia nem híreszteli azt rólad, hogy a gyerekednek nem hogy nem kötöd be a cipőjét, hanem direkt összecsomózod, hogy elessen. Soha nem tudod, mikor küldik rád az „államinak” már csak röhejesen nevezhető számvevőszéket, hogy törvénytelennek mondja a törvényest. Soha nem tudhatod ebben a kampányban, hogy mikor tesznek térfigyelő kamerát az ajtód elé.

Nem tudhatjátok, nem tudhatom.

De, tudjátok mit?! Mindezek a félelmek engem egyáltalában nem érdekelnek.

Én a korán kelők Magyarországának akarok a képviselője lenni.

Azoknak az anyáknak, akik reggel gyerekkel az oldalukon rohannak és választaniuk kell: vagy a gyerekük ér be 8:00-ra az iskolába vagy ők érnek időbe a munkahelyükre. S ők, ezek az anyák, mindig a gyermekeiket választják, és mindig azt, hogy talán épp aznap bocsátják el őket, mert megint késnek. De holnap mégis ugyanígy járnak el.

A jövő mellett, a gyermekük mellett döntenek.

Azoknak a hangtalan honfitársainknak szeretnék a képviselője lenni, akik hullafáradtan buszozzák át a várost munka után, akik olyan titkot őriznek, amelyhez a szerencsésebbek nem férnek hozzá. Mert egy nagy titok és csoda az, hogy 8-12 óra meghúzott, lemelózott munka után valaki otthon is áll a lábán, nyakába veszi a háztartást, a családot, a gyerek leckéjét. Én nekik akarok segíteni 2018 áprilisát követően is.

Nekik akkor lesz könnyebb, ha nekem nehezebb lesz. Ez ennek az ára.

Én egy olyan Magyarországban hiszek, ahol belenézhetünk a gyerekeink szemébe és megígérhetjük nekik, hogy ha felnőnek nekik jobb életük lesz, mint nekünk volt. Azt ígérhetjük nekik, hogy a világ ott van előttük és csak arra vár, hogy fedezzék fel. Azt ígérhetjük nekik, hogy ha kitartó vagy és elkötelezett megvalósulnak a céljaid. Azt ígérhetjük nekik, hogy senkit nem hagynak az út szélén.

Én egy olyan Magyarországban hiszek, ami nem a gyűlöletre épül. Ne a fortélyos félelem igazgasson minket! Én abban hiszek, hogy Európa és az európai Magyarország nem egy sok százéves megvalósulatlan ígéret mindössze, hanem közös múltunk, jelenünk és jövőnk is. Mert Magyarország csak akkor lehet sikeres ország, ha együttműködésre épül. Együttműködésre itthon és külföldön egyaránt.

Barátaim!

Aki azt gondolja, hogy politikusnak, országgyűlési képviselőnek lenni annyi, hogy felmegyek egy listára, kitárgyalgatok vagy kiüzletelek egy-két bejutó körzetet, ki-be járok ugyanazzal az egy-két gondolattal a tévéstúdiókba, az nem politikus.

Az a mások kilátástalanságáról való beszédből él meg.

Kedves Barátaim!

Ki kell mondanunk: ma az Országgyűlésben – néhány kivételtől eltekintve - szavakban és álmodozásban erős, áldozathozatalban, felelősségvállalásban és a dolgok megszenvedésében gyenge politikusok ülnek.

Politikai jól éldegélés van, kockázatvállalás nincs.

Az Együtt a másokért vállalt és magukat kockáztatók pártja. Ti vagytok azok, akik nem ülnek át más székekbe csak azért, mert ott több nulla pihen a bankszámlán. Ti vagytok azok, akik másokért, és nem magatokért mentek a Fidesszel szembeni harcba.

S most is olyan szemeket látok itt, amelyek elszántak és kérlelhetetlenek, ha az elesettek, a megalázottak, ha Magyarország a tét.

Soha nem tudnám a hazám helyett a politikusi jól éldegélést választani. Soha nem tudnám azt mondani: „nézd, majd 2022-ben”.

Éppen ezért számíthattok rám, és én számíthatok rátok.

Az Együtt ott lesz a 2018-as Országgyűlésben.

Kedves Barátaim!

Ti vagytok azok, akik miatt másoknak ebben az országban könnyebb és jobb lesz, akik erőt adtok azoknak, akik elfáradtak.

Ti menthetik meg az országot Orbántól, ti menthetik meg a jövőt.

Munkára fel, köszönöm, hogy meghallgattatok!

Néha talán túl sokszor is mondták a politika alapvető megújításáról eleve lemondó politikusok, hogy „a következő év sorsdöntő lesz Magyarország szempontjából”. A szavak szintjén biztosan ezt gondolják, a tettek mezején viszont évről évre magukra hagyják azokat, akiknek nem minden év, hanem mindennap sorsdöntő. 

A 2017-es év egyik tanulsága az, hogy vannak olyanok a politikusok sorában (többen, mint gondolnánk), akik a rövidebb utat választják, történetesen saját magukat. Miniszterelnök-jelöltek jöttek-mentek, az ellenzéki együttműködésre vonatkozó forgatókönyveket már az elemzők sem tudták követni, és 2017 év végére az Együtt politikai családját úgy érintette addigi szövetségeseinek MSZP-s lista-választása, hogy a csalódásból kellett pár nap, amíg rendeződtünk. Tegyük hozzá, gyorsabban sikerült, mint egy náthából való kigyógyulás.

De mindezek már csak a 2017-es történelem részei, annál fontosabb a haza. Nem volt könnyű a 2017-es év sem Magyarországnak. A tavalyi év világszerte a reformáció éve volt, amit ebből itthon láttunk nem más, minthogy a közpénz(f)osztás gyakorlata újult csak meg, például katolikus egyház egy 2020-ban rendezett konferencia címén a költségvetésből 20 milliárd (!) pluszpénzt kapott. Nem rossz.

A tavalyi év januárjának végén sok iskolásnak és szülőnek okozott életre szóló fájdalmat a veronai buszbaleset, szomorúan néztem, ahogyan több jobb- és baloldali politikusnak nagyon komoly önmegtartóztatást kellett gyakorolnia, hogy ezt a tragédiát se politizálja át. 

Februárban ismét itt járt Putyin, Orbán szimbolikusan térdre ereszkedett, ebből a szempontból a 2018-as választás tényleg arról szól: „rabok legyünk vagy szabadok”? Az ugyanis, hogy „Putyin szövetségese”, olyan nem létezik. Putyinnak csak alárendeltjei vannak. 

2017-ben ömlött a sorozás, politikai hányinger kerülgetett milliókat a tele plakátolt utcai Soros-arcképek hamisságától kezdve Pócs János Soros-disznójáig. Orbánnak ma mindenről Soros György jut eszébe, Németh Szilárdnak pedig az, amit Orbán mond neki, hogy jusson eszébe. A végeláthatatlan sorosozást látva és hallgatva tapasztalhattuk meg csak igazán, hogy mennyire nem beszélhetünk arról, hogy „önálló, érdemi gondolattal bíró fideszes politikus”. Kamera elöl futkorászó politikus-imitátorok ők, akiket ha nem a lakájmédia kérdez – „kérdez”, ha-ha –, akkor egyből irány a lift, a mosdó, a kamura beszélés a telefonba, és többi gyerekes megoldás. 

Tavaly neki estek a legjobb magyarországi egyetemnek, a CEU-nak, és a többek között karitatív tevékenységet végző civileknek, akik minden brutális, egészpályás kormányzati agresszió ellenére kiálltak magukért, és beállt mögéjük a kormányváltó sokaság is. 

2017 Mészáros Lőrinc éve volt. 2017 is. Úgy lopnak a nevében és aláírásával, hogy már maga sem tudja mit vett tegnap – helyesebben, mit írattak a nevére –, médiabirodalmát, ha lerajzolnák neki, nem hinne a szemének, mekkorát nőtt is az. 

A rendszerváltás utáni magyar emlékezetpolitika jobboldali szégyene lett a tavaly Pruck Pál lányának a Terror Háza ellen megindult pere, amelyben a történelemátíró- és Schmidt Mária emlékezetpolitikai játszóházaként működő nemistudommicsoda intézet próbálja megvédeni a védhetetlent, amely szerint Dózsa László van az 1956-os emlékév egy óriásplakátján. Megszolgálja az intézet az ide ömlő, kilapátolt közpénzt.

A 2017-es év egyik optimizmusra okot adó jelensége volt viszont a zaklatási ügyek láthatóvá válásai. Úgy tűnik, új szakaszba léphet a nőkkel szembeni erőszak jövőbeli megakadályozására irányuló küzdelem. Nincs több bújócska, aki matat, zaklat, erőszakoskodik, aki azt hiszi, hogy a „nő, az csak nő”, annak hatalmi gyakorlatai nem maradnak a falak között. Természetesen tudom, hogy nincs egy holnapnyi távolságra, hogy előbbi szavaim tényleg „törvényerőre” emelkedjenek, de egy határátlépésre sor került. 

 Hosszasan lehetne sorolni mi minden történt velünk itthon és a nagyvilágban 2017-ben, de 2018-ban már csak 2017 tanulságaival kell foglalkoznunk. 

Az Együtt-et 2018-ban is csak azt hajtja, hogy az újév a jövőről való döntés éve lesz. Ezt nem ehhez hasonló blogbejegyzésben mondjuk majd el, hanem ahogyan eddig is, először cselekszünk. Én bizton állíthatom, megtanultam napi 24 órát dolgozni azért, hogy Magyarországon mindenki otthon érezze magát. Egy politikusnak az a feladata és küldetése, hogy a köszönet elvárása nélkül dolgozzon azokért, akiknek hangja nem ér el a televízió stúdiókba és blogfelületekre. 

Az Együtt 2018-ban 24 órás párttá lesz, ugyanis Orbánt váltani csak akkor lehet, ha „sorsdöntő évezés” helyett a sorsdöntő tetteket látják honfitársaink. Az Együtt pedig ezeknek a tetteknek a pártja.

Idén év végén került bejelentésre, hogy az immáron a Fidesz Idők (leánykori nevén Magyar Idők) kedvencévé lett jobbikos Morvai Krisztina hamarosan búcsúzik a politikától. Örömhír. Aktivitása arra szűkült a hosszú évek során, hogy a Budaházy György Fanclub védnökévé avanzsált, illetve próbálta szétverni azt az európai együttműködést, amely az európai polgárok biztonságának és jövőjének alapját jelenti. Nem sikerült neki.

Ami azt illeti politikai berobbanásakor sem voltam róla jobb véleménnyel, a „magunkfajta”, „magukfajta” megkülönböztetésekor már gondoltam, hogy bennünket csak elválasztanak, mintsem összekötnek dolgok. Magam részéről éppen ez ellen küzdök, továbbá azért, hogy mindenki otthon érezhesse magát hazánkban, hogy minden magyar polgár szava ugyanannyit érjen. Az Együttbe ezért léptem be, az Együtt ezért dolgozik.

Én is búcsúzom most attól a Morvai Krisztinától, aki a hozzám hasonlókat ki akarta zárni a hazából. Búcsúajándékként találomra összegyűjtöttem tőle pár olyan idézetet, amelyeket olvasva „lelépésének” örülnie kell mindenkinek, aki a másik emberben nem ellenséget, hanem honfitársat akar látni. Néhány Morvai-idézet, amitől Vona Gábor soha nem határolódott el, néhány olyan gondolat, ami sajnos Morvai és a Jobbik közös halmaza.

Íme Morva Krisztina öröksége:

„Nagyon örvendenék, ha a magukat »büszke magyar zsidóknak« titulálók szabadidejükben aprócska metélt farkincájukkal játszadoznának az én gyalázásom helyett. A magukfajták megszokták, hogy ha egyet szellentenek máris vigyázva áll és önökhöz igazodik minden magunkfajta. Szíveskedjenek tudomásul venni: ennek VÉGE!!!! Felemeltük a fejünket és nem tűrjük tovább a magukfajták terrorját. Visszavesszük a hazánkat! Szívélyes üdvözlettel: Morvai Krisztina.” (Levél Barát Gábornak)

„A gyűlöletbeszéd elnémításának célját ezzel a betiltással nem lehet elérni. Pont ellenkezőleg: az antiszemitizmus amiatt van emelkedőben, mert »néhány zsidó szervezet olyan erős, hogy mindent elérnek, amit akarnak«.” (Morvai Krisztina levele Zuckerbergnek a kuruc.info tiltása kapcsán a Facebookról)

„Alapfeltétel, hogy a magyar emberek ne »közpolitikai tanácsadók« hazug elemzéseinek közvetítésével, hanem saját szemükkel és fülükkel győződhessenek meg arról, kit és mit képviselnek választott politikusaik Brüsszelben, Strasbourgban, vagy a magyar belpolitika színterein. Ebben hiszek én személy szerint, s ebben hisznek az Új Erő, a Jobbik képviselői, vezetői, választói és szimpatizánsai.” (Morvai Krisztina levele a Policy Solutions-nek) 

„Ha bennünk a Maguk ötvenévnyi kommunizmusa után maradt volna egy szemernyi is az ősi magyar virtusból, akkor az ún „rendszerváltás" után a Magukfajták nem csomagolták volna ki legendás bőröndjeiket, amik állítólag készenlétben álltak. Nem. Bőröndöstül távoztak volna, de izibe! Önként költöztek volna ki a lopott rózsadombi villáikból, s KISZ- és párttitkárjaik nem tehették volna rá mocskos kezeiket a magyar nép vagyonára, gyárainkra, üzemeinkre, kórházainkra (…) Szép lenne, ha legalább egy icipici igaz lenne abból az állítólagos félelemből, amit a Magukfajták éreznek az itt tomboló állítólagos ÁNTISZEMITIZMUS, fasizmus stb. miatt. Akkor nem ragadtatnák magukat ilyen pofátlanságra, mint ez a mostani cikk, s mint az a napi rendszerességű gyalázat, amit megengednek maguknak. A Magukfajták ezzel szemben láthatóan egyáltalán nem félnek, mi több, zavartalanul tolvajozzák le a Magunkfajtákat, akik elég lúzerek vagyunk ahhoz, hogy ezt szó nélkül tűrjük. (…) Nem tűrünk a végtelenségig. Nem és nem! A Magunkfajtáknak ugyanis, Tisztelt Megyesi Elvtárs, Tisztelt Szerkesztőség, Tisztelt Magukfajták - csak ez az egy hazája van. Magyarország. Ez a mi Hazánk, mi itt vagyunk itthon és mi itt itthon vagyunk. Visszavesszük a Hazánkat azoktól, akik túszul ejtették!” (Morvai Krisztina levele az Élet és Irodalom szerkesztőségének) 

