Winelovers

Határon túli magyar hipszterborászok

Évzáró buli

2016. június 27. - Winelovers

tortenelmi_borvidekek_1.jpg

Nagyjából az 1500-as évek eleje óta folyik a magyar területeken szőlőtermesztés, és már akkor is Tokaj, illetve a Szerémség voltak leghíresebb borvidékeink. Ma 22 borvidékünk van, de a határokon túl is születnek kiváló borok – magyar borászoktól. Van köztük jól iható, nagyon elegáns, és elképesztően extrém – utóbbi az egyetlen magyar bor a világ legjobb éttermének borlapján. Ismerd meg készítőiket személyesen!

Gyakorlatilag a honfoglalás óta velünk van a bor, komolyabban azonban a filoxéravész (1874-1914) után indultak hódító útjukra a palackok. Ekkor a történelmi borvidékeket 18 részre osztották, amik így néztek ki: Ruszt-Sopron-Pozsony, Pest-Nógrád, Buda-Sas-hegy, Somlyó, Neszmély, Eger-Visonta, Abaúj-Miskolc, Szerednye-Viszna (Ukrajna), Munkács-nagyszöllősi (Ukrajna), Érmellék (Románia, Nagyváradnál), Ménes-Magyarád (Románia, Aradnál), Versec-Fehértemplom (szerb-román határ), Szerémség (Szerbia), Erdély rész (Románia, Bánát).

Június 28-án Kerti Partit rendez a legrégebbi borismereti oktatással foglalkozó felnőttképzési intézménye, azaz a Borkollégium. Miért? Mert búcsúznak a tanévtől, és a helyszíntől is, ugyanis kinőtték, és egy frekventáltabb helyen folytatják az oktatást, még inkább professzionális körülmények között. 

"Az egyes mesterkurzusok feladata, hogy olyan borokat tudjunk kóstolni, amilyeneket máshol, máskor nem" – mondta dr. Mészáros Gabriella, az iskola vezetője, akit egyébként férjével együtt joggal nevezhetünk a hazai borkultúra megteremtőinek, de legalábbis élharcosainak (ITT olvashatsz róluk bővebben). Akiket ők most saját kertjükbe hívnak: Maurer Oszkárt, Pongrácz Árpádot, Mátyás Andrást és Geönczeöl Attilát. Ismerkedj meg a történeti borvidékek mai képviselőivel, a határon túli magyar borászokkal és izgalmas boraikkal!

Garam Mente:

  • Bott Frigyes

A honfoglalás óta magyarlakta borvidéken ma már inkább szlovák borászok tevékenykednek, Bott Frigyes borai mégis a borvidék legkiemelkedőbbjei közé tartoznak egyedi, és elegáns karakterükkel. Hagyományos módon, fahordókban spontán erjeszti majd érleli borait, legyen szó furmintról, hárslevelűről, juhfarkról, kékfrankosról vagy kadarkáról.

Kürt:

  • Mátyás András
  • Strekov 1075
  • Kasnyik Pince
  • Geönczeöl Attila
  • Környi Csaba - BurdaVin

A Párkány és Érsekújvár között fekvő Kürt a legnaposabb szlovák borvidék, ahonnan főleg hosszan érlelhető, magas savú fehérborok kerülnek ki. Négy évjárat, négy szőlőfajta, héjon erjesztve, flór alatt érlelve, szűretlenül. Mindez egyetlen palackban. Ilyen vagány, egyedi borral került be a világ legjobb éttermébe Sütő Zsolt, illetve a Strekov 1075. Kinevették, amikor bevallotta, hogy ezt Közép-Európában alig tudja eladni. (Erről ITT olvashatsz bővebben.)

A Strekov 1075 pincészet olyan tradicionális borok készítésével foglalkozik, ahol nem használnak semmilyen segédanyagot (pl. fajélesztő, tannin, enzimek, minimális kén), és a kíméletes szőlőfeldolgozás illetve spontán erjesztés eredményeképpen a kürti tájjelleg izgalmas sajátosságait érezhetjük boraikban.

Szerémség:

  • Maurer Oszkár
  • Móricz Árpád
  • Nagy Sagmeister Pince

Mindig is az egyik leghíresebb magyar borvidék volt, ma már Szerbiához tartozik. A borkészítés hagyományát azóta is őrzik, hiszen a legjobb kadarkák és aszúborok anno innen jöttek. Maurer Oszkár 5 hektáros birtokán még megtalálhatjuk a filoxéra előtti fajtákat is, például szerémi zöldet, baka­tort és mézesfehéret is. Ezen kívül nála van a vi­lág legrégebbi őskadarka ültetvénye, melyet még 1880-ban ültettek.

Tehát érdemes lesz eljönni és ismerkedni!

Mikor? 2016. június 28. 18:00-22:00
Hol? 1026 Budapest, Pasaréti út 14.
Mennyiért? 9000 forintért

A lista pedig folyamatosan bővül, úgyhogy érdemes követni az eseményt Facebookon is!

süti beállítások módosítása