Winelovers

22 van belőle, néha mégsem elég: mi az?

Ismerd meg borvidékeinket, és szavazz!

2018. március 23. - Winelovers

budapest_bor_lany_roze_istock.jpg

A Földön 7 kontinens, 200-nál is több ország, és nem kevesebb, mint 7,5 millió hektár szőlő található. Van viszont egy szám, ami a mi kedvencünk, ez pedig a 22. Szerinted miért? 

Biztos te is láttad már a borospalackok címkéin az üvegbe zárt nedű származási helyére való utalást, legyen az például Balaton-melléki, Balatoni vagy éppen Balatonboglári. Ha elsőre a te fejedben is zavart okoz a három bor közti különbség, akkor ne ijedj meg: nem vagy egyedül.

A borokra vonatkozó eredetvédelmi szabályozás meglehetősen összetett dolog. Egyrészt az Európai Unióhoz tartozó bortermelő ország az uniós szabályokhoz igazítva köteles saját borvidéki szabályozását megalkotni és az ott készülő borokat ennek megfelelően kategorizálni. Másrészt definiálnia kell a terméket, és igazolnia annak eredetvédelmi megjelölését. 

De hogy ne menjünk túl mélyen bele az eredetvédelemmel kapcsolatos hatályos szabályokba (amiket egyébként elolvashatsz ITT), érdemes először a borrégiók és borvidékek fogalmát tisztázni  – utóbbiból nekünk egész pontosan 22 van. 

via GIPHY

Borrégió:

A hasonló természeti adottságokkal és hagyományokkal rendelkező vagy egymással földrajzilag egységet képező, illetve szomszédos borvidékek önkéntes társulása. Íme hazánk hat borrégiója: 

  • Észak-Dunántúl
  • Balaton 
  • Pannon
  • Alföld/Duna
  • Észak-Magyarország
  • Tokaj-Hegyalja

Borvidék: 

Olyan termőhelyek összessége, amely több település közigazgatási területére kiterjedően hasonló éghajlati, domborzati, talajtani adottságokkal, jellemző fajtaösszetételű és művelésű ültetvényekkel, sajátos szőlő- és bortermelési hagyományokkal rendelkezik, és amelyről sajátos jellegű borászati termékek származnak. Borvidékbe olyan település sorolható, amelynek a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott területe a település összes mezőgazdaságilag hasznosított területének 7%-át eléri, vagy olyan település, illetve fővárosi vagy megyei jogú városi kerület, amelynek területén borászati üzem működik. 

terkep_bk_borvidek.jpg

A térképet megtalálod a vadiúj Borkollégium Bortankönyvben!

A 22 magyar borvidék teljes listája:

  • Csongrádi borvidék
  • Hajós-Bajai borvidék
  • Kunsági borvidék
  • Neszmélyi borvidék
  • Badacsonyi borvidék
  • Balatonfüred-Csopaki borvidék
  • Balaton-felvidéki borvidék
  • Etyek-Budai borvidék
  • Móri borvidék
  • Pannonhalmi borvidék
  • Nagy-Somlói borvidék
  • Soproni borvidék
  • Balatonboglári borvidék
  • Pécsi borvidék
  • Szekszárdi borvidék
  • Villányi borvidék
  • Bükki borvidék
  • Egri borvidék
  • Mátrai borvidék
  • Tokaji borvidék
  • Zalai borvidék
  • Tolnai borvidék

Jó tudni! Ezeknél kisebb egységet jelölnek a borvidéki körzetek, azon belül a borvidéki települések, és azon belül a borvidéki dűlők. 

NEKED MELYIK A KEDVENC BORVIDÉKED? Szavazz!

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása