Minden, ami a szemmel és a látással kapcsolatos

Éles látás

Éles látás

„Alig láttam valamit, meg kellett műteni a szemem” mondja Keleti Andi

2024. február 02. - focusmed

Keleti Andi ugyan már nem versenyez aktívan, viszont sikeresen működteti tánciskoláját, ami érthető, hiszen egy táncbajnok élete mindig a tánc körül forog. Aktív, pörgős életmódjában pár dolog komolyan akadályozta: a rossz látása és az emiatt felírt szemüveg keresgetésével járó kellemetlenségek. De ennek vége. Ma már 160%-os a látása, a lézeres szemműtétnek köszönhetően.

keleti_1.png

Mióta viseltél szemüveget? 

Kb. 15 évig szemüveges voltam és rengeteget kínlódtam a szemüveggel.  Elsősorban a szakmámból adódóan, hiszen táncórákat tartok, ahol 3 percenként cserélem a zenét. Ehhez fel kellett vennem a szemüveget, majd szaladtam vissza irányítani, mutatni a lépéseket, de sokszor a fejemen maradt a szemüveg, és rohanhattam lerakni, vagy azzal kellett ugrálnom. Nap mint nap ebben élni, nagyon bosszantó volt. Másrészt mivel közszereplő vagyok, sokszor kell megjelennem sminkben. Márpedig szemüveggel sminkelni a szemet gyakorlatilag lehetetlen. Ezt, akik hasonló cipőben járnak, biztos jól ismerik.

Ennyire rosszul láttál szemüveg nélkül?

Távolra sem volt tökéletes, például az ismerősöket csak a sziluettjükről ismertem fel, közelre viszont szemüveg nélkül szinte semmit sem láttam. A távoli dioptriám +1,5, az olvasószemüvegem +3-as volt, ami nem hangzik olyan borzasztóan, de ahhoz elég, hogy megkeserítse a mindennapokat. Volt, hogy elindultam valahova kocsival, és a naptáramból nem tudtam beírni a címet a GPS-be, mert éppen nem találtam az olvasószemüvegemet. 

Mikor szántad rá magad a lézeres szemműtétre? 

Évek óta foglalkoztatott a téma, de mint a legtöbb ember, én is féltem a lézeres technikától, meg eleve attól, hogy a szememhez nyúljanak. Aztán év elején, mikor az adóbevallásomat készítettük, feltűnt, hogy a 60 éves könyvelőm milyen szuperül el tudta olvasni azokat a szövegeket is, amiket én csak csíkoknak láttam. Mikor mesélte, hogy megműttette a szemét, rácsodálkoztam, mert egészen addig azt hittem, hogy csak a rövidlátáson tudnak segíteni lézeres szemműtéttel, a távollátáson nem. Ekkor már nem hezitáltam, felhívtam a Focus Medicalt. 

Hogy emlékszel vissza az alkalmassági vizsgálatra? 

vizsgálatra? 

Izgalommal érkeztem a klinikára, de egy csapatnyi mosolygós arc fogadott, ami hamar megnyugtatott. Maga a vizsgálat játszi könnyedséggel, gyorsan és fájdalommentesen zajlott. Sokféle eszközzel megvizsgálták a szememet, a végén nagyon örültem, hogy alkalmasnak találtak.

keleti_2.png

Milyen élményeid vannak a műtét napjáról? 

Hiába kaptam alapos tájékoztatást, remegő lábakkal léptem be a műtőbe, hiszen az embernek mégiscsak az egyik legnagyobb kincse a szeme. De mikor belekezdtünk, kiderült, hogy felesleges volt izgulnom. Csak a fény felé kellett néznem, közben pedig a lézer varázsütésre megjavította a szemem. Visumax kezelésem volt és talán egy perc sem volt szemenként az egész. Semmit nem éreztem, és megnyugtatott, hogy a doktornő végig instruált, biztatott.

Mit tapasztaltál közvetlenül a beavatkozás után?

Mikor kijöttem a műtőből picit még homályosan láttam, de ez nem olyan elmosódott érzet volt, mint a műtét előtt, inkább olyan, mint mikor az ember víz alatt nyitja ki a szemét. Estére elmúlt ez is, és már tökéletesen láttam mindent. A másnapi kontrollra boldogan mentem vissza, és még boldogabb voltam, mikor közölték, hogy nem tudnak olyan pici betűs szöveget adni, amit ne tudnék elolvasni, távolra pedig 160 százalékos lett a látásom.

Miben változott az életed a műtét után?

A férjemmel szoktunk azon viccelődni, hogy időmilliomos lettem, mert régebben rengeteget kellett itt-ott keresgélnem a szemüvegemet. Hiába tartottam a lakásban több helyen is szemüveget, sosem volt kéznél. Napi 30-40 percet biztosan nyertem csak azzal, hogy nem kell folyton kutatnom utána. Reggelente még sokszor automatikusan elkezdem tapogatni, hogy hol lehet a szemüvegem, aztán rájövök, hogy már anélkül is tökéletesen látok. Ez pedig az élet minden apró mozzanatában könnyebbséget jelent. Emlékszem, hogy mikor a műtét után először szaladtam be a közértbe, és a pékáruknál végre nem kellett előkotornom a szemüvegemet, mert már láttam a kódjukat anélkül is. Mondjuk, amikor először a tükörbe néztem, az nem esett túl jól, mert felfedeztem néhány ráncot, amikről eddig nem tudtam, de sebaj. Nagyon boldog vagyok, hogy rászántam magam a műtétre, ez volt életem legjobb döntése. 

A lézeres szemműtétekkel kapcsolatban gyakori tévhit, hogy csak fiataloknál és rövidlátóknál jelent megoldást. A VISUMAX LBV olvasószemüveg-kezelés azonban kifejezetten 50 év felett ajánlott, amikor az öregszeműség miatt romlik a látás közelre, ezért mobiltelefon vagy könyv olvasásához szemüvegre lesz szükség. Az eljárás különlegessége, hogy a precíz és modern VisuMax lézer az egyik szemet úgy állítja be, hogy a távoli és a közepes, a másik szemet pedig, hogy a közeli és közepes távolságban lévő tárgyakat lássa élesen. Agyunk pedig ezután összerakja a képet, és élesen láthatunk mindhárom távolságba.

Keleti Andrea mellett már több híresség megfordult a Focus Medical klinikáján: többek között Rost Andrea, Juronics Tamás, Hábermann Lívia, Papp Gergő ‘Pimasz úr’ és Vámos Marci is itt kapták vissza éles látásukat. Rajtuk kívül pedig még sok tízezer páciens - és miért ne lehetne ön a következő? 

Jelentkezzen alkalmassági vizsgálatra, és most akár 180.000 Ft kedvezményt kaphat a kezeléscsomag árából! 

Forradalmi látásjavító eljárás indult világhódító útjára a margitszigeti szemklinikáról

visumax_mu_te_t_a_focus_medicalban.jpg

VISUMAX kezelés a margitszigeti Focus Medical klinikán

Van egy magyar szemészeti lézerklinika, amely forradalmi változások előmozdítójaként lett világelső a lézeres látásjavításban. Joggal lehetünk büszkék rájuk. Az 1990-es alapítás óta már több tizezer embert szabadítottak meg a szemüvegtől és a kontaktlencsétől.  A lézeres szemműtét mellett a szürkehályog műtétek specialistái, a legnagyobb tapasztalattal rendelkeznek a prémium műlencsék beültetésében. Most megtudhatjuk, mi lehet a sikerük titka.

Az innováció a fejlődés kulcsa, így van ez az orvostudományban is. Mindenki a legjobbat, a legmodernebb megoldást keresi. A technológia óriási fejlődésének köszönhetően a lézeres szemműtét ma már az egyik legnépszerűbb látásjavító alternatíva. Pár percig tart, fájdalommentes és 2-3 órával a műtét után már tisztul a látás. A margitszigeti szemészeti klinika több, mint harmincéves múltra tekint vissza, ráadásul egy tekintetben világelsőnek számítTöbbek között erről beszélgettünk Ferincz Istvánnal, a Focus Medical klinika ügyvezető igazgatójával.

ferincz_istvan.jpg

Ferincz István, a Focus Medical ügyvezető igazgatója

Nálunk végezték az első műtétet, ami forradalmat indított a lézeres látásjavításban

 Mire a legbüszkébb a Focus Medical elmúlt három évtizedéből?

„Kevesen tudják, de világon az első FEMTO (femtoszekundumos) látásjavító lézerkezelést itt, a Margitszigeten végezték először. Ez ma legnépszerűbb, legnagyobb számban végzett látásjavító technológia. Az ötlet maga két „amerikai” tudós fejéből pattant ki, az egyiket Juhász Tibornak hívják. Anno ők döntöttek úgy, hogy az első kezeléseket hazai pályán végzik el. Az innováció egyébként a femtoszekundumos fényimpulzusok felfedezésén alapul. Gerard Mourou és Donna Strickland ezért kapott fizikai Nobel-díjat. Én erre vagyok a legbüszkébb. A ma használt lézerberendezésünk, VisuMax lézerünk is ezzel dolgozik.”

Világszíntű technológia, elsőrangú orvoscsapat, töretlen siker

Úgy tudom, hogy azóta is folyamatosan fejlesztenek. Mi a titkuk?

„Egy célunk van, a legmodernebb látásjavító technológiákat elérhetővé tenni Magyarországon. Ehhez nemcsak az elköteleződés kell, de szakértelem is. Folyamatosan képben vagyunk a legújabb irányokkal, s ha valami forradalmi újdonság jelenik meg a piacon, annak alaposan utánajárunk. Nem azonnal kezdjük el alkalmazni, megvárjuk míg a klinikai tapasztalatok igazolják, hogy az innováció biztonságos és jobb megoldást nyújt, mint az elődje. Így vezettük be Magyarországon esőként a VISUMAX kezeléseket is, az eredményeink kiválók, a pácienseink elégedettek.

Mit tudnak a VISUMAX kezelések, amit a többi kezelés nem?

„A VISUMAX kezeléseink legnagyobb előnye, hogy kíméletesek a szemhez és rendkívül biztonságosak. A hagyományos FEMTO eljárásokkal szemben a VISUMAX-nál nem alkalmazunk vákuumgyűrűt, a szemnyomás csak minimálisan emelkedik, ami sokkal komfortosabb érzés a páciensnek. Így a VISUMAX kezelések azokon a pácienseken is tudnak segíteni, akik korábban a szemnyomás emelkedése miatt nem voltak alkalmasak lézerkezelésre vagy olyan szűk a szemrésük, amibe hagyományos vákuumgyűrűt nem lehet behelyezni, de a VISUMAX lézer kicsi eszközét igen.

Egyébként a VISUMAX eljárások lényege, hogy alapos vizsgálatok és a szaruhártya feltérképezése után a femtolézerrel lebenyt alakítunk ki a szaruhártyán, majd egy másik, excimer lézerrel a szaruhártya mélyebb részén elvégezzük a dioptria korrekcióját.”

Búcsút mondhatunk a szemüvegnek: percek alatt és fájdalommentesen. Még szabadságot sem kell kivenni. Ennyire egyszerű lenne az egész?

„Igen. Szinte hihetetlen, de néhány perc alatt visszakaphatjuk az éles látásunkat a sok éves szemüveg vagy kontaktlencse viselés után. Az eljárás fekve történik, néhány percet vesz igénybe szemenként, és az érzéstelenítő cseppeknek köszönhetően semmilyen fájdalommal nem jár. A látás azonnal javul, és csak közvetlenül a műtét után lehet némi kellemetlenségre számítani (könnyezés, fényérzékenység), de ez 2-3 óra múlva elmúlik, és marad az éles látás öröme.”

a_visumax_mu_te_t_csak_ne_ha_ny_percig_tart.jpg

A VISUMAX műtét csak néhány percet vesz igénybe

VISUMAX kezelések minden korosztálynak

 „A VISUMAX lézeres szemműtéteteket 18-65 éves korig végezzük, szinte mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

18-40 év közötti fiataloknak, akik általában távolra nem látnak jól az alap VISUMAX kezelést javasoljuk.

40-50 év között elsősorban a VISUMAX HD kezelést ajánljuk, azoknak, akik távoli éles látáshoz szemüveget vagy kontaktlencsét viselnek. Ebben a korban ugyanis gyengül a szem alkalmazkodóképessége, vagyis a szem lassabban fókuszál az egyes távolságokra. Ők távolra és monitortávolságra is jól fognak látni a műtét után.

Tapasztalatunk alapján 50-65 év között a VISUMAX LBV olvasószemüveg-kezelésünk a jó választás. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik multifokális szemüveget viselnek, de azoknak is, akiknek csak az olvasószemüvegük van.”

Ha valaki nem alkalmas lézeres látásjavításra, akkor sem kell beletörődnie! Van megoldás.

 „Vannak olyan esetek, amikor nem javasoljuk a lézerkezelést: például, ha valakinek szürkehályog betegsége van, vagy olyan szaruhártya-sérülés érte a szemét, amelyik homályképződéssel jár. Ilyen sérülést okoz többek között például a flexelés közben szembe pattanó vasdarab, vagy ha a vonatablakon kihajolva a szemünkbe repül valami. De lehetnek olyan anatómiai okok is, amik csak az alkalmassági vizsgálaton derülnek ki, például az átlagosnál vékonyabb szaruhártya.

Ilyen esetekben a kezelés nem lézerrel történik, hanem lencsecserét végzünk. Ez egy minimális beavatkozást igénylő, fájdalommentes, rendkívül biztonságos eljárás. A szemlencsét egy ultrahangos eszközzel eltávolítjuk és a helyébe prémium, szövetbarát műlencsét ültetünk, amely a páciens élete végéig a szemében marad. A beültetendő műlencse dioptriáját előtte pontosan meghatározzuk. A műtét eredményeként megszüntethető a fénytörési hiba és a trifokális és a mostanában egyre népszerűbb megnövelt mélységélességű műlencsékkel szemüvegmentesség érhető el, hiszen ezek a lencsék éleslátást biztosítanak nemcsak távolra, de köztes és akár közeli távolságokra is.”

 A Focus Medical klinikán több híresség is megfordult: Rost Andrea, Juronics Tamás, Falusi Mariann, Papp Gergő ‘Pimasz úr’ és Vámos Marci is itt kapták vissza éles látásukat. Rajtuk kívül még sok tízezer páciens – és miért ne lehetne Ön a következő?

 Jelentkezzen alkalmassági vizsgálatra, most akár 180.000 Ft kedvezményt kaphat 2024. február 29-ig!

Akár rákot is okozhat a kontatklencse?

A veszély olykor olyan helyeken üti fel a fejét, ahol nem is gondolnánk. Világszerte több mint 140 millió ember teszi be reggelente gyanútlanul a kontaktlencséjét, miközben talán nem is sejtik, hogy egy friss kutatás szerint a lencsékben található le nem bomló vegyi anyagok akár rákot is okozhatnak.

Ki gondolná, hogy egy olyan eszköz “fordulhat ellenünk”, amit pont azért használunk, hogy javuljon az életminőségünk? Napjainkban egyre több fiatal kényszerül valamilyen látásjavító módszer alkalmazására, de az se örülhet, aki fiatalon ezt megúszta, ugyanis a kor előrehaladtával sajnos senkit sem kerülhet el a látásromlás.

A legelterjedtebb megoldás a látásunk javítására a szemüveg és a kontaktlencse. Már korábban is számos hátrányt lehetett felírni velük kapcsolatban a pro-kontra listákra, egy friss amerikai kutatás eredménye nemcsak megnövelheti a kontra oszlopba írható elemek számát a kontaktlencse esetében, hanem akár önmagában is eldöntheti, érdemes-e kontaktlencsét használni.

adobestock_97752884.jpeg

Tényleg veszélyes lehet a kontaktlencse?

Nagyon sok cikk született már arról – de még így sem győzik eléggé hangsúlyozni a szemész szakorvosok -, hogy kontaktlencse viselőknél a nem megfelelő higiéniás körülmények (koszos kéz), a nem megfelelő tárolás és tisztítás, a túl ritkán cserélt vagy előnytelen környezeti hatásoknak (pl. strandvíznek) kitett kontaktlencsék nagyon csúnya gyulladásokat okozhatnak. Tehát azt már eddig is sokan tudták, hogy a kontaktlencsére úgy kell vigyázni, mint egy hímes tojásra, ha el akarják kerülni a bajt, most azonban egy új kutatás azt is bebizonyította, hogy a leggondosabban ápolt kontaktlencsék is károsak lehetnek az egészségünkre.

Nemrég közölt ugyanis a The Guardian egy cikket arról, hogy egy, a Környezetvédelmi Ügynökség által jóváhagyott laboratóriumban 18 népszerű kontaktlencse-típust vizsgáltak meg, és mindegyikben szokatlanul nagy mennyiségben találtak szerves fluort, amely biztos jele a per- és polifluoralkil tartalmú akril anyagoknak (PFAS-oknak). Az amerikai EPA (United States Environmental Protection Agency) az említett PFAS-t (per- és polifluoralkil anyagok) több mint 14.000 mesterséges vegyületből álló osztályként írja le, amelyek nagyon tartósan megmaradnak a környezetben és az emberi szervezetben.

Ez valójában azt jelenti, hogy ezek az anyagok a lebomlás helyett felhalmozódnak, azaz ezek az úgynevezett le nem bomló vegyi anyagok évekig is kéretlen vendégei lehetnek a szervezetünknek, és olyan súlyos egészségügyi problémákkal hozhatók összefüggésbe, mint a rák, a terhesség alatti kockázatok, a pajzsmirigy-, máj- és vesebetegségek, a meddőség és az autoimmun betegségek.

Pontosan mit is mondanak a kutatási eredmények?

Természetesen nem terjedt ki a kutatás a világ összes kontaktlencséjére, azonban elgondolkodtató eredmények születtek a 18 kifejezetten népszerű kontaktlencse-típus vizsgálata során, amelyet két közegészségügyi blog, a Mamavation és az Environmental Health News rendelt meg. A vizsgálat tudományos tanácsadója pedig Scott Belcher, az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatója volt.

"Szinte tiszta PFAS-nek tekinthetjük (a lencséket)" - nyilatkozta Belcher a The Guardiannek. A kutató ezzel azokra az elképesztő adatokra utalt, amelyek szerint a vizsgált kontaktlencsék szerves fluortartalma meghaladta a 100 ppm (parts per million) értéket, ami 100 millió parts per trillion (ppt) értéknek felel meg. Önmagában ez nehezen értelmezhető, viszont az már egy nagyon is beszédes adat, hogy ez az érték 50.000-szer több, mint az EPA által az ivóvízben biztonságosnak ítélt legmagasabb szint.

 A laborvizsgálati eredmények birtokában Belcher arra biztatja a kontaktlencséseket, hogy inkább viseljenek szemüveget, hogy csökkentsék az egészségügyi kockázatot, de sejthető, hogy ez a megoldás nem lenne mindenki számára szimpatikus.

Sokan választják a kontaktlencsét szemüveg helyett, mert komfortosabb, nem koszolódik, nem párosodik és nem zavar a munkában vagy sportolásban. De, ha egyik sem jó opció, akkor mi a megoldás?

Mit tegyen az, aki nem szereti a szemüveget, de a kontaktlencse egészségkárosító hatásait is elkerülné?

opcio_k.png

Aki most elkezdett aggódni, hogy hogyan is fog látni, ha elhagyja a kontaktlencsét, de a szemüveghez sem akar visszatérni, az szerencsére megnyugodhat, ugyanis létezik egy harmadik megoldás, a lézeres látásjavítás. A látásjavító eljárások legújabb generációjának az a hatalmas előnye, hogy akár egy életre megszabadíthat a kényelmetlen szemüvegtől és a káros vegyi anyagokat tartalmazó kontaktlencsétől, miközben korábban elképzelhetetlen látásélességet biztosíthat, méghozzá fájdalommentesen és nagyon gyors regenerációval. Aki szeretne többet megtudni a lézeres látásjavításról, keresse fel a nagymúltú margitszigeti látásjavító klinikát, a Focus Medicalt, ahol tapasztalt és kedves szakorvosok segítenek kiválasztani a megfelelő eljárástípust.

 HIVATKOZÁS:

 https://www.theguardian.com/environment/2023/may/09/contact-lenses-pfas-forever-chemicals

 

 

5 durva tévhit a lézeres szemműtétekről

Külön anatómiája van annak, ahogy a tévképzetek kialakulnak az emberi közgondolkodásban, majd ezek befészkelik magukat a jobb sorsra érdemes bolygólakók elméjébe. Az ultramodern, néha már a tudományos fantasztikum határait feszegető eljárások, a lézeres szemműtétek sem képeznek kivételt, amikor a tévképzetek anatómiáját tanulmányozzuk. 

adobestock_188538913.jpg

Az emberi tévedések fő terepe természetesen az ismeretlen, a megfoghatatlan. Tévhitek mindig azzal kapcsolatban fogalmazódnak meg, amit nem ismerünk, nem értünk. Az ismeretlenhez megbocsátható módon kapcsolódik a félelem, viszont ugyanilyen erősen kapcsolódik a jólértesültség igénye is, ami igen káros tud lenni. A jólértesült embernek mindig mindenre van válasza akkor is, ha ténylegesen fogalma sincs az adott dolognak a részleteiről. "Én kérem hallottam! A szomszédom mesélte, hogy…" A lézeres szemműtét éppen elég misztikus és bonyolult ahhoz, hogy a tévedések fókuszába kerüljön, ráadásul az ember látását javítják “pillanatok alatt”, tehát már önmagában is izgalmas a terület. És ahelyett, hogy a lézerfizikus  magyarázatára figyelnénk, inkább hallgatunk a szomszéd által a legnagyobb határozottsággal terjesztett tévhitekre. Melyek ezek?

1) A műtét után után visszaromlik a látás?

A lézeres szemműtétet a szaruhártyán végzik, ami nem változtatja az alakját egy egész élet alatt sem, mert nagyon stabil szövet. Viszont valóban előfordulhat, hogy az illetőnél a lézeres beavatkozás után mondjuk 15 évvel öregszeműség alakul ki, ahogy idővel mindannyiunknál fog, de az öregszeműség nem a szaruhártyában alakul ki, hanem a lencsében és a lencse alakját változtató izmokban, ezért a kettőnek semmi köze egymáshoz. Sőt, szürkehályog is kialakulhat a műtét után 30 évvel - szintén a lencsében, nem a szaruhártyában -, ahogy majdnem mindannyiunknál ki is fog alakulni. 

2) A lézeres szemműtét fájdalmas?

A legmodernebb lézeres szemműtétek a szaruhártya mélyebb rétegeiben végzik el az optikai korrekciót, ahol csak elvétve vannak fájdalomérzékelő receptorok, ezért teljesen fájdalommentes mind a műtét, mind az utána következő rövid gyógyulási szakasz. Az igaz, hogy létezik régebbi - felszíni - módszer, sőt ma is van, aki ezt kéri, de az így fellépő kellemetlenségeket is jól lehet kezelni szemcseppekkel, tehát komoly fájdalomra még véletlenül sem szabad számítani. 

shutterstock_251490871.jpg

3) A lézeres szemműtét drága? Legalábbis a szemüvegnél drágább?

A tévhit alapja itt az időbeni összevetés hiánya. Mindenki tudja, hogy a lézeres szemműtét nem a napi bevásárláshoz mérhető árkategória - nem mintha egy-két havi fizetést nem érne meg a tiszta látás. A lézeres szemműtét ára elolvasható az adott klinika árjegyzékében. A szemüveg ára általában ennél kevesebb. Mert igaz, hogy egy darab szemüveg olcsóbb, mint egy darab műtét, viszont aki szemüveges, az tudja, hogy biztosan nem fog kitartani egy szemüveg 15 éves kortól a boldog nyugdíjas évek végéig. Évente, kétévente kell(ene) járni kontrollra, ahol a szemész új szemüveget ír fel, ráadásul elveszhet, eltörik, megkarcolódik, tartalék szemüveget is kell venni, tokot a dioptriás napszemüveg mellett. Ha változik a dioptria, akkor a kör újra kezdődik. Ha ezeket a költségeket összeadjuk, akkor bőven több jön ki, mint az egyszeri lézeres szemműtét. 

4) Lézeres szemműtét után nem szülhetek természetes úton?

Ez a tévhit valószínűleg onnan ered, hogy valóban vannak olyan szemfenéki elváltozások, amelyek esetén nem javasolt a spontán szülés, akár lézerkezeltek voltunk korábban, akár nem. Mivel ezek a szemfenék elváltozásai így semmi közük a lézer által érintett szaruhártyához. A lézeres szemműtét során a beavatkozás olyan kis mértékű, hogy nem gyengíti a szaruhártyát, ezért nyugodtan lehet szülni lézerkezelt szemmel. Ez az oka annak is, hogy a folyamatosan nagy erőfeszítéseket kifejtő élsportolók is boldogan műttethetik magukat. A szemfenéki elváltozással kapcsolatos vizsgálatot viszont érdemes elvégeztetni  a helyi szemészeten a terhesség 34. és 36. hete között.

kismama_knak_le_zeres_szemmu_te_t_adobestock_110733432.jpeg

5) Cilinderes szemet nem lehet lézerrel kezelni?

Ez a tévhit talán onnan eredhet, hogy a cilinderesség is bonyolultnak tűnik, akár a lézer. A cilinderes szemet jellemző probléma tudományos neve asztigmia. Ez azt jelenti, hogy a szaruhártya felszíne nem teljesen körszimmetrikus, hanem egyik irányba domborúbb, másik irányba laposabb. Ez azt eredményezi, hogy a fényt nem egyetlen pontba gyűjti össze, akárhogy is állítjuk a szemlencsét, vagyis szinte soha nem látunk teljesen élesen. A helyzet az, hogy éppen ebben a helyzetben alakít nagyot a látásjavító lézer. Mivel a lézer teljesen szabadon formálja a szaruhártyát, ezért bármilyen optikai hibát korrigál, olyat is, amit szemüveglencse csiszolgatásával szinte soha nem tudnánk elérni. Az üveglencséket csak nagyon egyszerű geometriai felületekre lehet csiszolni, viszont a lézer bármilyen alakúra alakíthatja a szaruhártyádat. Tehát az asztigmia kezeléséhez nem is kell különösebben átprogramozni a lézeres berendezést, hiszen az amúgy is automatikusan korrigál bármilyen eltérést az optimálishoz képest.

_dscfocmed0160.jpg

 

Forrás: www.focusmed.hu

 

Látásproblémák a fejfájás mögött

Vannak olyan általános problémák, amelyekkel mindenki találkozhat élete során, ilyen például a fejfájás, mely egy általános tünet, aminek a hátterében számos ok húzódhat meg. A legtöbbször talán el sem tűnődünk azon, hogy mi okozhatja, csak igyekszünk gyorsan csillapítani, aztán elfelejteni. Ha viszont gyakran visszatér, érdemes lehet felkeresni akár egy szemészt is - el is mondjuk, miért.

shutterstock_450568531_1.jpg

A fejfájás annyira összetett probléma, hogy vannak olyan neurológusok, akik erre szakosodtak, oly sokan keresik fel őket. A fejfájásnak egyébként több fajtáját is megkülönböztethetjük. A migrén akár napokig tarthat, féloldali, erős lüktető és hasogató. A tenziós fejfájás inkább a halánték és homlok magasságában jelentkezik és kevésbé intenzív a migrénesnél. A cluster-fejfájásnak nevezett típus pedig a szem környékén okoz fájdalmat, rövidebb ideig tart, de gyakrabban ismétlődhet. Ezeknél az eseteknél önálló fejfájásbetegségről beszélhetünk, melyek mögött gyakran nem áll rejtett ok. Vannak azonban olyan esetek, amikor érdemes fokozottan körüljárni a problémát, hogy kiderüljön a fájdalom oka. Ekkor érdemes előtérbe hozni azt a megfigyelést, mely értelmében a látás és a szem működése szoros összefüggésben állhat a fejfájással.

Néha csak a környezet a hibás

Előfordulhat, hogy pusztán annyi a gond, nem megfelelő a megvilágítás a munkahelyünkön, vagy nincs optimális magasságban a kijelző. Ha el akarjuk kerülni a fejfájást, tegyük a kijelzőt szemmagasságba és forgassuk úgy, hogy ne tükröződjön benne semmi. Így megkíméljük a szemet az erőlködéstől és kisebb eséllyel fog megfájdulni a fejünk a nap végére.

shutterstock_27257389.jpg

Távollátás

Akkor nevezünk távollátónak valakit, ha a közeli tárgyakat nem látja élesen, miközben távolra jól lát. Ez a jelenség gyakran olvasásnál jelentkezik, ugyanis a távollátók megpróbálják annyira messzire tartani a szemüktől az olvasnivalót, amennyire csak tudják. Ez azért van, mert a szemük nehézkesebben alkalmazkodik a közeli dolgokhoz és nagyobb erőfeszítésbe kerül fókuszálnia. Ha sokáig próbálkozik a szem, akkor túlterhelheti a sugárizmot, amely fejfájást okozhat.

Cilinder

A cilinderes szem valójában asztigmiás szemet jelent, ami - bár idegennek hat -a harmadik leggyakoribb fénytörési hiba (a rövid- és a távollátás után). Aki asztigmiás, annak a szaruhártyája nem egy pontban gyűjti össze a fényt, ezért a látott kép kevésbé lesz éles. Az ilyen fénytörési hibával küzdők gyakran hunyorognak és fájdul meg a fejük, ha huzamosabb ideig próbálnak egy pontra fókuszálni (például olvasás, gépezés vagy tv-zés közben).

