Napjainkban egyre inkább megfigyelhető a tendencia, miszerint kialakult egyfajta verseny a tengernyi kormánypárti médiamunkás között. Való igaz, hogy nehéz kitűnni a naponta ránk zúduló szarcunamiból, az elmúlt pár évben szinte mindent láttunk a Fidesz jóindulattal, empátiával és elfogadással nehezen vádolható politikájának gyümölcseként. Be kell vallanom, hogy a TV2-es brigád Szavazz a Fideszre! kampánya és a Soros-lista után nem hittem, hogy a közeljövőben találkozom egy olyan cikkel, ami erőteljes 15 másodperc után felforgatja a gyomrom. Biztos voltam abban, hogy nem lehet, egyszerűen nincs hova fokozni az alpáriságot. Orbitális tévedés volt. N. Horváth Zsófiának a június 1-i, Magyar Időkben megjelent cikkével egyértelműen sikerült megugrania ezt a számomra irreálisan magasnak tartott lécet. Írásában azt taglalja, hogy az Operaházban jelenleg is nagy sikerrel futó Billy Elliot megtekintése hatással van a fiatal gyermekek szexuális irányultságára. De felesleges, és részemről is nagyjából eddig tartott a modoros fogalmazás, kokrétan homoszexuális propagandának nevezi, amely által buzi lesz a gyermek. Ha valaki esetleg nem olvasta, vagy hirtelen felindulásból a falhoz vágta volna a laptopot, annak megpróbálom kiemelni Zsófia cikkének legfontosabb részeit.
- Nem lehet nemzeti cél a homoszexualitás propagálása egy olyan helyzetben, amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti.
- A rendezőt és azt, aki hagyta, hogy bemutassák, nem lenne túlzás megrontással vádolni.
- Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel?
- Egy szegény angol bányász fiú foci helyett inkább balettozni szeretne (ez nyilván tipikus!). Ha már balettozik, akkor csak meleg lehet. Ezt abból is tudhatjuk, hogy beletettek egy csomó jelenetet A hattyúk tavából, amiről a műveltebb közönség tudja, hogy erről a problematikáról szól az egész, valószínűleg azért, mert Pjotr Csajkovszkij is meleg volt.
- A főszereplő halott édesanyja rendszeresen megjelenik, és csak azt hangsúlyozza, hogy „Merj önmagad lenni”, vagyis persze meleg. Mi más lenne egy anya álma!
- Figyelemre méltó, hogy a liberális propaganda erőlteti a másságot, és mára divattá is tette, ezzel is növelve a nézőlétszámot. Tudtommal kormányunk ennek ellenkezőjét, a családi boldogulást próbálja meg sok eszközzel és pénzzel elősegíteni, így érthetetlen és tűrhetetlen, hogy egy vezető állami intézmény szembemegy ezzel a szándékkal, és szerencsétlenné tesz jó pár fiatalt, akik maguktól esetleg nem mentek volna ebbe az irányba.
- A legnagyobb baj éppen az, hogy mindez a tudatalattiban hat a gyerekeknél, pont abban a korban, amikor még lehet az irányultságot befolyásolni.
- A politikusok valószínűleg kevesen járnak Operába, balettra, azért nem érzékelik a gondokat. Az egyik oldalon a jó szándék, a rendszerbe tett milliárdok, míg a másik, általában alábecsült oldalon pedig az állami pénzből mindezt a visszájára fordítják. Ezt hagyni tolerancia vagy inkább hülyeség?
Zsófia. Legyen így, puritánul, mivel a „Kedves”, vagy a „Tisztelt” jelzőt nem egy olyan megszólításhoz találták ki, amelyben az Ön neve megtalálható. Szóval Zsófia, csak annyit akartam mondani Önnek, hogy gratulálok. Gratulálok, mert ennél undorítóbb, gusztustalanabb, tévesebb és hazugabb cikkel soha életemben nem találkoztam. Mindenképpen dicséret illeti azért is, hogy a Fidesz-KDNP ámokfutásából és téveszméiből gyakorlatilag minden megtalálható a cikkében, tökéletes képet nyújt arról, ahogyan a hatalom látni és láttatni akarja az országot. Buzizás, migránsozás, gendertagadás, szülj egy magyart akció… A maga nemében zseniális az a tudatlanság, amivel mindezt bele tudta sűríteni egy ilyen rövid írásba. Lenyűgöző seggnyalás, bár meg kell jegyeznem, hogy talán a focis résznél egy kicsit túlzásba esett, hiszen aki életében akárcsak egyszer is látta a Billy Elliot bármely feldolgozását, az pontosan tudja, hogy boksz lesz az a futball, ami ugye még inkább maszkulin sportág, szóval vétek volt kihagyni, de persze személyesen a vezérnek is jusson valami, elvégre Hidvéghi Balázs sem lesz örökké a Fidesz kommunikációs igazgatója, akkor meg preferenciának jól jöhet. A „ha már balettozik, akkor csak meleg lehet” az iromány egyik fénypontja, régóta köztudott, hogy akiben 11 évesen nem tombol a tesztoszteron, az csak buzi lehet. Tökéletes érvelés. Rendszeres magaskultúra fogyasztóval van dolgunk, aki azt is megjegyzi, hogy a „műveltebb réteg” A hattyúk taváról is tudja, hogy a melegségről szól. Tudnia kell, a cikk ezen a pontján már az sem lepne meg, ha mindezt azzal támasztaná alá, hogy a darab minden egyes szereplője nyíltan homoszexuális. A herceg, Odette, az a néhány hattyú, a tó… Sajnálom Zsófia, azt hiszem tőlem hallja először, de annak is teljesen egyértelmű, hogy Ön teljesen hülye a színházhoz, aki életében háromszor volt összesen, ennek fényében különösen érdekfeszítő az 50 évvel ezelőtti stílusban írt kritikai megjegyzés a darab nyelvezetéről, vagy a színészi játékról. A musicalről, mint műfajról alkotott véleménye pedig teljes mértékben megegyezik azzal, amilyen ember Önre tekint esténként a tükörből. Az amatőr diákszínjátszó körök előadásai pedig általában nem jutnak el az Operaházba, de csak azért ne legyen ilyen rossz a véleménye róluk, mert annak idején Ön még ott sem kapott szerepet. Megjegyzem, az amatőr sokszor nem azt jelenti, hogy szar, a profi pedig nem garancia a jóra. Vegyük például Önt. Az írásait publikáló weboldal követelményeinek profin megfelel, amit írt, de szarnak nevezni is végtelenül túlzó dicséret lenne. Különösen szánalmas, amikor az édesanya támogatását próbálja kifigurázni, gondolom amennyiben az Ön gyermeke lenne homoszexuális, vagy akarna esetleg balettozni (kivételesen képzelje el, hogy a kettő nem feltétlenül jár együtt), inkább elzavarná otthonról.
