B1 blogcsalád



Egyelőre továbbra is az van, hogy Orbán villámgyors húzásokkal zavarba hozza az EU cammogó gépezetét

Szelestey Lajos összeállítása

2017. december 13. - Szelestey
  • Kelet-Európában módszeresen tör előre az illiberalizmus, lassan már az unió is rájön.
  • Tusk csak további élezi a kelet-nyugati ellentéteket a kvóták ügyében, Asselborn megint kikelt Magyarország ellen.
  • Európának megvan a különbejáratú antiszemitizmusa, lásd Orbán gusztustalan hadjáratát Soros ellen.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Kelet-Európában az illiberális fordulat részeként tűz alá kerültek a bírák és az ügyészek, ugyanakkor az EU késlekedett, hogy közbelépjen, miután Lengyelország és Románia követi a magyar modellt. A lázadást Orbán Viktor vezeti a liberális demokrácia ellen, a többiek őt másolják a hatalom központosításában. A lengyel parlament épp a napokban fogadott el törvényt az igazságszolgáltatás felforgatására, ám mint az egyik érdekvédő szervezet vezetője rávilágít: ahol a bíráknak félniük kell, ott már nincs demokrácia. A radikális erők másutt is megerősödtek, és ez csak még időszerűbbé tette, hogy Németország felvesse a közösségi támogatások megvonását, illetve hogy az Európai Parlament vitát nyisson a szavazati jog felfüggesztéséről a különutas tagok esetében.

A sort Orbán nyitotta meg. 2010 után megnyirbálta az Alkotmánybíróság jogkörét, visszamenőleg Európa legmagasabb bankadóját vetette ki és elszedte a magánnyugdíj biztosítók vagyonát. Menesztette a Legfelsőbb Bíróság elnökét, sok bírót nyugdíjba kényszerített és telerakta az Alkotmánybíróságot a saját kinevezettjeivel. Arra hivatkozott, hogy helyre kell állítani az emberek bizalmát az igazságszolgáltatásban. A Carnegie Békekutató Alapítvány egyik szakértője rámutat, hogy az uniót lekötötte a pénzválság, de egyébként is abból indult ki, hogy Magyarország csupán kisiklás. Most ébred rá, hogy ami zajlik, az egy határozott irányvonal része. Kaczynski is ugyanezt csinálja, és Románia szintén ráállt erre a vonalra. Brüsszel reakciója ugyanakkor lassú, ellenben a kelet-európai változások annyira gyorsak, hogy lehetetlen azokat visszacsinálni.

FT

financial_times.jpg

Az Európai Tanács elnöke újra gerjeszti az éles vitát a menekültekről, miután azt javasolja, hogy töröljék el a kvótákat. Ez pedig megnehezíti a tagállamok dolgát, hogy kialakítsák, miként járjanak el, ha újra megindul a migránshullám. Több nyugati tagállam, valamint a Bizottság elutasította Tusk javaslatát. A politikus arra hivatkozik, hogy a menedékkérők kötelező átvétele hatástalan, ellenben rendkívül megosztó. Az illetékes biztos, Avramopulosz úgy nyilatkozott, hogy az ötlet elfogadhatatlan és Európa-ellenes. Az egyik nyugati állam diplomatája megjegyezte, hogy valamit tenni kell, hiszen itt törés van a Kelet és Nyugat között. Amikor a kérdés szóba került a brüsszeli egyeztetéseken, megbízható források szerint Tusk indítványa valóságos falba ütközött. Az egyik oldalon voltak többek közt a németek és a hollandok, a túlsó félen a lengyelek, a magyarok és a csehek.

Avramopulosz csak rátett egy lapáttal, amikor azzal vádolta meg a Tanács vezetőjét, hogy az aláássa az európai terv egyik pillérét, a szolidaritást. A másik fél ezzel szemben azt állítja, hogy a felvetés csupán számot vet a ténnyel, miszerint az EU kettészakadt a bevándorlás ügyében, illetve azzal, hogy több tagállam sem kíván migránsokat befogadni. Nem sok lehetőség kínálkozik a kompromisszumra – közölte egy kvótaellenes külügyér. Mások azzal érvelnek az áttelepítések ellen, hogy azok csak Varsó és Budapest malmára hajtották a vizet, mert a két kormány az uniós beavatkozás áldozataiként tüntethette fel magát. A Visegrádi Csoport és Olaszország képviselői holnap találkoznak, hogy próbáljanak valamiféle modus vivendit kialakítani. Ám a helyzetet csak bonyolítja a közelgő magyar és olasz választás, mert egyik vezetés sem akarja, hogy úgy tűnjön, mintha engedményeket tenne.

Süddeutsche Zeitung

sdz.png

Tusk az eheti EU-csúcson végleg le akarja vetetni a napirendről a kvótavitát, ám ezzel feldühítette a német kancellárt. A javaslat nagy felháborodást keltett pár napja a tagállamok európai főtanácsadóinak ülésén. A holland képviselő tudni akarta, miként akarja képviselni az unió a jogállamiságot, amikor a Tanács elnöke túlteszi magát a jogerős többségi döntésen és az Európai Bíróságon. A terv elkeseredett ellenállást váltott ki Németország részéről is. Viszont a magyarok, a lengyelek és a csehek nagyon is támogatják az elképzelést. Tusk ezzel együtt kitart javaslata mellett és júniusig szeretne valamiféle kompromisszumot elérni. Közben már megindult a vita a következő pénzügyi időszak anyagi forrásainak felosztásáért. Weber, az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője megismételte, hogy a szolidaritás alapelv, vonatkozik a bevándorlásra is. Különben nem volnának képesek megoldani a válságot, hiszen önkéntes alapon az aligha lehetséges.

Kurier

kurier.jpg

A luxemburgi külügyminiszter felháborodottan nyilatkozott arról, hogy egyes államok, főként Európa keleti felén feladták az unió közös álláspontját a Közel-Kelet ügyében, tehát hogy két államot kell létrehozni, Jeruzsálemmel, mint közös fővárossal. Az előzmény az volt, hogy a tagországok nem tudták közös nyilatkozatban elítélni Trumpot, amiért az Jeruzsálembe költözteti át az USA nagykövetségét, mivel Magyarország keresztbe feküdt. A Kelet és Nyugat között húzódó, a jelek szerint egyre mélyülő árok csak tovább nehezíti az EU egységes politikáját Izraellel szemben. Az amerikai elnök legutóbbi döntése nyomán Brüsszel úgy látja, hogy nagyobb befolyást kell kifejtenie a Közel-Keleten, ám abból nem lesz semmi, ha az uniós kormányok a menekültkérdés után ezen a területen is széthúznak, és a nézetkülönbségből elv lesz.

New York Times

new_york_times.jpg

Az álhírek manapság bunkósbotul szolgálnak az erős emberek számára. Trump pl. rendszeresen él vele, hogy megingassa ellenfeleinek hitelét, összetartsa saját politikai bázisát, illetve hogy megpróbálja lejáratni a hagyományos sajtót, amely erőteljesen vizsgálja a dolgait. De ugyanígy tesz a világ sok autokratája és diktátora is. A populisták és más vezetők is lecsaptak az álhír fogalmára, hogy támadják bírálóikat és tudatosan aláássák a demokrácia intézményeit. Az olyan államokban, mint pl. Magyarország, Lengyelország és Oroszország, ahol korlátozzák a sajtószabadságot, vagy éppen jelentősen fenyegetik, a politikai vezetők azért találták ki az „álhíreket”, hogy igazolják, amiért visszaverik a média tényfeltáró munkáját. Turmp ez irányú ténykedés aggodalmat kelt jó néhány külföldi politikus és elemző körében, mert attól félnek, hogy az megingatja a bizalmat a demokratikus intézményekben, éppen akkor, amikor a populizmus és a tekintélyelvűség visszatér a világ sok részén.

Az EP egyik tagja azt mondja, hogy Trump az ’álhírek’ ürügyén a szabad sajtót támadja, mégpedig egy olyan ország élén, amely hagyományosan védelmezi az emberi jogokat, így eljárásának komoly következményei vannak másutt is. A jelenség különösen a közösségi médiában jelent súlyos gondokat, mert elmossa a hagyományos, tényekre alapuló hírközlés határait. Az oxfordi egyetem Újságírás Tanszékének egyik kutatója úgy látja, hogy az elnöknek sikerült alternatív valóságot létrehoznia, függetlenül a média fő áramától, amely a demokratikus, ésszerű politikán belül mozog. Ez pedig különösen megnehezíti a demokrácia híveinek feladatát ott, ahol a demokrácia már amúgy is ostrom alatt áll. A Human Rights Watch igazgatója arra mutat rá, hogy ahol a jogrendszer nem képes, vagy nem hajlandó érvényt szerezni a jogoknak, ott az emberi jogi mozgalmak fő eszköze, hogy közzéteszi vizsgálatainak eredményét a hatalom visszaéléseiről. Az autokraták nagy energiákat áldoznak, hogy arra, hogy lejárassák ezeket az erőket.

Többen állítják, hogy az amerikai elnök Putyintól vette át a taktikát, mármint hogy alternatív valóságot építsen és rossz hírét keltse az ellenséges médiának. Sok szerkesztőség ebben a helyzetben rovatot hoz létre a tények ellenőrzésére, lásd a Le Monde-ot vagy a BBC-t. Csak éppen egészen más az, amikor az álhírek forrása Amerika első embere – hangsúlyozza a már idézett holland képviselő -, hozzátéve, hogy ez nagy károkat okoz az USÁ-nak, mint amely védi az emberi jogokat és a demokratikus elveket. Utóbbiaknak a sajtószabadság az egyik pillére.

