Gyere bébi, öljünk szörnyeket!

2016. október 26. 15:41 - Wondering

Egy fantasy társasjáték női szemmel

Emlékszem, hideg, borongós téli vasárnap délután volt. Az utcán cigarettacsikkeket és papírzacskókat görgetett a szél, amelyek mint az alakzatba rendeződött katonák, sorban meneteltek előre az útpadka mentén. Mindössze az egyetlen működő lámpaoszlopnak a szabályos ütemre felvillanó és elhaló fénye jelezte, ha lassan is, de telik az idő. Senki sem merészkedett ki, az emberek inkább otthonaik zárt ajtajai mögé húzódtak. Hogy a hideg volt-e az oka vagy más, azt nem tudom.

Mi is csak feküdtünk az ágyon, én untam magam, semmihez sem volt igazán kedvem. Ekkor jött a gondolat: miért is ne?

Rákérdeztem, lenne-e hozzá kedve, ő csak elmosolyodott, majd flegmán odavetette: Gyere bébi, öljünk szörnyeket!

Ilyen körülmények között találkoztam életem első fantasy társasjátékával, a Rettegés Arkhambannal.

1.jpg

comicvine.gamespot.com

Ez mi ez? - Háttérinfó csajoknak

A játék helyszínei és szörnyei H.P. Lovecraft amerikai író, költő és publicista világából származnak. (Bár ilyen névvel meglepő, hogy nem romantikus lányregényeket írt.) Ez a misztikus világ valójában a sejtelmes borzongás és rettegés ködszerű birodalma, amelyből képtelen bárki is kikeveredni. A világban ún. szörnyistenségek várnak arra, hogy a megfelelő időben felébredjenek és katasztrófát szabadítsanak az emberekre. Az ébredéshez azonban a csillagok együttállása vagy pedig egy dimenziókapu kinyitása szükséges (ekkor azonban további szörnyek is becsatlakoznak a világ és az emberiség elpusztítására rendezett partiba). Bár természetesen mindkettőt szeretnék elkerülni, olykor mégis maguk a főhősök idézik elő a szerencsétlenséget jelentő helyzeteket.

Valójában erre az alapsztorira fűzték fel a játékot, amelyben minket is beszippant a Lovecraft mítosz.

Oké, most mondj valamit a társasjátékról!

A játék során a résztvevők nyomozókat testesítenek meg, akiknek egyetlen célja lesz: együttes erővel megakadályozni a világra leselkedő veszélyt! És talán előre el is árultam a játék egyik fő jellemzőjét: nem a tipikus "játékosok egymás ellen" forgatókönyvet kell követni, hanem közösen, együttműködve kell megakadályozni egy ősi szörnyistenség felébredését, illetve legyőzését. Ha ez meghiúsul, akkor buktátok, a bank nyert, ti meg mehettek haza (illetve nem, mert mind meghaltok).

Oké, ez pitlák! - gondolod te, ám ez mégsem ennyire egyszerű. Valójában a játék nagy részében azért kell tennetek, hogy megakadályozzátok a Nagy Öreg visszatérését, de ehhez Arkham városában mozogva nyomokat kell gyűjtenetek, hogy lezárhassátok azokat a dimenziókapukat, amelyeken keresztül a szörnyek csak úgy áramolnak az addig békés utcákra.

Jó, ez sem nagy ügy! - gondolod ismét. Szóval nyomokat gyűjtesz, harcolsz az utadba kerülő szörnyekkel, átmész a dimenziókapun egy másik világba, és ha sikeresen visszajössz, talán lepecsételheted a kaput. Hogy mindeközben nyílt még másik három helyen is? Ja, bocs!

Tehát onnantól kezdve, hogy átlépted Arkham városának kapuit, versenyt futtok az idővel, hogy még a főellenség ébredése előtt megtisztítsátok a várost. Ha ez nem sikerül, akkor bizony szembe kell néznetek vele.

2.jpg

subgenius.wikia.com

Mire számíthatok?

Rendben, most már tisztában vagy a játék fő céljával. Nézzük, mire számíthatsz, ha belevágsz és kipróbálod.

Elsőre nekem borzasztóan bonyolultnak tűnt az egész. Nem elég, hogy a tábla hatalmas, a kártyák és mindenféle jelzők rendszere átláthatatlan, marha sok a szabály. Ám erre is igaz, hogy rosszabbnak tűnik, mint amilyen. Ha elkezdesz vele játszani (talán célszerű olyannal beavatódni, aki már többször játszott vele), hamar bele lehet rázódni, mert ami elsőre kibogozhatatlan összevisszaságnak tűnt, logikusan épül egymásra. (A kártyák és jelzők színei, jelzései egyértelműsítik, mikor melyiket kell használni.) Tehát nem beszarni, hanem figyelni!

Tök jó, hogy az alapjátékban többféle nyomozó közül választhatsz, aszerint, hogy ki szimpi. Oké, nem ez alapján célszerű választani, mert a nyomozók eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, tehát érdemes úgy gondolkodni, hogy a csapat tagjai jól és eredményesen működhessenek együtt. (Nekem ez nem megy, biztosan itt kapcsolok át csaj-üzemmódba, mert én mindig azt választom, aki szimpi, meg aki jól néz ki. :) Oké, lehet fújolni meg hülyepicsázni.)

Az is tök jó, hogy 8 főellenség (azaz szörnyistenség) közül lehet húzni, tehát sohasem ugyanazzal kell összecsapni. Minden szörnyistenség eltérő kondíciókkal rendelkezik.

A játék elég pörgős, bár nem rövid (kb. 1-3 óra). Én általában észre sem veszem, hogy repül a játékidő, de van, akit zavar, hogy egy társasjáték ennyire hosszú.

3.jpg

geekhom.co.za

Értékelés

Szerintem kifejezetten igényes, mondhatni gyönyörűen kidolgozott játékról van szó. A tábla, a kártyák, a jelzők, a szörnylapok és egyéb kiegészítők művészien szépek, a sokféle eszköz ellenére egyáltalán nem csiricsáré, hanem harmonikus, és maximálisan segít rápörögni a misztikus világ eseményeire.

Az arkhami "alászállásban" nagy segítségünkre vannak a hangulatos szövegek és eltalált idézetek. Egyáltalán nem Google-fordítások és még a kisiskolás megfogalmazás sem jellemző. Tényleg pöpec.

A játék folyamatos feszültségben tartja a csapatot, mintha valóban éreznénk a föld sejtelmes lüktetését, ahogyan a szörnyek szinte egymást tapossák, hogy a mélyből a felszínre érjenek és elpusztítsanak bennünket. A szörnyek egyébként sokfélék, vannak könnyen kinyírhatók és szinte elpusztíthatatlanok, ezért a dimenziókapun átlépő szörny kihúzásakor garantált a gyomorgörcs.

A Nagy Öregek jelzőlapjai szintén gyönyörűek, és gondoskodnak arról, hogy ne csak a fantáziánkban jelenjenek meg ezek az ősellenségek, hanem lássuk is, milyen teremtményeket alkotott Lovecraft kreativitása. Na itt nem igaz az a mondás, hogy rosszabbnak képzeljük, mint amilyen valójában. Pont fordítva.

Mivel nyomozóból, főellenségből, szörnylapból, eseménykártyából és mindenféléből több is van, szinte lehetetlen, hogy a játékmeneteket megismételjük. Az alaptársas mellett pedig számos kiegészítőt szerezhetünk be, szóval tényleg nem lehet megunni.

Ja, és ha nincs otthon senki, amikor kedved kapsz a szörnyek gyilkolászásához, ne csüggedj, a társas egyedül is játszható!

Tehát: Nekünk bejött! Pipa.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wonderingwoman.blog.hu/api/trackback/id/tr1611839931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lángharcos 2016.10.28. 08:38:34

Nem tudom, másoknak hogyan sikerül az 1-3 óra, nekünk mindig 5+ lett egy játékból. Sokszor emiatt be se fejeztük, mert mindenkinek mennie kellett haza.
süti beállítások módosítása