Csak Szólok

Csak Szólok

Uraim! Önök azt hitték, hogy…

2017. április 07. - csak_szolok.blog.hu

…Önök az Állam? Tévedtek! Az Állam én vagyok!

Ezek a mondatok, legalább is eredetileg, nem Orbán Viktor szájából hangzottak el, hanem a legenda szerint a Napkirály, XIV. Lajos mondta. Csak tőmondatokban, hogy a fideszes trollok is át tudják látni:

XIV. Lajos pompázatos, pazarló udvartartást vezetett, leverte az ellenállást, központosított hatalmat vezetett be Franciaországban. Bár részben felvirágoztatta az országot, uralkodásának káros következményeit az őt követő uralkodók sem tudták helyrehozni. Legnagyobb részt ez vezetett 1789-es forradalomhoz. A forradalom után a hatalomra kerülők nem igazán tudták a polgári demokráciát megszilárdítani, gyakorlatilag saját magukat likvidálták. Aztán jött egy nem éppen szálfatermetű korzikai (aki egyébként részese volt a forradalomnak is), császárrá koronázta magát és Európát lángba borította. A vége persze vereség lett, de nem a franciák üldözték el, hanem külső hatalmak döntötték meg uralkodását.

index.jpg

Ebben a nagyon vázlatos keresztmetszetben azért néhány gondolat fontos, de a legfontosabb, hogy a diktátorokat nem választásokkal szokták megbuktatni!

És ezt miért is írom?

Úgy látom Magyarországon nincs remény arra, hogy demokratikus módon le lehessen váltani a jelenleg regnáló rezsimet!

A jelenlegi választási rendszer, nem a magyar viszonyok figyelembe vételét vette alapul, hanem kizárólag a Fidesz érdekeit érvényesíti, mind a rendszerében, mind a választókerületek kijelölésében. Ebben a legnagyobb bűnös a Fidesz, de az MSZP-nek is komoly „érdemei” vannak, hiszen, ha egy kicsit is komolyabban vette volna a 2010-es választást, nem lett volna 2/3-os Fidesz többség és így nem tudott volna ilyen törvény a parlamenten átmenni. Az a 2/3 gátlástalanul elkezdte lebontani a fékek és ellensúlyok rendszerét, maga alá gyűrte az ügyészséget, az alkotmánybíróságot valamint a médiumok egy részét is a Fidesz propaganda eszközévé tette. A 2014-es választáson az MSZP-DK sikeresen letiporta az ellenzék lendületes részét és meg is lett az eredménye.

Újabb 2/3! Az orbáni dúlás további kiteljesedése következett!

Neki esett a civil szervezeteknek, a felsőoktatásnak és a még függetlenségét valamelyest fenntartó bírói karnak is.

Putyinnal történt összeborulás sem figyelmeztető jel a társadalomnak?

Közben a gazdaság romokban, csak az EU-ból érkező pénzek tartják életben. Abból az EU-ból, ami most éppen az aktuális ellenség. Persze Orbánt az tartja életben, hogy folyamatos harcot hirdet, lassan a világ értelmesen működő része lesz az ellensége a magyarságnak!

Pedig nem!

A magyarság ellensége Orbán Viktor!

Elszigeteli az országot a nyugattól, tolja a magyarságot az putyini-erdogani illiberalizmus felé! A polgárság pedig, mint a béka a melegedő vízben nyugodtan ül és várja, hogy kimúljon!

Mit is csinál az ellenzék?

Asszisztál a rezsim fenntartásához azzal, hogy nem tud egy épeszű rendszert kidolgozni a Fidesz leváltására. MSZP ismét magát előretolva erőlködik, hogy mindenre ő a megoldás, miközben nem veszi észre, hogy ők (a DK-val együtt) a nem is olyan dicső múltat képviselik!

Az igazi, polgári demokráciát képviselő pártok gyakorlatilag nem állnak egymással szóba! Ezt jól példázza, hogy Juhász Péter (Együtt) új pólus képzési ötletét, gyakorlatilag órák alatt utasították el, pedig, ennél némileg többet érdemelt volna, legalább egy tárgyalási kört biztos. Ezek a pártok (Együtt, LMP, Momentum, Párbeszéd stb.) ezzel a magatartással, a saját pecsenyéjük sütögetése mellett, szintén az orbáni diktatúra továbbélésében segédkeznek, fenntartva a demokrácia látszatát.

Vannak még a civilek, aki legyilkolására a CEU ellehetetlenítését követően, készül Orbán!

A társadalom, meg ül, mint a béka a vízben és döglődik!

A valóban változást akaróknak, fel kellene ismernie, hogy a Fideszre szabott választási rendszer, alkalmatlan Orbán leváltására. Nincs az országnak ideje várni 2022-ig, mint ahogy a Momentum állítja. Szerintem 2018-ig is kockázatos várni és ezt kell a pártoknak és a civileknek is belátniuk!

nevtelen_1.jpgMicsoda különbség!

                                                                                                                                                    képek: femina.hu és bdk online

Orbán gyáva! Ha valódi erőt érez magával szemben, megfutamodik, függöny mögé bújik! Az országgyűlésben megvédi a majd 2/3-a, az utcán hátrányban van, ott lehet megfutamodásra bírni, de azonnal, egyébként ez a félművelt (ami ugye nem a műveltség felét jelenti), időnként bunkó cezaromániás kiírja Magyarországot a normálisan működő társadalmak rendszeréből!

Csak egy maradhat……

Azon gondolkodtam, így a Momentum 266.151 aláírás leadását követően, hogy 2018-ban leváltható-e a Fidesz?

Sajnos nem, illetve a jelenlegi struktúrában biztosan nem, hiszen az általuk kialakított választási rendszer alapján egy egységes és legalább akkora támogatással bíró erő kellene a másik oldalra, mint az Orbán által vezetett tömörülés. Ilyen pedig jelenleg nincs!

Mert mi is van most?

Az egyenletből vegyük ki a Jobbikot, mert szerencsére nem is akarnak együtt indulni senkivel (mondjuk nagyon senki nem is akar velük közös platformra helyezkedni).

konzolvilag_hu.jpg

                                                                                                                                              kép: konzolvilag.hu

Amit az MSZP illetve Botka művel, abban semmi meglepő nincs, hiszen 2010-ben csak ők akadályozhatták volna meg a Fidesz 2/3-os győzelmét, de „elengedték„ az egész kampányt és 2014-ben sem a győzelemre, csupán a túlélésre játszottak (ez mondjuk bejött nekik). Most pedig Botka úgy akar az „új messiás” szerepkörében tetszelegni, hogy kinyír minden együttműködésre esetleg hajlandó erőt, ráadásul rettenetesen rosszul időzítve egy Orbánnal folytatott tárgyalást követően. Saját vállalásait már most sem tartja be (lásd: leülök az LMP-vel, ami ugyan elmaradt, de zavart okozott és kellemetlen helyzetbe hozta az LMP egyik társelnökét). Közben fogta magát és nekiment a DK-nak illetve Gyurcsánynak, mondván, hogy Orbánnal együtt el kell tűnnie a politikai palettáról. Ez még igaz is lenne, ha nem annak a pártnak volna a tagja, ráadásul több cikluson keresztül parlamenti képviselője is, amelyik Gyurcsány szekerét tolta! Kissé amnéziás az MSZP önjelöltje vagy megrendelésre cselekszik? Gyakorlatilag senkivel nem egyeztetett, de máris szétverte az együttműködés lehetőségét is. (Az MSZP-ben azért még akadnak szarkeverők furcsa megnyilatkozások. Miután a Momentum aláírás gyűjtésébe a DK-val és a Jobbikkal együtt nem álltak bele most, hogy ilyen nagy támogatottsága lett a referendum kiírásának, Horváth Csaba sietve bejelentett, hogy kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés írja ki a népszavazást. Magyarul nem csinálunk semmit, de a győztes lóra fel akarunk ülni!)

Egyébként nem gondolom, hogy akár az MSZP, akár a DK az a párt, amelyikkel szorosan együtt kellene működni. Hagyni kell marakodni őket, „véreztessék” ki egymást ezzel tennék a legtöbbet egy sikeres kormányváltásért.

Akkor mi lehetne a megoldás a demokratikus oldalon? Hogyan lehetne Orbánt leváltani?

(Ne számoljunk a lassan ismét előbújó „választási” pártokkal, akik főleg az állami támogatás felvételére szerveződnek és csak az országgyűlési választási kampány néhány hónapjában mutatnak életjeleket.)

Ha mondjuk, az Együtt önállóan indul, akkor talán meglesz a parlamenti küszöbhöz szükséges 5%-a, ez igaz az LMP-re is viszont a Párbeszédnek nagy eséllyel ez sem menne. Ha összefognának és a civil szervezetek is beállnának mögéjük, akkor sem biztos, hogy összeadható a „mérhető” támogatottság, ráadásul pártszövetség esetén az 5%-os parlamenti bejutási küszöb sem igaz. (Mivel az LMP elvileg csak önállóan indul jelenleg ez sem jelent megoldást)

Ha ezek a pártok önállóan, de legalább egymás ellen nem versengve állítanának egyéni jelölteket, plusz saját listát is, akkor már lényegesen megnőnének az esélyeik egy tisztes szereplésre. Igaz ez vélhetőleg nem jelentene kormányváltást.

Mivel az országgyűlési választásokon független jelöltek mellett pártok indulhatnak, egy „ernyőszervezet” létrehozása megoldás lehet. Ebben az esetben minden választókörzetben ez a szervezet indíthatna jelölteket a FIDESZ (KDNP) illetve akár az MSZP-DK-val szemben, sőt ennek a szervezetnek-pártnak lenne listája is, könnyen előidézhető az a helyzet sikeres választás után, hogy több frakció alakuljon ki az Országgyűlésben. Számomra nem kérdés, hogy egy ilyen felállás sok passzív szavazót megmozgatna és eddig is bejött, ha magas a részvételi arány, az nem a Fidesznek kedvez.

És itt érdemes matekozni kicsit (ami egyenlőre csak fikció, de akár be is jöhet):

Jobbik: 20% (emiatt van szükség a Jobbikra, mert gyengíti a Fideszt, feltéve, hogy nem állnak össze a választások után)

MSZP-DK: 20%

„Ernyő”: 30%

Fidesz (KDNP): 30%

És már nem is 2/3, hanem 1/3 alatt a Fidesz + önállóan senki nem tud többséget szerezni. Gyakorlatilag egy-két szavazaton múlhat minden szavazás, ami feltételezhet egy lényegesen átgondoltabb törvényalkotási folyamatot, és egy kevésbé diktatórikus kormányzati magatartást.

Persze ez csak fikció és a dolgok jelenlegi „széthullott” állása szerint az is marad, de állítólag a temetőbe is a Remény megy utoljára!

Varázsló kerestetik!

Nem! Nem egy újabb tehetségkutató, vagy mégis?buvesz_blog_hu.jpg

                                                                                   kép: buvesz.blog.hu

Olvasom az Indexen, hogy Magyar Idők szerint Andor László lehet a „baloldal” miniszterelnök jelöltje. A cikk szerint ebben az MSZP, DK és az Együtt(?) is valamilyen szinten egyetért. Csak egy pillanatig tételezzük fel, hogy a Magyar Idők valóban olyan médium, mely objektíven tájékoztat, akkor sem világos, hogy mire is alapozza ezt a bejelentést. (Persze a cél lehet, némi zavarkeltés vagy „nyúl ugrasztás” esetleg a jelölt elbizonytalanítása stb.) Azért némileg sántít, hiszen az Együtt legutóbbi küldöttgyűlésén többek között azt is elfogadta, hogy önálló listát akar állítani, önállóan kívánja magát megmérettetni a 2018-as választásokon és tudtommal, ezzel ellentétes határozat nem született. Igaz a jövő év első felében aktuális tisztújítás lesz a pártban, így erről véglegeset majd azt követően. (Pápa Levente kilépésének az egyik indoka az volt, hogy az Együtt túlságosan közelít a DK-hoz, és ha Andor László valahogy mégis konszenzusos jelölt, akkor még a végén igaza lesz!)

A Magyar Időkben megjelenteknek inkább lehet zavarkeltő szerepe, mert ha van kiszivárogtatás, akkor meginoghat a bizalom a tárgyaló felekben. Persze csak akkor, ha egyáltalán van ingatható bizalom!

Egy egészen biztos, Orbán Viktorral szemben akárkit nem lehet elindítani! Sokkal több kell a jó szakembernél ehhez! Egy ilyen kommunikációs és gátlástalan médiabirodalmat üzemeltető Fidesszel szemben inkább kiváló kommunikátori képességekre, nagyon eltalált mondatokra kell a hangsúlyt helyezni. Olyan országban élünk ahol kormányprogram helyett a „Folytatjuk!” bőven megfelelő választás nyeréshez. Tehát hasonlóan bonyolult megfogalmazással kellene operálni, talán ez eredményre vezetne. Egy „össznépi” 2014-re hajazó összefogás gyakorlatilag nagyobb kudarcra van ítélve jelen állás szerint, mint akkor volt, még ha előválasztásokon is akarják a jelölteket produkálni. A Fidesz (-KDNP) tömbbel szemben hasonló egységes tömeg nem látszik és a jelenlegi struktúrából ennek a kialakulása illuzórikusnak tűnik, hiszen ha a vezetők nem is, de a támogatók nem feltétlenül állnak be bárki mögé.

De nézzük a jelenlegi parlamenti pártokban rejlő lehetőségeket:

Jobbik, mint Fidesz kreálmány, pontosan azt teszi, amire létrehozták. A középre behúzódni látszó Vona maga mellé emelt egy középpártban vállalhatatlan Toroczkait nehogy szétszéledjen a szélsőjobbos vonal, közben jól megrendezetten támadja Orbánt. Olyan látszatot kelt, mintha fejére olvasná a mások által, akár a baloldal által is, megfogalmazott vádakat, amire Orbán kényelmesen piruettezve, némi személyeskedéssel, érdemi válaszok nélkül, olyan tud mondani, ami a „Folytatjuk!” szavazóknál a „f@szagyerek” reakciót is kiválthatja. A Jobbik nem tudja és nem is akarja leváltani a Fideszt, hiszen léte függ tőle!

LMP a senkivel össze nem boruló párt, még színpatikus is lehetne, ha nem tudnánk, hogy valahonnan nagy segítséget kapott anno a kopogtató cédulák összeszedésében, amit a párt volt (talán jelenleg is az) vezetője soha nem magyarázott meg, de például ha nagyon kell, gond nélkül lepaktál a FIDESZ-szel, mint a legutóbbi alkotmánybíró választáson is.

Liberálisok, akiket kitettek az ellenzéki összefogás tárgyalásáról, ugye láthatóan alkalmatlanok bármire is, sőt ha kell, mint a kvótaügyi népszavazás esetén, sietve a kormánypártot segítik látszat ellenkampánnyal, szerencsére sikertelenül, aztán megsértődnek, ha nem akarnak velük szóba állni.

/Apropó az LMP és a MLP (jé, csak össze vannak keverve a betűk) vezetője illetve társelnöke volt fideszes. Nem akarok én összeesküvés elméleteket gyártani, de hát Fodor addig helyezkedett az SZDSZ-ben, míg az szét nem hullott, most pedig Hadházy (karcolgatja ugyan a nyilvánvaló lopásokat, jelentős kárt nem okozva, de hitelesnek feltüntetve magát) az LMP társelnöke és parlamenti képviselője lett gyorsan./

MSZP-DK, az utód és saját utódja. Gyakorlatilag egy és ugyanaz a közeg. Az MSZP túlélni próbál, Gyurcsány meg be akarja húzni a DK-hoz a teljes vonalat. Láthatóan nem sikertelenül. A kettő együtt sem képes leváltani a FIDESZ-t még akkor sem, ha be vonják a kisebb ellenzéki pártokat is, mivel saját maguk amortálták le magukat és az embereknek annyira még nem „fáj”, hogy Gyurcsány ne szitokszó legyen.

És mi lehet a megoldás?

Ha lenne egy MSZP-DK összefogás és mondjuk egy EGYÜTT vezette PM-MOMA és civil szervezetek támogatását élvező formáció, mely két tömb meg tudna állapodni egymással egy koordinált indulási stratégiában, annak talán lehetne ereje. Olyan megállapodásra gondolok, melyben mindkét fél önálló országos listát állítana, de a nagyon szükséges helyeket kivéve egymás ellen nem indítanának jelölteket. Nem egyszerű, de nem is kivitelezhetetlen egy ilyen koncepció, mely jó eséllyel sok szavazatot hozhatna és arcvesztéssel sem járna egyik félnek sem.

hu_123rf_com.jpg

                                                                            kép: hu.123rf.com

1-2 hete olvastam egy cikket, mely Naszádos Péter kutatására alapozva, arról szól, hogy a legjobb megoldás egy új demokratikus polgári párt lenne, hiszen azt mindenki tudja, hogy a „nagyok” szavazótáborában is sok a bizonytalan a kicsikében pedig még több. Ha létre lehetne hozni egy ilyen pártot megfelelő és nem az unalomig ismert arcokkal, hiteles szereplőkkel elképzelhető, hogy számítani lehetne rengeteg kiábrándult ember szavazatára.

Viszont nem látszik az a „cilinder” amiből elő lehet húzni egy ilyen formációt úgy, hogy „pénz, paripa és fegyver” is jöjjön abból a kalapból és egy olyan csapat is, amelyik az aprólékos munkát hatékonyan el képes végezni, mert ezek nélkül csak egy újabb pártocska lesz.

A fentiek egy demokratikus, választásokon alapuló változást jelentenek, hiszen a másik megoldás…

 

(Csak Szólok a facebookon is!)

 

2018 feladva?

Az MSZP elkészítette előválasztási forgatókönyvét. Véletlenül ez olyanra sikeredett, ami neki jó és maximum a DK tudna még érdemben, egy ilyen együttműködésben némi eredménnyel, részt venni.

Ebben a kitalációban résztvevők gyakorlatilag feladnak mindent. Lemondanak a parlamenti önálló frakcióról, lemondanak a saját lista lehetőségéről, az önálló megjelenésről, viszont finanszírozhatnák az MSZP túlélését cserébe.

image1g.jpg

                                                                                                                             kép: playdome.hu

Mert miről is van szó, 106 egyéni körzetben előválasztáson döntsék el, hogy melyik párt jelöltje induljon egyes körzetekben és csak egy közös országos lista legyen. Most abba nem mennék bele, hogy milyen feltételekkel és hogyan lehet előválasztásra jelöltet állítani (erről a sajtó beszámolt), a listaállításról nincs részletesen kidolgozott elképzelés az általam ismert verzióban. Azt azért gondolom világos, akármilyen is, de országos hálózata gyakorlatilag csak az MSZP-nek van. Azokban a körzetekben, ahol ilyen rendszer esetén van esély egyéni győzelemre, biztos tud annyi „aktivistát” mozgósítana az MSZP-DK tandem, hogy ott ők indulhassanak.

Ha valaki elolvassa ezt a rendszer, kiderülhet számára, hogy nem a Fidesz leváltására, hanem az MSZP túlélésére találták ki. Ezzel a programmal az MSZP feladta a kormányváltás lehetőségét, mégpedig úgy, hogy a Fidesznek még a „vattapártokat” sem kell bevetnie.

Mégis mi lehet a megoldás?

A Jobbik külön indul és eredmény függő, hogy össze fog-e bútorozni a Fidesszel a „baloldali veszély” elhárításának érdekébe. Senkit ne tévesszen meg a mosta látszólagos szemben állás! A Jobbik a Fidesz találmánya!

Ha van olyan forgatókönyv, mely szerint MSZP-DK közösen indul, akkor oda becsatlakozni más pártoknak, annyit jelent, hogy aláírják a „halálos ítéletüket”.

