Lehet Más Óbuda és Békásmegyer

Lehet Más Óbuda és Békásmegyer

Szemétszedés a Rómain

2018. szeptember 17. - Bp3 LMP

A tömeg ereje

- megmenekül a Római-part?

2017. március 07. - Bp3 LMP

Van abban valami egészen megkapó és kivételes, amikor a nettó közös akarat tapinthatóvá válik egy olyan földhözragadt rendezvényen is, amilyen egy lakossági fórum. A Főváros rendezésében megtartott árvízvédelmi fórumon – ami a sokat vitatott, Római-parti mobilgátat volt hivatott propagálni – ezt tapasztalhatták meg a jelenlévők.

img_0493.jpg

A megannyi civil tiltakozó akció, felvonulás, performansz és ellenzéki tiltakozás végül megtette hatását, elkészült és a nagyközönség számára is elérhetővé válik (reményeink- és az ígéretek szerint) az a tanulmány, melyben összehasonlítják a Nánási úti és a part menti védmű megvalósításának lehetőségét. A legfontosabb megállapítás, amire a Főváros által felkért független szakértők jutottak a következő volt: mindkét nyomvonalon megvalósítható a védekezés, NEM a part menti mobilgát az egyetlen lehetséges megoldás! 

Adódik a kérdés, hogy vajon a Tarlós István és hű padavanja Bús Balázs polgármester által is hőn támogatott projekt ebben a fénytörésben meddig lesz még tartható? Meddig próbálják meg még elhitetni velünk, hogy az árvízvédelem csakis a part gyökeres átalakításával megoldható? 

Hosszú éveken keresztül próbálták lenyomni az emberek torkán ezt a falatot, de úgy tűnik ezúttal nagyon mellényúltak. Nem véletlen kerülték a párbeszédet ebben az ügyben a lakossággal – miközben pitiáner dolgokban rendre kikérték az itt élők véleményét – azzal a fajta ellenálással amivel itt találkozhattak a NER-ben biztosan nem találkozni.

Ihletett pillanatok ezek, és akinek van egy kis érzéke a politikához – engedjük meg, hogy Bús Balázsnak és Tarlósnak talán van – az azonnal tudja, hogy itt az ideje visszavonulót fújni. Ahogyan azt már nem egyszer megtette a hatalom, amikor valódi erőt demonstráltak az emberek velük szemben.

Józan, a választópolgáraiért valódi felelősséget érző politikus persze nem csak az erőből kellene hogy értsen, de mit tegyünk, ha nekünk csak ők jutottak… ERŐT KELL MUTATNUNK!

fb_romai.jpg

 

Migránsveszély Óbudán!

2016. szeptember 29. - Bp3 LMP

Most, hogy finisébe fordult a migránsügyi kormánypropaganda, Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer fideszkdnp-s polgármestere is elérkezettnek látta az időt, hogy jó tanuló módjára felmondja a leckét és csatába hívjon. A vasárnapi fülkecsata felkent vezetőjeként mutat utat az óbudai siserehadnak.

A helyi ingyenes propagandaújságban (73.000 pld, kerületi finanszírozás) megjelent interjúban elmondja saját - nyilvánvalóan mély keresztényi gyökerekből táplálkozó - megfejtését a kvótanépszavazás értelméről. A tét nem kevesebb szerinte, mint a jövő és a biztonság. 

Létünk két fundamentuma kerül veszélybe itt Óbudán, ahol migránsok ezrei fogják elvenni a budai polgárok önkormányzati bérlakásait, szociális juttatásait. Viziójában az amúgy is állandó javításra szoruló közbiztonságot is veszélyeztetik majd ezek a hordák, ahogy már-már zombiapokalipszisként dúlják majd fel Óbuda-Békásmegyer nyugodt lankáit.

screen_shot_2016-09-29_at_11_57_07.png

Bús szerint egy “diktatórikus kisebbség akarja ránk erőszakolni akaratát” -  értsd: EU/Brüsszel/Tudjukkik -, ami a “rendszerváltás előtti korszakot idézi”. Ezzel a logikai csavarral úgy tűnik sikerült is kimaxolnia az alantas ösztönökre hatás- és a még mindig működő kommunistázás kombót.

Polgármesterünk megemlíti még, hogy nem szeretne Németország sorsára jutni. Na erről mondjuk jó lenne megkérdezni pár itteni kisnyugdíjast is, így a hónap végén, vagy a középosztályba kétségbeesetten kapaszkodó gyerekeit, illetve az unokáját aki éppen külföldön próbál boldogulni. Lehetne kérdés a mindent elemésztő korrupció, az oktatás siralmas helyzete, vagy a dolgozói szegénység akár.

De ez most itt nem az értelmes kérdések ideje…

Apa, kezdődik!

- avagy agymosás óbudai módra

2016. augusztus 30. - Bp3 LMP

 Az önkormányzati tulajdonú, kéthetente megjelenő, ingyenes Óbuda újságot 73.000 példányban osztják szét a helyi lakosok között. Az, hogy eddig a Római-part tervezett átalakítása csak mínuszos hírként szerepelt ebben a lapban, nyilvánvalóan nem véletlen. Bús Balázs polgármester óvatoskodása teljesen megalapozott, ez a beruházás korántsem tűnik akkora sikertörténetnek, mint amiket ő szeret megosztani az óbudai polgárokkal. 

A fővárosi közgyűlésben az óbudai polgármester által is megszavazott mobilgát felépítése több szempontból is aggályos. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy minden ígéret ellenére a megvalósítása egyre csak késik. A világon egyedülállóan hosszúra tervezett védmű terveit aláírni ugyanis nem kis felelősségel jár. Egy esetleges gátszakadás nagyságrendekkel nagyobb kárt okozna, mint a mesterséges duzzasztás nélküli megemelkedett vízszint. De ha megfelelően látná el a funkcióját a mobilgát, felépítése akkor is olyan változásokat hozhat a térség ökoszisztémájában, amelyek eleve megkérdőjelezik ennek a beruházásnak a létjogosultságát. Komoly kockázat a terület teljes elmocsarasodása a föld alatti vizek elzárása miatt, és a part menti fák teljes kiirtása sem afelé mutat, hogy egy környezettudatos, 21. századi megoldás születne. A tízezrek által látogatott, legendás Római-part – minden ellenkező önkormányzati propaganda ellenére – megszűnne, és helyét egy mesterségesen kialakított betonfalanszter venné át.

De visszatérve írásom apropójához: adott ez a rendkívül kényes szituáció, aminek létrejöttében Bús Balázs, mint kerületünk polgármestere is felelős (láttuk hogyan szavazott a közgyűlésen). Adott egy sajtótermék, ami látványosan – mint macska a forró kását, vagy mint Bús Balázs a mobilgátat – kerüli ezt a témát. Eddig.  

screen_shot_2016-08-29_at_8_57_03.png

A lap 2016.15. számában megjelent egy kis írás “Életképek a Rómairól” címmel. Pár római-parti fotó mellett található a rövid, de szervilitásában kiemelkedő írás. Szó szerinti idézet jön:

“Most még kicsit rendezetlen: a sétaút néhol egyenetlen, poros, az idős fák már nehezen viselik az idő terhét”. Micsoda költői megfogalmazása ez 1500-2000 fa kivágásának! De van tovább: … “a környék bizony megújulásra vár”. Na ezt senki sem vitatja, lássuk mit vízionál a költő: “ A tervek már egy szebb arculatú, a modern kor igényeihez igazodó Római-partot tárnak elénk” Milyen tervek? Azok, amiket a nyár végére ígértek megismertetni a nagyközönséggel és egyébként se hírük se hamvuk? Azok a kezdetleges látványtervek, amik eddig elérhetőek voltak, semmképpen sem tükrözték, nem tükrözhették a beruházás megvalósulásának valódi képét. Majd ezzel a rövid, de jelentőségében annál sűrűbb mondattal ér véget a mű: “Nagy parkolóval, pormentes, egyenletes sétautakkal, éttermekkel, szórakozóhelyekkel, árvíz elleni védőgáttal”. Ezzel zárul a írás és csak úgy, a felsorolás végén, mintegy mellékesen, hanyagul odaszúrva, a “mobilgát” kifejezést kényesen kerülve próbálják meg elültetni az olvasóban a teremtő gondolatot: csak a part mentén felépülő mobilgát lehet a helyzetre a megoldás!

Innen is üzenjük Bús Balázsnak: ha komolyan veszi az itt élő választópolgárok véleményét, akkor ne próbáljon kibújni a felelősség alól, ne hárítsa a fővárosra a problémát, hanem az itteni emberek érdekeit figyelembe véve, kezdeményezzen kerületi konzultációt a civil szervezetek és független szakértők bevonásával. 

Igaz, a kocka el van vetve, a döntés a gátról már megszületett, de az igazi előadás csak most fog kezdődni (lásd Ligetvédők) és a polgármesteren múlik, hogy milyen szerepet fog benne játszani. 

screen_shot_2016-08-29_at_10_20_39.png

 

süti beállítások módosítása