Kifezetten vártam az Avatar játékot (Ubisoft cím), már lesben álltam a megjelenés környékén, hogy legyen mit tolni a karácsonyi szünetben, amikor ki is platoztam a játékot. 

 Nekem kifejezetten tetszett, sok pozitív és sok negatív dolgot lehet elmondani róla. 

Kezdjük a pozitívval: igazán megpróbálták a világot közel hozni az emberhez, a természetet úgy behozni, hogy be lehessen vele mutatni Pandorát, és hangsúlyozni is lehessen, hogy mennyire gazdag ez a világ. Külön tetszett, hogy nem nagyon fáradnak azzal, hogy UI elemeket tegyenek a képernyőre, a növényeket és állatokat nekünk kell felismerni. Megpróbáltak minijátékot tenni a gathering mechanikába, ami szerintem egy jó ötlet volt, de végeredményben sajnos nem adott semmit a játékhoz (nem nagyon kellett igyekezni, hogy eltaláljuk a megfelelő szöget, és úgy éreztem, hogy a rarity-re se igazán van hatással, hogy most akkor esőben vagy napfényben szedem össze az adott bogyót). 

Én alapvetően szeretem azokat a játékokat, ahol nem csak eszetlenül lövöldözni kell, és csakúgy, mint a Horizon esetén, nagyon adtam, hogy nyilakkal lövöldözünk nagy robotokra. Tetszett az is, hogy legtöbbször elfelejti az ember, hogy a Navii-k milyen nagyok, de erre nagyon jó emlékeztető, amikor lepüfölünk egy icipici kis emberkét, az meg elrepül 20 méterre - kifejezetten erőteljes érzés. Mivel a nyilakkal nem tudunk annyira gyorsan tüzelni, ezért persze kicsit taktikázni is kell a csatáknál, melyik típusú robotot szedjük ki először, és hogy próbáljuk a különböző szekciókat neutralizálni egy-egy bázison. Nem ad sok újat a többi hasonló játékhoz képest ebben a tekintetben, de mérsékelt számú nagyobb bázis van csak, így nem érződik nagyon grindnak a dolog. 

Amit jobban is lehetett volna csinálni, az pont hogy a csata része a dolgoknak. Én a Horizont nyomtam végig először, így ahhoz hasonlítom ezt is, talán igazságtalanul, mert az sok szempontból zseniális. Habár vannak fegyverfajták és lövedékfajták Pandorán is, ezek létjogosultsága erősen megkérdőjelezhető. Látszik, hogy a Horizon nyomdokain akartak haladni, de csak egy langyos utánzatot sikerült elérni, és habár hozzáadtak lőfegyvereket is, ezek valahogy nem adtak sokat az élményhez. Pandorán is vannak az ellenségeknek gyenge pontjai, habár a gyorsabb halálon kívül nem adnak extra cuccokat, és bár én normál nehézségen játszottam, nem nagyon éreztem a lőszerek hiányát a játék során. Azt éreztem, hogy a lőfegyvereket ilyen ritka "B tervnek" szánták a csaták során, de kb mindenhol lehet töltényeket szerezni, így folyton tele volt a táram, a robotok meg más lootot nem is dobnak. Gránátokat egyáltalán nem használtam, pedig azt is mindenhol nagyon nagylelkűen adta a játék.  

A kollekciókat minijátékok köré szőtték: vannak egész játékon átívelő sorozatok és vannak olyanok, amik egy-egy nagyobb területhez, Navii törzshöz köthetők. Ez alapvetően tetszett, mert adott bizonyos szintű varianciát a játéknak, és nem azt éreztem, hogy 160 ugyanolyan szobrocskát kell összegyűjtenem. Az azonban kicsit langymelegnek tűnt, hogy nagyon sok ilyen hippi-kultista-Navii cuccot kellett csinálni, mint például a Sarentu Totem küldetések, ahol körbe-körbe rohangálunk, hogy a megfelelő szögből tudjunk meditálni, vagy a Meditation Circle, ahol alkalmanként 72 órán keresztül (legalábbis érzésre) különböző gombokkal kell lekövetni a meditációs mozgásait a karakternek. Aztán hallgatni a Coelho mélységű elmélkedéseket a természetről. 

 Ami érdekes volt a játékban, hogy nem igazán voltak bossok. Én nem bántam, mert alapvetően nem vagyok egy bossfight rajongó. Persze voltak nehezebb csaták, de minden ilyesmi inkább csaták szekvenciája volt, ahol az egyes összecsapások nehézsége emelkedett, de mindig wave-ekben jöttek a rosszfiúk. Én szerettem ezt a megoldást. 

Platinum rajongók figyelem

Kifejezetten ajánlom a játékot azoknak, akik szeretnek maxolgatni. Ahogy fentebb említettem, a kollekciók minijátékok, és tematizáltak különböző tevékenységek köré (útkeresés, adatgyűjtés, treasure hunt, logikai puzzle, stb). 

Ami kicsit idegesítő, az a különböző ritka hozzávalók gyűjtögetése bizonyos questekhez. Némelyik elég frusztráló tud lenni, mert nem csak a bizonyos tárgy lelőhelyét kell megtalálni (esetenként levadászni), hanem mellé még a rarity szintet is meg kell ütni. Naivan azt gondoltam, hogyha perfekt aratási technikáimat megcsillogtatom, és a megfelelő körülmények között szüretelem le a kis bogyócskát, akkor majd nagyon jó minőségű cuccot kapok, de ez nem így volt. Inkább a térség és a szerencse játszik szerepet, valamint a skillek fejlesztése. 

Mint már említettem, nem igazán van bossfight ebben a játékban, kivéve egyet, ami bizony kell a trófeához. Ez pedig kérem a vad Thanator. Sokat spammelik a thanatorokat a játékban, azonban azok az ember által bántalmazott fajták, akik megőrültek és gyengék. Az igazi bad boy Thanator, na az tényleg bossfight. Élvezetes vele a küzdelem, és nagyon jó cuccokat dob, habár mindenkinek azt ajánlom, hogy csak max levelen menjen a találkozóra, mert csúnyán fogja végezni. 

 Összegzés

Gyorsan befejezhető, kellemes játék. A sztorija kicsit erőltetett volt nekem, nagyon akarták nyomni ezt a hippi dolgot, de hát végülis ez az Avatar filmek alapja is. Ami tetszett, hogy emberek is voltak a Navii-k mellett, szóval kevésbé éreztem az "ember rossz, Navii jó" disztinkciót. 

A minijátékok témájukban változatosan voltak, de nem mindig volt túl sok értelme a mechanikai résznek (például a wind fute-ok esetében kb. semmi játék nem volt, csak egy idegesítő extra mechanika). A különböző éghajlatok változatossága nagyon üdítő, és a kaláka rendszerű kontribúciós questek is érdekesek voltak. 

Voltak nagyon idegesítő blokkok a játékban, amik nem voltak rendesen elmagyarázva: pl van egy bázis, ami ágyúkkal van körülvéve. Ezek normál esetben bárhol lelőnek, de a gyakorlatban bizony be lehet surrani köztük - ekkor azonban a játék se szó se beszéd visszadob a dzsungelbe, egy olyan szöveggel, hogy "ezek az ágyúk áthatolhatatlanok". Hát designer barátom, talán akkor tedd ezt a bázist olyan helyre, ami nem elérhető a játékosnak, amíg nem kezdedődik ez a quest, mert ez így írtó gyenge, és azonnali ludonarratív disszonancia. 

 Összességében viszont szerettem, hogy próbálnak narratívból és a világból kiindulva mechanikákat hozzáadni a játékhoz, például az egész szüretelés és gyűjtögetés koncepció, vagy éppen a quest sorozat, ahogy megszelidítjük a mount-unkat, és elnyerjük a bizalmát. 

Az egész játék egy üdítő élmény volt, ami nem rak nagyon különleges dolgokat hozzá a szokásos open world koncepcióhoz, de témájában és hangulatában mégis nagyon jól keretezi a szokásos dolgokat. 

Eszméletlen mértékű leépítéseknek lehettünk tanúi 2023-ban a játékiparban (aminek az én régi munkahelyem is áldozatul esett), és úgy néz ki, hogy az úthenger nem áll meg, sőt. Adatok oldaláról az idei év sokkal szomorúbbnak ígérkezik, mint a tavalyi: míg 2023-ban közel 10.000 ember lett munkanélküli a játékiparban, addig 2024 első 1,5 hónapjában több, mint 6000 embert építettek le a cégek összesen.

Miért történik ez? Miért küldenek el településnyi embereket olyan cégek, ahol eszméletlen mennyiségű profit termelődik hónapról hónapra, mint például a Microsoft esetében? 

A válasz szerintem kétoldalú. 

 Amire sokan szeretnek hivatkozni, és persze sok igazság is van benne, az a COVID. A COVID érdekesen érintette a játékipart, mert egyrészt sok költséget meg lehetett takarítani a home office bevezetésével (persze sokat el is lehetett veszíteni felesleges iroda-fenntartással), és ráadásul a sok otthonra bezárt ember sokkal több játékot fogyasztott, és mivel a szórakozási lehetőségek köre erősen korlátozva volt, a költési hajlandóság is megnőtt a játékosok körében. 

Azt se fejetsük el, hogy ezzel egyidőben - és nem teljesen függetlenül - a játékosbázis is növekedni kezdett. Egyre több generáció játszik, egyre több platformon, és egyre általánosabb hobbinak számít a videojáték. 

Ezen felbuzdulva sok cég azt gondolta, hogy kolbászból van a kerítés, és itt az idő a bővülésre - voltak cégek, amik konkrétan a bezártság 1,5 éve alatt duplájára híztak. Sok cég vakmerő lett, és portfólió diverzifikációba kezdett: felvásároltak meglévő cégeket, és az épülő hasznot megpróbálták a lehető legkülönbözőbb, kockázatosabb projektekbe fektetni. Ilyen például a Blockchain és NFT projektek, a különböző AR-XR projektek és a Metaverzum. Ezek közül szinte egyik sem ütött akkorát, mint amire számítani lehetett, viszont iszonyatosan hatalmas befektetéseket jelentettek, amik aztán nem térültek meg. 

Az Embracer Group egy ékes példája az akvizíció frenzinek. 

Arról nem is szólva, hogy a növekvő játékosbázis adatait látva, megintcsak felcsillant a cégvezetők szeme: hát ez remek, hiszen még több potenciális játékosnak el tudjuk adni ugyanazt a terméket! Emiatt mindent is bele kell tenni minden játékba, nem lehet túl niche, nem fókuszálhat vagy mélyedhet el semmiben túlságosan, mert minél több igényt kielégít, annál több vásárló fogja megvenni. Csak hát a végén egy langymeleg valami lesz, ami aztán egyik játékos szegmens igényeit sem elégíti ki igazán. Viszont arra pont elég, hogy a cégek fókusza megtörjön, a haszon pedig kezd csökkenni, mert túl sokfelé próbál fókuszálni a cég. Mikor ezek mellett a kísérleti projektek kudarcot vallottak, a cégek képtelenek voltak fenntartani a felduzzasztott munkaerőt, így aztán lépni kellett. 

Epic Games Metaverse elképzelés, miután a Disney beszáltt párbilliárd dollárral. 

Persze nem lehet mindent a COVID számlájára írni. Én azt gondolom, hogy sokan lebecülik/lebecsülték azt, hogy mennyire elkezdett telítődni a játékpiac. Egy jó iparosmunka most már nem ütőképes a többezer játék mellett, ami ott kísérti a potenciális vásárlót a Store-ok tömkelegében. Előfizetések, prémium és exklúzív címek, rengeteg különböző platform és játékfajta... a kínálat egyszerűen akkora, hogy nehéz manapság igazán nagyot villantani egy játékkal, ami nem csak fedezi a költségeket az eladásokkal, hanem hasznot is termelnek rajta a cégek. 

A vásárlók oldaláról pedig úgy néz ki ez a kép, hogy a játékok egyre drágulnak, szinte már-már megfizetethetlen kategóriába emelve egy-egy AAA címet, míg az infláció arra kényszerít mindenkit, hogy okosan fogyasszon és ne költsön túl sokat egyetlen hobbira sem. Így aztán nem vesz senki naponta nagy címeket, és ez az eladásokon is meglátszik.

Ezzel szemben a cégek képtelenek árat csökkenteni, mert a gyártási kiadások is egyre csak nőnek: a gyártási minőség iránti igény az egekben van (animáció, grafika), ehhez pedig rengeteg munkavállaló, és még több hardver/software igény társul. Ezek mellett tényleg nagyot kell durrantani, hogy bármelyik cég sikernek könyvelhesse el a játékát. És ekkor még nem is beszéltünk a Store-ok által levont százalékokról, a játékfejlesztő motorok %-ról, és az esetleg IP cut-ról. 

Extra creepy, extra realisztikus. 

Ezek mellett rengeteg cég úgy dönt, hogy inkább portfóliót csökkent, vagy egyszerűen kiadja a munkát outsource-ban egy olyan cégnek, ami töredékéért megcsinálja egy fejlődő országban. Ez pedig azzal jár, hogy az alkalmazottakat elbocsájtják, a stúdiókat pedig bezárják, hiszen az egyre emelkedő bérleti költségeken bizony óriásit lehet spórolni (főleg a világvárosokban, ahol a játékfejlesztés központjai találhatók). 

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy sajnálni kell szegény nagy cégeket, mert egyáltalán nem kell... viszont az is tény, hogy ők lesznek az elsők, akik profitérzékenységből azonnal lépnek, ha valami változás történik a piacon. Persze ez leépítéseket jelent ahelyett, hogy a piacra igazán reagálva, a projekteken változtatnának (tényleg szükség van szuperrealisztikus grafikára, és 300 órányi repetitív játékidőre?) 

Hihetetlen a számomra, de még mindig ott tartunk, hogy a kínálatnak sokszor fogalma sincs arról, mit akar a kereslet. A nagy cégeknél a módszerek és a látásmód változik a leglassabban, de a likviditási problémákra adnak a leggyorsabban válaszokat. 

Így lehetséges, hogy a nagy "COVID-kánaán" időszakában mesterségesen felpumpált cégeket pofánverte a valóság, és ennek - mint általában - a munkavállalók isszák meg a levét. Kíváncsi leszek, hogy játékfogyasztás milyen irányban fog megváltozni, és hogy mennyire marad fenntartható az egyre nagyobb minőségbeli elvárás a látvány irányában, míg a design iránt látszólag egyre kevésbé igényesek a fejlesztőcégek, holott talán inkább arra kéne fókuszálni, ha tényleg kiemelkedő játékokat akarnak csinálni. 

Mostanában sok olyan emberrel találkoztam, aki játékfejlesztő szeretne lenni, de bizonytalan, mert nem tudja, hogyan kezdjen bele. Vagy csak úgy érzi, hogy elkésett, mert nem találta ki időben, hogy ez érdekli. Ami nem is csoda, hiszen nagyon nincsen benne a játékfejlesztés a köztudatban, mint pályamodell, szóval nem is elvárható, hogy az emberek tudatosan tudjanak tervezni vele fiatalkoruktól kezdve. 

Mi leszel ha nagy leszel?

Senkinek sem kell tudnia születésétől fogva, hogy mi szeretne lenni. Hiába nem tudunk válaszolni nagyi kérdésére, hogy “Mi leszel ha nagy leszel” - bele kell törődni már fiatalon, hogy a világ nem így működik. Minden változik, nekünk is folyamatosan alkalmazkodni kell ehhez. 

Az, hogy mivel is akarunk foglalkozni, alakul folyamatosan, ahogy szép lassan mi is látjuk, mihez van tehetségünk, mi okoz örömet, és mennyi lehetőségünk van. És őszintén, baromi nehéz eldönteni, hogy mit is szeretnénk igazán. De tényleg, el kell ezt dönteni már kiskorunkban? El kell ezt döntenünk valaha, mármint úgy véglegesen?

Szerintem tök jó olyan dolgot csinálni, ami érdekel, aztán szép lassan kialakul a szenvedély iránya, ha már valamennyire elmerültünk benne, és látjuk, miről is szól a dolog. Már szerencsére nem vagyunk rákényszerítve, hogy fiatalon kiválasszuk, miben akarunk megöregedni. Megvan a lehetőségünk, hogy időt adjunk magunknak, hogy fejlődjünk különböző dolgokban. Meg persze sokkal több mindenhez férünk hozzá, és a tanulás lehetősége is adott, nem úgy, mint a régi időkben

Így aztán sokszor előfordul, hogy valaki csak később ébred rá arra, mi is a hivatása, és hogy azt szeretné dolgozni, ami a hobbija. Persze sokan már fiatalon arról álmodoznak, hogy játékfejlesztők lesznek, csak nem tudják, hogyan kezdjenek bele, mert nincsen pályamodell itthon egyáltalán, és sokan azt sem tudják, hogy a programozáson kívül mi az, amit lehet itt csinálni. 

Az Ikigai fogalma

Mit érdemes átgondolni, ha karrierválasztáson / váltáson gondolkozunk? 

Nekem segített egy coaching alkalom során, amikor átvettük az Ikigai fogalmát. Ez egy japán szó, ami magába foglalja a metszetét az alábbi négy dolognak: 

- mi az, amiben jó vagy (tehetség) 

- mi az, ami élvezel csinálni (szenvedély)

- mi az, amiből meg tudsz élni (fizetnek érte)

- mi az, amire a világnak szüksége van (van rá kereslet)

Mikor én játékfejlesztő lettem, ennek így nem voltam tudában, de végigmentem ezeken. Alkotni akarok mindenképpen, ebben van a szenvedélyem. Nagyon jó vagyok dolgok organizálásában, hatékonyságnövelésben, és szeretek hatni az emberekre, segíteni nekik. A játékokra mindig lesz kereslet, és hát igen, a fizu is jobb, mintha író lettem volna. De ez nem jelenti azt, hogy egyből tudtam, hogy ez kell nekem: én is voltam közvéleménykutató, árazási specialista asszisztens, fordító és online marketing freelancer. Szóval nem mondom, hogy nem próbáltam ki pár dolgot mielőtt rájöttem, mit is szeretnék csinálni az életemmel. 

Az élet egy nagy kísérlet

Általában azonban az élet nem olyan egyszerű, hogy az ember leül és gondolkozik az Ikigain, aztán csak csinálja, ami kiesett belőle… hát igen. Sokszor már azt is nehéz megállapítani, hogy mit csinál az ember szívesen, de ez az első lépés, még akkor is, ha az ember nem keres (még) pénzt vele. És ezzel nincs is semmi baj - be kell látni és el kell fogadni, hogy sokszor valamit munka mellett kell elkezdenünk. Ha szeretünk csinálni valamit, akkor úgyis hobbiként indul a dolog, és hát itt akkor az a kérdés: mi az, amit szabadidőnkben szeretünk csinálni? 

Sok esetben ez pedig a játék. És innen egyenesen jön, hogy miért ne dolgozna valaki játékfejlesztésben, aki szeret játszani? És igen, miért ne csinálhatna akkor játékokat? Valahol mindennek ez a kezdete, a szenvedély valami iránt. Persze nincs egyenes arányosság a kettő között, attól, hogy valaki szeret játszani, még nem feltétlenül lesz jó játékfejlesztő. De ha érdekli, és szeretné, akkor miért ne próbálná meg? Honnan tudhatja valaki, hogy mi akar lenni, mihez van tehetsége, ha nem próbálja ki? 

Itt jön be a kitartás, és az igazi akarás. Hajlandó vagyok áldozatokat hozni érte? Akár ingyen, munka mellett szívni azzal, hogy saját projektet csinálok, és nulláról tanulok meg mindent? Persze benne van ebben a későbbi jutalom ígérete ("mikor majd befutott játékfejlesztő leszek!") de ez sokszor igen kilátástalannak tűnik az elején. 

Mert sokan gondolják, hogy játszani jó, és biztosan játékot csinálni is olyan, mint a játék. Hogy csak beleugranak, mert kitalálták, hogy szeretnek játszani, és akkor jelentkeznek cégekhez, és csodálkoznak, hogy nem veszik fel őket. Vagy írnak producereknek, de azzal a kitétellel, hogy hát ő játékfejlesztésben akar dolgozni, de nem akar juniorként kezdeni, mert ő már nem egyetemista, és már nem való az neki. Keressük meg az alázatot aziránt, ami igazán érdekel minket! 

Mert a játékfejlesztés is munka, és iszonyatosan sokat kell küzdeni azért, hogy valaki igazán jó legyen benne, akár csak egyéb szakmák esetében. És a kellemetlen igazság az, hogy még akkor sem biztos, hogy sikerül, ha az ember jó benne. Ez egy eléggé telített szakma, és nagy a versengés a piacon, szóval ha valaki itt szeretne igazán jó lenni, annak fel kell kötni a gatyát. Ha viszont megvan az elhatározás, és kellően kitartó az ember, akkor nem lesz semmi gond - csak addig kell kitartani, amíg beteljesül, amit akartunk. 

Ha az én véleményemre kíváncsi bárki: az élet egy nagy kísérlet, szóval ne féljünk beleugrani! Sok segítséget lehet kapni a játékfejlesztő közösségtől, és ha látják, mennyire kitartó valaki, és milyen folyamatos a fejlődése, bizony kapni fog esélyt a munkapiacon is. 

Elhatároztam, hogy casual- és mobiljátékokról is fogok írni. Egyrészt mert azt gondolom, indokolatlanul kevés figyelmet kapnak, másrészt pedig azért, mert a trendek tekintetében nagyon fontos a teljes piacot látni, nem csak az AAA címeket. 

Szóval itt van nekünk a Zen Match. Nagyon egyszerű kis puzzle játékról van szó. Ahogy a neve is mutatja, a relaxra megy rá, és egyszerű mechanikára építve kínál végtelen sok pályát. 

Mi akkor ebben mégis az említésre érdemes? 

A Zen Match bármilyen mókásan hangzik, de egy zsánerteremtő játék volt, amikor megjelent. Ugyanis ötvözi a Mahjong és a Match-3 játékmenetet, aminek következtében egy ismerősnek tűnő, egyszerűen megszokható, de mégis új mechanikát tudott létrehozni. Most már több hasonló mechanikájú mobiljáték van a piacon, és ki tudjátok találni mi lett a zsáner neve? Hát Zen Match! 

Az alapmechanika a következő: képzeljünk el egy Mahjong jellegű játékot, ahol a játékelemek egymásra vannak pakolva. Nekünk párokat kell találni, illetve jelen esetben triádokat, és ha ezt sikeresen megtettük, akkor ezek eltűnnek. Ehhez segítségül kapunk egy alsó sávot, akár a Scrabble esetén, ahova le tudunk tenni maximum 7 játékelemet, ezzel segítve a stratégiázást. Nagy előnye a Mahjonghoz képest, hogy mindenki számára könnyen értelmezhető szimbólumokat használ, ellentétben a kínai jelekkel, amiket a nyugati kultúrákban nehezebben ismernek fel. 

Persze önmagában a mechanika nem elég, mert nem ajánl semmilyen progression-t a játékosoknak. Ezért aztán hozzácsaptak egy szégyentelenül igénytelen renoválós metát, ami - főleg a játék elején - csak ront a helyzeten. Aztán párszáz pálya után már egész normális tereket lehet designolni, de a játék során mindvégig csak a színeket választhatjuk ki az aktuális szobákban, maguk a bútorok előre le vannak pakolva (nagyon jó produceri döntés, sokkal kevesebb erőfeszítés új pályákat kiadni, de persze nem valami elegáns a játékosok irányába). 

Emellett van valami próbálkozás a minimalista kollekció mechanika irányában: unlockolhatunk háttereket és új tile-okat, de ez leginkább csak a játékban való haladást szemlélteti, és nincs rá igazán befolyása a játékosnak. De legalább tudunk gyönyörködni abban, hogy milyen sok szép természeti kincset fedeztünk már fel! 

Ami még kifejezetten érdekes, hogy a Zenmatch egy jó combos célcsoportot tud megfogni ezzel a játékmenettel: egyrészt célozhat a fiatal-középkorú nőkre, akik a match-3+dekorációs játékokkal játszanak, illetve az idősebb női korosztályra, akik pedig a Mahjong jellegű, régi típusú puzzle mechanikákat preferálják. 

Mindezt megspékelték természetközeli, növényeket és állatokat ábrázoló ikonokkal, hátterekkel, és kifejezetten egyszerű menüvel. Emellé minden belépéskor egy motivációs idézetet olvashatunk, amitől mindig nagyon érzem a Coelho vibe-okat. 

Ami számomra érdekes volt játékfejlesztőként: végignézni, hogy az elmúlt 1-2 év során milyen változásokon ment keresztül a játék. Eleve ez a játékmenet nem tartogat túl sok varianciát, de nem is ez a lényege, sőt: kifejezetten az ismerős érzésre megy rá, így egy idő után az ember pontosan tudja, hogy mire számítson. Ám ez kissé megnehezíti a pályák nehézségének alakítását, így azt éreztem, hogy egyszerűen csak a pályagenerálás során az RNG faktorral játszanak leginkább. Egy idő után egyszerűen lehetetlen megcsinálni a pályákat, hacsak nincs nagy szerencséje az embernek, vagy nem rendelkezik jó boosterekkel / sok hard currency-vel. Nyilván így akarnak monetizálni, és valahol ez nem is baj. Meg persze rá lehet húzni a sok retention segítő feature-t, mint a napi login bónusz (amit megpróbáltak játékosítani, de csak idegesítőbb lett) ami hard currency-t ad, a daily challenge pályákat, és a "free reward" jellegű eventeket. 

Egyébként sok event is van a játékban, de ezt főleg a mennyiségre értem, nem feltétlen arra, hogy különbözőek is. Legtöbbször milestone eventek, azaz gyűjtünk valamit a pályákon, és minél többet szerzünk, annál jobb rewardokat kapunk. Van egy pár leaderboard-jellegű event is, ahol más “játékosokkal” versenyzünk közvetve, szintén valamilyen logikán alapuló pontrendszert követve. Régen volt nekik egy nagyon ötletes valós idejű kompetitív játékmenetük, amit azóta megszüntettek, én pedig azóta nem tudom elengedni, hogy valami hasonló mechanikát igenis be kellene vonni a puzzle játékokba. 

Ez az event arról szólt, hogy két játékos verseng ugyan azon a board-on, és az nyer, aki a legtöbb tile-t le tudja szedni (adott idő alatt, vagy amíg van tile a pályán). Ez szerintem csodálatos, főleg az a része, hogy egy pályán játszik két játékos, és látod, ahogy a másik real time szedi le a cuccokat előled. Egy a bökkenő: ez nem túl relax, és a célcsoport sincs oda a kompetitív, időre menő kihívásokért. Így érthető, hogy leszedték a menüről, de valahogy én még mindig úgy érzem, hogy van ebben lehetőség a zsáner számára, csak valahogy meg kéne találni a módját. Soha nem adom fel!! 

Újév elején mindig érdekes visszanézni, hogy mit hozott a játékpiac az előző évben. Így most én is ezt tettem, és ránéztem az elérhető játékeladási adatokra (PC és mobil). 

Kezdjük a PC játékokkal, amelyeket a Steam adatjelentéseiből lehet megismerni. Itt nyilvánvalóan csak a Steam platform eladási adatait látjuk, de több-kevésbé azért reprezentatív a kép, amit kínál. 

Nem szabad elfelejteni, hogy ez 2023 éves játékbevétel alapján rangsolja a játékokat! Szóval észben kell tartani, hogy nem eladott példányszám, vagy játékosok száma alapján van ez rangsorolva, így erősen befolyásolja a listát a játékok eladási ára is. 

A Baldur's Gate 3 tavaly augusztusban jelent meg, mindennek ellenére gyönyörű eredménnyel és messze verve minden más játékot vezeti a mezőnyt. Körülbelül fele ennyit hozott a Hogwarts Legacy majdnem egy egész év alatt (Platinum Napló bejegyzésemet itt találjátok róla) - persze még így is minden developer ájulva örvendezne ezeknek a számoknak. Harmadik helyezettként a Starfield végzett, és ezzel be is zárult a dobogósok köre. 

Persze a többi is nagyon szép eredmény, főleg a City Skylines lepett meg, ez is mutatja, hogy a tycoon/sim játékok megint feltörőben vannak (legnagyobb örömömre). 

A konzolpiacon hasonló eredményeket láthatunk, bár ott nem találtam összesítő adatokat, az biztos, hogy az USA piacból kiindulva ott is ezek a címek mentek nagyot, csak más sorrendben. 

Nem szabad elfelejtenünk az egyre inkább feltörő free to play címeket sem, mint az Apex Legends vagy a Genshin Impact - ezek is ott figyelnek a nagy bevételt generált játékok között, csak ezek nem új megjelenések, ezért gyakran kimaradnak a listákból. Pedig ez egy nagyon fontos és említenivaló trend - ahogy a liveops szépen bekúszik a konzol és PC játékokba is. Erről majd külö cikket is fogok írni.  

Most pedig térjünk át a mobilpiacra, hiszen játékok tekintetében messze elhúz a mobilpiac az összes többi mellett. Erről (is) külön posztot fogok majd írni, addig is idedobom ezt a nagyon tanulságos ábrát, ami a különböző technológiai eszközök játékbevételeinek alakulásáról szolgáltat kronológikus adatokat: 

Szépen látható, hogy a mobilpiac átveszi a hatalmat - legalábbis bevétel tekintetében, és nem is kicsit. Ezért aztán érdemes erről is több szót ejteni, annak ellenére, hogy nem a "kemény gamer világ" bűvkörébe esik. 

Na de mik is voltak azok a játékok, amik tavaly a legtöbb bevételt hozták? Íme a lista: 

Nagyon érdekes, hogy olyan régi címek is itt vannak (méghozzá előkelő helyen) mint a Candy Crush, vagy a Gardenscapes. Ezek klasszikus match-3 címek, és döbbenet a számomra, hogy még mindig ilyen jól muzsikálnak évi bontásban. Gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy nincs új a nap alatt mobilon, legalábbis a “nagyok” között, ami azért kicsit szomorú.Ez ugyanis azt jelenti, hogy új játékoknak nem sikerült betörni a toplistába, de még csak régi stúdiók új játékainak sem.

A Roblox helyezése érthető, és egyben különleges eset, hiszen ott inkább az lenne az érdekes, hogy melyik címek hozták nekik a legnagyobb bevételt arányaiban - erről azonban nincs adatom. 

Kíváncsian várom mit hoz 2024 a játékpiacon, és mindenkinek nagyon sok boldog, játékkal töltött órát kívánok! 

Nem biztos, hogy mindenki hallott már a Havi Egy Játék kezdeményezésről. 

Azért tartom fontosnak bemutatni, mert egyrészt szuper kezdeményezés, másrészt pedig remek gyakorlási lehetőség a játékfejlesztőknek. Mindig van valami, amit meg lehet tanulni, de sokunk küzd azzal, hogy nekilásson valaminek, ha nincs projekt, apropó, vagy határidő. 

Nahát a HEJ mind a hármat szolgáltatja, ahogy a neve is mutatja: minden hónapban megrendezésre kerül, tehát a résztvevők apropót kapnak arra, hogy havonta minimum egy kisméretű projektet összerakjanak. Minden hónapban adott témák közül lehet választani, és arra aztán a játékot összerakni, majd találkozni és bemutatni egymásnak. Ez az utolsó pont szerintem kifejezetten menő, hiszen a résztvevők közösséget tudnak alkotni, ki tudják próbálni egymás projektjeit, és tanácsokat is tudnak adni egymásnak. A részvétel nem kötelező minden hónapban, és lehet egyedül is, vagy változó felállású csapatokban dolgozni. 

Aki pedig extra motivációra vágyik, annak csak úgy mondom, hogy a szervezők nyereményeket osztanak, aminek a feltételei hamarosan nyilvánosak lesznek. Projektmenedzserként pedig azt tudom mondani, hogy a gyakorlat a legfontosabb tényező egy felvételi folyamatban, és ahhoz bizony a game james projektek nagyon jók: megmutatható, kipróbálható, kézzel fogható tapasztalatot jelez. Úgyhogy már csak azért is megéri csatlakozni! 

 Ha valakit érdekel a dolog, van Facebook oldal mindenféle hírrel meg eseménnyel itt: https://www.facebook.com/groups/2222837131261110

Valamint holnap lesz (Január 10) egy meetup az Ingame Bar-ban, ahol személyesen is meg lehet ismerkedni a szervezőkkel, a kezdeményezéssel, a résztvevőkkel, és a szabályokkal. Ha nem érsz rá, az sem probléma: be lehet csatlakozni online is, illetve vissza lehet majd nézni a streamet. 

Hajráááá csináljunk minél több játékot! 

Ha érdekelnek a magyar játékfejlesztő közösség hírei, csekkold a többi bejegyzést is! 

Rájöttem, hogy imádok platinumozni. Ennek köze lehet ahhoz, hogy játékosként az achiever kategóriába tartozom, ami azt jelenti, hogy szeretek mindent kimaxolni, összegyűjteni, aztán ezzel flexelni. Na most itt flexelek majd nektek a platozott játékaimmal, de azért igyekszem hasznos bemutatót is nyújtani ezekhez a játékokhoz. 

**Kiplatozás / platinumozás: az összes Achievement (trófea) megszerzése egy játékban, amiért általában a Nagy Platinum Achievement a jutalom, ami azt jelenti, hogy minden kihívást megcsináltál egy játékban, és minden lehetséges dolgot kimaxoltál. 

Na hát akkor térjünk is a lényegre! 

Elég nagy Harry Potter kedvelő vagyok kicsi korom óta, de azért nem sorolnám magam a fanatikusok közé. Olvastam a könyveket, láttam a filmeket párszor… és tetszett a világ, a karakterek naiv bártorsága, és a világ felfedezése rajtuk keresztül. Ezért is gondoltam, mikor megjelent a játék, hogy tök jó lesz elmerülni Hogwartsban, felfedezni a varázslóiskola titkait, és megélni a “kiválasztottnak” jutó nehéz, de epikus sorsot. 

A Hogwarts Legacy egy nagyon hangulatos kis játék a Potkey Games stúdiótól. Abszolút megéri beszerezni, hogyha valaki át szeretné élni Harry Potter világát, el szeretne merülni a varázsvilág mókás és sajátos titkaiba. Őszintén ajánlom mindenkinek, aki szeret felfedezni, mászkálni, varázslóskodni. 

Nem ajánlom azonban azoknak, akik valami játéktervezői remekműre vágynak, vagy neadjisten a játékmenet elmélyülésére, mert ezt viszont nem kapjuk meg. Van egy egyszerű csata mechanika, és rengeteg grind. Van egy csomó collection, mind iszonytatóan sok elemmel, és elég sok kihagyott ziccer is (hol maradtál, quidditch? Mi ez az állatszaporítás meg dolgok farmolása belőlük, amivel aztán nem igazán kezdenek semmit?)

A minigame-ek kezdeti változatossága is langymeleggé válik, mikor 250x kell megcsinálni őket (rád nézek Merlin Trial -_-), és a kétezredik goblin letüzelése sem emelkedik ki a pocsolyából, amibe a játékélmény süllyed egy idő után. A hangulat azonban még ilyenkor is bent tart, az új térképrészek felfeldezése, és minden, ami a varázsvilághoz tartozik. A városok és kis falvak élettel teliek, és igazán izgalmas felfedezni a jelentős helyeket, és megismerni azok történetét. 

A történetszálak is kifejezetten jók, a mellékszereplők érdekesek, és hozzáadnak a játékhoz. Ami egy kicsit furcsa, hogy senkivel nem lehet beszélgetni a questek keretein kívül, még azokkal sem, akik elvileg a legjobb spanjaim. Kicsit furcsán éreztem magam, amikor próbálok velük interakcióba lépni, de ők csak állnak bambán a folyosón, és átnéznek rajtam… Hát kösz, az előbb mentettelek meg, segítettem neked kilopni a legtitkosabb titkokat a suli könyvtárából (vagy épp végignéztem az elég creepy family drámát és segítettem minden családtagodnak, mint egy jó pszichológus), de azért ne is köszönj, igazán nem gond... Kicsit odavág a ludonarratív disszonancia ilyenkor. 

