Zenóbia

Zenóbia

Palacsinta

2015. március 05. - Zenóbia

Mert miért ne lehetne palacsinta, és miért ne pont szombaton ebédre, amikor február van, és a rohadék február utolsó napja, és nem is nekem kellett megsütni, hanem megsütötte nekem a Loretta, csak ennem kellett és fényképeznem, és feltaláltuk azt a remek módszert a nomakeup fotók javítására, nem mintha rászorulnánk, hogy fekete-fehér, az úgyis olyan művészi, meg sejtelmes, ugye. Előtte nap voltam Anna and the Barbies koncerten Natasával, hát. Elég jó volt, rekedtre énekeltem magam, az határozottan felüdítő, mikor úgy lehet üvöltve énekelni, hogy nem hallatszik, hogy rettenetes hangom van. Ez is lesz még egy előnye az egyedül élésnek, énekelhetek bátran, mondjuk az pont ma jutott eszembe, hogy szerintem az lesz, hogy majd a sütisütésnél tuti elvágom az ujjam nagyon, amikor mondjuk a szárított paradicsomot aprítom a nagykéssel, és senki nem lesz ott, aki szorítókötést rögtönöz rá nekem rögtöndeazonnal, így aztán majd elvérzek a konyha padlóján, vagy esetleg amikor veszem ki a konyharuhával a tepsit, akkor az majd felgyullad, és leég miattam egy egész lakótömb. Remek lesz. Ne költözzetek szerintem a szomszédba. Szép hosszú mondatokat írtam most így visszaolvasva, de ez már így marad, éljétek túl.

palacsinta3.jpg

Palacsinta

Hozzávalók:

- 250 g liszt

- fél liter tej

- 1 csipet só

- 25 g porcukor (1 ek)

- 2 tojás 

palacsinta2.jpg

Mindent egy tálba, kivéve a tejet. Kezd el kikeverni robotgéppel, hallottam már olyan elvetemültekről, akik képesek csomómentesre keverni gép nélkül is, hát, én sosem mondtam, hogy ügyes vagyok, szóval ilyet tőlem ne várjatok, meg mellesleg a Lorettától sem, öt percig dicsőítettük a gép feltalálóját, most ide majdnem írtam valami rettenetes vulgárisat, de visszafogom magam. A tejet közben fokozatosan adjátok hozzá, a végén ha úgy ítélitek meg, még adhattok hozzá egy decit, mi szerintem adtunk, de majd átnézetem Lorettával, mielőtt közzéteszem, az a biztos.

palacsinta4.jpg

A recept Loretta anyukájától származik, kisvárdai palacsinta, szerintem isteni, és egyébként meg az a legjobb az egészben, amikor egy nap erről szól: konyha, beszélgetés, cipőkről beszélgetés, tejeskávé, cigi, beszélgetés arról, hogy mit kell venni majd az Ikeában, palacsinta, beszélgetés a nyárról, meg a semmiről, palacsinta megevése, délutáni alvás, tejeskávé, cigi, rendrakás, fél pohár bor, aztán felmenni a város legtetejére, és együtt lenézni.  

Zenóbia a Facebookon!

Bocs a képekért, megint csak telefon volt nálam, de nem járkálhatok mindenhova a három kilós géppel, mert hátha utamba akad egy sütő. Bár gondolkodom rajta. 

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr397234403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stenonis 2015.03.05. 23:04:17

Végre valaki, aki nem cseszi el a palacsintát szódavízzel!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.03.05. 23:58:02

érdekes, nekem sima kanállal sikerül mindig rendesen, csomómentesen elkevernem

meg én belekeverem az olajat is előre, így nem kell folyton öntögetni a serpenyőbe :)

Dr.Korász 2015.03.06. 02:44:43

Most oszinten, mi a nagy szam egy palacsinta kesziteseben? Az, hogy a receptet is leirja a posztolo, eleg vicces. Alap etel, SEMMI tudomany nem kell hozza, az altalanos iskolasok is kepesek megcsinalni.

Egy kumpao (gom bao) csirke elkeszitese, vagy egy mapo tofu. na, az komoly.

ebella 2015.03.06. 04:58:12

Palacsintát mindenki tud készíteni, aki egyáltalán főz, süt. És többnyire nagyon finom. Én legalábbis még nem ettem rossz palacsintát.

herut 2015.03.06. 05:33:56

Szerintem a recept rendben van,de a kísérő szöveg miatt legközelebb kizárólag a receptre koncentrálok.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.03.06. 05:44:27

@Dr.Korász: Kong Bao (Ji Ding) ~~~ for the record... ne terjesz hulyeseget ;)

funfun 2015.03.06. 05:48:07

@herut: Igen, borzasztó ez a trendi-szingli vicceskedésnek szánt blődiség. Én nem is értem, és nem is fogom megérteni, miért írnak főzős blogot olyanok, akik alapjában nem is tudnak főzni, és ráadásul miért kerülhet ki az indexre. A receptről meg annyit, hogy én még az életben nem hallottam a "legendás" várdai palacsintáról, igaz, ez lehet az én hibám. De már várom a világhírű szalkai rántotta receptjét is a szerzőtől, hasonlóan bonyolult étel lehet.

jog-ász 2015.03.06. 06:37:26

se főzni, se írni...nna ilyet nem szabad csinálni

Dr.Korász 2015.03.06. 06:51:40

@Chaoyang: bu shi. A Gom bao xiajing megjobb

Vidéki László 2015.03.06. 07:27:16

Mi ebben a "kisvárdai"? Ez az szimpla palacsinta alaprecept. És nem, egyáltalán nem kell hozzá robotgép, pillanatok alatt ki lehet fakanállal is.
Valószínűleg a posztoló eddigi csúcsteljesítménye a vajas kenyér lehetett.

baliquez 2015.03.06. 08:34:00

Ez még alapreceptnek is gyenge...

Pár tipp: habverővel keverd, kézzel. Aztán, keverd kicsit sűrűbbre (1:1 tej+liszt) és keverj bele egy fél evőkanál olajat is. Nem nagyon kell majd olajoznod így sütésnél, teflonban amúgy is csak picit kellene de a prók vasserpenyőben készítik (kettő-háromban egyszerre).

Hagyd pihenni negyed órát. Aztán közvetlenül sütés előtt óvatosan keverj bele kockásbuborékos (kékkupakos) vagy ha nincs akkor kerekbuborékos (zöldkupakos) ásványvizet.

A pihentetéstől tartása, a CO2-től meg könnyedsége lesz a tésztának. Így lesz habkönnyű, selymes érzetű, vékony, tökéletes, Tisztességes Magyar Ember ínyére való palacsintád.

danpress 2015.03.06. 08:45:10

háháá, de gagyi cikk

Pörköltszaft 2015.03.06. 08:58:48

ez ALAP. az olajosoknak meg annyit, hogy kis VAJ felolvasztva a masszába, meg az elején egy picike a teflonba, ÉG és Föld, nem szar olajos ízű, hanem csodás, lágy.

Void Bunkoid 2015.03.06. 09:02:22

Valaki a tévében az imént azt mondta, hogy "audencia". Ahahahahaha :)

alfacharlybravo 2015.03.06. 09:03:26

Mitől Várdai ez a palacsinta? Szerintem a szódavíz (ásványvíz) hiányzik a receptből, nagyon sűrű lenne így meg le is ragadna a sok tejtől ha azzal hígítanánk. Nekem robot géppel sem sikerül csomó mentesre keverni, de ha a hűtőben hagyjuk 20 - 30 percet állni akkor megoldódik a probléma.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2015.03.06. 09:16:36

@baliquez: true dat. én sem értettem a posztot. ez az alap palacsintánál is kevesebb (amúgy a képen látható palacsintához: az én ízlésemnek túl vastag a tészta). viszont posztban ömlengés volt rendesen a high life-ról...
lásd: "Mert miért ne lehetne palacsinta, és miért ne pont szombaton ebédre, amikor február van, és a rohadék február utolsó napja, és nem is nekem kellett megsütni, hanem megsütötte nekem a Loretta, csak ennem kellett és fényképeznem, és feltaláltuk azt a remek módszert a nomakeup fotók javítására, nem mintha rászorulnánk, hogy fekete-fehér, az úgyis olyan művészi, meg sejtelmes, ugye"

Kacsura 2015.03.06. 09:25:12

Kezdőként én is csak tejjel csináltam a palacsintát, úgy vastagabb, teltebb tésztát kapunk.
Most már rakok bele vizet, igen, sima csapvizet, olyan habkönnyű tésztája lesz, hogy egy palacsinta szinte egy falat. Cukor nem kell a palacsintatésztába.
Az ember lánya egy idő után már nem méreget, találomra is nagyon jó palacsintát lehet sütni. Én is mindig kézzel keverem el, apránként adom hozzá a lisztet, aztán úgy a tejet, majd megint lisztet, tejet vagy vizet, többször átkevergetve. Én is olajat raktam a tésztába, eddig, mivel egyik hétvégén épp a sütésnél tartottam, mikor rájöttem, hogy olaj az nuku, így olvasztottam vajat, azt tettem bele a tésztába, és az első palacsinta előtt valamennyit a sütőbe. Azóta viszont mindig így csinálom.

Szelid sunmalac 2015.03.06. 10:01:14

Nem ertem a nagy odzkodast a szodatol. Sokkal konnyebbe teszi a tesztat. Keves olaj is mehet bele, hogy ne ragadjon le. Egyebkent is mindig ugy vagyok vele, hogy az elso par utan alakiktom tokeletesre ezzel-azzal. kicsit tobb viz, olaj, liszt, attol fugg. Egyebkent meg pont leszarom, hogy kinek nem tetszik. Ha en keszitem es odateszem ele, akkor vagy megeszi, vagy nem. A mult szombati 35 palacsintamat ketten mind megettek, ugyhogy olyan szar nem lehet.

Szelid sunmalac 2015.03.06. 10:01:51

Viszont a vajat kiprobalom, mert az jo otlet.

Johanna7 2015.03.06. 10:07:14

Kis vaníliáscukor, kevés citrom sem árt neki. (citromhéj belereszelve)
Ez a kispesti palacsinta.

károly szántana 2015.03.06. 10:27:02

Cukor nem való bele.
1 l tej, 3 tojás elkeverve, hozzá szitálva 60 dkg rétesliszt, közben kézi habverövel kevergetve, majd 5 dl szóda, végül 2 dl olaj. Ha a liszt lassan kerül bele folytonos kevergetés mellett, sohasem lesz csomós, ellenben szép vékony. A fenti arányokat betartva sosem fog szétszakadni. Csak az elsö palacsinta sütéséhez kell olaj.

kakukk11 2015.03.06. 10:45:42

Ezt a keverésfetisizmust én se értem. Belerakom a turmixba az összetevőket, holtmind1 milyen sorrendben, bekapcsolom és 15mp múlva kiöntöm belőle, 100%-osan csomómentesen. Persze a tüzet is meggyújthatnám kovakővel, de minek ha van gyufa/öngyújtó/piezzo.

baliquez 2015.03.06. 10:54:56

@károly szántana: azért egy pakk vaníliáscukor belefér nagyon is, illatosabb lesz tőle, a citromhéj is jó ötlet, frissíti. Vajtól viszont nehezebb, dúsabb hatású lesz a kisült tészta és merevebb ha megdermed, szóval ha vajjal készül akkor még forrón meg kell enni.

Vajjal (vagy szalonnazsírral) a Johnny Cake készül, vastag (tojásmentes) amerikai palacsinta kukoricalisztből, baconnel meg juharsziruppal egész jó, de vaníliafagyival és áfonyadzsemmel is klafa.

Dr. Fotos 2015.03.06. 11:01:24

2 tojas negyed kilo liszthez, semmi viz??? Nemcsoda, hogy olyan bazira vastag lett, hogy alig birtad osszetekerni! :)

Fel kilo liszt, 1 tojas sok szoda es finom vekony lesz a teszta, a szensavtol meg szep lyukacsos. Tessek kiprobalni! Ahogy en is kiprobalom majd a vajat az olaj helyett, mert az jo 5letnek tunik. Koszi erte!

tyberius 2015.03.06. 11:03:34

2 deci tej, 10 deka liszt, 1 tojás, egy löttyintésnyi vaníliakivonat (vaníliarúd vodkában áztatva). Összeturmixolom, serpenyőbe spricnis üveggel kevés olajat nyomok, kisütöm. Nekem így tökéletes. Ez a sashegyi palacsinta, mert én fejlesztettem ki, és ott lakom :)

Vagy ha amerikai (ami állítólag eredetileg skót) módra akarom csinálni, akkor kevesebb tej (1-másfél deci), és teszek bele egy csipet sütőport. Vastagabb, szivacsos, lekvárral kenhető, gyümölcssziruppal nyakon önthető. Reggelire szoktam csinálni.

winyettyu 2015.03.06. 11:32:46

@Pörköltszaft: Végre nem nekem kell leírnom. Az olajban sütést évekkel ezelőtt elfelejtettem, kajákba vaj, kacsazsír(vagy mangalicazsír) kell, ha meg valamit rántok, akkor azt kókuszzsírban csinálom, a növényi olajakat meg egyék a dietetikusok, én nem kérek belőle

winyettyu 2015.03.06. 11:36:10

@kakukk11: én botmixerrel csinálom, mert nincs rendes nagy turmixgép, azzal se tart semmeddig.. A nagy halálom még az, hogy minden receptben lisztet szitálgatnak, száraz és nedves összetevőket kevergetnek külön-külön.. hagyjuk már, arra van a robotgép, hogy 5 perc alatt teljesen homogénre dolgozza...

élhetetlen 2015.03.06. 11:56:50

Szakértünk, szakértünk? Ez hálás téma, mindenki tudja a tutit. Én is. Igenis kell bele cukor, mert az a jó palacsinta, ami akkor is elfogy, ha meg sem töltik. Ha megtöltjük? Nem cicizünk, hogy lekváros vagy túrós. Túrókrémet rákened, és arra a baracklekvár. (figyelem, fordított sorrendben nem megy). Aztán van egy másik műfaj, a kelt palacsinta. Ugyanez, csak élesztővel. Vastag, szinte habos állagú palacsinta lesz belőle, ami megtöltve elérheti a 6-8 cm átmérőt is. (bár a sofőr srác, akinek szoktam vinni, azt mondta, sehol sem vagyok, mert a nagymamájáé vastagabb). Na, most tessék kikattanni.

Peetee 2015.03.06. 12:17:03

Távol álljon tőlem a rosszindulat, de őszintén: Kinek a micsodáját kellett felpolírozni ahhoz, hogy ez az üres zagyvaságos semmi íromány a címlapon fusson???

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.03.06. 14:00:55

@Stenonis: Én pont azt hiányoltam :) Kicserélném a tojással...

Dr.Démonmac1 2015.03.06. 14:08:59

"na igy kell palacsintát sütni" idejövök, erre még egy nyomorult hőfok sincs megjelölve.
Az hogy kerül kivédésre, hogy a cukor miatt ne égjen le a tészta?

élhetetlen 2015.03.06. 17:28:53

@Dr.Démonmac1: Tudod, az összes ellenséges tanáccsal ellentétben kell alá olaj, és ha cukor is van benne, olaj is van alatta, akkor lehet, hogy nem lesz „egészséges” a palacsinta, de jó lesz. Egy barátnőm van, aki papírlapokat süt palacsinta helyett, de megértette, hogy miért nem kérek belőle. A hőfok, kicsit füstöljön az olaj, mikor beleöntöd a tésztát, mire körbefogatod, megszilárdul az alja, tehát nagy valószínűséggel kijön a sütőből.
süti beállítások módosítása