„Ön, Gusztos Péter pontosan tudja, hogy ha Magyarországon eljön az igazság órája, akkor ezért és számos más tevékenységéért elvtársaival együtt jó eséllyel börtönbe kerül. Ezért retteg a Jobbik előretörésétől és ezért nevezi pimasz módon politikai terrorizmusnak a Jobbik tevékenységét. Vegye tudomásul Ön is, és pajtásai is valamint megbízóik is, hogy az ÖNÖK IDEJE LEJÁRT. Visszavesszük az Önök által külföldiek illetve az elvtársaik kezére juttatott nemzeti vagyont, újraépítjük a magyar gazdaságot, talpra állunk és visszavesszük a hazánkat a Magukfajtáktól.” (Morvai Krisztina levele Gusztos Péterhez)

„Ők (ti. az európai polgárok) nem ismerik az Európai uniónak a velejéig romlott és végtelenül hazug természetét. (…) Erről szólt a vita, hogy az Önök által populistának nevezett, a nemzeti szuverenitásért kiálló erőket akarják gondolatilag az emberek fejében összekötni a bolsevikokkal.” (Morvai Krisztina felszólalása az EP-ben) 

„A másik kérésem azzal kapcsolatos, hogy az ítélethirdetésről készült televíziós felvételen - megrökönyödésemre - azt láttam, hogy a tárgyalóteremben a magyar zászló mellett az Európai Unió zászlója állt a bírói pulpitus mellett. Magyarország európai uniós csatlakozása óta számtalan tárgyaláson, számtalan tárgyalóteremben jártam szerte az országban, de ilyet szerencsére eddig nem tapasztaltam. Tény, hogy Magyarország jelenleg az Európai Unió egyik tagállama. Ugyanakkor Magyarország független állam, nemzeti önrendelkezéssel, s független igazságszolgáltatással. Az igazságszolgáltatás nemzeti hatáskör, abba az Európai Unió sem tényleges cselekedetekkel, sem szimbolikusan nem szólhat bele. Ennélfogva az EU-s zászló jelenléte magyar bírósági tárgyalóteremben elfogadhatatlan. A konkrét ügyben az EU-s zászló tárgyalótermi jelenléte például azt sugallhatja az ítélethirdetést a televízióban nézők számára, hogy a bíróság – az adott esetben a cigány etnikumhoz tartozó brutális bűnözők vonatkozásában – valamiféle külső nyomásnak engedelmeskedve enyhítette jelentős mértékben az eredeti büntetést. Egyebek mellett az ilyen értelmezések elkerülése érdekében is megismétlem kérésemet a határozat(ok) nyilvánosságra hozatalára, s egyúttal arra is kérem Elnök Asszonyt, hogy haladéktalanul intézkedjen az Európai Unió zászlajának a Győri Ítélőtábla tárgyalóterméből történő eltávolítása érdekében.” (Morvai Krisztina levele a Győri Ítélőtábla elnökéhez)

„Mindenekelőtt rögzíteni szeretném, hogy elméleti és gyakorlati ismereteim tükrében ma Magyarországon a legsúlyosabb diszkrimináció és kirekesztés a MAGYAR EMBEREKET éri, ideértve a magyar gazdákat, a magyar vállalkozókat, a magyar munkavállalókat. Különösen súlyos kirekesztést élnek meg azok, akik büszkén vallják és vállalják a magyar nemzethez tartozásukat – a csonka Magyarország határain belül és az elszakított területeken egyaránt. Az úgynevezett „rendszerváltozás” óta csak és kizárólag a magyar nemzethez tartozás miatt ért diszkriminatív, kirekesztő, durva bántalmazás embereket, mégpedig nem csupán magánszemélyek, hanem a hatalom rendőrsége részéről, s tömeges mértékben. Semmilyen más nemzethez, nemzetiséghez, vagy etnikumhoz, valláshoz tartozó csoportot nem ért szervezett erőszak vagy diszkrimináció hazánkban a második világháború óta. (…) Kérem a Tarka Magyar mozgalomhoz csatlakozott Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, hogy álljon élére a kezdeményezésnek. Hívjon fel minden egyes zsidó iskolát arra, hogy nyissák meg kapuikat a vidéki roma gyerekek előtt! Váljon tarkává a Lauder iskola, s sorra a többi is! Üljön minden zsidó gyermek mellett egy cigány gyermek, ismerkedjenek egymás kultúrájával, hagyományaival, szokásaival! Ne szerénykedjenek tovább fővárosi zsidó identitású honfitársaink, ne mondjanak le a sokszínűség, a tarkaság hétköznapi örömeiről a vidék nem tarka magyarjainak javára. Vegyék ki aktívabban részüket a tarkaság igazi örömeiből!” (Morvai Krisztina levele a Magyar Tarka aláíróihoz) 

