Minden kis kőháznak megvan a saját maga története, hát még akkor, ha egy közel kétszáz főt leültetni tudó panziónak az étterméről van szó. "Miket nem láttak ezek a falak?!" - hallom még most is az öreg ősz hajú tulaj sok-sok évvel ezelőtti szavait, s akkor még gondolni sem mertem arra, hogy mi mindennek lesz majd tanúja az épület.
Az öreg Misi bá'-ra sokmindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem volt élelmes és szorgalmas. Felszolgálónak tanult, s ahogy kijött a szakképzőből, egyből el is kezdett dolgozni egy Balatonparti csárdában. Okos volt és dörzsölt, de kedves és humoros is, ami miatt igen gyorsan gyűjtögette a trinkgeld-et, s a főnökei is elégedettek voltak vele. Kálváriáját attól a mérföldkőtől ismerem pontosabban, hogy megnyitotta kocsmáját a szülői háztól nem messze, s szorgalmasan méregette a fröccsöt meg a rövidet, s szép lassan annyi pénzt harácsolt össze, hogy két utcával arrébb egy kétszintes családi házat átépített panziónak. Először hat szobával mentek, meg egy közel 70 főt leültetni tudó étteremmel. Az öreg elsőszülött lányáról nevezte el a birodalmat, amit takarosan gondoztak, s lett az évek során a város egy kedvelt helye. Közben a család is gyarapodott egy második leánnyal, a panzió pedig plusz harminc szobával. Az étterem egyfajta hagyományos szocreál vonal volt, egy személyben Hömbi szakács úrral, aki fontos része a történetnek. Szerencsétlen Hömbi egy elbaszott figura volt, jószívű, ügyes szakács, akinek az élete kimerült az étteremben. Hétfőn bement tízre, elment este tízkor és így telt ez a hét minden napján. Az év 365 napjából legalább 350-et dolgozott, a többit is csak azért nem, mert a városi focimeccsekre kijárt szotyizni, meg hát azért a sört is nagyon szerette, illetve kora tavasszal mindig tüdőgyulladást kapott, mert köldökig kigombolt galléros pólóban biriglizett mindig haza. Misi bá' és Hömbi fura szimbiózisban éltek, legkedveltebb elfoglaltságuk egymás szopatása volt, amiben az öreg csálinger mindig élen járt, de azért a szakácsot se kellett félteni, mert a kirántott viledától kezdve, a csavarkulccsal megöltöttt palacsintáig minden jutott a tányérba. Hömbi nagy hasú ember volt, de pechjére alacsony is, így ez jó szopatótéma volt az öreg kezében, egyszer például futóversenyt rendeztek a panzió előtti hosszú utcában. A tét egy rekesz sör volt, s mivel Misi bá' önnönmagát mindig úriembernek tartotta, így adott egy kétszáz méteres előnyt kollégájának, aki viszont égve a bizonyítási vágytól mindent bele akart adni. Ahogy a rajtjelzést leadó rózsapatronos pisztoly eldörrent Hömbi futott is, mintha csak az élete múlt volna rajta, az öreg meg majd behugyozott a röhögéstől, ahogy a százötven centis közel százkilós figura sprintelni próbált. A célban már vagy húsz perce lihegve fetrengett a Szakács úr, mire az öreg a röhögéstől visítva beért, s azt mondta, hogy basszameg ennyit megért. De játszottak még olyan gyerekes csínyek is mint az ajtóra tett vizesvödör, vagy az olajjal belocsolt kőlap, de a mentos-os kóla is nagy sikert futott be egy időben, mikor megmutattam az öregnek, hogy hogyan fűzze át cérnával a mentolos cukorkát úgy, hogy az csak a kupak nyitására essen bele az üdítőbe. Szóval szép kis idők voltak, s emellett fontosnak érzem elmondani, hogy a meló is ment. Hétvégente a városban legnagyobb befogadóképességű egységként száz fő feletti rendezvényeket láttunk el, sok szép élményt megérve, mint például nőnap, vagy céges buli, de amikor megbaszták a menyasszonyt is itt esett meg.
Közben az öreg Misi bá' felesége elhunyt, áldassék a neve, kivételes asszony volt, aki ténylegesen a jóságot, a kedvességet és a szeretetet vitte a család és a panzió alkalmazottai közé. Ezzel egy időben, s nem bizonyítottan okozataként az öreg elkezdett jobban is inni mint előtte szokott, mert hát jó vendéglős azért megkóstolja a portékát amit elad. Különös tekintettel volt például a Vilmoskörtére, mert a körte triviálisan élvezeti értékét hamar elvesztő darab, ennek tanúbizonyságaként gyorsan fogyó termék volt. A lányok közben naggyá cseperedtek, s hogy-hogy nem a feleség halálával, minden vagyon rájuk szállt. Aki volt vállalkozó az tudja miért, aki meg nem annak felesleges lenne most ezt magyaráznom. Hiába dolgozott le egy életet Misi bá' a birodalomért, jogilag semmi nem volt az övé. Ez eleinte nem is jelentett problémát főleg, hogy az öreg lelkiismeretesen dolgozott, de meg is itta azt amit megkívánt, ez viszont egyre kevésbé tetszett a csajoknak és ez évről évre nagyobb feszültséget is okozott. Hömbi személyében megértő társra lelt, hiszen ő is mondhatni a kezdetektől ott volt, együtt vészelték át a nehezebb időszakokat, átbeszélgetve a vendég nélküli délutánokat a söntésben egy jó sör társaságában. Ezek a szeánszok pedig egyre inkább zavarták a két lányt, de ami végérvényesen megváltoztatott mindent az az idősebb lány férjhezmenetele volt. A férfi szó se róla egyfajta adoniszként tündökölt a poros kisvárosos elszürkülő homályában, magas volt és jóképű emellett intelligens és jó humorú is, amelyet a rossz nyelvek szerint kompenzálásképp használt fel, hogy beházasodjon a tehetős családba. Hogy mi az igazság, sosem fog kiderülni, az viszont elrendeltetett, hogy az esküvő után minden megváltozott. A férj egyre inkább több dologba kívánt beleszólni, s egyre jobban hergelte ifjú aráját, hogy minél kevesebb hatalma legyen az apósnak. Szó szót, tett tettet követett, mire a helyzet annyira tarthatatlanná vált, hogy nyílt összeszólalkozások, fenyegetések és izzó légkör mindennapos volt. A fiatalabb leány barátja is beállt az összetűzésekbe természetesen a lányok pártján; az étterem vezetését el kell venni az apóstól, mert túl régimódi és sokat is iszik.