A végére hagytam a legfontosabbat. Zsófia, minden eddigi lehet csupán rosszindulat, szereplési vágy és megfelelési kényszer eredménye, viszont ha komolyan gondolja, hogy a szexuális orientáció befolyásolható, adott esetben döntés kérdése, akkor el kell szomorítanom: Kevés Önnél ostobább és idiótább ember létezik ebben az országban 2018. június 24-én. Számtalan tanulmány, kutatás és vizsgálat bizonyítja, hogy….. De tudja mit, hagyjuk is, kíváncsiságból még a Magyar Időkkel puszipajtási viszonyban lévő Origóra is rápillantottam, ahol egy 2014-es cikkben írták, idézem: „Homoszexuálisnak lenni olyan, mintha egy adott szem- vagy bőrszínünk lenne – ez egy adottság”. Lefordítom, hogy Önnek is érthető legyen: Genetikai értelemben vett adottság. Vagyis nem döntés, nem választás, hanem individuum kérdése.
Ezenkívül az, hogy Ön szerint a magyar színházba jelenleg milliárdok ömlenek egyrészt nettó hazugság, másrészt maximum a haverok kapnak belőle. A hazai kulturális közélet minden egyes szereplője tisztában van azzal, hogy a független művészeti intézmények és társulatok gyakorlatilag a megszűnés határán mozognak, mivel állami támogatásban nem, vagy csak alig részesülnek. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy a színházak és elsősorban az intézmények vezetői soha nem függtek jobban az aktuális hatalomtól. Ennek eredményeképpen Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója pár nappal ezelőtt lemondott 15, nyárra tervezett Billy Elliot előadást, okként pedig a sajtóban megjelent negatív hangvételű kampányt jelölte meg, amely elmondása szerint rossz hatással volt a jegyek értékesítésére. Az ő érvelését nem szeretném vitatni és véleményezni, beszéljenek inkább a tények: a jegymester.hu oldal szerint a nem lemondott előadások mindegyikére elfogyott az összes jegy, a Billy Elliot-produkció eddigi 90 előadását pedig két év alatt összesen 101 ezren tekintették meg.
A szerző közíró, áll a cikk végén, ezért is bátorkodtam válaszomat megfogalmazni, és bár a Magyar Idők és az általam szerkesztett blog támogatottsága nem összehasonlítható, ennél fogva az én gondolataimat feltehetően kevesebben olvassák, remélem, hogy eljut Önhöz, hiszen mondandóm csak a blog formai követelményeinek megfelelően ölt ilyen rövid terjedelmet. Mindazonáltal tudnia kell, hogy akár személyesen, akár telefonban, akár levélben megfogalmaznám a jövőben mindazt az ellenérzést, szánalmat és őszinte sajnálatot, amit Önnel kapcsolatban érzek a „Botrányos előadás az Erkel Színházban” címmel megjelent írása kapcsán. Egyúttal minden egyes mondatot kikérek mind a magam, mind a férfi és női, mind a hetero- és homoszexuális barátaim, ismerőseim és embertársaim nevében. Válaszát természetesen szívesen fogadom, bár meg kell jegyeznem, hogy magyar, heteroszexuális férfi vagyok, illetve 15 éven át sportoltam versenyszerűen (futball, az meg ugye tudjuk, hogy nehezen bírálható), így nem tudom elképzelni, hogy akár csak kettő darab értelmes mondattal reagáljon az általam leírtakra, mivel ilyen szempontból nehezen vagyok támadható felület. Ön feltett egy költői kérdést a cikk végén, és bár úgy érzem, hogy világnézetünk és értékrendszerünk markánsan különbözik, emiatt pedig semmilyen értelemben nem kívánok kapcsolódni egyetlen gondolathoz sem, amely az Ön agyának szüleménye, mégis érdemesnek tartom két kulcsszó használatát a saját írásom befejezéséhez is. Az Ön személyéről indulatok nélkül és a lehető legtöbb tisztelettel írni: Tolerancia. Hagyni azt, hogy olyan, magukat újságírónak gondoló elmeháborodottak, mint Ön, publikálhassák gyűlölettel és fantazmagóriával teli véleményüket az interneten: Hülyeség.