Platinumra vágyóknak

Ne kínozzátok magatokat ezzel a játékkal. Én már feláldoztam magam értetek, és az a verdikt, hogy nem éri meg… komolyan. Kivéve persze, ha lakik bennetek (is) egy kis mazochista, aki élvezi a monoton feladatokat. Rengeteg, de tényleg rengeteg grind minden collection-t kimaxolni, de még csak nem is ez volt a legrosszabb. 

Ugyanis a platinum trophy-hoz mind a 4 ház kezdősztoriját végig kell játszani. Ami azt jelenti, hogy a tutorial-t meg mindent végig kell csinálni újra, és újra, és újra (elvileg lehet menteni egyet a házválasztás előtt közvetlen, de nekem valahogy sose sikerült rendesen). Egy kis felüdülést nyújt a különböző kerettörténet, de hát ugye a branching narratíva titka, hogy ugyanúgy indulunk, és végül ugyanoda jutunk, akármennyire is csavargatják a questek aktuális menetét. Szóval rohadt frusztráló, maradjunk ennyiben. Az pedig, hogy legalább kipróbálhatjuk a különböző házak játékmenetét és környezetét, nem jelent túl sokat, hiszen bármelyik házzal kezdünk, minden ház-specifikus részt fel kell fedeznünk egyébként is, hogyha meg akarjuk szerezni a platinumot. 

Összegzés

Kicsit az volt az érzésem a játékkal kapcsolatban, hogy nagyon casual-re akarták csinálni, nehogy veszítsenek a Harry Potter fanbase-ből. Ezzel nem is lett volna baj, de a mechanikákból sokkal többet is ki lehetett volna hozni (pl a lockpick minijáték, meg úgy amúgy a skillek építése). Szándékosan tartottak mindent minimálon, és inkább a mennyiségre adtak a mélység helyett. Van itt minden mint a búcsúban: csata, lockpick, stealth küldetések, minigamek, narratív branching, dolgok megkeresése, skillek fejlesztése, gear gyűjtögetés, aréna, lakberendezés, farmozás (saját palántáink gondozása), állatgondozás, crafting, alkímia, seprűnrepülő-versenyek, és még nem is soroltam fel mindent. Ám ezek némelyike teljesen súlytalan (lakberendezés, tényleg?). Azt éreztem, hogy azért rakták bele, mert hát az majd úgy jó lesz a célcsoportnak, de azért csata is legyen, meg adava kedavra, meg ilyen betörős stealth mission is kell ám, mert mi van ha pont az nem lesz benne, és valaki ezért nem játszik majd?! 

(azért ezek az állatok marha cukik) 

Szóval a kevesebb néha több klisé itt most igen hasznos lett volna. Jobban elmélyített csata mechanikákkal, és a világ felfedezésével (a minijátékokat, sőt, akár a craftingot is ideértve, ami amúgy funnak ígérkezett, de egy lapos, horizontális valami lett ahelyett, hogy tényleg hasznos, vagy szerves része lett volna a játéknak) bőven eleget rakott volna le a készítőcsapat az asztalra. 

Ettől függetlenül hangulatában, a narratívában, és grafikában tényleg lenyűgőző a játék. élveztem repkedni a seprűmön, felfedezni a híres varázslóiskola titkos zugait, és kiélni magam a teljesen ízléstelen varázstuha-szettek megalkotásában.

Ja igen, mert amúgy az is van benne, cusomizálható a kinézete a karakterünknek. Haha. 

Ha tetszett a cikk, nézd meg a többi játék ajánlót is! 

Újraéled a Pixie! 

Lesz több játékbemutató és elemzés, kibővül a játékfejlesztő szekció eseményekkel és hasznos ismeretekkel. 

Ezenkívül szeretnék majd kicsit töbet foglalkozni az ipar híreivel és eseményivel, valamint a tanulószekcióval is. 

Üdv újra a blogon, üdv 2024-ben! 

Ez a poszt leginkább magamnak szól, hogy összefoglaljam, miről is szólt nekem a 2019-es év. 

Szóval íme pár mozaikdarabka az életemből :) 

Nem is tudom, hogy csináltam, de bekerültem a 2019-es TedX beszélők közé. Bár látom magamon, hogy úgy félek, mintha baltával üdöznének, de mégis megcsináltam!

Alább megnézhető a csodás videó, amiben arról beszélek, mennyire nehéz introvertálként érvényesülni a nagyvilágban: 

Ezután rögtön jött a lehetőség, hogy a Ridikül-ben beszélhessek a legjobb játékkirálynőkkel játékokról és fejlesztésről, ami hatalmas megtiszteltetés, és egyben izgalmas feladat volt.

Aztán kaptam egy felhívást, hogy az M2 KiberMa című műsorában meséljek arról, hogyan lettem játékfejlesztő. És persze arról, hogy mekkora gémer vagyok, és hogyan fér ez össze azzal, amit csinálok. 

Azóta nagyon jó viszonyban lettünk a KiberMa-s srácokkal, hiszen másik két adásban is benne voltam az évben, de ezekről később! 

Addig is, benne voltam a HVG különkiadásában, mint inspiráló nő!

Kint voltam a Szigeten a legjobb barátaimmal, és RÁADÁSUL, még a TedX Sziget színpadon is beszéltem (Noise is not enough!): 

Beszélgettünk a MannaFm-en a játékok jó hatásairól, ami a szívemnek igen kedves téma. 

Aztán egy régi barátom, Sári felkért, hogy beszéljek a Károlin arról, hogy milyen is játékfejlesztésben dolgozni, és mennyire sokrétű ez a szakma. 

Ez sokat jelentett nekem, nem csak azért, mert a hallgatók csillogó szemmel figyeltek, hanem azért is, mert egy régi barátság éledt újra, és remélem, hogy sok embert sikerült inspirálni ezzel a rövid előadással. 

És most jöjjön vissza a várva várt KiberMa, mert az év végén két adásban is lehetőségem volt beszélni velük. 

Az egyikben bemutattuk a Gameloft stúdiót: 

 A másikban pedig egy game jam-et kísérhettek végig.

A Gameloft jamek külön helyet foglalnak el a szívemben, úgyhogy szerintem ez az adás lesz a legkedvesebb nekem 2019-ből:

Saját sikereim között tartom számon, hogy lett egy fantasztikus jam csapatom, akikkel az évben háromszor sikerült első helyet összehoznunk a Gameloft Jam keretein belül! Ezúttal is köszönöm a srácoknak, remek csapat alakult össze, és iszonyatosan szeretek velük dolgozni! :) 

Ha szeretnétek megnézni a játékokat, akkor látogassátok meg a Facebook oldalam! 

Személyes poszt következik!

Most jó sokáig csendben voltam, mert rengeteg dolog történt velem. 

Az egyik legmeghatározóbb élmény az utóbbi hónapokban a TEDx volt, és őszintén mondom, magam sem hittem, hogy valaha a piros körön fogok állni. De megtörtént, és minden küzdelmes pillanat megérte. 

Már évek óta szerettem volna jelentkezni, de valahogy sosem jött össze. Vagy lekéstem a határidőt, vagy valahogy lecsúszott a radaromról. Azt hiszem, nem véletlen, hogy most kellett meglépnem. 

Mindig is a TEDxYouth jelentkezéssel szemeztem, immáron talán 4 éve. És hát ugye most volt egy elég erős motivációm, mert 30 éves korig lehet jelentkezni, én pedig idén augusztusban töltöm be a harmincat. Úgyhogy nem volt mese, be kellett adnom a jelentkezést. Úgy voltam vele, hogy beleadok mindent, és a legrosszabb, ami történhet, hogy nem jön össze a dolog. De legnagyobb meglepetésemre behívtak, habár várólistás voltam. 

A témám sokáig nekem sem volt tiszta, azt gondoltam, hogy a jól ismert gender, meg szociológia és játékfejlesztés bermuda háromszögében majd megtaláljuk az igazi mondanivalót. De az első személyes beszélgetés alatt rájöttem, hogy most már nem ezzel küzdök. Már egész más dolgok vezetnek, egészen más dolgokat tanulok magamról.  

Mert miért is jelentkeztem? Mit jelent nekem ez az egész? 

Világ életemben introvertált voltam, aztán most mégis itt vagyok, játékfejlesztő producerként. Mikor meséltem a TEDx-ről, minden ismerősöm csak legyintett. Azt mondták, hogy "neked ez úgyis megy, te jó vagy az ilyenekben". Én meg csak pislogtam, mert szerintem nem hogy nem vagyok jó, de szuper rossz vagyok az "ilyenekben". Pont ezért éreztem, hogy meg kell csinálnom, mert félek tőle. Bele kell állnom, át kell élnem, ott kell lennem. 

Úgyhogy végül a témám is ez lett: adott egy introvertált lány, aki halálra rettegi magát attól, hogy mások előtt kell beszélnie, ismeretlen helyen kell lennie, helyt kell állnia. Főleg önmagam előtt. 

Rájöttem, hogy ezzel a problémával nem vagyok egyedül, sokan küzdünk ezzel, és végre mondhatok valamit, kapcsolódhatok másokkal. 

Úgyhogy belevágtam. És nem számítottam rá, hogy ennyi segítséget kapok majd, hogy ennyi támogatást és szeretetet fogok kapni az úton. Az egyik legpozitívabb élmény volt az eddigi életemben, és most nem túlzok. 

Azt tudtam, hogy a beszédemet össze tudom rakni, meg tudom írni (hiszen írónak készültem, na). Azt is tudtam, hogy meg tudom jegyezni, könnyen emlékszem szövegekre. Úgyhogy ettől nem féltem. Viszont emberek előtt elmondani a gondalataimat, érzéseimet, na az már egészen más kérdés. És pont ezt a határt léptem át ezzel a beszéddel. Magamról beszéltem, a saját érzéseimről, másoknak. És csak jó visszajelzést kaptam. 

Rettenetesen féltem, és először nagyon messziről írtam az egészről. Mintha nem is én lennék, hanem valaki más, akinek gondjai vannak, pont olyanok, mint nekem. Aztán valahogy személyes lett az egész, valahogy viccek kerültek bele, és mások reagáltak rá. Eszméletlen élmény volt. 

Persze a főpróbán annyira beparáztam, hogy lerohantam a színpadról. Most így retrospektíven ez is kellett, ez is része volt az élménynek. De akkor, hatalmas kudarc volt. 

Aztán az előadáson másért se imádkoztam, csak azért, hogy ne remegjek, mint a nyárfalevél. 2 percet adtam magamnak az elején, hogy hozzászokjak a közönséghez. Legnagyobb meglepetésemre, 20 másodperc volt, amíg igazán paráztam. Aztán elkezdtem élni, a saját beszédemben. Elkezdtem élvezni azt, hogy végre kiengedhetek egy picit, hogy végre tudok adni valamit másoknak. És annyira receptív volt a közönség, annyi támogatást kaptam a backstage-ből. hogy én magam is képes voltam élvezni, hogy ott vagyok. Valahogy az enyém lett a történetem, úgy igazán. 

Ezúttal is szeretném megköszönni minden szervezőnek, minden csoporttársamnak, és mindenkinek, aki ezen dolgozott, hogy ennyire támogató és szerető közösség alakult ki - nélkületek nem sikerült volna. Mindig szeretettel fogok emlékezni a lépcsőn töltött meditációs gyakorlatokra, és a sok ölelésre, amit kaptam. 

Arról nem is beszélve, hogy egy olyan közösség részévé váltam, amiben reménykedni sem mertem. Remélem fentmarad a kapcsolat, és együtt további szuper dolgok részesei lehetünk. 

Már csak az, hogy támogatjuk egymást, és hiszünk egymásban, szerintem szuper dolog a mai világban. Nekem sokat jelentett, hogy hittetek bennem, és hogy végig ott voltunk egymásnak. Nagyon sokat tanultam minden résztvevőtől, eszméletlen izgalmas előadások voltak, amiket szívesen hallgattam harmincadjára is. Köszönöm még egyszer, mindenkinek. 

Ha további játékfejlesztős hírekre vágytok, olvassátok el a többi hasonló bejegyzést is, és keressetek fel Facebook-on, hogy ne maradjatok le semmiről!