Egy családias hangulatú grillezés során ez a dolog addig fajult, hogy a fiatal lány barátja egy csavarhúzóval ment neki leendő apósának, ami végleg pontot tett az eseményekre, az öreg Misi bá' aki felépítette az egész birodalmat úgy döntött; elmegy. Sok holmija nem volt, egy kevés ruha, főleg fehér ingek, fekete mellények és szövetnadrágok, néhány farmer és pár szebb cipő alkotta mindazt.
A hiánya hamar feltűnt a vendégkörnek, azok akik hosszú évek óta törzsvendégnek számítottak a hír hallatán elpártoltak, s a városban is hamar elterjedt a pletyka; az öreg kocsmáros Misi akit mindenki ismert és mindenki szeret, elment. Sokáig senki nem tudta hol is lehet pontosan, aztán kiderült, hogy nyáron az egyik jó hírű balatoni luxy hotelben kapott munkát egy régi barátságából kifolyólag, de mivel csak szezonális a dolog, őszre már ismét a városban volt. Akkor az egyik pékségben lett eladó, ami ténylegesen felhergelte a kedélyeket; mindenki aki ismerte a sztorit szolidaritásból is bojkottálta az éttermet, s vad pletykák indultak útnak, hogy az a nagyon tisztelt ember aki ennyit dolgozott, most csupán egy szaros lipótiban dobálja a kakaós csigákat.
A lányok úgy döntöttek, hogy mivel a régi vendégek elmentek, itt az ideje az arculatváltásnak, új konyha kell, új személyzettel. Így lett hamar kirúgva a szakács is, s helyette pestről hívtak sztárséfet olyan havi fizetésért, amit Hömbi egy fél év alatt keresett meg addig, s mivel a sztárséf csak heti 5 napot volt hajlandó dolgozni, így váltótárs is kellett. Meg konyhai kisegítő. És pizzaszakács is. Az újhullám nem igazán jött át a szocreálhoz szokott kisváros lakóinak, így a mérleg egyre inkább veszteséget mutatott a megemelkedett bérek miatt. Hömbi közel annyira volt elkeseredve mint volt főnöke, mert nem igazán tudta, hogy most mit kéne csinálnia. Apja is egyszerű ember volt, középiskola után elkezdett dolgozni a bányában, s onnan is ment nyugdíjba. Valami hasonlót tervezett ő is, persze még húsz év hátra volt, de végig abban a hitben élt, hogy ő el van ott, szeretik és el is tudja látni a munkáját. Különlegesen lojális hozzáállása és kiemelkedő munkamorálja pedig még inkább mellette szólt, hiszen ki az a szakács manapság, aki vigyorogva dolgozza le az egész évet, kevesebb mint két hét szabadnappal. Persze próbálkozott, átment egy kis konyhára ahol csak kiszállítással foglalkoztak, de nagyon nehezen állt át arra, hogy elfogadja immár nem ő a konyhafőnök, s a minőség amit ő addig hozott, immár nem olyan fontos mint a darabszám. És Hömbi azon kívül, hogy csak nagyon nehezen tudott alkalmazkodni, legbelül hatalmas kín gyötörte. Igazságérzete nem hagyta nyugodni, hogy olyan emberek akik soha egy krumplit nem pucoltak meg az étteremért, csupán a születés és vér jogán tönkretehetik mindazt amit valahai főnökével együtt létrehoztak.
A hivatalos kórházi jelentés szerint Hömbi az egészségtelen életmód, a sok stressz és a jelentős túlsúly okozta szívrohamba halt bele. Én azt mondom, hogy csak nem látta értelmét az életének, mert elárulva, kisemmizve érezte magát. Persze tévedhetek.
Az öreg Misi bá'-t, pedig senki nem látta évek óta. Állítólag Ausztriában csálinger.
Az étterem bár még üzemel, több ingatlanos portálon fent van mint eladó, vagy kiadó. E történet ékes példája annak, hogy hogyan rombolnak le ifjabb generációk úgy életek munkáját, hogy közben még csak hosszútávú hasznuk sincs belőle. A történet igaz történet, egy részét sem itatja át költő túlzás és bárminemű egyezés a valósággal, nem véletlen műve.
Szóval Hömbi, ha ezt olvasod tudd, hogy vagyunk páran akik gondolunk rád. <3
ui.: ha van hasonló élményetek toljátok kommentben