Washington Post

wp.jpg

A Stanford Egyetem egyik lengyel származású politológusa óv a túlzott várakozásoktól az új lengyel miniszterelnököt illetően. Úgy gondolja, hogy a személycsere leginkább jelképes. A választás azért esett Morawieckire, mert hitelesebbnek tűnik a világ számára, nem áll euroszkeptikus hírében. De ettől még továbbra is Kaczynski mondja meg a frankót. Így azután nem fog változni az illiberális politika, a PiS populista marad, nagyjából úgy, mint a Fidesz. Következetesen támadja az igazságszolgáltatás függetlenségét, szűkítette a sajtószabadságot, nekiment a civil szervezeteknek, és ebben a tömeges tiltakozás, valamint a nemzetközi felzúdulás sem akadályozta meg. Abban sem lesz változás, hogy a Jog és Igazságosság továbbra is ellenez mindent, amiről úgy gondolja, hogy támadást jelent az EU részéről az ország függetlensége ellen, legyen szó a menekültkvótákról, vagy a demokrácia lebontásáról. A mostani helyzet jellemzője az is, hogy a kormánypárt továbbra is magasan vezeti a népszerűségi listákat. Ugyanakkor a lengyelek még mindig a demokrácia mellett vannak.

Der Standard

der_standard.jpg

Európa nem szorul rá az arabokra, ha az antiszemitizmusról van szó, nagyon is jól ismeri a jelenséget – hangsúlyozza a kommentár. Itt van mindjárt példaként a „keresztény“ Orbán Viktor aljas kampánya Soros György állítólagos ördögi terve ellen, tehát hogy muzulmánokkal akarná elárasztani a földrészt. A legújabb zsidóellenségeket Trump váltotta ki, amikor elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, de a gyökerek arra nyúlnak vissza, hogy a zsidó állam 50 éve megszállva tartja a Nyugati Partvidéket. A konfliktus azonban még jó sokáig megmarad, így Európában továbbra is készülni kell a behatoló arab antiszemitizmusra, anticionizmusra. Hogy a nagyobb bajt megelőzzék, Ausztriában gátat kell vetni a radikális iszlám zsidóellenességnek. Ebbe beleértendő a megfigyelés, illetve az agresszív, antiszemita tüntetések tilalma. De lehet, hogy egyes csoportok betiltását sem lehet megkerülni. Ez azonban nem sértené a gyülekezési szabadságot, hanem a demokráciát szolgálná.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4913493139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.12.13. 06:19:52

Ohhh... a Standard...szórakoztatva tanít. Most pl. arra, hogy már az is antiszemitizmus, ha egy történetesen zsidó bajkeverőt nem szeretünk rajongással. Ez van, ha valaki zsidóbb akar lenni a zsidóknál. Netanjahu is antiszemita, meg még több millió izraeli, meg pl. sok ezer francia zsidó is antiszemita, mert felemelték szavukat, mondván: Soros (nézetük szerint) Európát destabilizáló és az itt élő zsidókra hosszú távon kockázatforrást jelentő népcsoportok beáramlását igyekszik támogatni a saját forrásainak felhasználásával és láthatóan igyekszik ehhez minél több európai vezetőt (vicces módon nem egy zsidót..) megnyerni támogatónak. (Nem terv, csak ajánlás, ötlet kvóta meg végképp nincs...)
Na, az meg végképp vicces, ahogyan Trumpból lesz antiszemita... aki egy svédcsavarral szít zsidóellenességet azzal, hogy rábólint Jeruzsálem totális zsidó megszállására... ha nem tenné, akkor nyilván direkt antiszemitizmusból nem tenné...
Tehát mostmár azt is tudjuk, hála a Der Standardnak, hogy a térség békéjének tulajdonképpen Trump és Izrael az akadálya... illusztrációnak álljon ez itt:
www.facebook.com/israfirsthand/photos/a.1154322631344009.1073741828.1153900451386227/1432658430177093/?type=3

Az, meg hogy ki, mikor, mennyire antiszemita... nos azt nehéz megjósolni.. tegnap én, ma Heller Ágnes és Konrád György... holnap te
www.facebook.com/laszloferenc.tamasko/posts/1671635969523666
Ezen azért (ha az még nem antiszemitizmus... ) egy hatalmasat nevettem.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.12.13. 11:52:37

Végre a Soros bérenc liberális blog is elismeri a tagadhatatlant tényt hogy Orbán Viktor fényévekkel jár az EU előtt, amit Orbán Viktor ma megcsinál, azt az EU majd 10 év múlva érti meg és 20 év múlva fogja végrehajtani. Ilyen lesz az is, amikor Orbán Viktor a 2018-as négyötödös győzelme után kilépteti az országunkat a hanyatló Euból. Miközben az EU még szenvedni fog 10 évet amikor is végre összeomlik, benne a 200 millió migránssal, akik közben túlszaporodták az Eu lakosokat és időközben bevezették az iszlám kalifátust. Mi meg csak jót fogunk röhögni rajta hogy hova jutottak a brüsszeliták mert nem akarták elfogadni Orbán Viktor segítő kezét benne a szögesdrót kerítéssel.

A Soros bérenc álliberálisok azon se tudnak napirendre térni hogy akkor most Orbán Viktor antiszemita-e vagy muszlim gyűlölő vagy éppen a legnagyobb csodálójuk és támogatójuk. Hát ezért tanulhattatok 10 évet az egyetemen ti romkocsmatöltelékek, hogy még egy ilyen egyszerű feladatot se tudtok megoldani! Orbán Viktor egyszerre minden, mert ő mindig tudja hogy adott esetben ütni kell-e a zsidót, arabot vagy benyalni neki. Mert bármit csinál Orb´án Viktor azt csak jól csinálja, mert mindennek a nyertese a magyar családok kis és közepes vállkozások.
És persze a nemzeti magyar nagytőkés osztály, akik a Kárpát medencei megmradásunk feltétele, mert nélkülük az országban csak a tolvajok kaparnák a kezükbe a magyar emberek vagyonait, közpénzeit, aztán a profitot meg kivinnék külföldre. Ezért van jó helyen a magyar nemzeti GDP a magyar nemzeti nagytőkés osztálynál, úgymint Mészáros Lőrinc, Narancsi István, Habony Árpád és Rogán Antal zsebében. Azokból a pénzekből nem lesznek külföldi luxus szórakozások, hanem minden forintból magyar munkahelyek termetődnek.

libsi nóta bárki unja 2017.12.13. 12:00:50

"A lázadást Orbán Viktor vezeti a liberális demokrácia ellen,"

Ez ám a hír!

Orbán konzi fordulata után sokáig kérdés volt hogy télleg komolyan gondolta, de most végképp megszerezte a bizalmamat. Akit szidnak EZEK az rossz ember nem lehet. Kár hogy Vona meg fejest ugrott a lecsóba

libsi nóta bárki unja 2017.12.13. 12:04:57

"A populisták és más vezetők is lecsaptak az álhír fogalmára, hogy támadják bírálóikat és tudatosan aláássák a demokrácia intézményeit."

Mi lesz így a világból, ha az álhírgyártás már nem csak libsi monopólium marad?

szvsz 2017.12.13. 12:08:59

"Ahol a bíráknak félniük kell, ott már nincs demokrácia."
Csak a tisztánlátás kedvéért, azokról a bírákról van szó, akik 2006-ban sorozatban adták ki a biankó ítéleteket? Akkor valahogy nem volt gond a bírói függetlenség...

2017.12.13. 12:12:48

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: Ne erőltesd, röhej tárgya vagy a kamunickeddel, meg az óccsó, átlátszó provokációddal.

talgaby 2017.12.13. 12:31:20

@szvsz: Pontosan milyen biankó ítéleteket adtak a lengyel bírók 2006-ban?

Szelid sunmalac 2017.12.13. 12:47:00

@Womb Raider: Talan inkabb az eredeti a kozrohej targya es azert szuletnek parodiai, nem?

citrix 2017.12.13. 13:08:38

A Rákosi rendszerben népbíróságnak hívták azt a bírósági berendezkedést amit a kedves vezető hagyománykedvelésből beüzemel. Az adott rendszer szája íze szerint az elvárt ítéletek születnek nyilván a jogszabályoknak és törvényeknek megfelelően ahogyan a "régi szép időkben".

Ganter Joe 2017.12.13. 13:11:47

,,A Helszinki bizottság .......Azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda által minden háztartáshoz eljuttatni kívánt „nemzeti konzultációs kérdőívében” szereplő állítások megsértették az egyesület jó hírnévhez fűződő jogait. A civil jogvédők azt is kérték, hogy a kormányszerv közleményben fejezze ki sajnálkozását, és fizessen nyolcmillió forint sérelmi díjat."

Be kellene öket perelni- ezt a bizottságot - mert napról napra ilyen parázásokkal sértik önérzetem, támadják a hazámat, és az általam demokratikus uton választott politikai vezetöséget ezáltal az álatalam jonak látott politikai utat. ugy érzem diktatorikus uton , igyekeznek kikényszeriteni azaz reánkkényszeriteni az ö filozofiájjukat külföldi gazdagabb ,,elemek,, segitségével. Azért említem hogy külföldi,, mert ide haza ilyen szerevezetet( aki belülröl probálja bomlasztani a féligmedddig összetarto népet és annak hazájját) nem tom elkézpzelni hogy támogatna valaki -is

és szeretném hogy egy kormányszerv sem akit mi pár millióan felhatalmaztunk az országunk vezetésére ne térdeljen le egy pár száz támogatót élvező külföldi érdekeltségü nonprofit cég elött - demokartikus és liberális jogaimra hivatkozva kurvára nem érdekel az ugyn. jo hirnevük mint ahogy öket sem érdekli hogy az én álatalam is választott kormányt világszerte , az EUs parlamneten keresztül minden intézményen mocskolnak , taposnak - nem név szerint valakit hanem a demoktratikusan választott kormányunkat - azaz engem is indirekt . Valahogy be kell öket tiltani, kirekeszteni, megszünteteni felbomlasztani - mert nem akceptálják a demokracia törvényét ameelyben az ,,erösebb kuyta bszik ,,

Hívő hitetlen 2017.12.13. 13:12:32

Nyugati Partvidék? A B1 blog skriblerének fogalma sincs, miről ír, de véleménye, az van Izrael és Jeruzsálem meg az antiszemitizmus viszonyáról.

2017.12.13. 13:16:52

@Szelid sunmalac:"Talan inkabb az eredeti a kozrohej targya es azert szuletnek parodiai, nem?"

Aha... a "közröhej" ebben az esetben kb. úgy értendő, mint az ellenzék liberálisainak széleskörű társadalmi támogatottsága, ugye?

2017.12.13. 13:25:43

@Hívő hitetlen: Jó... de te miként fordítanád a West Bank-ot? (Szerintem amúgy felesleges lefordítani... talán azért tette, hogy segítse az orientációt :) )

Szelid sunmalac 2017.12.13. 13:27:09

@Womb Raider: Nem...a kozrohej azt jelenti, hogy partallastol fuggetlenul minden, magat kicsit is ertelmesnek tarto (ertsd meg tud kenni egy vajaskenyeret) ember megveti azt a hanyadek, ostaba gerinctelent, aki magat batyunak hivja.

2017.12.13. 13:35:58

@Szelid sunmalac: Hát... szegény... neki ez jutott a keresztségben.
Hmmm... az a magát kicsit is értelmesnek (meg nagyon liberálisnak) tartó ember (mondjuk az lenne az igazi, ha más is annak tartaná...) aki egy platformon mozog 1ghost-tal, meg taga20-al? Hmmm... illusztris társaság, az mán biztos!

Szelid sunmalac 2017.12.13. 13:53:14

@Womb Raider: Egy platformon? Marmint ki? Ram gondolsz? Te el vagy tevedve! Barmennyire is egyszerusiteni szeretned a vilagkeped, ez most nem jott be. Batyut bizony meg a jobbkedvu fideszesek is kritikan alulinak tartjak. Ezekszerint te nem.

hansoloo 2017.12.13. 14:05:36

A Soros plakátokra sok mindent lehet mondani, de hogy antiszemita szándék lenne mögötte, azt egész biztosan nem.
Ez a balliberális mantra nettó rosszindulat és hazugság, de ezt nyilván a blogger is pontosan tudja.
Mi meg azt tudjuk, az az antiszemit, fasiszta, és rasszista, akire a balliberális elit rámutat. Vagy ez volt régen, ma már ezen a szitán mindenki átlát.

to:rppapa 2017.12.13. 14:43:40

@Womb Raider: Orientáció meg magyarul keleti nyitás :)

2017.12.13. 14:52:34

@to:rppapa: ;) Látom, van aki érzi a nüanszokat.. csak nem orientalista vagy?

2017.12.13. 14:57:47

@Szelid sunmalac: "Batyut bizony meg a jobbkedvu fideszesek is kritikan alulinak tartjak. Ezekszerint te nem."
Nézd, ezzel kapcsolatban annyit tudok elmondani, hogy bár nem őrzöm a könyvespolcomon a "Batyu összes kommentje" bőrkötéses kiadását, különösebben nem is követem a munkásságát, emlékeim is csak homályosan vannak erről, arra egészen biztosan emlékszem, hogy bármit is írt, azt olyan formában tette, amitől nem alakul ki permanens emesis reflex az olvasóban. Ugyanezt a már említett két kollégáról nem mondhatom el.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.12.13. 16:24:06

@Womb Raider:

Mi van te Soros bérenc, brüsszelita seggnyaló álcivil? Nem lesz itt ám Gyurcsány hatalom soha többé, ez az ország már Orbán Viktornak áll, ha nem tetszik az irány amerre megyünk akkor megindulhatsz nyugat fele amíg le nem zárjuk a határokat és ezzel még jót is teszünk neked mert Orbán Viktor országábán ma már jobb élni mint a paradicsomban, nemhiába áll ugrásra készen évente 1 millió migráns Afrika partjainál hogy hozzánk jöjjön és nálunk éljenek ne a hanyatló Euban, szóval hálás lehetnél a sorsnak hogy Orbán Viktor országában éhetsz.
Persze neked a Gyurcsány csicska álcivilnek a hazaárulás joban megéri mint követni Orbán Viktort mert a te liberális génjeidben csak a bomlasztás meg a közpénzlopás van benne, ezért is utálod a mai rendszert mert Orbán Viktor alatt ilyen nem fordulhat elő nem úgy mint az emúlt nyolc évben.
Szokjál a gondolathoz te norvég bérenc romkocsmatöltelék, hogy itt továbbra is Magyarország lesz, nem Európa.

2017.12.13. 17:01:32

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: Gyenge... olyan Mikroszkóp Színpad sztájl... de a kis belterjes kommunátokban két fingós poén közé még pont jól beékelhető.

HorseFucker 2017.12.13. 18:09:33

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: Szopjad scak a scuti geci feszát, hullagyalázó, anyabaszó pedofil fideSS es bértroll !
Fogsz még himbálózni a körúti kandeláberen, csicska !

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.12.13. 18:14:52

@Womb Raider:

2018 után majd még ennyit se fogsz röhögni te Soros csicska amikor Orbán Viktor kilép az Euból és leszámol az összes civil bomlasztóval.
Menj és vonulj a Jobbikkal hogy nincsen demokrácia mert Orbán Viktor beszánt egy Moszkva csicska pártot. Majd mindjárt megzokogunk titeket hogy nélkületek eggyel kevesebb párt lesz amit a Simicska lopott pénzeiből hízlaltak fel.

2017.12.13. 18:23:42

@HorseFucker: Nocsak... meghasadtál? Tényleg ezzel bünteted a veled egy követ fújókat? Vagy komolyan nincs senki a környezetedben, aki a szemedbe mondaná, hogy HHHűűűű, de kííínos...hűdekínos.

HorseFucker 2017.12.13. 18:25:52

@Womb Raider: BAszd meg anyádat a ravatalán azt ott hűházzál fideszess es csicska bérenc !

HorseFucker 2017.12.13. 18:27:28

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: Ha a csuti cigó geci kilép az Euból, akkor rá fél évre mind megdöglötök a mocsárban bérenc... szépen alulról felfelé sorban... csak várd ki fasszopó

HaD 2017.12.13. 19:04:39

@Ganter Joe: Miért nincs magyar ékezetes billentyűzete???? Honnan a faszból írkál ide???

Jakab.gipsz 2017.12.13. 19:09:12

@HorseFucker:

Bérenc az akit megfizetnek, pl. Júdás!

Te mennyit kapsz ezért a mocskolódásért? Ugye megéri?

A körúti kandelábereken pedig a kommunizmus áldozatai lógtak, reklamálj az ateista-zsidóknál és Marxnál.

Le teszteltük, az akasztást és a Dunába lövést, sőt még a tüzes trónt is, nem lett jobb tőle semmi.

Ideje észhez térnetek, túlságosan elvagytok szemtelenedve és túlságosan magabiztosak vagytok, igen jól emlékszel !

Nem kellene a történelmet megismételni.

Magyarország miniszterelnökének Orbán Viktor úrnak, pedig nem intellektuális ellenfél egy olyan gazember kufár mint amilyen Soros György.

Soros egy szélhámos, politológus, vele csak a lúzerek és a simlisek állnak szóba.

Európai téridő 2017.12.13. 19:53:19

@Womb Raider: Az 1880-as években Hazafi Verai János fűzfapoéta a hazafias magyar zsidót dicsérte és megvetően emlegette a "bécsi antiszemitákat". A leghírhedtebb antiszemita, Bécs későbbi kedvenc főpolgármestere akkor már egy évtizede politizált. Hitler, mint újdonsült bécsi polgár meghívást kapott a Városházára, ahol ez a Lueger, aki fővárosunkat csak mint "Judepest"-et emlegette, főpolgármesteri minőségében beszédet mondott, talán még pezsgőztek is. Valószínűleg egyenként le is jattolt velük, a későbbi Führer talán ezárt volt elragadtatva tőle. A bécsi Ringnek az Egyetemtől kezdődő szakasza egészen 1912-ig az ő nevét viselte, csak akkor homályosodtak meg, hogy ez tök gáz. Szóval Paul Lendvai kedvenc lapja csak ne pampogjon. Akinek vaj van a fején, rosszul teszi, ha kimegy a tűző napra.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.12.13. 19:58:32

@Jakab.gipsz:

A kandelábereken rövidesen nem Soros plakátok hanem a fideszes bűnözők fognak lógni. Jobb ha beragasztod magad Orbán seggébe, így talán neked is sikerül majd Moszkvába menekülnöd.

taga20 2017.12.13. 20:22:27

@Womb Raider: ebola hűljön rád a bőr!

itt baszod egész nap a rezet, és engem ekézel, aki termeli a nyugdíjadat te hálátlan disznó?:)

taga20 2017.12.13. 20:28:44

@HorseFucker: haver, többet néztem ki belőled.

te szerencsétlen barom, 27-es szopatja a fityeszdroidokat!:)

guvat 2017.12.13. 21:06:36

Soros György sokkal gyorsabban tehetné Európát homogén rabszolgává, ha nem áttételesen, ezeken a balfék EU bürokratákon keresztül próbálkozna, hanem saját maga intézkedne! Kidobott pénz minden guruló dollár amit ezekre a barmokra költ! Ezeknél még a magyar "hasznos idióták" migránsigénylő tevékenysége is hatékonyabb....

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.13. 21:12:34

Azért jó ez a blog, mert jól követhető, hogy Soros csicskásai mit terjesztenek az országról, és a migrációról, külföldön.

Pl tisztán látszik, hogy a korlátlan kvóta mentén szankciókat akarnak bevezetni, és az EU határainál történő védekezés fel sem merül a megoldandó feladatok között, Soros csicskáinál az EP-ben és a médiánál.

taga20 2017.12.13. 21:15:30

@guvat: szerintem te szerencsétlen agyhalott barom, te félpénzé megcsinálnád!

mi a kurvaanyádért égeted itt magad karácsony előtt, te kurva keresztény gyökér?

annyi jóérzés nincs bennetek, hogy a kibaszott ájtatos pofátokat legalább adventkor visszavennétek!

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.13. 21:16:16

@Womb Raider:

Régi Gyurcsnyista gyűlöletkeltő a srác.

Jobbos nickeket hamisít, mert azt hiszi ott is olyan hülye mindenki, mint Gyurcsányéknál.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.13. 21:17:36

@taga20:

Mi köze a jóérzésnek az agybeteg EU és a kereszténység kivéreztetését szolgáló Soros-Tervhez ?

guvat 2017.12.13. 21:25:52

taga20
A stílusodon látszik, hogy szerető édesanya mellett, boldog családi légkörben cseperedtél fel és színvonalas iskolák hatására lettél a forradalmi ballib oldal ikonikus képviselője! Mint cseppben a tenger...
Mi a problémád?

taga20 2017.12.13. 21:35:35

@Legeslegalja: ti két macskák vagytok?

te agyhalott. nincs soros terv!

akármennyi csilliárdot is elbasztok óriásplakátokra!

taga20 2017.12.13. 21:38:13

@guvat: na elárulok egy titkot. én is a kaffkába jártam, mint dajcstompika és gerendaikarcsi.

mi a bajom? az hogy egy faszkalap vagy a gecivel együtt, az!

guvat 2017.12.13. 21:47:48

taga20
Gratulálok, ügyes is vagy, bár én is jártam már királyi palotában, de csak miattad dicsekszem vele! Az viszont tény, hogy ezzel a szinttel egy tanyasi iskolában nem jutottál volna fel a másodikba... Persze ehhez a tevékenységedhez az még sok is lenne...

taga20 2017.12.13. 21:53:20

@guvat: lehet hogy igazad van, de a borotválkozótükörbe bele tudok nézni.

te és a fityeszmaffiád még a velencei tükröt is kerülitek:)))

mekkora egy redvás ócska gerictelen férgek vagytok, édesfaszom!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.12.13. 22:24:01

@Legeslegalja: @guvat:

nicsak nicsak, megjött az éjszakai müszakos fideszes trollköcsög, egyszerre két nicken. Mindjárt jön a harmadik is , amelyik igazat ad majd önmaguknak.

apro_marosan_petergabor 2017.12.13. 22:38:09

Sok baromságot írnak ezek a külföldi libero lapok, ezeket a külföldiek egy részének be is lehet adni... A magyarok jó része erre már nem vevő. A német orgánumokra jellemző, hogy hiteles hangként fogadják el Paul Lendvaitm, aki anno rendes kis kommunista kémként érkezett Ausztriába - de ott megtetszett neki, azóta eljátssza az észosztó polgári értelmiség szerepét...:)
Szerencsére nem csak a magyarok, a lengyelek, szlovákok, csehek és osztrákok is kijózanodtak már, a németek is józanodóban - s nem keverik a liberalizmust az amerikai tőke távirányításával...
A jelenlegi európai vezetés ezt még nemigen ismerte fel, illetve zsebre van téve (ilyen volt Blair pl., szerencsére már partvonalon kívül található).
Remélhetőleg az említett vezetésnek már csak másfél éve van hátra, valószínüleg ezért érzik a vesztüket, s kapálóznak, rugdalnak, eközben sok kárt okozva, leszámítva azt a hasznot, hogy agyatlan, Európa ellenes politizálásuk egyre több embert vezet rá a valóság érzékelésére...

Jakab.gipsz 2017.12.14. 01:30:49

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Soros csőcselékei pedig kéjjel gyilkolásznak, és háborúságot szítanak.

Mi végre? Mi a célod, te kis ütődött?

2017.12.14. 07:40:15

@taga20: "itt baszod egész nap a rezet, és engem ekézel, aki termeli a nyugdíjadat te hálátlan disznó?:)"

Mesélnél arról a tevékenységedről, amivel az én nyugdíjam feltételezed termelni? (Csak szólok, hogy a koromat jelölő szám számjegyeit felcserélve lehetnék csak éppen nyugdíjas...)

2017.12.14. 07:45:36

@apro_marosan_petergabor: Ne aggódj... a kontinuitás megoldott.. akármelyik EU-s döntéshozó/végrehajtó szervet nézed, a jelenlegi vezetők pont olyanok, mint az elődeik..és azok elődei. Egy alomból jönnek, egyugyanazon tréningen és vizsgán esnek át. Az EU-nak önnön üstökébe kapaszkodva kellene önmagát kicibálni a mocsárból, amibe már nyakig süllyedt (nyomták...) Szerinted azok a külső erők, amik felváltva ugrálna a fejünkön, nehogy kiemelkedhessünk végre a dágványból, azok majd most magukba szállnak és ha nem is segítenek, de legalább akadályokat nem gördítenek elénk? De jó is lenne...

HaD 2017.12.14. 08:30:49

@Womb Raider: tehát 66 vagy mesterem:)

HaD 2017.12.14. 08:34:58

@apro_marosan_petergabor: csakazt nem tudom az ilyenek miért nem húznak még el innen az oroszokhoz vagy Kínába...mi a fszért éldegének az EU támogatásokból...meg vihetnék ezt a mocskos komcsi bandát is magukkal akik "zsebre vannak téve..."

guvat 2017.12.14. 08:45:26

taga20 2017.12.13. 21:53:20
"@guvat: lehet hogy igazad van, de a borotválkozótükörbe bele tudok nézni."
Ennek örülök! Te bizonyára befizetted az államkasszába annak a 16 000 milliárdnak a rád eső részét, amit a választottjaid eltüntettek és a közművek visszavásárlását is adományokkal támogattad! Beszélj a többiekkel is és akkor hálából fizetem, hogy elvégezhess egy alapfokú illemtani tanfolyamot! Hidd el, látványos lesz az eredménye!

2017.12.14. 08:46:12

@HaD: Nem, mert mint említettem, CSAK akkor lehetnék már nyugdíjban... de azért érzem a poénra való törekvést ;)

".mi a fszért éldegének az EU támogatásokból"
"Támogatás" az , meg egy nagy túrós. A vételár törlesztése... az eu annyira támogat minket, hogy ha mindent összeszámolunk és ebbe az átadott/megnyitott piacunkat is belevesszük, akkor kiderül, hogy a mérleg negatív. Ha a támogatás címén valójában csak átfolyatott pénzeket (egyes hangok szerint a teljes összeg 30-50%-a) is levesszük, még egyértelműbb a helyzet. Azért, ha valakinek vágya/ingere az Unió pöcsét szopogatni... nos, lelke rajta.

2017.12.14. 08:48:48

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "nicsak nicsak, megjött az éjszakai müszakos fideszes trollköcsög, egyszerre két nicken. Mindjárt jön a harmadik is , amelyik igazat ad majd önmaguknak."

A vicces, hogy cáfolni azért meg sem próbálod :) rögtön az ostoba személyeskedés, sértegetés... a tehetséged korrelál a gazdáidéval..

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.12.14. 09:09:29

a liberalizmusnak végleg befellegzett, ostobák
majd lesztek szépen muszlimok, mi meg maradunk itt normálisak

Jakab.gipsz 2017.12.14. 10:17:04

Nem a Soros- CEU-s barmok csinálják a tudományt és ezt tessenek tudomásul venni és akkor nem lesz bántódása senkinek sem.

Orbánnak pedig helyes az intuíciója, éspedig az a tény, hogy a Soros-féle parazitáinkkal meg kell küzdeni, de csak a lovagiasság szabályai szerint.

Soros színvonalára nem szabad egy keresztény embernek lesüllyedni.

Ennyi.
süti beállítások módosítása