Lehetne egy olyan, talán eredménnyel kecsegtető variáció, ami szerint, meg kell találni azt a legalább 27 egyéni választókerületet, ahol a legkisebb eséllyel indulhatnak. Ott minden párt indítson egyéni jelöltet, így minden párt jogosult lesz önálló országos lista állítására. A fennmaradó 79 körzetben pedig egy-egy képviselőjelöltet kell indítani a Fidesszel illetve a Jobbikkal szemben. Ez ugye egy koordinált indulást jelentene, ráadásul semelyik párt nem veszítené el egyéni arculatát, már ha van neki ilyen.

Azt gondolom, így lenne esély arra, hogy összességében 50% feletti eredményt érjenek el, és koalíciós tárgyalásokat követően közös kormányt alakíthassanak és önálló frakcióik is legyenek a következő parlamentben.

Egy másik forgatókönyv szerint lesz MSZP-DK és lesz egy valamilyen Együtt-Párbeszéd-(LMP) vezérvonalon elindított együttműködés és egymás ellen is indulna két formáció, részbe kioltva egymást és ezzel a Fideszt erősítve.

Persze még sokkal több variációs lehetőség is létezik és azok végtelen kombinációja. A kérdés: Mely pártok akarnak 2018 után is önálló arculatot felmutatni és kiknél számít az esetleges alamizsna.

Azt gondolom, hogy jelenlegi információk alapján a koordinált jelöltállítás lenne a legmegfelelőbb és ez vezethetne a legnagyobb eredményre. Viszont az MSZP állapotát és kommunikációját értékelve, nem a győzelem a céljuk! A Fidesz hatalomba tartása az agóniájuk elnyújtását jelentheti, de mivel ez anyagilag eléggé fontos egyes tagjainak meg is tesznek érte mindent az együttműködési álca alatt, még ha ezzel további károkat okoznak is Magyarországnak.

Nem Szita Károly éve 2016

Kaposvár Fideszes többségű, Szita Károly által vezette, közgyűlése mintha lassan törvények felettinek képzelné magát, de szerencsére a törvények valahogy azért próbálják kordába tartani őket. Azt a kaposváriak már megszokták, hogy a rendszerváltás előtt, egyes hírek szerint, az állampárt  besúgójaként üzemelő Szita Károly ígérget, aztán vagy teljesít, vagy nem, időnként egyszemélyben dönt, időnként hazudik és persze mindeközben ő „kizárólag” Kaposvár és polgárai érdekében teszi ezt, saját egyéni érdekeit háttérbe szorítva.

A 2016-os év valahogy nem jött össze neki, többször is rákoppintottak a körmére és szembesítették a törvényekkel.

Csak néhány fontosabb esemény:

  • Talán a legnagyobb bukása az emlékezetes „gumiégető” ügye, mely beruházásból Kaposvár polgárai ugyan úgy nem kértek, mint előtte a százhalombattaiak sem. Itt törvénytelenségek sorát követte el a Szita által vezetett össze-vissza szavazgató fideszes közgyűlés. A Polgármester közgyűlési felhatalmazás nélkül szerződött, majd szavaztatott egy véleményes beruházásról. Törvénysértően elutasíttatta a helyi népszavazási kezdeményezést, de jött a Törvényszék és helyre tette a kérdést. Szita gőgjére mi sem jellemzőbb, minthogy az utolsó utáni pillanatban próbált kihátrálni az ügyből. Még a beruházó is gyorsabban kapcsolt. Persze ismét felhatalmazás nélkül szerződést bontott, aztán a közgyűlési Fideszes többség a néhány havival ellentétes javaslatot is megszavazta gondolkodás nélkül. Ekkor már késő volt! A megfelelő számú hitelesített aláírás miatt ki kellett volna írni a népszavazást, de Szita Károly a törvények semmibevételével a közgyűléssel megszavaztatta, hogy ne írják ki azt. Ebben az a „szép”, hogy még a NVB-től is kértek állásfoglalást, melyben szerepelt, hogy a törvény miként rendelkezik. A Törvényszék ismét határozatot hozott, mely kötelezi a törvények betartására a város vezetését. Persze a fideszesek ezt a változatot is egyhangúan megszavazták. Lehet, hogy nem csak nekem tűnik tudathasadásosnak ez a társaság, mely mindent és annak ellenkezőjét is megszavazza, csak az a lényeg, hogy Szita mit terjeszt eléjük! Természetesen nem lesz népszavazás, hiszen ez okafogyott, de ennek eldöntése nem közgyűlési hatáskör.
  • Aztán a legfrissebb, hogy a Pécsi Ítélőtábla mulasztásos törvénysértést állapított meg, mivel Kaposvár városa nem tartott be egy jogerős bírósági határozatot. A határozat szerint meg kellett volna szüntetni a szegregált oktatás a város egyik általános iskolájában. Igaz, hogy ez egy közel 10 éve húzódó ügy (akkor is Szita Károlynak hívták a polgármestert) és inkább spontán szegregáció alakult ki, mint tudatos elkülönítés, mivel a jellemzően cigányság által lakott területen lévő iskoláról van szó. Gondolom senki nem kötelezte a szülőket, hogy csak oda írathatják be gyermekeiket, hiszen a szabad iskolaválasztás lehetősége adott lenne, viszont azon a területen lakóknak igen csekély lehetőségük van, hogy másik iskolába jussanak el. Mostani határozat szerint, felmenő rendszerben, meg kell szüntetni ezt az állapotot azaz be kell zárni az iskolát! Mivel ténylegesen régi ügyről van szó, lett volna idő és lehetőség megoldások keresésére és megtalálására, persze csak olyan városvezetéssel aki bírósági határozatokat nem csak akkor akarja betartani, ha az ránézve kedvező!
  • És az aktuális hazugság: Volt egy álságos és hazug kérdést felvető népszavazás október 2-án. Természetesen a Fideszen és a kormányon kívül kötelező jelleggel (ha saját meggyőződésből akkor az sajnálatos is) Megyei Jogú Városunk önállóan is kampányolt álszent módon „Kaposvár megvédéséért”. Az, hogy ezt ki finanszírozta és milyen keretből, remélhetőleg ki fog derülni. Vélhetőleg Kaposvár polgárainak finanszírozásával történt. És mint hülye kérdések esetén lenni szokott, érvénytelen is lett, ahogy országosan úgy Kaposváron is! Szita Károly mérnökemberként, gondolom tisztában van a százalékszámítás „varázslatával” - ha már a törvények betűivel nincs is – mégis a helyi és tőle anyagilag is függő médiumokban győzelmet hirdetett, nem is akár mekkorát, 98%-ost. Ez színtiszta hazugság! Kaposvár polgárainak 43,3%-a ment el szavazni és mivel országosan sem volt jobb az arány érvénytelen lett a referendum. Na már most a 43,3% 98%-a az nem Kaposvár lakóinak 98%-, hanem a választásra jogosultak 42,434 %. Érzékelhető különbségről van tehát szó! És ha valaki lemaradt a médiumokban szétkürtölt hazugságokról, Szita minden háztartásban - vélhetőleg ismét nem saját zsebből, hanem közpénzből finanszírozva - eljuttatta levélformátumban megírt hazugságait!nevtelen.jpg                                                                   

     

     

    "Az igazat mondd, ne csak a valódit!" (József Attila)

    Megyei Jogú Városok között biztosan leghosszabb ideje regnáló városvezető Szita Károlyt, ha már az igazság nem nagyon zavarja, legalább a törvények betartásával mutathatna példát. Igaz nincs jogi végzettsége, de van jegyző, akinek a törvények betartatása is a feladata, valamint a közgyűlésben több jogvégzett Fideszes képviselő is van. Legalább konzultáljon velük, ha már másként nem megy! Titkos előélete és hosszú ideje nyilvános szerepvállalásának évei közül biztos nem 2016 lesz az az év, melyre majd emlékiratai (saját verziója) írása közben szívesen emlékszik majd vissza, hiszen többszöri törvénysértésen kívül nyílt hazugságon is sikerült rajtakapni.

süti beállítások módosítása