English

Egy nap a városban

Töltő: Sztárszakács nyitott kolbászost Budapesten

Magyarósi Csaba 2015 október 06.
Címkék: gasztro

A Wesselényi utca akkor is óriási kedvencünk, ha az egyik legjobb kajálda, a La Taste már megszűnt: van még egy rakás jópofa hely, ahol szenzációs hamburgereket, süteményeket, egzotikus izéket lehet enni, ami viszont nagyon hiányzott innen, az egy betyáros

kolbászos!

Annyi a csavar, hogy olyan még most sincs, a Töltő ugyanis a gourmet-mezőnyt erősíti, viszont a gyors próba után rájöttünk, hogy ez is nagyon hiányzott a Wesselényi utcából, csak nem tudtunk róla.

dsc08438.jpg

dsc08436.jpg

Azért sem, mert a kolbász meg a gourmet ritkák kerül közös halmazba, illetve egyszer már Budapesten is megtörtént, amikor megnyílt a máig legparasztabb nevű hely, a Faszaládé, ahol szenzációsan átgondolt módon bélbe töltött izéket ehetsz, ehhez a mezőnyhöz csatlakozott most, vagyis ebből az egy helyből csinált most mezőnyt a Töltő, a második spéci hely Budapesten.

A Wesselényi utcában ugyanis Juba Benedek a főnök, aki az Olimpiából, a város egyik első extrém jó étterméből jött át ide, és hosszú kísérletezés után most olyasmiket ehetsz náluk, mint a gyömbéres lime-os csirkekolbász, ami egy alapvetően ázsiai beütésű cucc, vagy a sertéskolbász mustármaggal és vörösboros szójaszósszal, vagy a marhakolbászos aszalt paradicsomos szendvics, amit végül én is kikértem.

dsc08430.jpg

dsc08434.jpg

A jó hír: az árak 990-1500 forintig terjednek, és egy-egy adaggal kábé jól is lehet lakni. 

Viszont: ez nem a hagyományos értelemben vett gyorsétterem. Itt a kaját nem összedobják, hanem megszülik. Egy vendég volt előttem, mégis közel tíz percet vártam a rendelésemre, ami önmagában persze semmi, de szendvicshez képest elég nagy idő és felvet bizonyos kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha majd sokan várnak a gyorsétteremben.

Mert eljön az a korszak is: a Töltő fantasztikus szendvicseket árul, és persze nagyon sok múlik a hozzávalókon, mert ezektől lesz olyan ötletes a végeredmény, a jó zsemlétől, a hosszú kísérletezések során megtalált hozzávalóktól, esetemben a rukkolátol, a spéci mustártól, de a lényeg mégsem ez, hanem mindezek epicentrumában a 

kolbász!

Tök jó, hogy a Töltőnél nem felejtették el, hogy persze lehet bűvészkedni, meg játszani a tálalással, meg erősíteni a gourmet-szemléletet, de az egész nem ér semmit, ha nem uralkodik a falatokban a kolbász. Márpedig itt ezzel nincs gond, nagyon jó, erőteljes, izgalmasan fűszerezett kolbászokat adnak, amik nemcsak kiegészítik a szendvicset, hanem alapvetően meghatározzák annak ízvilágát, a többi alapanyag csak mellékszereplő mellette.

Töltő
1077 Budapest, Wesselényi utca 31,
H-Szo: 12-20:00

Töltsd le az App Store-ból alkalmazásunkat, a Városbant, ami mindig megmondja, hol van jó étterem a közeledben Budapesten, plusz még a gyermekéhezést is segíthetsz felszámolni vele úgy, hogy közben kedvezményesen fogyasztasz a város legjobb éttermeiben. Androidra ittWindows Phone-ra itt érhető el.

süti beállítások módosítása