„Az európai biztonság megőrzése érdekében is követeljük a gyalázatos trianoni diktátum revízióját, és önrendelkezési jogot az Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján élő magyaroknak! Nem, nem, soha! Vesszen Trianon!” (Morvai Krisztina felszólalása az EP-ben) 

Mindezek a gondolatok voltak Morvai Krisztina, mint politikus világa, a Jobbik kedvence, aki tehát hamarosan búcsúzik a magyar és európai politikától.

Ez talán élete eddigi legjobb döntése, ezzel ugyanis tényleg a haza üdvére tett.

Gratulálok, itt az első házi feladat!

Engedje meg, hogy ezúton gratuláljak Önnek, hogy bár személyével nem lett több női politikus a Fidesz elnökségében, de mégiscsak nőt választott meg pártja Pelczné Gál Ildikó helyére. A Fidesz nőket érintő problémákat és kihívásokat illető érzékenységét ismerve az Ön szerepe nem könnyű, felelőssége annál nagyobb. Nem csak az a döntő ugyanis, hogy egy nő került megválasztásra az alelnöki posztra, hanem az sem mindegy milyen párt alelnökévé választották. Ön is tisztában lehet azzal, hogy pártja egyike Európa legmacsóbb pártjainak, tapasztalata van arról, hogy milyen női politikusnak lenni egy olyan kormányban, amelynek feje a kormánytagok nemi arányát tekintve nem bízik a nőkben. 

Nehéz dolga lesz pártjában, de megkönnyítve vállalásait, ezúton felsorolnánk azt a Top10+1-t, amelya  magyar társadalom 52 százalékát kitevő nőket negatívan érintő intézkedését, valamint támogatási politikákat és mulasztásokat, amelyek azonnali cselekvést kívánnak, amelyek megoldása olyan sürgető, mint egy kedden feladott szerdára leadandó házi feladat teljesítése:

1. Mintha csak nevében lenne „családbarát kormány”, hiszen a lassan nyolcadik éve kormányzók teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy gyermekek százezrei élnek szegénységben. Az érintett szegény családok a családi pótlék emelését hírből sem ismerik és nézniük kell, hogy Önök a jobb módú családokat támogatják családi adókedvezménnyel és a CSOK-kal. Anyák, apák és gyermekek százezrei élnek már mélyszegénységben, Önnek van hangja ez ellen felszólalni, van lehetősége fellépni a változtatásért. 

2. A Fidesz-KDNP kormány nem lép a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében sem, a kormánypártiak nem támogatják az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, amelyet három éve írt alá a kormány. Mindeközben Magyarországon hetente meghal egy nő családon belüli bántalmazásban, az Ön párttársai viszont elfordítják a fejüket ahelyett, hogy segítséget nyújtanának az erőszak áldozatainak.

3. Jelenleg kétféle család van ma Magyarországon: az, amelyet a kormány családnak ismer el és az, amit kirekeszt. Számos támogatást ugyanis csak azok vehetnek igénybe, akik házasok. A kormány folyamatosan hangsúlyozza, hogy számára a család=apa+anya+gyerek. Azaz sem az azonos neműek, sem az elváltak, gyereküket egyedül nevelők és még a gyermektelen párok sem lehetnek családok. Nem hiszem, nem hihetem, hogy Ön egyetért ezzel, hogy ne gondolná azt, ezen most kell változtatni!

4. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: hazánkban pont annyi női kormánytag van, mint Szaúd-Arábiában. Ez méltatlan, Ön ezt saját bőrén is érezheti.

5. A kormány időről időre támogat olyan kirekesztő, gyűlöletkeltő szervezeteket, amelyek nemcsak, hogy egy középkori világfelfogást sugallnak, de le is nézik és kirekesztik a nőket (lásd Családok Budapesti Világtalálkozója). 

6. Hasson fideszes politikustársaira, akiknek egyik kedvelt foglalatossága, hogy megmondják, mikor érzi magát boldognak egy nő. Ők ugyanis azt hiszik, hogy tudják hány szülés után teljes a nőiség, mi is az a princípium. Szerintem ez sokkal inkább ránk, nőkre tartozik.

7. Örömteli, hogy a kormány kezdeményezte az anyák diákhitelének elengedését. De a férfiakéval mi lesz, ők továbbra is köhögjék a hitelt évekig? 

8. Évek óta mulasztásban vétkes az a kormány, amely nem tesz semmit a nők és férfiak közötti bérkülönbség csökkentéséért. Pedig ez egy égető probléma, ma hazánkban átlagosan 14 százalékkal keresnek kevesebbet a nők a férfiaknál. 

9. Azok az emberek, főleg nők, akik otthon ápolják társukat, szüleiket vagy gyermekeiket megalázóan kevés segítséget kapnak. Nem becsülik őket, nem kapnak elég pénzt, és sokszor mindenüket fel kell adniuk. 

10. A fogamzásgátlás korszerű módszereit a kormány nem támogatja, egyedüli uniós tagállamként csak nálunk nem lehet vény nélkül szerezni esemény utáni tablettát, nincs TB-támogatás semmilyen fogamzásgátló eszközt illetően. Az abortusz egy szörnyű kín mindenkinek, de Magyarországon nemcsak megalázó körülmények között kerül erre sor, hanem az állam lemondott arról, hogy a nőket érintő kockázatok és nem kívánt következmények minimalizálódjanak a fogamzásgátlóhoz való hozzáférés korosztályos szélesítése révén.

11 10.+1 Önök genderháborúról beszélnek, az Önökhöz közel álló jogmagyarázók még az Isztambuli Egyezményt is genderfegyvernek tekintik, nem pedig megoldásnak a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében. Tisztítsák meg nyelvüket és világukat ettől az ideológiai szótártól! Önnek tudnia kell, hogy a nők kizsákmányolásának visszaszorítása, helyzetüknek javítása, a béregyenlőség kérdése nem Soros-bérenc igények, hanem egy nőhöz is méltó élet feltételei. 

Láthatja Ön is, van feladat, kihívás és azonnali cselekvést igénylő probléma bőven. Bízom abban, hogy alelnöksége fordulatot hoz nemcsak pártjában, hanem a nőket másodrendű embernek tituláló kormányzaton belül is. Ehhez kívánok erőt és kíván minden nő, akinek hangját nem akarja meghallani a kormány! 

Budapest, 2017. november 12.

Hajdu Nóra

az Együtt alelnöke

Tavaly a teljes magyar nyilvánosságon átszaladt a Magyar Szakszervezeti Szövetség egyik  vezetőjének, Hercegh Máriának azon állítása, hogy a magyarországi adatok tükrében a nők ugyanazért a munkáért 20 százalékkal kevesebb bért kapnak. Mindez azt jelenti, október huszadika után 72 napon keresztül ingyen dolgoznak. 2015-ben és 2016-ban az Egyenlő Díjazás Európai Napja alkalmából megjelent november 2-3-i uniós közleményekkel és felmérésekkel foglalkozó újságírói munkák is leginkább a „Mától ingyen dolgoznak a nők” címmel jelentek meg. 

És vajon 2017-ben? Kitalálhatja az Olvasó.

Tulajdonképpen évek óta egyhelyben jár Európa – benne Magyarország is – a béregyenlőség kérdésében. Menetrendszerűen, november 3-án „kötelezőjelleggel” az Európai Bizottság ismét felhívta a figyelmet arra, hogy november első napjaitól kezdve a nők Európában az év hátralévő részében gyakorlatilag ingyen dolgoznak. 

S valóban, a kontinensen a nők átlagos órabére 16,3 százalékkal alacsonyabb a férfiakénál. A Világgazdaság Fórum szerint 217 évig kell még várniuk a nőknek, hogy ugyanolyan bér- és munkavállalói kilátásaik legyenek, mint a férfiaknak.

Ezt illetően nem lógunk ki Európából: Magyarországon a nők ma átlagosan 14 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Erre hívta fel a figyelmet a már említett Magyar Szakszervezeti Szövetség Nő tagozata is, amikor is kampányba kezdett a béregyenlőségért. Hazánkban ugyanis az átlagnyugdíj 17 000 forinttal kevesebb, ha nőként dolgozzuk végig aktív munkaéveinket. S eközben míg férfi és nő is egyenlőnek születik, mégis a férfiak átlagosan naponta 42, a nők 94 percet töltenek házimunkával.  

Az adatok és a számok mögött igyekezetek, sorsok és mindennapos küzdelmek vannak, továbbá kiszolgáltatottság és az emberi méltóság sérelme.

A nők ezek szerint azok, akikre rakható több teher, ők azok, akik még egy bevásárlószatyrot elbírnak. A nők azok, akik élhetnek bár az Európai Unióban, de uniós „tagságukból” fakadó jogokkal nem élhetnek, a tagállamok ugyanis magasról fütyülnek az ajánlásokra, a „mindenki egyenlőnek születik” máskor „mindig mindenre jó” szlogenné minősülő alapgondolatra. Hiába van bértarifa a közszférában, akik esetében attól el lehet térni, az tuti, hogy a nők lesznek. A nők bére az, ami nem „a” bér, hanem a „tól-ig” kategória. Leginkább a nőket terhelik azon társadalmi gyakorlatok is, amelyek eredményeképpen eleve olyan álláshoz jutnak vagy választanak, amelyek kevesebb bért jelentenek majd. Mindezekhez kapcsolódik a nőkkel kapcsolatos előítélet-hegyek megmászása, amelyet, aki meg tud mászni, az talán-talán néha felkerül a divatos magazinok címlapjára, mint a „sikeres nő” vagy a „Top5 magyar menedzsernő”.

Az utóbbi példák azonban nem csak, hogy ritkák, hanem el is takarják azt, hogy a nők megannyi különböző társadalmi helyzettel, abból fakadó konfliktussal és nehézséggel szembesülnek, találkoznak. Nyilván egy felső-középosztálybeli felsővezető könnyebben veszi az akadályt, népszerű is a menedzsersajtónak, de egy bölcsődei dolgozó, pályakezdő tanárnő, jegyellenőr, diákhitellel küzdő álláskereső nő nagyon is érzi, mit jelent az, hogy a nő és férfi egyenlősége jogilag lepapírozott, de a valóságban nem beszélhetünk arról. A XXI. század Magyarországán és Európájában a női ingyen munka nem csak szégyenszemre elfogadott, hanem a jogalkotók többszöri szakszervezeti jelzés ellenére sem kívánnak érdemben fellépni a béregyenlőség érdekében. 

Az Együtt viszont a 2018-as választási programjában is kiáll a nők bérkiegyenlítéséért, a papíron meglévő jogok gyakorlati érvényesüléséért. Az államnak kötelezettséget kell vállalnia a nőket és a férfiakat a munkaerőpiacon megillető egyenlő jogok és lehetőségek védelme mellett. Ebben egyetértünk velük a Párbeszéd is, Karácsony Gergely támogatja e gondolatot is.

Az Együtt ebből nem enged, ezért tervezzük és ígérjük, hogy megszüntetjük a nők és férfiak jövedelemkülönbségeit a teljes állami szférában. 

A 2018-as választási programunkban az is szerepel, hogy minden nagyfoglalkoztatót illetően jelentési kötelezettség és nyilvánosságra hozatal kerüljön előírásra. 

Szintén megvalósítjuk, hogy azokat, akik hosszú éveken vagy évtizedeken át ápolják súlyosan beteg vagy fogyatékkal élő családtagjukat, azokért érdemben vállaljon az állam nagyobb felelősséget, segítse őket jobban. 

A XXI. században a nők munkája nem ingyen munka, az egyenlő bér nem álom. Éppen ezért az Együtt nem csak választási programjával, hanem a „Nincsen női ingyen munka!” című videóval is felkívánja hívni a figyelmet arra, hogy a nők és a férfiak „külön” bértáblája elfogadhatatlan a XXI. században.

Számos tisztázatlan, sőt botrányos ügyet cipel magával évek óta Szíjjártó Péter. Továbbra sem tudjuk, hogy mi volt a szerepe a Questor-ügyben, milyen volt a személyes viszonya Tarsoly Csabával, hogyan is finanszírozta pontosan a delfines medencéjét, és ezek csak azok az ügyek, amelyek úgy kapásból jutnak az ember eszébe. 

Külön is meg kell említeni azonban az azeri baltás kiadatásában játszott homályos szerepét, mert itt éppen a közelmúltban derültek ki gyanús pénzmozgások Azerbajdzsánból Magyarországra (is). Több európai országban zajlanak ezzel kapcsolatban vizsgálatok, a Polt Péter vezette ügyészség viszont a napokban jelentette be, hogy nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni. Pedig Szíjjártó maga szólta el magát a 444 újságírójának kérdésére, hogy mit szól az azeri botrány magyarországi szálához. Szíjjártó válasza: ”Visszautasítok minden olyan sejtetést, sumák találgatást, ami kapcsolatot feltételez bűnügyek és a magyar kormány között!”.  

A lista hosszú bekezdéseken keresztül lenne folytatható, de most két kis nyilvánosságra került intézkedés arra utal, hogy Szíjjártónak is van naptára, és látja, hogy valamikor 2018 első felében valószínűleg választások lesznek Magyarországon. Jobb ilyenkor a kiskapukat becsukni, hátha akkor például az Eximbank elképesztően zavaros ügyeiről majd nem esik szó. 

Talán ezért készülnek felmondani a legendás washingtoni lobbizó, Connie Mack milliárdos megbízási szerződését, miután lobbitevékenysége nevetséges „eredményeket” hozott. Legfőképp továbbra sem tudta kijárni Orbán fehér házi meghívását, és nem tudott javítani Magyarország katasztrofális képén az amerikai közvéleményben. A kidobott pénzre nyilván Szíjjártó is kissé izzadva gondol, bár nem az ő tárcájának költségvetéséből fizették. A politikai kárral azonban nagyrészt neki kell elszámolnia.

Az azonban rajta fog csattanni, hogy egy salátatörvényben elrejtett cikkelyből kiderült: a magyar külképviseletek off shore cégekkel üzleteltek, ami egyszerűen alkotmányellenes. Itt ugyan történtek gyenge magyarázkodási kísérletek, de ismerve a Fidesz vad off shore-ellenességét ellenzéki időszakából, majd szokott pálfordulását kormányra kerülve, élhetünk a gyanúperrel: itt valahogy megint a haveri kör járt jól. 

A Szíjjártó vezette látványpékség sorozatos szakmai balfogásai számos további bekezdést érnének meg, de egy frissebbet mindenképp meg kell említeni. A Los Angeles-i konzulátus munkatársa – nyilván főnökei utasítására – 600 kilométert utazott, hogy megpróbálja lejáratni a Berkley egyetemen előadást tartó Magyar Bálintot, aki ma Magyarországon már nem játszik érdemleges politikai szerepet. Ezenközben viszont a magyar konzuli szolgálat alapfeladatait sem képes ellátni, például ésszerű határidőn belül útiokmánnyal ellátni külföldön élő magyar állampolgárokat. Mindez a Szíjjártó irányította konzuli szolgálat keretében. 

Egyszer majd valaki megírja az Orbán kormány úgynevezett külpolitikájáról szóló monográfiát. Ott arról is kell majd írnia, hogy hová züllött Szíjjártó Péter irányítása alatt egy egykor többé-kevésbé nemzetközi normák szerint működő fontos nemzeti intézmény. 

Orbán ma már jól láthatóan a történelemkönyveknek játszik, oda is fog kerülni. De nem olyan jelzők kíséretében, amilyeneket magának elképzel. És a monográfiák mindig meg fogják jegyezni, hogy Magyarország nemzetközi kapcsolataiért abban az időben egy Szíjjártó Péter nevű ember volt felelős. Ő is ott lesz a monográfiákban. Ő sem dicsérő jelzők kíséretében. 

A múlt héten továbbítottam Weiler Péternek, a Puncs.hu ügyvezetőjének vitára vonatkozó levelemet. Szükségesnek tartottam, politikusként pedig kötelességemnek is a vitát, hiszen az Együtt egyik missziója a nők társadalmi helyzetének jelentős javítása, a nők kiszolgáltatottságát csökkentő javaslatok gyakorlatba ültetése. A sugardaddy/baby-jelenséget nem soroljuk ezek közé. 

Álláspontunk szerint, aki figyelmen kívül helyezi a nők sajátos, egyenlőtlenségi helyzetéből fakadó szempontjait, és azokra sugar daddy/baby javaslattal él, az elfogadja, hogy a nő megjeleníthető úgy, mint aki testét egy gazdag férfinak „csak úgy” odaadja, továbbá a nő teste nem lenne más, mint megvásárolható tárgy. 

Véleményünk szerint a Puncs.hu mindezeket figyelmen kívül hagyja, és kétségeink vannak, hogy üzletileg és jogilag, de különösen az emberi méltóságot tekintve a Puncs.hu-val minden rendben lenne. Ennek tisztázásra kerestem meg a Puncs.hu ügyvezetőjét, Weiler Pétert egy nyílt beszélgetésre-vitára invitálva, hogy kulturált keretben tisztázzuk: a nők kiszolgáltatottságának csökkentéséhez vagy éppen növeléséhez járul-e hozzá a kapcsolatot és szerelmet így hirdető gyakorlat? 

A hétfői nap folyamán meg is kaptam válaszát, amelyben elzárkózott a vitától, utalván arra, hogy amit a tárgyban el szeretett vagy el akart mondani, azt már megtette. Nem csak sajnálom, hanem progresszív gondolkodású művésztől idegennek is tartom azt, hogy a fenti kérdések nem kerülnek megvitatásra. Azt gondolom, hogy Weiler Péter eddigi megszólalásai a fenti aggodalmakat nem kezelték, és az sem véletlen, hogy Belgiumban a nőügyi és oktatási miniszterei hasonló tartalmú plakátok (és gyakorlatok) ellen jogi eljárást kezdeményeznek. A magam részéről azt gondoltam, hogy egy ilyen eljárás megkezdése előtt szükséges egy kulturált vita még abban az esetben is, ha véleményünk távolról sem egyezik. Erre Weiler Péter válasza nyomán egyelőre nem kerül sor.

Viszont nem mondok le arról, hogy a Puncs.hu „szeretetszolgálata” ne legyen modell egy társadalom számára, ne növelje nők kiszolgáltatottságát, így megkezdjük a jogi gondolkodást, hátha úgy a vitára előbb kerül sor, minthogy a gondolkodás eljárási szakaszba lépne.