Mindennapi betevő Xiaomi mániásoknak.

Xiaomi Mi 8 SE – a legjobb vétel, ha erős Xiaomi telefont keresel

2018. július 18. - omixia

A legújabb sorozat legolcsóbb tagja, de az utolsó fillérig megéri az árát.

xiaomi_mi_8_se_1.jpg



 


 

Bevezető

A Xiaominál a nyolcas sorozat kalandos úton érkezett meg. A hírek még az idei MWC-n is az új zászlóshajóról szóltak, a Xiaomi Mi 7-ről. Aztán elkezdtek csepegni az információk egy mobilról, ami nyolcas jelölést kap és olyan extrákat, mint például az infravörös kamerával támogatott arcfelismerés vagy az előlapi üveg alá rejtett ujjlenyomat érzékelő.

Ezek igazán kecsegtető hírek voltak, mi pedig egy idő után nem tudtuk eldönteni, hogy a Xiaomi végül kiadja a hetest és mellé érkezik a nyolcas mintegy extraként, vagy a hetes kimarad, és a verziószám ugrik egyet. A végeredmény ez utóbbi lett megspékelve több meglepetéssel. Az egyik közül az volt, hogy a Xiaomi Mi 8 nem egy, hanem rögtön három változatban kerül a boltok polcaira. Az SE verzió a leggyengébb, a sima Mi 8 lesz a zászlóshajó, és ezek mellé kapunk még egy felextrázott verziót Mi 8 Explorer Edition néven.

Bár az Xiaomi Mi 8 SE a „butított verzió” mi mégis azt gondoljuk, hogy a hármasból ez a mobil az, ami a legjobb ár-érték aránnyal rendelkezik. Árát a csúcskészülékekhez képest alacsonyra vágták, ennek ellenére nagyon vonzó hardverekkel szerelték fel.

Ebben a bemutatóban tehát az Mi 8 SE mellett szóló érveinket sorakoztatjuk fel, hogy lássátok érdemes megfontolni a megvásárlását.

Xiaomi Mi 8 SE 5


 

Processzor

A Xiaominál, és persze más gyártóknál is elő szokott fordulni, hogy új készülékeibe is egy régebbi, ám de bevált központi egységet pakol. A Snapdragon 710 azonban nem ilyen, sőt, annyira friss, hogy hivatalosan csak ez év májusának végén mutatkozott be. A lapka igazán impozáns lett, a Snapdragon 845-ben, vagyis a jelenlegi csúcsmodellben már megismert magokat kapta. Ezekből hat darab van a fedélzeten. A felső fürtben két darab Cortex-A75-re épülő, az alsóban négy darab Cortex-A55-re épülő Kyro magot találunk. A teljesítményért felelős A75-ös magok órajele 2,2- míg az alsó takarékos üzemmódért felelős A55-ös magok maximum 1,7 GHz-en működhetnek.

Természetesen fejlődött a GPU is, ami ebben a lapkában az Adreno 616. Ez a GPU is sokat erősödött a közvetlen elődben található Adreno 512-höz képest, a gyártó tájékoztatása szerint nagyjából 35 százalékkal magasabb teljesítményre számíthatunk. A Snapdragon 710-ben az ISP is nagyot fejlődött, a Spectra 710 mellé dupla kamera esetén akár két darab 20 megapixeles, egy kameránál pedig akár 32 megapixeles fényképező is kerülhetne a telefonba. További újdonság, hogy a 845-ben debütált 685-ös DSP is a lapkába került, ez pedig már a mesterséges intelligenciával kapcsolatos számításokhoz is befogható.

Xiaomi Mi 8 SE 6

A hivatalos adatok szerint a Snapdragon 710 teljesítménye 20% -kal magasabb, mint az előd Snapdragon 660-é, az alkalmazások nyitási sebessége pedig 15% -kal nőtt. Ráadásul nőtt az AI teljesítménye, mégpedig 50%-kal, emellett viszont az energiafogyasztás 30% -kal csökkent. Az ilyen tökéletes teljesítmény és kiegyensúlyozott energiafogyasztás mellett a Snapdragon 710 várhatóan a "megfizethető SoC" új generációjává válik. Így a processzor szempontjából biztos lehet abban, hogy a Xiaomi Mi 8 SE jól felszerelt, és minden bizonnyal megfelel a mindennapi igényeknek túlmelegedés vagy felesleges energiafogyasztás nélkül.


 

Xiaomi Mi 8 SE kamera – Dupla kamera mesterséges intelligenciával

A Xiaomi Mi 8 SE egy mesterséges intelligenciával által megtámogatott kettős hátsó kamerarendszerrel van felszerelve, amely 12+5 megapixeles szenzorokkal dolgozik. Fő érzékelője a Sony IMX363, ugyanaz, amit a Xiaomi Mi 8-ban is találunk. A szenzor tulajdonságai közül az 1.4um méretű képpontméretet szokták kiemelni, aminek segítségével dinamikusabb képeket készíthetünk és rossz fényviszonyok között is javul a fotók minősége A felvett képek világosabbak, élénkebbek és sokkal részletesebbek. A kamera támogatja az SLR Dual PD Speed ​​Focus technológiáját, amely lehetővé teszi a Xiaomi Mi 8 SE számára, hogy gyorsan és pontosan fókuszáljon sötét fényviszonyok között. Ahogy feljebb olvashattátok kapunk mesterséges intelligencia támogatást is, ezt jelen esetben AI jelenet-kamerának nevezik, ennek segítségével pedig a fényképező 206 témát képes azonosítani, és intelligensen optimalizálja a kamera képességeit.

Xiaomi Mi 8 SE 5

Az elülső oldalon a Xiaomi 8 Mi SE egy 20 megapixeles önkioldó kamerával rendelkezik. Ennek a kamerának elsődleges érdekessége a nagy képpontszám, legalábbis ez az adata lesz, amire mindenki felkapja a fejét. Azonban a 20 megapixel magában nem sok újdonságot hozna. Itt van azonban a négy-az-egyben képpont technológia, ami jelentősen képes a rossz fényviszonyok között készülő képek minőségét javítani. Ahogy a neve is mutatja ez a technológia úgy dolgozik, hogy rossz fényviszonyok esetén automatikusan aktiválódik, és négy képpontot kezel egyként. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy egységesített képpontra a négyszeres felület miatt négyszer annyi fény jut, mint egy hagyományos megoldás esetén. A technológia segítségével sötétben, éjszakai felvételek esetén is jó minőséget ad, ráadásul jelentősen csökkenti a képek zajosságát. Ha nappal fényképezünk, vagyis amikor jók a fényviszonyok a telefon nem kapcsolja be a 4-az-1-ben technológiát, így pedig mind a 20 megapixel valós pixelként működik, és nagyfelbontású, rendkívül részletes fotók készülhetnek.


 

Xiaomi Mi 8 SE kijelző – 5.88-inch Samsung AMOLED panel

A Xiaomi Mi 8 SE a mai modern telefonok között kicsinek számít. Már megszoktuk, hogy a kijelzők 6 colos képátlónál kezdődnek, egyes modelleknél ezeknél is nagyobbat találunk. Az Mi 8 SE viszont, ha nem sokkal, de mégiscsak kisebb kijelzőt kapott. A beépített Samsung AMOLED panel „csak” 5,88 colos.

Természetesen már nem a régi 16:9-es oldalaránnyal találkozhatunk, sőt a már megszokott 18:9-es oldalarány is idejét múlttá vált rövid idő alatt. Ennek oka pedig az egyre inkább terjedő notch megléte. Emlékezhettek, a kijelző felső részébe benyúló, szenzorokat és előlapi kamerát hordozó félsziget elsőként az iPhone X-en jelent meg, azóta pedig szinte minden nagy gyártó adott ki ilyen formátumú kijelzővel szerelt telefont. Az új kialakítás miatt az oldalarány 18,7:9-re változott, a felbontás pedig a már megszokott FHD+-hoz képest is nőtt, konkrétan 2244 x 1080 pixelről beszélünk.

Xiaomi Mi 8 SE 2

Az AMOLED panel képességei a képminőség terén nagyon jók. 600 nit a maximális fényerő, 60 000: 1 a kontraszt, emellett pedig az energiafogyasztás alacsonyabb, mint a hagyományos IPS kijelzők esetén.  A Xiaominál törekedtek arra, hogy a lehető legkeskenyebb káva szegélyezze a kijelzőt. Ennek köszönhető, hogy a teljes előlap 86,12 százalékán láthatunk képet. A vékony káva hozadéka, hogy bár a kijelző átlója 5,88 col, a ház szélessége egy hagyományos 5,2 colos képátlóval rendelkező telefonnak felel meg. A kisebb szélesség kényelmesebb használatot tesz lehető akkor is, ha egy kézzel szeretnénk a telefont vezérelni, illetve jó választás lehet hölgyek, vagy olyan urak részére, akiket nem péklapát tenyérrel áldott meg az Úr.


 

Xiaomi Mi 8 SE - Ár

Xiaomi Mi 8 SE 3

Reméljük kezditek érteni, hogy miért gondoljuk azt, hogy az Mi 8 sorozat legjobb ár-érték arányú telefonja lett az SE. Persze a jó hardver mellé ehhez kell egy kellően karcsú árcédula is. Nos ebben sincs hiba. A közvetlen versenytársak, mint például a Vivo X21 vagy az Oppo R15 nagyjából harmadával kerül többe, miközben azokban még nem a Snapdragon 710, csak a régebbi Snapdragon 660 SoC dolgozik. A Xiaomi Mi 8 SE két verzióban vásárolható meg, ezek csak a fedélzeti memória mennyiségében térnek el. Jelenleg a 4/64 GB-os kivitelért 360-, míg a 6/64 GB-os változatért 400 dollárt kell fizetnünk.


 

Xiaomi Mi 8 SE – Konklúzió

A Xiaomi Mi 8 SE nem különbözik jelentősen a zászlóshajójától a Xiaomi Mi 8-tól. Bár a központi egység nem a legerősebb Snapdragon lapka a 845, a fenti leírásból kiderül, hogy a Qualcomm Snapdragon 710 sem fog szégyenben maradni. Ez annál inkább is igaz, hogy ez a központi egység elég sok mindent örökölt a nagyobb testvértől, így a piac egyik, ha nem legjobb ár-érték aránnyal rendelkező megoldása lett.

Xiaomi Mi 8 SE 4

A telefon fényképezőgépei is megfelelők, szoftveres, az MI támogatás miatt mindenképpen felveszik a versenyt a drágább megoldásokkal. Az előlapi 20 megapixeles kamera pedig szinte versenytárs nélküli abban az árkategóriában, ahol a konkurensekkel meg kell küzdenie.

Ha nem bánod, hogy a lassan megszokottá váló 6 colos képátlónál kicsit kisebb telefont kapsz a pénzedért, akkor a Xiaomi Mi 8 SE megfelelő választás lehet, főleg, ha az 500 dollár alatti kategóriával szemezel, amikor új telefont keresel magadnak.

A 4/64 GB-os verziót 399 dollárért itt találod: Xiaomi Mi 8 SE 4/64 GB

A 6/64 GB-os verzióhoz 430 dollárért ide kattints: Xiaomi Mi 8 SE 6/64 GB


 

Ne feledjétek, a GearBest áruházban a szállítási módnál az EU Express vagy a Priority Line szállítást kell választani, ezekkel érkezhet vám és ÁFA nélkül a telefon!

 

Iratkozz fel kuponkód hírlevelünkre, és minden nap postaládádba érkeznek a legfrissebb akciók: Kuponkód hírlevél

Figyeld kuponkód kereső oldalunkat, és minden vásárlás előtt nézd meg, nincs-e élő akció az általad kinézett termékre: Kínai kuponkód kereső

Ha nem vagy gyakorlott vásárló a kínai áruházakban, akkor olvasd el cikkünket és válj profivá: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

A bejegyzés trackback címe:

https://xiaomiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr10014121529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dumper 2018.07.19. 19:15:04

Szerintem az essential phone volt az első telefon notch-csal.

bbsz2 2018.07.19. 20:43:20

Oszt' miért járna pórul? Már kapható multi language verzióban is.
Keress csak rá... az aliexpresszen egyből megtalálod...
A B20 meg nem kell mindenkinek, én is jól elvagyok nélküle 2éve már...
Akinek meg szükséges, az tudja, hogy mit kell néznie amikor telefont vásárol...
Mindkét dolog amiről írtál, olyan alapdolgok amiket meg kell nézni vásárlás előtt, de egyébként aki alapos tájékozódás nélkül vesz telefont az meg is érdemli.
A Xiaomi pedig mindig egy minőség lesz jó áron, az itthon kapható drága telók mellett...

bbsz2 2018.07.19. 20:43:26

Hmmm... kommentem Mandro Kazsmere-nek szól

mosodás 2018.07.19. 22:05:25

Azért járhat pórul, mert e cikk alapján vesz egyet, de vidéki és már szarakodik is a mobil net. Ha vodás, akkor jó eséllyel 3g, minden más szolgáltatónál meg szívás. És már is kenheti a hajára a procit, meg a kijelzőt 150K-ért :D

Ez a telefon, akkor lesz olyan jó, mint a cikkben beszélnek róla, tehát feltétel nélkül, mindenkinek, ha lesz benne B20 avagy a vidéki 4g. Mert az most nincs.

Puszi

expa 2018.07.20. 08:00:00

@bbsz2: Akkor vetted a lapot :D

bbsz2 2018.07.20. 22:02:15

@mosodás: Miért is kellene egy telefonnak mindenkinek feltétel nélkül jónak lennie?
Azért van több gyártó, sokféle telefon a palettán, hogy mindenki megtalálja magának a megfelelőt.
De értem... sajnos van olyan akinek ez nem megfelelő. Ha jól emlékszem ezt nem is állította a poszter... Én pedig ezért írtam, hogy telo vásárlás előtt alaposan körül kell nézni.

mosodás 2018.07.21. 17:00:27

A poszter nem állította, de a cikk enyhén szólva is megtévesztő.

Mert a valóságban, csak nagyon keveseknek felel meg. Neked pont lehet, hogy jó. Biztos csak a városon belül létezel és nem jársz vidékre gps-el, nem üzen neked vidéki ott léted alatt a párod, a gyereked, a szomszéd. Vidéken nem olvasol saomi blogot, mert a 2g nem tölti be, étlapokat sem nézel a közeledben, hogy hol egyél, vagy merre van éppen jó uber, nem intézed a leveleidet, mert nincsenek. Legtöbbször még értesítések SE. Hidd el, ilyen felhasználók ti vagytok kevesebben. A lényeg, b20 nélkül atom szívás ez a telefon Európában az emberek 99%-nak. De hát nagy lufit kell fújni, mert eladni, azt kell.

bbsz2 2018.07.30. 12:25:04

@mosodás: Hát félig igaz csak amit irsz... mármint velem kapcsolatban...
Igaz nagyvárosban élek... igaz főleg itt töltöm az időmet... de.. a kb. 10millió emberből aki Magyarországon él, abból az egyötöde kb. 2millió Budapesten él. Saccra a másik 4/5-ből legalább 2/5-öd meg egyéb nagyvárosokban.
Tehát igenis ahol étlapot kell nézni meg egyéb internetet igénylő dolgokat, azoknak lesz 3-4G.
Másrészt amikor vidékre megyek mindig működött a GPS, az üzik megjöttek... igaz ez nem is nagy adatforgalom.
Van olyan hely amit rendszeresen látogatok és valóban csak 2G van, de még ott is tudok a játékokkal amiket feltettem játszani. Nos komoly letöltéseket meg WI-FI-n intézek az pedig van a házban.
Szóval én úgy látom azok vannak kevesebben akinek nem felelne meg egy ilyen telo.

THK 2018.10.28. 10:06:48

Nagyvárosokban sem ritka a B20-al megoldott 4G, szóval ez a telefon így tényleg üres lufi, nem Európába való :(

omixia 2018.10.28. 10:18:02

@THK: Sajnos így van, pedig az utóbbi idők talán legjobb telefonja. Mármint, amit a legérdemesebb lenne megvenni.
süti beállítások módosítása