Rejtett kancsalság

Lehet, hogy a rejtett szó furcsán hangzik, hisz a kancsalság egy elég feltűnő jelenségként él a köztudatban, ám valóban létezik rejtett formája is. Ez a rejtettség pedig káros, hiszen így sokkal nehezebb felismerni. A gyerekek esetében ezért gyakran keverik össze más problémákkal, illetve továbbiakat is okozhat (például olvasási zavart vagy koncentrációs nehézséget). Akinek rejtett kancsalsága van, az nem is lát tökéletesen a térben, mert a két szeme nem tud hibátlanul együttműködni az egyik szemállás párhuzamostól való eltérése miatt. Ilyen esetben az agy csak kemény munka árán tudja összeilleszteni a két képet és sajnos ez is fejfájáshoz vezethet.

shutterstock_326052383.jpg

Ezért érdemes a szemészorvost felkeresni ha gyakran fáj a fejünk, mert a fájdalom hátterében állhat akár egy egyszerű fénytörési hiba is, ami könnyűszerrel korrigálható, de más problémák felderítésében is segítségünkre lehet a szemorvos.

5 tévhit a szürkehályogról

A netes információtengerben gyakran botlunk tévhitekbe, tévedésekbe. Különösen ártalmas lehet ez, ha egészségügyi kérdésekről van szó. A legtöbb ember hajlamos arra, hogy az ilyen-olyan tünetek megjelenésekor egyből nekiessen az áltudományos forrásoknak. Mielőtt Ön is hasonló hibába esne a látásproblémák felfedezésekor (és elmúlt 50 éves), olvassa el az 5 leggyakoribb tévhitet a szürkehályogról.

shutterstock_497646388.jpg

  1. „A szürkehályognak csak a neve szürke, nem okoz károkat a színlátásban”

A szürkehályog (cataracta) a szemlencse elszürkülését jelenti. Ha a szemlencse elszürkül, sajnos a világ is szükségszerűen kifakul, és olyanná válik, mintha egy vízesésen át látnánk mindent. Tehát sajnos téved az, aki azt hiszi, ennek a szembetegségnek csak a neve „szürke”. Mindennek tetejébe ha az ember nem foglalkozik a hályoggal, akár látása elvesztéséhez is vezethet.

  1. „Gyógyszerrel, szemüveggel, kontaktlencsével is korrigálható a szürkehályog okozta látásromlás”

Erre a felvetésre is nemet kell mondanunk, mert a fenti állítás hatalmas tévedés. Sajnos azon a homályos látáson, amit szürkehályog okoz, nem segít a szemüveg, és gyógyszerekkel sem kezelhető a probléma. Egyedül a szemlencse kicserélése jelent megoldást. Ez természetesen szemműtétet jelent, de jó hír, hogy a modern műlencsékkel teljesen visszaállítható a hályog előtti látásélesség.

  1. „Nem is érint mindenkit a szürkehályog”

A szomorú igazság az, hogy mindenki érintett lehet. Bárkinek lehet szürkehályogos a szeme. Évente közel 40 millió szürkehályog műtétet végeznek el világszerte. Minél idősebb az ember, annál nagyobb az esélye a betegség kialakulásának – aki dohányzik, az még rá is segít egy kicsit. Sajnos kísérője lehet a szürkehályog a cukorbetegségnek és az immunrendszer legyengülésével járó betegségeknek.


shutterstock_94718959.jpg

  1. „Fájdalmas a szemlencse cseréje”

A legtöbb ember nem szereti, ha a szeme közelében matatnak, pláne azt nem, amikor benne. Szerencsére ma már a szürkehályog műtét fájdalommentes. Altatás és injekció nélkül is elvégezhető a beavatkozás, szemcseppes érzéstelenítéssel. Tehát bár ijesztőnek tűnhet, nem fáj és hát látni jó!!

  1. „Érdemes addig várni, amíg nem zavar nagyon”

Tegyen fel magának egy kérdést. Hogy érezné magát, ha a nyári napsütésben is olyan színeket látna, mint a legzordabb fakó, napmentes télben? Megspékelve persze egy nagy adag homályossággal és bizonytalansággal. Ugye nem lenne túl jó? Ha elkezdi tapasztalni a tüneteket, érdemes azonnal orvoshoz fordulni, hisz a szürkehályog a kezdeti szakaszban is műthető. Meg hát nyilván senki sem szeretné megvárni azt, hogy teljesen elszürküljön a látása.

 

források:

www.focusmed.hu/cataracta.html

www.szurkehalyog.hu

http://www.webbeteg.hu/cikkek/szem_betegsegei/11675/katarakta-a-szurke-halyog

 

7 érdekes tény a szemlencsédről

/Ismerkedjünk meg a szemlencsével/

 Az emberi szem egyik legfontosabb alkatrésze a szemlencse. Feladata a beérkező fény fókuszálása a recehártyára, vagyis a retinára, ahol a tulajdonképpeni fényérzékelés történik. Hasonló szerepet játszik, mint a fényképezőgépek objektívje, de anyaga és működése attól eltér.

adobestock_158389332.jpeg
1) A szemlencse - az objektívektől eltérően természetesen nem üvegből, hanem - szerves anyagokból épül fel. Három részből áll: külső része a lencsetok, ennek vastagsága csak mindössze néhány ezredmilliméter. Belseje két részből áll: egy kocsonyásabb, lágyabb kéregből, és egy tömörebb magból. A szemlencse átmérője 9-10 mm, viszont vastagsága változó.

2) Míg a fényképezőgép a fókuszálás során előre-hátra mozgatja a lencséket az objektívben, addig a szem úgy végzi a fókuszálást, hogy a szemlencse domborúságát változtatja. Közelre nézéskor domborúbb lesz a szemlencse, távolra nézéskor laposabb. Ezt tartórostok és izmok bonyolult mechanizmusával oldotta meg a természet. Ha magában állna szemlencse, akkor domború állapotában találnánk, de a mögötte lévő csarnokvíz nyomása miatt a szemben alapvetően laposabb lenne. Ezt a nyomást képesek ellensúlyozni a fókuszálást végző izmok. Vastagsága tehát kb. 3,4 valamint 4,5 milliméter között változhat.

shutterstock_174265226_1.jpg

3) A szemlencse nem egyedül végzi a fény fókuszálását, sőt, a feladat nagyobbik hányadát nem az végzi el. Míg a szemlencse átlagos törőereje 22 dioptria, addig a szaruhártyáé 43. Tehát a szaruhártya is egy lencseként viselkedik ebben az élő objektívben, de annak görbülete nem változtatható. 

4) A lencse "táplálékát" a hátulsó csarnokvízből nyeri ozmózis útján. Anyagcseréje ezért igen lassú. A táplálék szót azért tettük idézőjelbe, mert a szemlencse belsejében nincsenek élő sejtek, csak fehérjék, és víz. A fehérjék kb. a lencse tömegének a harmadát adják, míg a víz a kétharmadát. A lencse átlátszóságának a szempontjából kulcskérdés a benne lévő víz és fehérjék egészséges eloszlása. Ennek a pontos mechanizmusa máig kutatás tárgyát képezi.

5) Ha a szemlencsében lévő fehérjékből konglomerátumok (szemcsék) jönnek létre, akkor romlik a lencse átlátszósága, és elkezd kialakulni a leggyakoribb lencsebetegség, a szürkehályog. A szemcsék kialakulásának okáról keveset tudunk. Annyi biztos, hogy az életkor előrehaladtával folyamatosan nő az esélye, valamint bizonyos életmódbeli és környezeti tényezők is akadályozhatják vagy segíthetik a kialakulását. A lencsében található egyik fehérje, az alfa-krisztallin védőfehérjeként működik, vagyis segít megakadályozni a szemcsék létrejöttét, ezért ha annak mennyisége csökken, akkor megnő a szemcseképződés esélye. Sajnos az alfa-krisztallin mennyisége az életünk során folyamatosan csökken a szemlencsében.

6) Érdekes tény, hogy a szemlencse egész életünk során növekszik. Ez úgy zajlik, hogy az egyenlítője környékén levő hámsejtek fokozatosan lencserostokká alakulnak át, így a lencse térfogata az élet folyamán mintegy egyharmadával gyarapszik. 

7) Életünk kezdetén a lencse belsejét kitöltő anyag még lágy, de a serdülőkortól kezdve a lencse közepén lévő rostok tömörülni és keményedni kezdenek, így jön létre a lencsemag. A mag növekedésével csökken a lencse alakváltoztató képessége, ezért egyre nehezebben vagyunk képesek fókuszálni a távoli és a közeli tárgyakra. Ez az öregszeműség jelensége, ami 50 év felett általánosnak tekinthető. Aggastyánkorban a lencse általában egész tömegében megkeményedik.

 

érdekes cikkek, forrás:

https://www.szfki.hu/articles/bokor_TTK_141_10.pdf

 http://titan.physx.u-szeged.hu/tamop411c/public_html/L%C3%A9zerek%20az%20orvostudom%C3%A1nyban/1121_a_szem_felptse.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_szem

Három gyakori tévhit a lézeres szemműtétről

Szeretjük azt hinni, hogy mindent a lehető legjobban tudunk (nem élünk tévhitben). Persze ez nyilván nincs így. Ha egészségügyi kérdésekről, mondhatni tabutémákról van szó, gyakran bele sem gondolunk, hogy téves lehet egy-egy hiedelem. Mutatjuk a lézeres szemműtéttel kapcsolatos gyakori tévhiteket.

shutterstock_70763437_1.jpg

Ha elképzeled a lézeres szemműtétet, mi jut eszedbe először? Egyből kiráz a hideg, felidéződnek benned a Star Wars jelenetei, dörzsölöd a szemed, kételkedsz abban, hogy a te szemproblémád megoldható, és kapásból azt számolgatod, lenne-e elég szabadságod a műtétre meg a lábadozásra? Akkor most nem feleslegesen töltöd olvasással az idődet, mert azonnal eloszlatunk három gyakori tévhitet.

Tévhit 1: hosszú a felépülési idő

Ha már a nyári és a karácsonyi szabadságok is le vannak meccselve, és a testvéred szülinapjára is csak munka után tudsz beugrani, annyira híján vagy a szabadnapoknak, biztosan úgy gondolod, hogy egy műtét már semmiképp sem fér bele az idődbe. Pedig az „elromlott” szemedet a legújabb módszerekkel (kis túlzással)  gyorsabban javítják meg, mint egy szervizbe adott, kijelzőhibás mobilt. A lézerrel végzett lebenyes szemműtétek (VISUMAX) esetében a beavatkozás másnapján egy gyors kontroll vizsgálaton ellenőrzik a végeredményt, ami után már akár munkába is tudsz állni. Persze, ha jólesik még egy-két nap pihenés, annak sincs akadálya.

lbv-img2.jpg

Tévhit 2: nem lehet lézerrel kezelni a presbyopiát

Tudtad, hogy az ember szeme folyamatosan öregszik, és egyszer mindenkinél elér abba a fázisba, amikor olvasószemüveg nélkül már nemigen megy az olvasás? Gyakori tévhit, hogy erre a problémára csak a szemüveg nyújt megoldást. Szerencsére a presbyopia, azaz az öregszeműség is kezelhető lézerrel. Ilyenkor a két szemet eltérő, de egymást tökéletesen kiegészítő dioptriára állítják be – így lesz elérhető az éles látás mind közelre, mind távolra.

Tévhit 3: cilinderes szemet nem lehet lézerrel műteni

Előfordul, hogy már gyerekkorban cilinderes lencsét írnak fel, ugyanis míg a presbyopia a szem öregedésének következménye, addig a cilinderes szemüveggel kezelhető astigmia egy már korán kialakuló fénytörési hiba. Az astigmiás szembe nem egy, hanem több ponton keresztül érkezik a fény, amitől a látás életlenné, homályossá válik. Korábban a lencse (szemüveg/kontaktlencse) volt az egyetlen megoldás, de íme még egy jó hír: az astigmia is megbízhatóan kezelhető lézerrel. Az eljárás során úgy alakítják a lézerrel a szaruhártyát, hogy csak egy fókuszpont maradjon – így teszik újra élessé a látást.

Ne dőlj be a tévhiteknek, és ha szükséged lenne a lézeres szemműtétre, ne félj, inkább fordulj szakemberhez!

 

Forrás:

www.focusmed.hu

Tudod, hogy mi felel valójában a strandolás utáni szemirritációért?

Nyár van, száraz a levegő, a hőmérő higanyszála az egekben, nehezen megy a koncentrálás, legszívesebben egész nap a parton süttetnéd a hasad vagy pancsolnál. Ha megteheted, akkor hajrá, de csak óvatosan, mert a szemed nem feltétlen fogja megköszönni, ha nem vigyázol. Mutatjuk, miért.

Kezdjük is a legnagyobb közhiedelemmel, mely a klórt veszi célba. Tegyük fel, hogy elhatározod, hogy ma strandolni fogsz. Előveszed a kedvenc fürdőruhád, és irány a strand. Már az öltözőben hallod, hogy az emberek a klór miatt morognak, a klór miatt ég és vörös a szemük. Ez persze téged nem tart vissza, csobbansz egyet. Végül kijössz a medencéből, és konstatálod, hogy a te szemed is ég és vörös. Aztán te is a klórra fogod. De az igazság egy kicsit "emberibb". Az IFL Science tudományos magazin szerint a strandolást követő szemirritációért elsősorban a vízben található emberi testnedvek, például az izzadtság és hát igen, a vizelet felel. A klór ezeket a szennyezőanyagokat igyekszik semlegesíteni, és a közben termelődő melléktermék okozza az irritációt. Ez ellen sajnos nem sokat tehetsz, ha nem kedveled a természetes vizeket – bár tegyük hozzá, azok sem tesznek olyan jót, mint mondjuk egy kamillás borogatás.

ezt_teszi_a_szemeddel_a_strandvi_z.jpeg

A vegyi anyag okozta irritáció mellett ugyanis ott vannak a kórokozók is, amelyek inkább a természetes vizekben fordulnak elő, és sajnos könnyedén megtámadhatják a kötőhártyádat vagy a szaruhártyádat. Az ilyen fertőzés szemviszketéssel és akár tartós gyulladással is járhat.

Különösen veszélyeztetettek a kontaktlencsések, mivel a lencse remek táptalajt biztosít a kórokozóknak. A kontaktlencséseknek ezért ajánlott lencse nélkül úszkálni, esetleg egyszer használatos lencsével, vagy ha mégis hosszabb élettartamúban szeretnének pancsolni, akkor nagyon alaposan meg kell tisztítaniuk a lencséket. (Ha nem szeretnél életed végéig a lencsével foglalatoskodni, látogass meg egy lézeres szemműtétekkel foglalkozó magánklinikát, hátha tudnak segíteni.)

Ha nem is úszol nyitott szemmel a víz alatt, ezek a makacs kis "borzalmak" téged is megtalálhatnak, ezért érdemes úszószemüveggel védeni magad tőlük.

shutterstock_126608381.jpg

Ha minden elővigyázatosság ellenére (vagy pont a hiánya miatt) begyulladna a szemed, mindenképp fordulj orvoshoz! Szükség esetén kapsz egy szemcseppet, ha komolyabb a probléma, akkor gyógyszert ír fel, de feltétlen szükség van a véleményére, mert a kezelés nagyban függ attól, hogy vírusos, bakteriális vagy egyéb eredetű a fertőzés.

Összességében tehát sajnálatos módon veszélyt jelent az emberi testnedveket tartalmazó strandvíz, de még a kórokozókkal teli természetes vizek is. Nyilván nem kell rettegned, és továbbra is lehűtheted magad, amikor már hatalmas a hőség, de tegyél meg mindent a szemeid védelmének érdekében!

Infografika: minden a műkönnyekről

Mielőtt rosszra gondolnál, nem arról a műkönnyről van szó, amit akkor erőltet ki magából az egyszeri gyorshajtó, amikor lekapcsolja egy rendőr. Műkönnyet általában orvosi utasításra használunk, és lehet, hogy egyszer még neked is szükséged lesz rá. Infografikán mutatjuk a tudnivalókat!

minden-a-mu_ko_nnyekro_l_ma_solat.jpg

Először nézzük meg, milyen a természetes könny, és ehhez képest milyen a műkönny! A természetes könny három rétegből áll. Az alsó, mucintartalmú réteg rögzíti a könnyfilmet a szemfelszínen, a középső, vizes réteg vízben oldott ásványi anyagokat tartalmaz, a legfelső, olajos réteg pedig igyekszik megakadályozni a víz túl gyors párolgását.

A műkönny valójában az igazit igyekszik másolni. A műkönnyben is van víz és vízben oldott ionok, mucint pótló polimerek, a lipidréteg helyett pedig párolgást szabályozó anyagok. Ezenkívül felturbózhatják még a folyadékot vitaminokkal, és lehet benne tartósítószer is.

De nem minden műkönny egyforma! Csak kicsi országunkban több mint 60 féle műkönny kapható, mind más összetételű, és más esetben javallott az alkalmazása, ezért használat (jobb esetben vásárlás) előtt mindenképp egyeztess az orvosoddal! Ma már léteznek tartósítószer-mentes műkönnyek is, illetve antibakteriális anyagokat tartalmazók is - érdemes megfontolni, milyet használsz.

Egy esetben mindenképp szükség van műkönnyre, mégpedig lézeres látásjavítás után. A beavatkozás során ugyanis a lézer átvágja a szemszárazságot érzékelő idegeket, így azok nem tudnak jelet küldeni, ezért az automatikus könnyellátmányt nekünk kell manuálisan pótolni. Talán mindez egy kicsit ilyesztően hangzik, de pár hét alatt teljesen regenerálódnak az idegek, addig pedig segít a műkönny!

süti beállítások módosítása