Winelovers

Ezek a legjobb magyar borok a legnagyobb borszakíró szerint

Két magyar bor kapott eddig 100 pontot

2018. március 22. - geriadam

robert_parker.jpg

Azt szokták mondani, a Robert Parker 100 pontos skáláján elért eredmény nagyjából megpecsételi egy bor (jó vagy rossz) sorsát. Mi két magyar borra is bukkantunk, amelyik maximális pontszámot kapott. Közülük az egyik az USA elnökének borlapjára is felkerült.

Borítókép: Wall Street Journal

Robert Parker az egyik, ha nem a legnagyobb név a borszakíró szakmában, véleménye zsinórmérték a világ borfogyasztói számára. Az eredetileg ügyvédnek készülő amerikai szakember 1978-ban indította kéthavonta megjelenő boros magazinját Wine Advocate néven. Az első zajos sikerét azzal aratta, amikor előre megjósolta az 1982-es bordeaux-i évjárat magas minőségét.

Parker cikkek írása mellett pályája kezdete óta pontozza a kóstolt borokat a köznyelvbe csak Robert Parker-skála néven bevonult 100 pontos skálán. 2006 óta további elismert szakemberekkel kiegészülve a Wine Advocate csapata évente több ezer bort kóstol meg. Tavaly márciusig mégis mindössze 269 bor kapott maximális pontszámot.

via GIPHY

Ebből kettő magyar volt: az 1999-es Pajzos Tokaji Aszú Esszencia és a 2007-es Royal Tokaji Essencia

Pajzos Tokaji Aszú Esszencia 1999

„Az 1999-es év egy különleges évjárat volt Tokaj-Hegyalján. Kiváló minőségű aszúszemeket, valamint elegáns savakkal és hosszú érlelési potenciállal rendelkező borokat eredményezett.

Az Esszenciában karakteres mandarin, narancsdzsem és tömjén illat fedezhető fel, amely a pohárba kitöltve teljesedik ki igazán. A korty kiegyensúlyozott, a sav ügyesen ellenpontozza a mangó, papalya és birs édességét. A hosszú, harmonikus lecsengésben a mazsola és a füge zamata tartja fent az utolsó pillanatig a frissességet és vibrálást" - írják a pincészet weboldalán. 

A 60%-ban furmintot tartalmazó Esszencia (plusz 30% hárslevelű, 10% sárgamuskotály) nem kevesebb, mint 257 gramm természetesen visszamaradt cukrot tartalmaz literenként. Érlelési potenciálját 30-40 évre teszik, fogyasztását önmagában vagy egy szivar kísérőjeként ajánlják.

pajzos_eszencia.jpg

Royal Tokaji Essencia 2007

„2007-es év érdekes évjáratot eredményezett a Royal Tokaji Borászat számára. A szüret második felében egymást váltották a száraz, esős és szeles napok, melynek köszönhetően tökéletes, a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő aszúbogyók kerültek kiválogatásra. Így került lepalackozásra a 2007-es évjáratú natúr Essenciánk, mely különleges élményt és izgalmat rejt magában. Beltartalmi adatok: Alkohol: 2%; Cukortartalom: 560 g/l; Savtartalom: 10,1 g/l; Szőlőfajta: furmint, hárslevelű, sárgamuskotály. A bort 2011. január 15-én palackozták és összesen 2057 palack készült (375 ml).

Világos szalmasárga színű bor. Illatában a friss sárgabarackot fedezhetjük fel, amely visszaköszön a szájba véve. A bor nagyon telt, de még így sem nehéz, gyönyörű az egyensúlya. A magas cukortartalmat nagyon finom, elegáns savak egyensúlyozzák. A végén aszalt füge és szilvalekvár aroma jelenik meg" - írják a pincészet weboldalán. 

royal_tokaji_esencia.jpg

Utóbbi borról tavaly már írtunk itt a blogon, amikor kiderült, hogy ez a borlapon szereplő legdrágább tétel Donald Trump amerikai elnök washingtoni szállodájában. A legdrágább tokaji borok kapcsán muszáj megemlítenünk a valaha volt legmagasabb kereskedelmi árú magyar bort, a szintén 2007-es évjáratú Szepsy Birtok Eszenciát, amelyet 2016-ban a londoni hivatalos bemutatóján átszámítva 492 ezer forintért lehetett megvásárolni - írja a Vinoport.hu.

Ha ezt a bort pont nem is, más különleges Szepsy, Royal Tokaji és Pajzos tételeket (többek között kereskedelmi forgalomban nem kapható 6 puttonyos aszút) viszont meg tudsz kóstolni a szombati Tokaji Március Nagykóstolón. Részletekért kattints IDE!

Tetszett a bejegyzés és érdekel a borok világa? Olvasd el a Winelovers blog többi írását is, vagy csatlakozz borrajongó közösségünkhöz!
süti beállítások módosítása