Itt minden szubjektív

Mi ez az izé az oroszlánok helyén?

2017/05/29. - írta: BDominika

Avagy Szeged-Olaszország 1:1

Hogy mi az összefüggés az oroszlánok, a hajhullás és Szeged között, azt nehezen lehetne megmondani. Legutóbbi látogatásomkor a Vadaspark főemlősei határozottan kedvező egészségnek és dús bundának örvendtek, de most nem is róluk van szó. Van ugyanis a napfény városának szívében, a belváros közepén egy ivókút, 2000 óta díszíti a sétálóutcát, megszoktuk már, együtt élünk vele. Éppen ezért elég váratlanul ért, mikor egy hirdetéseket összegyűjtő amerikai oldalon úgy köszönt rám vissza, ahogyan még sosem. Valami más nőtt az oroszlánok helyére.

hair_memorial.jpg

Forrás: Ads of the World 

Kicsit utánajártam a dolognak. (Szegedi marketingesként az ilyesmi duplán is becsületbeli ügy.) A print hirdetés egy olasz hajápoló termékcsalád kreatív anyaga, mely kóros hajhullás esetén is segíteni tud a kopaszodóknak. Maga a hirdetés egy emlékművet ábrázol, mely a HAJ előtt tiszteleg. Az olasz felirat magyarul nem úgy hangzik, hogy Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, hanem sokkal inkább így: A hajad többé már nem pusztán emlék. A reklámot készítő ügynökség (The comfortable pigs) embere nyilvánvalóan egy stockfotókat árusító portál oldalán vásárolta az eredeti fényképet, majd némi grafikai megoldással az oroszlános kút helyére applikálta a nyomokban galambot is tartalmazó haj-emlékművet. A galamb szimbolikáját továbbgörgetheti magában a kedves olvasó, hátha feltűnik a messzi homályban némi ráció. Illetve azon is eltöprenghetünk, hogy az olaszul nem értő emberek számára a hajszál formája és hajhagymás megjelenítése esetleg a biológia más irányaiba tereli a gondolatokat, de ezt most hagyjuk is, a reklámanyag olaszoknak szól, ők meg értik. De miért esett pont erre a képre emberünk választása? Lehet, hogy megértjük az indítékait, ha megvizsgáljuk az eredeti műalkotást.

Most viszont bemutatom a tér eredeti arcát:

szeged.jpg

Nagyjából ugyanabból a szögből fényképezve. A posztíró felvétele

A hivatalos nevén Milleniumi díszkút Tóbiás Klára alkotása, mint korábban említettem, 2000-ben került a Klauzál térre. A négy oroszlán a négy égtáj felé néz, szárnyaikkal pedig az országalmát tartják. A kút szereplőinek elemzésébe többen is belefogtak, egyesek szerint az oroszlánok Szent István királyra utalnak, hiszen a koronázási paláston és a királyi jogaron is megjelennek ezek az állatok mint díszítő elem. Más vélemények szerint a bronzból készült állatok az ókori Babilont szimbolizálják, és a szobornak allegorikus szellemi jelentőséget adnak. 

Az alsó réteg egy pogány világ mitikus jelvényeit hordozza, míg a négy oroszlán, négy féle erény megjelenítői: így a keleti a hitet, a déli a fényt, a nyugati a becsületet, az északi pedig a bátorságot szimbolizálja. Vannak itt még melegebb napokon vizet fröcskölő kígyók is, amik a lét alsó szféráit jelképezik. Az oroszlánok a középsőt, a szárnyaik és az országalma pedig a felső világba repítik a Fény kútjának vizére szomjazót. A végeredmény viszont sajnos egy szellemiekben zavaros, jelképeiben igen ellentmondásos kompozíció - nyilatkozta a szegedi szobrok ismerője és kutatója, Dr. Tóth Attila.

Megint mások szerint a szárnyas oroszlán egyértelműen Velence (az olasz Velence) jelképe, már pedig ha így van, akkor az olasz reklámügynökség tulajdonképpen csak revansot vett rajtunk. Visszavette tőlünk, ami joggal őket illeti. 

És így vissza is térhetünk kiinduló témánkhoz, magához a hirdetéshez, hiszen nem tisztem a szobrot semmilyen formában elemezni.

Maga a kreatív tehát egészen más arcát mutatja nekünk, szegedieknek, mint amit az olasz reklámügynökségnek jelent, de azt előítéletek nélkül is láthatjuk, hogy a hirdetés nem feltétlen éri el a célját. Mert mi volt a cél? Hogy felhívja a figyelmet egy olyan cég termékeire, aki a hajhullásban szenvedők számára nyújt professzionális megoldást. És mit látunk? Egy hajtemetőt. Egy galambbal gazdagított emlékhelyet, melyen egy darab hajszál tündököl. Minden kopaszodó álma, hát nem? 

Valahogy nem sikerült a potenciális vásárlók számára oly kívánatos állapot megjelenítése. Pedig nem kellett volna sok, hiszen ha az eredeti utcaképet megnézte volna jobban az alkotó (már ha ennyire ragaszkodott hozzá mint kiindulási alaphoz), a bronz oroszlánokról az igazi sörényesekre asszociálva máris adott lehetne a vizuális jövőkép.

noah-grezlak-66413.jpg

Noah Grezlak, Unsplash

Persze nem feltétlen kell a pozitív eredményt sulykolni, lehet problémafókuszú hirdetéseket is készíteni, amelyek inkább arra építenek, hogy a potenciális vásárlók magukra ismerve megszólítva érzik majd magukat. Erre egy példa Finnországból:

helsinki-against-hair-loss-small-88820.jpg

Forrás: coloribus.com

Egy német ügynökség pedig egészen más megközelítésből készített kreatív anyagot a Schwarzkopfnak. Wella sucks... 

print_activm_hair_arrest_chain.jpg

Forrás: Ads of the World

Egy ázsiai kampányban már tovább is mentek, és némi felelősséget is hárítottak a fogyasztóra egy dúsabb jövő ígérete mellett:

svensonrebirth.jpg

Forrás: Ads of the World

Sokféleképpen lehet tehát reklámozni a hajhullás elleni szereket, ki-ki döntse el maga, melyik vált ki belőle vásárlási szándékot. Van, aki az elsőre szavaz? 

Szólj hozzá!

Tíz semmiség a háztartásba

2017/03/23. - írta: BDominika

Nem mondom, hogy könnyebb lesz velük az élet, de hogy viccesebb, az biztos!

Számtalan áruház ontja magából mind online, mind talpalósan a kreatívabbnál kreatívabb használati tárgyakat. Ezekről aztán már csak otthon, pont használat közben derül majd ki, hogy dizájnba fojtott haszontalanság, születési nevén kacat, esetleg némely területeken porfogó, vagy pedig ténylegesen a mindennapokat segítő kellék, mely nélkül már az életünket sem tudnánk elképzelni. Az előbbiektől aztán vagy gyorsan meg is válik az ember, vagy elsüllyeszti a mindent elnyelő fiókban, hogy aztán minden nagytakarítás alkalmával némiképp a kognitív disszonancia elemeivel élve megnyugtassa magát, hogy majd egyszer valamire még jó lesz. 

Minél dizájnosabb egy tárgy, minél eredetibb, annál nehezebben állunk ellene, és bár még a létezéséről sem tudtunk, mikor a boltba beléptünk, garantáltan a kosarunkba majd a táskánkba kerül. (Surprise, erre épül - többek között - a marketing.) Könnyebb a boltban hagyni azokat a dolgokat, amelyek a külsejükkel nem hívják fel magukra a vásárlók figyelmét, viszont kétség sem férhet hozzá, hogy a retro nokedliszaggató az egyik leghasznosabb konyhai eszköz, amivel valaha is dolgom volt, dizájn pedig nem sok van benne. Mégis nehezebb lenne az élet, ha nem kaptam volna meg ajándékba.

Külön öröm és ritkaság, amikor a külcsín és a belbecs egyensúlyban vannak, vagyis a megjelenés a praktikummal kéz a kézben jár együtt. Ilyenkor a termék úgy hasznos, hogy még a szemünk is elégedett lehet.

Az alábbiakban olyan semmiségeket mutatok be, amelyek nélkül lehet ugyan élni, és háztartást vezetni, mégis mennyivel viccesebb lehet velük.

A Peleg Design nevű cég 2004-ben alapult és három alapelvet mond magáénak: funkcionalitás, esztétika és humor. Engem ez utóbbi fogott meg, no meg a letisztult megjelenés és az egyszerűnek tűnő használat. 

Itt van például rögtön a Soap Opera (szappan opera) nevű fémsúroló tartó, mely a nevéhez hűen egy - kádban fürdő - operaénekest formál meg, a haja lesz a dörzsi, amit használat után ráhelyezhetünk.

peleg1.jpg

Te hol tárolod a partvist és a lapátot? Folyton eldőlnek és az útban vannak? Vagy csak szimplán egy szögön lógnak? Nos, Mr. Brooman egy dizájnosabb alternatíva.

peleg4.jpg

Vagy itt van Hotman, akinek a többi man-nel szemben az a szuperereje, hogy képes a tenyerével és a térdével forró edényeket az asztaltól távol tartani. Egyébként fémből készült, kis csúszásgátlókkal az alján, hogy minden stabil legyen. 

peleg10.jpg

Maradjunk még a konyhában, mert ez a kis avokádó mag hajtató izé igazán figyelemre méltó, különösen, ha a nevére is vetünk egy pillantást: Seed Guard. 

peleg11.jpg

Még mindig konyha. Ez a kis dózer garancia a steril tortatálalásra! A vendégek megnyugodhatnak, az összes krém, hab és töltelék az ő tányérjukra kerül és nem az ujjunkra.

peleg7.jpg

Utolsó a konyhából. A végére hagytam a legjobbat. Nem tudom, ki hogyan választja szét a tojást, van, aki kézzel, van, aki egyik héjból a másikba öntögetve a sárgáját, mindkét esetben óhatatlanul tojásos lesz a kezünk. Mostantól viszont itt van ez a kis béka, aki elvégzi helyettünk a piszkos munkát:

peleg2.jpg

Kíváncsi vagy, hogyan működik? Hát, pont úgy, mint ez a halacska:

A cég névadásban rejlő humorát mi sem mutatja jobban, mint az Eskimemo névre hallgató jegyzettömb tartó:

peleg5.jpg

A most következő szóvicc viszont már szinte fáj, mindenki kapaszkodjon: Cotton Ear Joe. Igen. Ha valaki olyan fiatal, hogy nem érti, íme egy videoklip még a múlt évezredből. A többiek úgyis már dúdolják magukban. 

peleg6.jpg

 A könyvszeretőkre is gondoltak, többféle könyvjelzőt is kínál a webshop, nekem ez tetszik a legjobban:

peleg3.jpg

Utoljára jöjjön egy nagyon ötletes mérőszalag, amivel a gyerekek magasságát tudjuk nyomon követni. Nem kell hozzá ceruza, sem alkohol filc, egészen egyszerűen kapargassuk meg ott egy fémérmével, ameddig a gyerek feje búbja ér.

peleg12.jpg

A dizánj, a funkcionalitás és a humor hármasa győzedelmeskedik tehát a fenti termékekben, bár el kell ismerni, elég jól lehet boldogulni nélkülük is. Amúgy meg: lakva ismeri meg az ember a másikat, még az is kiderülhet, hogy nem olyan praktikusak, mint ahogyan online látszódnak. 

 

Forrás és képek: peleg-design.com

2 komment

Tizenöt perc hírnév

2017/03/14. - írta: BDominika

Avagy bébiszitter vagy feleség?

A napokban bejárta az online világot az a videó, amelyben a BBC egyik tudósítójának gyerekei apjuk élő bejelentkezése közben robbantak be a szobába, lehetetlenné téve az interjút és pár kellemetlen másodpercet szerezve apjuknak. 

Professzor Robert Kelly (nem összekeverendő a hasonló nevű komikussal) 2008 nyara óta Puszanban él, mely Dél-Korea második legnagyobb városa. A puszani egyetemen végzett munkája mellett számos portálnak és híroldalnak szállít ázsiai témakörben híreket, publikációkat, valamint saját blogot vezet Asian Security Blog néven. 

Kétség sem férhet a 7 nyelven beszélő férfi szakmai tudásához, ám világhírű nem pont emiatt lett. Pár napja, március 10-én a BBC-nek adott élő bejelentkezésében nagyon is komoly dolgokról lett volna szó, ám a sors közbeszólt. A home office rendkívül kalandos műfaj, ha az embernek mindeközben kisgyerekei vannak, Dunát lehetne rekeszteni a vidámabbnál vidámabb és kínosabbnál kínosabb sztorikkal, melyek aközben történtek, hogy az ember más felnőtt emberekkel nagyon komoly dolgokról szeretne eszmét cserélni. Robert Kellyvel ez történt:

A nagyon is formális interjú egy csapásra a feje tetejére fordult, mikor Kelly két gyereke szó szerint beviharzott a szobába, Kelly pedig egy csapásra az internet főáramlatába került. Már aznap mindenki tudni akarta, ki is ő, és kik a videó további szereplői.

robert_kelly.png

A kép azt mutatja, hogy hány százalékkal nőtt a Robert Kelly kifejezésre indított keresések száma az elmúlt hét napban

Persze nem csak a férfi kiléte hozta izgalomba a fél világot, hanem maga a kínos szituáció is. Berobbannak a gyerekek, az egyikük szó szerint begurul a szobába, majd pár másodperccel később egy ázsiai nő utánuk, és a Duna TV technikusának módszeréhez hasonló vetődéssel, kétségbeesve próbálja eltávolítani a gyerekeket. 

A meglehetősen szokatlanra sikeredett gyerekmentő akció azonnal találgatások táptalajává vált, vajon kicsoda a nő? Bébiszitter, bejárónő vagy a feleség? Ezek után meg már a találgatások találgatásai is beindultak, vajon sztereotípiák vezetnek bennünket? A nő metakommunikációját sokan próbálták megfejteni, és természetesen pár nap alatt a millió szakértő országává váltunk mi is és a világ is. Ja, és arról még nem is beszéltünk, hogy némelyek azt is tudni vélték, az öltönyös, nyakkendős felső Kelly esetében kevésbé jól öltözött alsót takar. 

Kelly egyébként a hasonló munkái alatt zárni szokta a szobája ajtaját, ez esetben azonban elfeledkezett róla, emiatt történt, ami történt, és így ismerhettük meg őt, és feleségét, no meg a cseppet sem könnyen zavarba jövő gyerekeit. Az eset után rengetegen keresték őket, egy időre el is vonultak a nyilvánosság elől, próbálva kicselezni a hatalmas érdeklődést. 

Mikor azonban már éppen lecsengeni látszott a kínos malőr, és a Robert Kelly nevére indított keresések is visszaestek szinte a nullára, a férfi egy újabb interjút adott a BBC-nek, melyben bemutatja a világnak a családját, és végül kiderül, hogy az ázsiai nő valóban a felesége, aki nem mellesleg jógatanár. Az alábbi szűk két és fél perc jelenleg a BBC online oldalának legnézettebb videója. A második helyezett pedig a Kelly népszerűségét meghozó első videó. 

Ez itt lent pedig egy  bejelentkezés a Wall Street Journalnak, és mindent megér az a pillanat, amikor "This is my life, man!" felkiáltással felpattan az asztaltól, és házi papucsában elcsoszog az ajtóig, hogy kinyissa azt a dörömbölő gyerekeknek. A videó végén egy pillanatra még azt is gondoljuk, hogy komikus névrokona aggódhat a munkájáért, ha Kelly és a családja így folytatja tovább.

Otthonról dolgozni nem mindig könnyű, különösen, ha az embernek közönsége van, bár ilyen messzire még senki sem jutott egy kis bakival. A tizenöt perc hírnév után pedig a professzor is hitelesen tud tovább dolgozni. 

Szólj hozzá!

Túltolta a CBA?

2017/03/03. - írta: BDominika

Szinte még alig hevertük ki a De miért? korszakot, máris itt egy újabb gyöngyszem, amelynek kapcsán beszélgethetünk arról, mire való a reklám, mi a marketing célja, illetve mi számít jónak egy ilyen dinamikusan változó szakmában. 

A CBA új reklámszpotja csak harminc másodperc, de a grandiózus látvány, a színek sokasága és a szokatlan kameraállás már az első pillanatoktól kezdve leköti a nézőt, és mire felocsúdnánk a rengeteg ingertől, hopp, vége is az egésznek. A perspektíva és a megközelítés annyira új, hogy eszünkbe sem juthat, hogy bármi is pusztán csak a véletlen műve ebben a harminc másodpercben. (Vagy mégis?)

A steril reklámkörnyezethez szokott szemünk számára szokatlan a látvány, hiszen kiket látunk nap mint nap reklámokban szerepelni? Valótlanul makulátlan embereket, fehér blúzban bolognai mártást kavaró mosolygó anyukákat és kötött pulcsiban rohangáló borostás, ráncolt homlokú férfiakat. 

Kasszás Erzsi egészen más. A készítők meg sem próbálták a színész(?) testi adottságait halványítani, sőt, mintha minden jel arra mutatna, hogy még kerekítettek is rajta. Mi lehetett ezzel a céljuk? Hogy magunkhoz közelebb érezzük. Ez sikerült is, de nem a fenti ok miatt, ellenben a közeli vágóképek elérik a kellő hatást, az ember hátrahőköl.

És most beszéljünk egy kicsit a szerencsétlen névválasztásról is. Tény, hogy a Pénztáros Erzsi elég hosszú, és énekelve is béna, de a Kasszás erősen áthallásos a szó negatív értelmében. 

Erzsi lelkes, mindene a munkája, imád élni, és ez látszik is rajta. A videó harminc másodpercében annyi a lendület, mint óceánban az esőcsepp, a közvetlen stílus pedig odaszögez bennünket a kanapéra. És máris sikerült önmagamnak ellentmondani. Mert bár a reklámokban tökéletesen hideg és valószínűtlenül irreális bábukat látunk, Erzsi a másik véglet, valahol középen van a valóság.

És valljuk be, talán még zavarba is jönnénk, ha a munkából hazafelé a boltba térve egy fellelkesülten pörgő, dalolászó személy szolgálna ki. Erről jut eszembe Hajós András eme mondata a Dalfutárból:

Szerintem azt kéne csinálni, hogy nagyon sok nyugtatót a Palya Beába beletolunk...

Az általános közvélemény a kommentek és a megjelent cikkek fényében meglehetősen negatívan fogadta a reklámszpotot, bár kíváncsi lennék, hogy a CBA mögött sejlő(?) politikai hátteret figyelmen kívül hagyva hogyan reagált volna ugyanerre a reklámra a nagyközönség. 

A CBA-t mindenesetre nem tántorította el a kedvezőtlen miliő, újabb szokatlan fegyverrel álltak elő, Erzsi válaszol címen:

A találgatások is egyből beindultak: vajon előre tudták, milyen felhördülés lesz a kampány kapcsán és rögtön le is forgatták az összes többi részt? Vagy annyira profik, hogy ismét előkapták a színészt és minimális utómunkával elkészítettek egy két perces anyagot? Az igazság odaát van, a szemünknek nem hihetünk, talán ki sem fog derülni, mi is történt valójában.

Az újabb szpot lényege a humorban rejlene, no meg a magabiztosságban, hiszen Erzsiről lepereg a kritika, és ismét szintet lépve, a közvetlenség hegyormáról (Édeseim, Drágám, stb.) mint a cséplőhenger, ontja ránk a frappánsnál frappánsabb válaszokat. 

Korunk Hócipője, a mémgyár is beindult, elárasztották a YouTube-ot is a kreatívabbnál kreatívabb kritikák, ami meg Erzsit illeti, nem lehet eldönteni, hogy annyi rossz, hogy az már  jó, vagy annyira jó, hogy az már rossz. 

Olyan esetben, amikor egy konkrét (bármely) áruházlánc brandépítés céljából indít reklámot, az elsődleges célkitűzés a márka iránti bizalom kiépítése vagy növelése. A kívánt cél eléréséhez használt eszközök sok mindent eldöntenek. Egy távolságtartóbb képi megjelenítés kétségkívül nem jár az Erzsiéhez hasonló médiazajjal, azonban kockázatvállalással lehet nagyot szakítani és nagyot bukni is.

Az eredmény minősíti az adott kampányt. Jelen esetben a kérdés az, hogy a nagyon magabiztos, a kritikákat jól tűrő és azoknak ellenálló, kockázatvállaló anyag előrelendítette-e a cég elfogadását - különös tekintettel a már említett politikai felhang és ellenszenv fényében, avagy aláásta az eddigi billegő állványzatot is. 

Vannak persze további kérdések is: hogyan viszonyulnak vajon az üzletláncban dolgozó emberek a reklám által közvetített életfelfogáshoz? Lesznek-e további anyagok is mindannyiunk örömére? Igaz az, hogy a negatív reklám is reklám? Sőt, az a jó reklám? Komolyan gondolták ezt, vagy csak médiahack az egész? Tudja-e a színész valójában függetleníteni magát az őt érő kritikáktól? És miért éri meg ez neki?

Egy biztos: mindenki erről beszél, mindenki erről ír. Ez természetesen még nem jelenti azt, hogy célt ért a kampány.

9 komment

A kokain vegyjele és a Google

2017/02/06. - írta: BDominika

Avagy kémiai forradalom Magyarországon

Schobert Norbert vasárnapi Facebook posztja nagy molekuláris vihart kavart Magyarországon. A fitnesz edző egy posztban említette a szacharózt és a kokaint, de nem ezért ugrott neki a Facebook népe, hanem azért, mert a képlet szó helyett a vegyjel szót használta. Nem az én tisztem, hogy a kémia világában eligazítsam az érdeklődőket, arra ott az általános iskolai tankönyv, illetve barátunk, a Google.

kv7.png

Forrás: Norbi Update Facebook oldal (Itt már javítva van a szó, de pl. az index.hu is írt róla, az eredeti poszt a 444.hu-n.)

Igen, a Google, mely csodákra képes, kitalálja a gondolatainkat, és a környezetünkkel ellentétben emlékszik mindenre, amit mondtunk neki vagy kérdeztünk tőle. Ha például idén karácsonyra napokig böngésztünk a keresőben a legjobb nagy képernyős tévékészülékeket keresve, valószínűleg még hetekig üldözött a témába vágó AdWords hirdetésekkel. 

No, de miért is érdekes a Google jelen esetben számunkra? Az országban már csak Update Norbiként emlegetett edző pont a keresőóriás segítségével szerette volna magát igazolni az őt hevesen támadókkal szemben. A meglehetősen homályos képen azt látjuk, hogy Norbi a keresőbe begépelte a 'kok'- betűcsoportot, és erre a Google első helyen a 'kokain vegyjele' eredményt ajánlotta fel. Norbi szerint ez annak a bizonyítéka, hogy létezik ilyen dolog, van a kokainnak vegyjele. Bizonyítéknak bizonyíték, persze nem egészen azt bizonyítja, amiben az edző reménykedett. Próbáljátok csak ki, írjátok be a keresőbe, hogy 'kok', nagyon valószínű, hogy számotokra nem ez lesz az első felajánlott keresési kifejezés. Az viszont nagyon valószínű, hogy Schobert Norbert nem először keresett rá a 'kokain vegyjele' kifejezésre, hiszen a Google a legjobb barát, aki sem az évfordulókat, sem a keresési előzményeket nem feledi. Kedvezni szeretne nekünk, időt spórolni, így amikor elkezdünk begépelni valamit, bármit, rögtön felajánlja - többek között - a korábbi hasonló kezdetű kereséseket. Persze nem csak azokat, én például még sosem kerestem rá a 'koktélok' szóra, és megkaptam azt is. 

Nagyon érdekes ellenben, hogy mi történt az elmúlt huszonnégy órában a Google háza táján vegyjel ügyben. Hirtelen megugrott a kémia iránti érdeklődés egész Magyarországon! A bevezetőben meglobogtatott molekuláris viharral nem a túlzás volt célom, (én tényleg) bizonyítani is tudom.

A Google Trends oldalon figyelemmel kísérhetjük a keresési trendeket az egész világra vonatkozóan. Mutatom, hogyan ugrott meg a kémiai kifejezések aránya az elmúlt egy héthez képest. Miután a média felkapta és messze repítette a vegyjel vs. képlet sztorit, mi, olvasók is rászálltunk a témára. Ki kíváncsiságból, ki kárörvendésből, nem is ez a lényeg, de igencsak megugrott a képletek iránti kereslet az egész országban.

kv.png

A kokain vegyjelére nagyjából senki nem volt kíváncsi szombatig Magyarországon (mivel nem is tudtuk, hogy létezik), azóta viszont az egekben van a népszerűsége. A média hatalma, ugye. 

Nem csak ez a keresőkifejezés döntött ám rekordokat az elmúlt órákban, nézzük most összehasonlítva az alábbi három kereső kifejezést. Kékkel jelölve: 'norbi kokain', pirossal: 'kokain vegyjele', sárgával: 'vegyjel'. Az első kettő kifejezés egy átlagos napon teljesen hidegen hagyja a magyar embert, biztató, hogy magára a vegyjel szóra azért folyamatosan van számottevő keresés. Ezeket egyébként nem én találtam ki, a Google Trends közölte velem, hogy pontosan ezek a keresések mentek nagyot. 

kv9.png

A bulvármédiában mindeddig kevésbé jelenlévő 'vegyjel' és 'képlet' szavak azért nem a semmiből bukkantak fel most, de kétségkívül soha nem voltak még ilyen népszerűek. Legalábbis az elmúlt hét napban nem. 

kv10.png

Önmagában a kokain szó elég népszerű keresési kifejezés, de még így is fellángolt az őt körülvevő érdeklődés az elmúlt huszonnégy órában:

kv3.png

Ha más hasznunk nem is volt ebből a sztoriból, az biztos, hogy képlet vs. vegyjel témakörben meglehetősen kiművelődtünk, a millió kémikus országa lettünk, és a történetnek még nincs vége. A negatív marketing is marketing alapon hihetetlen lendületet vett ugyanis magának a 'schobert norbi' névnek is a keresési intenzitása. Az egyébként is nagyon aktív social media életet élő fitnesz edző ugyanis szinte minden nap felbukkan valamely portál oldalán, folyamatosan jelen van médiában, mégis az elmúlt huszonnégy órában a csillagos eget éri a személye felé irányuló kíváncsiság. 

kv8.png

Mindenkinek saját Google-je van tehát. Saját keresési előzményekkel, saját böngészési múlttal, amelyet hiba lenne általános igazságok megalapozására bizonyítékként használni. Sokkal inkább saját magunk tükre, mindenki esetében más és más kifejezésekkel.  

2 komment

Tippek otthoni kenyérsütéshez

2017/01/10. - írta: BDominika

Egyre nehezebb jó minőségű, adalékanyag mentes kenyeret kapni, ennek köszönhetően viszont egyre többen vannak, akik vagy megfizetik a kézműves kenyerek árát, vagy maguk is házi sütögetésbe kezdenek saját otthonukban. A kenyérkészítés remek móka, kitűnő agytisztító tevékenység, nem is beszélve arról, hogy a kezünkkel való alkotás örömével ajándékoz meg bennünket. No, meg ellenállhatatlan illattal, ropogós héjjal, és nem utolsó sorban gazdag, tartalmas bélzettel. 

Az idáig vezető út azonban számos kisebb-nagyobb döccenővel van kikövezve. A mi generációnk már azt sem láthatta, ahogy a nagy- esetleg dédszülei hetente egy napot a kenyérsütésnek szenteltek, viszont itt van nekünk újkorszaki barátunk, az internet és a YouTube, melyek segítéségével bárki profi házi pékké képezheti magát. Miután számtalan videót megnéztem és rengeteg szakmai, valamint gasztroblog leírását elolvastam, teljesen meggyőződtem róla, hogy a házi kenyérsütés olyan dolog, ami semmiképpen sem maradhat ki az életemből. 

hiba-_ezen_a_kepen.png

Sokan gyakran a könnyebb utat választják, és bolti élesztővel kezdenek kenyeret sütni. Az élesztő azonban teljes kiőrlésű lisztekkel nem igazán működik, az ilyen módon készült kenyerek morzsálódnak és könnyen kiszáradnak, nagyban csökkentve ezáltal a termék élvezeti értékét. 

Ezért aki igazán minőségi kenyeret szeretne fogyasztani, előbb-utóbb a kovásznál fog kikötni. Első ránézésre a kovásszal való sütés nem tűnik egyszerű és kifizetődő dolognak, azonban egy próbát mindenképp megér. És akit nem fognak megriasztani az esetleges kezdeti kudarcok, hamar függővé válhat. A kovász ugyanis erősen addiktív cucc. 

Persze, legyünk őszinték, minden függőségnek megvannak a maga árnyoldalai. A kovászos kenyér sütésének is. Ezek legtöbbször a gyakorlatlanságból adódnak, így idővel teljesen kiküszöbölhetőek lehetnek. 

Én egy hónapja kezdtem kovásszal dolgozni, ha jól számolom, azóta tíz kenyeret sütöttem. Ebben a posztban az azóta felgyűlt gyakorlati tapasztalataimat osztom meg veletek. 

Lássuk hát, melyek a házi kenyérsütés sarkalatos pontjai!

Kovász

Van, aki háziállathoz, mások egyenesen egy gyerekhez hasonlítják. Tény, a kovász érzékeny lélekkel bír, folyamatos törődést igényel, cserébe meghálálja a befektetett energiát. A gyerekekkel ellentétben azonban a kovász nem repül ki a családi fészekből, hanem akár életünk végéig is velünk maradhat, ha fáradtságot nem kímélve naponta gondoskodunk róla. Én Limara leírása alapján készítettem el magamnak a saját kovászomat. Ha túltesszük magunkat azon, hogy több napig csak öntögetjük le a lefolyón a kovász felét, a nehezén már túl is leszünk! Bevallom, nekem ez volt a legkeményebb része a dolognak. 

Jó minőségű liszt

Magas sikértartalmú lisztet használjunk! Próbáljunk ki többféle kenyérlisztet, de keverhetjük is a különféle gabonákból készült őrleményeket. Látni fogjuk, hogy mindannyiszor más eredmény mosolyog ki ránk a sütőből.

Idő

Ahhoz, hogy a kovásszal készült házi kenyerünk tökéletesen sikerüljön, vagy legalábbis megközelítse azt, időre van szükség. A hosszú kelesztés során a kovász megteszi a kívánt hatást és olyan gluténszerkezetet alakít ki, amelyet egyetlen bolti péktermék sem ad vissza. A kézműves kenyérsütés nem hétköznapi dolog, ráérős hétvégeken viszont a legelfoglaltabbak is nekiállhatnak. 

hiba-_bar_vizes_kessel_probaltam_a_kenyer_tetejet_bevagni_sutes_elott_a_vagan_nem_volt_eleg_eles_es_hatarozott_ezert_a_kenyer_kirepedt_tipp-_hasznaljunk_penget_a_kenyer_bevagasahoz.png

Autolízis

Nem mindent keverünk össze azonnal. Először csak az átszitált liszthez adjuk hozzá a langyos vizet, hogy a gabonatöret megszívja magát teljesen. A só és a kovász ugyanis egészen más kémiai folyamatokat fog majd elindítani a tésztánkban. Szóval először csak a liszt és a víz, majd 30 perc pihentetés.

Csapkodd és hajtogasd!

Miután összeállt a tésztánk, legalább 15 percig csapkodnunk kell. Legalábbis ajánlott. Ez idő alatt alakul a szerkezete, gluténháló szerveződik a kezünk alatt, és levegő jut a tésztánkba. Dédanyáink addig dagasztottak, míg csöpögni kezdett a padlás, de szerintem bőven elég a negyed óra. Hajtogatásra itt egy példa:

Felejtsd el a lisztet!

A csapkodáshoz és hajtogatáshoz nem használhatunk lisztet. Bármilyen nedves és ragadós is a tésztánk, ellen kell állnunk a kísértésnek, és nem nyúlhatunk a liszthez! Minden hajtogatással és csapkodással egyre kezelhetőbb lesz a tésztánk, pont úgy, mint a gyerekek esetében... Ja, nem. Mégsem. Ha markába próbál ragadni a kétségbeesés a tészta ragadóssága miatt, inkább vizezd be nagyon picit az ujjaidat, meglátod, elég lesz!

Olaj

A tésztát az első kelesztéskor vékonyan kiolajozott edénybe tegyük. Ahogy kel a kenyerünk, úgy tolja fel maga előtt az olajat, és védi meg önmagát a leragadástól. 

szep_lyukacsos_lett_a_belzet.png

Gőz

Az egyik legfontosabb dolog. Gőz nélkül a kenyerünk a legnagyobb jóindulattal is csak egy kövér diszkosznak nevezhető. Gondoskodjunk gőzről sütés közben! Használjunk olyan edényt, amelynek van teteje, a legjobb az öntöttvas lábos. 

Ez kiborító!

Mielőtt óvatosan a sütőedényünkbe borítanánk a szépen megkelt tésztát, ügyeljünk arra, hogy a tenyerünkhöz ne tudjon hozzáragadni. Lisztezzük be a kezünket, és mikor borítjuk ki a kelesztő tálból a tésztát, nyúljunk alá, és tartsuk a tenyerünkkel, nehogy túl erősen huppanjon bele a lábosba!

Az én kovászos kenyér receptem - vagyis a kenyér, ahogyan én készítem

Hozzávalók:

40 dkg kenyérliszt

10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt

280 ml langyos víz

20 dkg aktív kovász

2 csapott teáskanál só

2 teáskanál olaj

A sütést megelőző nap gondoskodjunk arról, hogy megfelelő kovász álljon rendelkezésünkre! Ha folyamatosan etetjük, akkor elég csak a szokásos liszt- és vízmennyiséget hozzákevernünk. Ha már több napja nem etettük, vagy éppen a hűtőből vesszük elő, akkor erre a sütést megelőző harmadik napon kerüljön sor. A lényeg: legyen friss, habzó, aktív kovászunk a sütés reggelén! 

A sütés reggelén szitáljuk a robotgépünk üstjébe a lisztet, majd adagoljuk hozzá a langyos vizet. Dolgozzuk össze a géppel, majd hagyjuk a masszát pihenni 30 percig. Ezután adjuk hozzá a kovászt és ismét dolgozzuk szép simára. Látni fogjuk, hogy minél többet dolgozik vele a gép, annál rugalmasabb tésztát kapunk. Pár perc pihentetés után adjuk a kenyerünkhöz a sót, majd újra járassuk meg a gépünket. Ezután következik az olaj, majd újra a gépi dagasztás. Ekkorra már szép, egynemű tésztánk van fényes tapintással, sőt, már levegőbuborékokat is felfedezhetünk benne. Enyhén bevizezett kézzel vegyük ki a tésztánkat az üstből, és borítsuk tiszta munkalapra. Mindenképpen álljunk ellen a kísértésnek, és ne lisztezzük le a munkafelületünket! Inkább mindig használjunk minimális vizet. Jobb kezünkkel ragadjuk meg a tészta egyik oldalát és finoman csapjuk az asztalhoz. Mikor letennénk, a tészta kezünkben lévő részét hajtsuk rá arra, amit az előbb már odacsaptunk. Képzeljük el, mintha óra lenne! Amit az előbb letettünk, az van 6 óránál. Most fogjuk meg 3 óránál, és ismételjük meg a csapást-hajtogatást! Letesszük 6 óránál, aztán újra kezdjük 3 óránál. És ez így megy vagy 15 percig. Vicc nélkül. Percről perce változni fog a tészta állaga, egyre könnyebb lesz vele dolgozni. Ha mégis nagyon ragadna, vizezzük meg az ujjainkat, de tényleg csak nagyon finoman, illetve használjunk troksert vagy spatulyát, amivel könnyedén fel tudjuk venni az esetlegesen leragadt darabokat. 

Fedjük le egy edénnyel a tésztát, és hagyjuk 15 percig pihenni. Ezután elkezdhetjük a hajtogatást. Fogjuk meg 6 óránál a tésztát, picit nyújtsuk meg egy keskeny téglalap alakra, (segít nekünk, hogy a másik vége tapad az asztalhoz), majd hajtsuk vissza a tésztára annak a kétharmadáig. Erre jön a tészta felső, eddig ragadós fele. Ezután 3 óránál fogjuk meg a tésztát, kicsit megint megnyújtjuk, felhajtjuk a feléig, a másik felét pedig ennek a tetejére hajtjuk. Picit cipóvá formázzuk úgy, hogy a tenyerünk élével magunk felé húzzuk, miközben forgatjuk. Lefedve hagyjuk 30 percig pihenni, majd megismételjük a hajtogatást és pihentetést. Összesen 4 alkalommal hajtogassuk meg.

Ezután következik a tészta első kelesztése. Egy vékonyan kiolajozott kelesztőtálba áthelyezzük, majd attól függően, mennyi időnk van, pihenni hagyjuk. Én beteszem másnap reggelig a hűtőbe. Ha erre mégsincs lehetőségem, akkor is pihentetem legalább 5 órát. Ezalatt gyönyörűen összeér a tészta. Másnap reggel, mikor felkelek, kiveszem a hűtőből, hagyom szobahőmérsékleten melegedni 20 percig. Ezután még egyszer, utoljára meghajtogatom a fentiek szerint. Letakarva hagyom pihenni 1 órát. 

Ekkor formázom meg a kenyeret. Az ujjaimmal óvatosan téglalappá lapítom, de ügyelek rá, hogy a levegőt ne nyomjam ki belőle teljesen. Gondolatban hosszában és széltében is húzok egy felezővonalat. Megfogom a tészta egyik sarkát, behajtom a képzeletbeli felező vonalig, és ugyanezt megteszem a többi sarokkal is. Egy rombusz formát kapunk. Behajtom a 3 és 9 óránál lévő újonnan kialakult sarkait is. Ezután elkezdem 6 óránál feltekerni. Ha ezzel készen vagyok, cipóvá gömbölyítem a tésztámat úgy, hogy a tenyerem élével magam felé húzom, miközben forgatom. 

A kenyérsütésnél fokozottan igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert. Sokkal bonyolultabb leírni a formázást menetét, mint megcsinálni azt, de pár alkalom után teljesen kézre áll majd a dolog! Érdemes sok-sok videót megnézni és gyakorolni, mert a kenyér, amit az erőfeszítésünk eredményez, bőven kárpótol bennünket!

Én ezután a már korábban használt gyengén olajozott kelesztőtálba teszem újra a tésztát, és lefedve hagyom két órát kelni. A tészta alja kerül a tálban felülre, onnan fogjuk majd nagyon finoman kiborítani a sütőlábosunkba. Másfél óra múlva bemelegítem a sütőt alsó-felső programon 230 fokra. Én egy fedővel rendelkező egyszerű zománcozott lábosban sütöm a kenyeret, ezt is a beteszem a sütőbe, hogy együtt melegedjenek fel. Fél óra múlva kiveszem a lábost, óvatosan leemelem a tetejét, majd a kenyeret egy előkészített sütőpapírra borítom, a teteje kerül alulra. Egy bevizezett késsel bemetszem a tészta tetejét, majd a sütőpapír segítségével beemelem a lábosba. Visszateszem a forró fedőt, és az egészet beemelem a sütőbe. Fedővel együtt sütöm 30 percig 230 fokon. Ezután nagyon óvatosan leveszem róla a fedőt, és tovább sütöm 200 fokon, míg kellően barna nem lesz. Ha már úgy érzem, hogy készen van, kiemelem a lábosból, és az alját is szemügyre veszem. Ha valóban elkészült, egy rácsra teszem hűlni. csak két óra elteltével vágom meg. 

Természetesen ahány ház, annyi kenyér! Sok próbálkozás után az ember kitapasztalja, hogy melyik verzió és elkészítési forma a legoptimálisabb számára. Ebben a videóban például Dragomán György mutatja meg, ő hogyan készíti a kenyerét. Elárulom, jóval egyszerűbben, mint én:

Címkék: videó konyha recept
11 komment

Ki legyen az Év Természetfotósa?

2016/12/02. - írta: BDominika

Szavazzunk Máté Bencére!

A Londoni Természettudományi Múzeum idén immáron 53. alkalommal hirdeti meg az Év Természetfotósa pályázatot, melyre a világ minden tájáról számtalan alkotás érkezik. Miközben a most futó felhívásra már ezrével futnak be a képek, a tavalyi fotók díjazása még folyamatban van. A múzeum a közel ötvenezer beküldött pályaműből kiválasztott huszonötöt, ezek versenyezhetnek a közönség kegyeiért, vagyis a közönségdíjért. Mi, magyarok is érdekeltek vagyunk, hiszen Máté Bence révén egy honfitársunk is várja az érdeklődők szavazatait! 

_92639124_d8d0f7be-50f9-4651-a9f0-df0fd4f756d6.jpg

Máté Bence a fenti, Opportunista krokodil című munkájával pályázott a versenyen, és ez a fotó is szerepel a Londoni Természettudományi Múzeum által közönségdíjra előterjesztett huszonöt fénykép között. Bence elmondása szerint - bár biztonságos távolban tartózkodott a kép készítése közben a hatalmas, 4 méter hosszú állattól, mégis ijesztő volt figyelni a krokodil éhes szemeit, miközben lecsapott áldozatára. Ezt az állatot egyébként egy dél-afrikai vadrezervátumban döghússal előcsalogatva kapta lencsevégre, többnyire ezen a területen a napfürdőzni szeretnek inkább az állatok. Bence pályaművére január 17-ig lehet ezen a linken szavazni. 

Lássunk még néhányat a Közönségdíj várományosai közül!

_92639123_f98ca25c-6499-4e55-b0ad-e84b9e02a568.jpg

Az alvó japán makákó bébit ábrázoló képet Alain Mafart Renodier készítette egy téli, Japánban tett kirándulása alkalmával. A kölyök álmát anyja kezeivel védi. 

_92639122_137bf129-11ea-4c01-ad3d-613309ab7664.jpg

Jegesmedvebocs kapaszkodik anyja bundájába Daisy Gilardini fényképén, mely Kanadában készült. 

_92639125_1ec3b088-6e59-4efc-b823-d4690cb807c8.jpg

Egy gnú néz szembe a halállal Johan Kloppers pályaművén. A kép külön érdekessége, hogy a fotográfus egyazon a napon látta megszületni és elpusztulni is az állatot. A kis gnúcsorda ugyanis pont egy oroszlánfalka mellett haladt el, a védtelen kölyköt pedig semmi sem menthette meg a hímoroszlán karmai közül. 

_92639912_60d74134-1d2c-4ddc-bb40-0c5aff7bc0d1.jpg

Andrea Marshall Mozambik partjainál búvárkodott, amikor medúzák százaival találta szembe magát. Több közülük tengeri csillagokkal volt borítva, utóbbiak ilyen módon fuvaroztatták magukat.

_92639128_a55bcd33-2309-451b-8513-2a7935d8977d.jpg

Gordon Illg hóludak százait kapta lencsevégre, melyek a kora reggeli órákban érkeztek egy kanadai darvakkal teli tóhoz. 

_92639918_000a8399-77ea-41e5-a715-b7cd872acbc1.jpg

Szemkontaktus - ez Guy Edwardes művének címe, mely egy dalmát pelikánt, más néven borzas gödényt ábrázol. 

_92639923_ac699c21-f005-4be5-b6fd-9e2bf212f363.jpg

Victor Tyakht Oroszországban készítette a fenti képet, mely a Szivárványszárny címet viseli. Az éppen repülés közben lévő madár szárnyait különleges szögből éri a napfény, emiatt ezer színben pompázik. 

_92639126_e8d3ba29-da8a-49f0-aef2-f655036d6f1d.jpg

Thomas Kokta fára mászott, hogy elkészíthesse ezt a képet, melyen hómajmok zsúfolódtak össze, hogy melegen tartsák magukat és egymást a hideg ellen. 

_92639916_ef87ff64-5318-49b0-a72a-9ff28ef74c68.jpg

Egy papagájhal szemét fényképezte le Ally McDowell egy éjszakai búvárkodás alkalmával.

Az összes pályaművet itt lehet megtekinteni. Szavazzatok Máté Bence képére!

 

Forrás: 

http://www.bbc.com/news/in-pictures-38083691

3 komment

Legyen vagy ne legyen Télapó?

2016/11/24. - írta: BDominika

A Télapóban való hit befolyásolhatja a szülő-gyerek kapcsolatot - állítja egy friss ausztrál tanulmány. Még pedig nem jó irányba - mielőtt esetleg valaki reménykedni kezdene az ellenkezőjében. 

santa-claus.jpg

Kép

A kutatást végző pszichológusok véleménye szerint a hosszas, évek óta tartó hazudozás alááshatja a gyermek szülőkbe vetett bizalmát, valamint hatalmas csalódásnak teszi ki az álmodozó kiskorút. Abban a pillanatban, amikor rájön pl. óvodástársaktól, nagyobb testvérektől hallott információ vagy később a józan esze alapján a turpisságra, megrendülhet a feltétlen hit, amit addig a szülei felé érzett.

Kathy McKay klinikai pszichológus szerint a Télapó-mítosz egy olyan komplikált és régóta húzódó hazugság szülők és gyermekek között, hogy ha a köztük lévő kapcsolat már eleve instabil, a nagyszakállúba vetett hit szertefoszlása lehet az utolsó csepp a pohárban, akár a kapcsolat végét is jelentheti. Ha a szüleim ennyi ideje hazudnak nekem, mi mást hallgathatnak még el előlem? - kérdezheti a gyermek. 

Bizonyára az olvasó is érzékeli ennél a pontnál, hogy ez a magyarázat kissé mintha ellentmondana a hosszú évek gyakorlatának, de legalábbis tegye fel a kezét az a felnőtt, akinek emiatt romlott meg a kapcsolata gyermekkorában a szüleivel.

santa-claus-561492_1920.jpg

No, de térjünk vissza a tanulmányra. McKay szerint érdemes hosszú távon gondolkodnunk, ha a gyermekeinkről van szó, hiszen ezekben a hazugságokban sérülhet a lelkük. A pszichológusnő megemlíti, hogy van egy három éves keresztlánya, aki jelenleg hisz a Télapóban, és ő, vagyis McKay nem is szeretne szembeszállni a szülői mesékkel. Ugyanakkor kifejti, hogy amennyiben a keresztlánya később érdeklődni fog nála is a Télapó létezéséről, akkor el fogja neki mondani az igazat, hiszen fontos, hogy a gyermek tudja, közöttük mindig őszinte, nyitott kapcsolat lesz. 

Ennyit a szülői mesék tiszteletben tartásáról. Illetve gondoljunk csak vissza a tanulmány fő mondanivalójára: a szülőkbe vetett hitre. 

A tanulmány másik pszichológus szerzője, Chris Boyle, azt mondja, hogy természetesen nem fogja végig szórólapozni az igazsággal a városok utcáit, sőt, valószínűleg belemenne a hazudós játékba, ha lenne saját gyermeke. 

Ezek szerint most nincs neki. Mi több, valószínűleg nincs McKaynek sem, hiszen a keresztlányával példálózik. Ó, mindannyian emlékszünk még a gyerekvállalás előtti elveinkre, ugye? 

Boyle kifejti, hogy a Télapó fegyelmezési eszközként való használatát sem támogatja. Ennél a pontnál azonban muszáj egyetértenünk. Az ajándék ajándék, nem jutalom. Nem kell kiérdemelni, hanem a szeretetünket, jókedvünket mutatja meg. 

ethansanta-520x347.jpg

Kép

Az utóbbi években egyébként talán kopott is a fénye valamicskét  az eredeti mesének. A hóillatú, puha történet, mely szerint az egyetlen nagyszakállú egyetlen éjszaka leple alatt járja végig az egész világot és tölti meg az aprónép csizmáit, mintha fakulni látszódna. Mert van Télapó az óvodában, van az apa munkahelyén, van az anya munkahelyén, van a testvérek iskolájában, van az összes üzletben, van az utcákon, nem egyszer, nem kétszer, hanem akár többször is találkozik vele egy gyermek. 

A Télapó-mítosz meglehetősen összetett tehát, számos kérdést vet fel, ezekből csak néhány: Kinek szükséges a mese? A gyereknek? Vagy a szülőnek? 

Pár jó tanács:

  • Ha nem mi vagyunk egy gyermek szülei, hagyjuk meg abban a hitében, amit a családjától kapott!
  • Vigyázzunk gyermekünk méltóságára! Ha nincs bizalma beleülni egy vadidegen, szőrös, szakállas férfi ölébe, semmiképpen se erőltessük! Akármilyen jól is mutatna a fotó a Facebookon. 
  • Ne nevessük ki sem a kérdései, sem az esetleges bizalmatlansága miatt! Elvégre arra neveljük, hogy idegenektől ne fogadjon el semmit, főleg ne cukorkát!

Tudtad, honnan ered a Télapó története?

Eredetileg a Télapó és a Mikulás két különböző személyként létezett a különböző kultúrákban. Szent Miklós legendája így szól: Miklós, szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani. Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát. (Jacobus de Voragine: Legenda aurea Szent Miklós püspök) Innen ered az éjszakai, titkos ajándékozás szokása, melyet - főleg egyházi vonatkozásban - sokan a később szentté avatott Miklóshoz kötnek. 

800px-.jpg

Az európai kultúrában korábban is nagy hagyomány volt a téli ünnepek titokzatos ajándékozó személye. Leghíresebb megtestesítője a lappföldi Joulupukki. Ebbe a - nem vallásos - áramlatba állt bele aztán később a magyar Télapó, mely finn mintára rénszarvas szánon suhanva szeli a holdvilágos éjszakán december hatodikán. A rákosi éra óta a Télapó elnevezés is megszilárdult hazánkban.  "A Szovjet import Télapó (Gyed Moroz - lásd kis kép), illetve a már korábban is talán létező kifejezés kizárólagossá tétele a Rákosi-korszakban történt meg Magyarországon. 1949-ben még "Mikulás-vásár"-ról írt a kommunista párt lapja, a Szabad Nép, de aztán jött az 1950-es december 5. "Télapó"-ünnepélyt rendeznek "december 5-én az óvodákban és az általános iskolákban. Az ünnepi műsorszámokban a Szülői Munkaközösség tagjai és az általános iskolák felsőtagozatú növendékei szerepelnek. A Szülői Munkaközösség tagjai a műsor után, megajándékozzák a gyermekeket. Szabad Nép 1950. december 5-ei szám, 8. oldal"

 

Forrás: 

https://www.theguardian.com/science/2016/nov/23/belief-in-santa-could-affect-parent-child-relationships-warns-study

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Mikl%C3%B3s

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9lap%C3%B3

7 komment

Íme, a jövő könyvtára!

2016/11/21. - írta: BDominika

Ha számodra is a nyugalom szigetét testesíti meg a könyvtár, ez tetszeni fog neked!

Mit jut eszedbe először a könyvtár szóról? Csend? Hosszú és telepakolt polcok? Történetek, álmok, tudás, információ? 

1a_3.jpg

Nos, egy pekingi építész csapat számára első szempont egy könyvtár esetében, hogy nyugalmat, békét árasztó legyen. Ezért aztán kiválasztottak egy teljesen üres részt a tengerparton, ahol nincs más, csak a hullámok meg a szél, no és persze némi homok. Erre a teljesen kihalt partszakaszra álmodták meg 2015-ben a jövő könyvtárát, mely már ránézésre is egészen különbözik attól, amit eddig láttunk. 

1a_10.jpg

A könyvtár felépítése leginkább egy közösségi központra hasonlít, a jól tagolt terek különböző funkciókat rejtenek magukban: van olvasószoba, meditációs sarok, italbár és "játszós szoba" is. 

A robusztusnak ható épület pontosan ellentéte a folyamatosan változó tengernek, mely napról napra és évszakról évszakra más-más látványt nyújt; a könyvtár ablakai is erre vannak tájolva, nehéz eldönteni, mi köti le jobban az ember figyelmét, a könyv, amit olvasna, vagy a hatalmas, folyton mozgásban lévő víztömeg. 

1a_13.jpg

Az igencsak futurisztikusra sikerült épület többszintes olvasótermi részének földszintjén mozgatható üvegfalak kaptak helyet, jó időben ezeket teljesen kinyitják, így válik eggyé a könyvtár a horizonttal. 

Ez a helyiség egyébként is sokkal inkább egy színházra emlékeztet, melyben a tenger a színpad, a lépcsős elrendezésű nézőtéren pedig mindenki egyaránt akadálytalanul részesülhet az elemek színjátékából.

1a_30.jpg

Az építészek rendkívül változatosan oldották meg a fény kérdését, még a plafonon is vannak elhelyezve nyílások, amelyeken keresztül szabadon áramolhat a nap a különböző helyiségekbe, zseniális fényjátékkal kápráztatva el az olvasókat. 

1a_16.jpg

Ebben a könyvtárban az olvasás igazi szellemi élmény, főként, ha hozzátesszük, hogy az épületbe eljutni egyenlő a pusztába vándorlással: közel s távol tényleg az az egyedüli létesítmény a parton. Igen, az a kis fekete téglalap az!

seashore-library-by-vector-architects_dezeen_1_1000.gif

Érdemes az épületről készült videót is megnézni:

A kínai minimalista berendezésű és kivitelezésű könyvtárnál nehéz nyugalmasabbat találni, mégis szerintünk ez a sokkal kisebb, cserébe sokkal otthonosabb kockakönyvtár a nyerő, ha békés időtöltésre vágyik az ember. Egyenesen az erdő közepébe tervezték, Amerikában, New York államban. A Titkos szoba elnevezésű kis kabin tulajdonképpen vendégházként funkcionál és a telken álló ház építése során keletkezett hulladékanyagból épült fel. 

hemmelig-rom-by-studio-padron_dezeen_2364_col_1.jpg

Forrás és képek: 

http://www.archdaily.com/638390/seashore-library-vector-architects

https://www.dezeen.com/2015/05/19/vector-architects-seashore-library-coast-china-board-marked-cast-concrete-walls/

3 komment

Amikor a nőknek férfinak kellett lenni

2016/10/14. - írta: BDominika

Avagy a társadalmi célú hirdetések hajnala

Ki gondolná, hogy a társadalmi célú reklámokat (TCR) tulajdonképpen különböző háborúknak köszönhetjük. Pedig így van.

A mechanikus nyomdagépek elterjedésének köszönhetően az amerikai polgárháború ideje alatt az újságkiadás egészen jövedelmező szakma lett, szükség is volt rá, hiszen a naponta, illetve hetente nyomott lapok friss információkkal látták el a lakosságot. A kormány, kihasználva a sajtó felfelé ívelését közleményeket, felhívásokat tett közzé ezekben a lapokban. A természetesen Északon bevetett kampány legfőbb célja a pénzgyűjtés volt, hiszen mint tudjuk, három dolog kell a háborúhoz, pénz, pénz és pénz. Az üzenet fényében a kormány nem is fizetett egy centet sem az elfoglalt felületekért, ezek a közlemények lettek a TCR előfutárai. Később, az ezredforduló elején, a korai 1900-as években a gyermekmunka beszüntetése érdekében jelentek meg az első társadalmi célú reklámok.

A társadalmi célú hirdetések legfőbb ismérve az, hogy tartalmukból kifolyólag megjelenítésük ingyenes. Legfőbb céljuk az ismeretterjesztés, figyelemfelhívás, edukáció. A TCR jellegű megjelenések a következő nagy szerepet a két világháború ideje alatt kapták. Elsősorban a hazafiasságot voltak hivatottak népszerűsíteni, valamint nagy hangsúlyt helyeztek a spórolásra, hogy több pénz maradjon a hadsereg ellátására. Mindezek mellett még egy fő céljuk volt ezeknek a reklámoknak, még pedig a nők munkába állása. A háború ugyanis szinte az összes dolgozó férfit beszippantotta és magával ragadta, a munkájuk pedig dolgavégezetlenül maradt. Helyettesíteni kellett őket. Az angol és az amerikai kormány ebben az időszakban elárasztotta a napi- és hetilapokat társadalmi célú reklámokkal, de találunk még francia megjelenéseket is.

Nézzünk most ezekre pár példát:

Az első egy Franciaországban megjelent hazafiasságra buzdító reklám 1917-ből. A nőkre maradt a család, az ipar és a mezőgazdaság is. Ki kellett tölteni a lyukakat.

4651.png

 Kép

Szintén 1917 volt az év, amikor a nők az kívánták, bárcsak férfiak lennének:

abcc6e2c76c3229dd7f12193c4b7b35c.jpg

Kép

Még mindig az első világháború, ezúttal Anglia:

e352d966464310786523fd0e08fff31c.jpg

A II. világháború egyik leghíresebb figurája Rosie the Riveter, vagyis Szegecselő Rózsa 1942-ből. Egészen biztosan mindenki látta már, azt viszont lehet, hogy csak kevesen tudják, hogy a poszter valódi személyt ábrázolt. Geraldine Doyle 17 évesen kezdett el egy michigani gyárban dolgozni, ekkor készült róla az azóta világhírűvé vált fotó, amelyen a bicepszét mutatja. 2010-ben hunyt el.

5e197310475e21df4e84c4a9e918c29e.jpg

Kép

Csináld meg a munkát, amit hátrahagyott!

a5e0e07df4249a925e230026e9df30b7.jpg

Kép

Támogasd a harcoló férjed a munkájával!

501a4695dafe738e7e7d81ecd1b9304b.jpg

Kép

 

Faliújság a Facebookon!

Forrás:

http://www.psaresearch.com/bib9830.html

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása