Zubreczki Judit

Zubreczki Judit

Láthatás - ha az anya idegbeteg, az apa megtört, a gyerek meg fura, akkor ki lehet a hunyó?

2018. március 16. - Zubreczki Judit

lathatas_1.jpg

Ma megnéztem a Láthatás című francia filmet. Csak annyit tudtam előzetesen, hogy egy nőről és egy férfiról szól, akik válás után a gyerekelhelyezésen vitáznak. A nő teljesen ki akarja zárni a férfit az egykori család életéből, a férfi viszont küzd a láthatásért. Ez éppúgy lehet jó, mint semmilyen- gondoltam előtte. Aztán elkezdtem nézni, és nagyon sokáig úgy tűnt, hogy nagyon is valamilyen lesz ez a film. Az első jelenet a bíróságon játszódik, ahol semmit nem tudunk meg a háttérsztoriról, és ez végig így is marad a filmben, ami mindenképp dicséretes, engem legalábbis sokáig odaszögezett a székhez. Nem tudjuk meg a ki a jó és ki a rossz fiú (vagy lány), csak lassan alakul ki a saját véleményünk a látottak alapján, hogy kinek milyen a személyisége, ki mit képvisel a családban, ki fél kitől, ki a hunyó, és mi is vezethetett a család felbomlásához.

Itt azonban még csak ügyvédek szócsatáznak rendkívül hatásosan, az érintett felek meg sem szólalnak szinte. A bírónő meg, akárcsak mi nézők, afelé hajlunk szimpátiában, aki épp beszél, mivel nem ismerjük a szereplőket, sem a részleteket. Érdekes adalék, hogy a felolvasott vallomások alapján a közös gyerekek, a tizennyolc éves nagylány és a tizenegy éves kisfiú sem akarják látni az apjukat, de természetesen felmerül bennünk a kérdés, ez vajon valós igény a gyerekek részéről, vagy csupán az anya ügyeskedése a háttérből?

298841_1515761555_9989.jpg

Aztán elindulnak azok a bizonyos láthatások, és a felnőttek interakcióiból továbbra sem derül ki semmi nagyon sokáig, sőt, nincs igazán szimpatikus szereplő sem. Az anya egy szigorú fapofa, akinek szemmel láthatóan pattanásig vannak feszülve az idegei, az apa pedig egy morcos, megtört szemű medve. Ettől persze még lehetnek bármilyenek is. Ami különös mélységet ad a filmnek, az a kisfiú, Julien figurája, akin az első perctől látszik, hogy retteg, meg van félemlítve, de csak lassan-lassan ébredünk rá, hogy mitől vagy kitől is fél valójában és kezd kirajzolódni előttünk, hogy milyen története lehet a családnak, és miket élhetett át Julien és nővére. A szimpátia váltakozása, és a néző kétségek között tartása a film legnagyobb erőssége, amivel a rendező, Xavier Legrand mesterien játszik. Sőt vannak jelenetek, amikor még az is felmerül bennünk, hogy maga a gyerek próbálja meg egymás ellen kijátszani az apát és az anyát. A Julient játszó Thomas Gioria minden rezdülése nagyon hiteles. Remekül hozza a megfélemlített gyerek mini-ügyeskedéseit, mellyel túlélni próbál ebben a végtelenül kiszolgáltatott, családba zárt helyzetben, és a szülői manipulációval szemben igyekszik megvívni a maga kis szabadságharcait. A Floridai álom mellett most már rövid időn belül ez a második filmélményem, amiben gyerekek hatalmasat alakítanak.

lathatas_5.jpg

Nagyon feszes és érdekes film tehát a Láthatás, ami egyrészt majdnem végig lekötött, ugyanakkor volt sajnos benne egy elég uncsi és hosszú holtpont is rögtön a katartikus zárójelenet előtt, amikor én már többször is nézegettem az órámat, hogy hol is járunk. Az mindenképpen nagyon tetszett, hogy a történet az igazi áldozat, a tizenegy éves Julien perspektívájából mutatja az eseményeket, és nem a felnőttek látószögéből. Én körülbelül végig azon gondolkodtam a film alatt, hogy Jézusom, hogy fogja kiheverni ez a gyerek az egész hercehurcát, sőt vajon kiheverheti-e valaha is a folyamatos érzelmi zsarolást, a játszmázást, valamint a gyermeki bizalom félénk épülését majd újra és újra elvesztését az egyik szülő felé. Persze a szenvedő házastárs is áldozat, de a fókusz a gyereken marad végig. 

Azt viszont nem igazán értem, hogy mi volt a film valódi célja, magyarán miért is készült el ez a film. Azt értem, hogy létezik a családon belüli erőszak, ami itt a brutalitásig fokozódik a film végére. Azt is értem, hogy muszáj ellene tenni és sajnos még mindig tabu téma, hiszen sok esetben belső perpatvarnak könyveli el a külvilág, melyről sokak szerint az érintett felek egyaránt tehetnek. Az is világos, hogy mennyire nehéz kívülről észrevenni a problémát, amikor a környezet (ahogy a néző is a film elején), egy sima érv-ellenérv, érdek-ellenérdek szituációt észlel ott, ahol valójában nagy a baj. És persze érzékelni lehet, hogy a a szülő idegbeteg kicsit, a gyerek meg zárkózott, meg fura, de a valódi tragédia sokszor a mélyben fortyog és csak a résztvevők ismerik annak részleteit. Ugyanakkor nekem nem adott semmi újat a film ebben a témában. Eleve mást vártam, mert azt gondoltam, hogy a láthatás körül forog majd a történet, illetve az elhelyezési probléma hatását elemzi majd a családra, főleg a gyerekek életére vonatkozóan. Magyarán lelki folyamatokra és aha élményekre számítottam, nem vadászpuskával kergetőzésre.

jusqu-a-la-garde-une-claque-magistrale.jpg

Úgyhogy kissé csalódott voltam, hogy elment az egész az erőszak irányába, ráadásul úgy, hogy pluszt nem igazán adott hozzá a problémakörhöz. Felvázolta a témát, és úgy is hagyta. Persze az igaz, hogy már magának a témának a felvetése is fontos, de nekem akkor is hiányérzetem volt. Nemrég láttam az Én, Tonya című filmet, ahol például rendkívül érzékletesen mutatták be, hogy milyen hatással van egy gyerek személyiségfejlődésére a családon belüli erőszak, vagy hogyan befolyásolja a későbbi párválasztását. Milyen dinamikák indulnak be egy emberben annak hatására, hogy a szeretetnyelve nem a megfelelő módon fejlődik ki gyermekkorában.

Itt viszont képet kapunk egy majdnem teljes tragédiába torkolló láthatási problémáról, de nem látom a hozzáadott tanulságot. Hacsak nem a zárójelenetben kukucskáló és a rendőrséget értesítő szomszéd személyében, aki azt üzeni nekünk, figyeljünk oda a környezetünkben zajló hasonló esetekre, mert rajtunk is óriási a felelősség, hogy hajlandóak vagyunk-e észrevenni a veszélyt. Magyarán a dramaturgia, a rendezés nagyon jó, egy abszolút érdekes filmről van szó, amit mindenképp érdemes megnézni, de pont ezért sajnálatos, hogy a mesterien felkeltett figyelmet végül nem használja ki a Láthatás még sokkal jobban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zubreczkijudit.blog.hu/api/trackback/id/tr3413742520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása