Változás 2022

Változás 2022

Válasz N. Horváth Zsófiának - Sose szabad fullba nyomni a kretént!

2018. június 24. - Szalai.M

billy.jpg

Napjainkban egyre inkább megfigyelhető a tendencia, miszerint kialakult egyfajta verseny a tengernyi kormánypárti médiamunkás között. Való igaz, hogy nehéz kitűnni a naponta ránk zúduló szarcunamiból, az elmúlt pár évben szinte mindent láttunk a Fidesz jóindulattal, empátiával és elfogadással nehezen vádolható politikájának gyümölcseként. Be kell vallanom, hogy a TV2-es brigád Szavazz a Fideszre! kampánya és a Soros-lista után nem hittem, hogy a közeljövőben találkozom egy olyan cikkel, ami erőteljes 15 másodperc után felforgatja a gyomrom. Biztos voltam abban, hogy nem lehet, egyszerűen nincs hova fokozni az alpáriságot. Orbitális tévedés volt. N. Horváth Zsófiának a június 1-i, Magyar Időkben megjelent cikkével egyértelműen sikerült megugrania ezt a számomra irreálisan magasnak tartott lécet. Írásában azt taglalja, hogy az Operaházban jelenleg is nagy sikerrel futó Billy Elliot megtekintése hatással van a fiatal gyermekek szexuális irányultságára. De felesleges, és részemről is nagyjából eddig tartott a modoros fogalmazás, kokrétan homoszexuális propagandának nevezi, amely által buzi lesz a gyermek. Ha valaki esetleg nem olvasta, vagy hirtelen felindulásból a falhoz vágta volna a laptopot, annak megpróbálom kiemelni Zsófia cikkének legfontosabb részeit.

  • Nem lehet nemzeti cél a homoszexualitás propagálása egy olyan helyzetben, amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti.
  • A rendezőt és azt, aki hagyta, hogy bemutassák, nem lenne túlzás megrontással vádolni.
  • Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, ​tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel?
  • Egy szegény angol bányász fiú ​foci helyett ​inkább ​balettozni szeretne (ez nyilván tipikus!). Ha már balettozik, akkor csak ​meleg lehet. Ezt abból is tudhatjuk, hogy beletettek egy csomó jelenetet A hattyúk tavából, amiről a műveltebb közönség tudja, hogy erről a probl​ematikáról ​szól az egész, valószínűleg azért, mert Pjotr Csajkovszkij is meleg volt.
  • A főszereplő halott édesanyja rendszeresen megjelenik, és csak azt hangsúlyozza, hogy „Merj önmagad lenni”, vagyis persze meleg. Mi más lenne egy anya álma!
  • Figyelemre méltó, hogy a liberális propaganda erőlteti a másságot, és mára divattá is tette, ezzel is növelve a nézőlétszámot. Tudtommal kormányunk ennek ellenkezőjét, a családi boldogulást próbálja meg sok eszközzel és pénzzel elősegíteni, így érthetetlen és tűrhetetlen, hogy egy vezető állami intézmény szembemegy ezzel a szándékkal, és szerencsétlenné tesz jó pár fiatalt, akik maguktól esetleg ​nem mentek volna ebbe az irányba.
  • A legnagyobb baj éppen az, hogy mindez a tudatalattiban hat a gyerekeknél, pont abban a korban, amikor még lehet az irányultságot befolyásolni. 
  • A​ politikusok​ valószínűleg kevesen járnak Operába, balettra, azért nem érzékelik a gondokat. Az egyik oldalon a jó szándék, a rendszerbe tett milliárdok, míg a másik, általában alábecsült oldalon pedig az állami pénzből mindezt a visszájára fordítják. ​Ezt hagyni tolerancia vagy inkább hülyeség?​

 

Zsófia. Legyen így, puritánul, mivel a „Kedves”, vagy a „Tisztelt” jelzőt nem egy olyan megszólításhoz találták ki, amelyben az Ön neve megtalálható. Szóval Zsófia, csak annyit akartam mondani Önnek, hogy gratulálok. Gratulálok, mert ennél undorítóbb, gusztustalanabb, tévesebb és hazugabb cikkel soha életemben nem találkoztam. Mindenképpen dicséret illeti azért is, hogy a Fidesz-KDNP ámokfutásából és téveszméiből gyakorlatilag minden megtalálható a cikkében, tökéletes képet nyújt arról, ahogyan a hatalom látni és láttatni akarja az országot. Buzizás, migránsozás, gendertagadás, szülj egy magyart akció… A maga nemében zseniális az a tudatlanság, amivel mindezt bele tudta sűríteni egy ilyen rövid írásba. Lenyűgöző seggnyalás, bár meg kell jegyeznem, hogy talán a focis résznél egy kicsit túlzásba esett, hiszen aki életében akárcsak egyszer is látta a Billy Elliot bármely feldolgozását, az pontosan tudja, hogy boksz lesz az a futball, ami ugye még inkább maszkulin sportág, szóval vétek volt kihagyni, de persze személyesen a vezérnek is jusson valami, elvégre Hidvéghi Balázs sem lesz örökké a Fidesz kommunikációs igazgatója, akkor meg preferenciának jól jöhet. A „ha már balettozik, akkor csak meleg lehet” az iromány egyik fénypontja, régóta köztudott, hogy akiben 11 évesen nem tombol a tesztoszteron, az csak buzi lehet. Tökéletes érvelés. Rendszeres magaskultúra fogyasztóval van dolgunk, aki azt is megjegyzi, hogy a „műveltebb réteg” A hattyúk taváról is tudja, hogy a melegségről szól. Tudnia kell, a cikk ezen a pontján már az sem lepne meg, ha mindezt azzal támasztaná alá, hogy a darab minden egyes szereplője nyíltan homoszexuális. A herceg, Odette, az a néhány hattyú, a tó… Sajnálom Zsófia, azt hiszem tőlem hallja először, de annak is teljesen egyértelmű, hogy Ön teljesen hülye a színházhoz, aki életében háromszor volt összesen, ennek fényében különösen érdekfeszítő az 50 évvel ezelőtti stílusban írt kritikai megjegyzés a darab nyelvezetéről, vagy a színészi játékról. A musicalről, mint műfajról alkotott véleménye pedig teljes mértékben megegyezik azzal, amilyen ember Önre tekint esténként a tükörből. Az amatőr diákszínjátszó körök előadásai pedig általában nem jutnak el az Operaházba, de csak azért ne legyen ilyen rossz a véleménye róluk, mert annak idején Ön még ott sem kapott szerepet. Megjegyzem, az amatőr sokszor nem azt jelenti, hogy szar, a profi pedig nem garancia a jóra. Vegyük például Önt. Az írásait publikáló weboldal követelményeinek profin megfelel, amit írt, de szarnak nevezni is végtelenül túlzó dicséret lenne. Különösen szánalmas, amikor az édesanya támogatását próbálja kifigurázni, gondolom amennyiben az Ön gyermeke lenne homoszexuális, vagy akarna esetleg balettozni (kivételesen képzelje el, hogy a kettő nem feltétlenül jár együtt), inkább elzavarná otthonról.

A végére hagytam a legfontosabbat. Zsófia, minden eddigi lehet csupán rosszindulat, szereplési vágy és megfelelési kényszer eredménye, viszont ha komolyan gondolja, hogy a szexuális orientáció befolyásolható, adott esetben döntés kérdése, akkor el kell szomorítanom: Kevés Önnél ostobább és idiótább ember létezik ebben az országban 2018. június 24-én. Számtalan tanulmány, kutatás és vizsgálat bizonyítja, hogy….. De tudja mit, hagyjuk is, kíváncsiságból még a Magyar Időkkel puszipajtási viszonyban lévő Origóra is rápillantottam, ahol egy 2014-es cikkben írták, idézem: „Homoszexuálisnak lenni olyan, mintha egy adott szem- vagy bőrszínünk lenne – ez egy adottság”. Lefordítom, hogy Önnek is érthető legyen: Genetikai értelemben vett adottság. Vagyis nem döntés, nem választás, hanem individuum kérdése.

Ezenkívül az, hogy Ön szerint a magyar színházba jelenleg milliárdok ömlenek egyrészt nettó hazugság, másrészt maximum a haverok kapnak belőle. A hazai kulturális közélet minden egyes szereplője tisztában van azzal, hogy a független művészeti intézmények és társulatok gyakorlatilag a megszűnés határán mozognak, mivel állami támogatásban nem, vagy csak alig részesülnek. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy a színházak és elsősorban az intézmények vezetői soha nem függtek jobban az aktuális hatalomtól. Ennek eredményeképpen Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója pár nappal ezelőtt lemondott 15, nyárra tervezett Billy Elliot előadást, okként pedig a sajtóban megjelent negatív hangvételű kampányt jelölte meg, amely elmondása szerint rossz hatással volt a jegyek értékesítésére. Az ő érvelését nem szeretném vitatni és véleményezni, beszéljenek inkább a tények: a jegymester.hu oldal szerint a nem lemondott előadások mindegyikére elfogyott az összes jegy, a Billy Elliot-produkció eddigi 90 előadását pedig két év alatt összesen 101 ezren tekintették meg.

A szerző közíró, áll a cikk végén, ezért is bátorkodtam válaszomat megfogalmazni, és bár a Magyar Idők és az általam szerkesztett blog támogatottsága nem összehasonlítható, ennél fogva az én gondolataimat feltehetően kevesebben olvassák, remélem, hogy eljut Önhöz, hiszen mondandóm csak a blog formai követelményeinek megfelelően ölt ilyen rövid terjedelmet. Mindazonáltal tudnia kell, hogy akár személyesen, akár telefonban, akár levélben megfogalmaznám a jövőben mindazt az ellenérzést, szánalmat és őszinte sajnálatot, amit Önnel kapcsolatban érzek a „Botrányos előadás az Erkel Színházban” címmel megjelent írása kapcsán. Egyúttal minden egyes mondatot kikérek mind a magam, mind a férfi és női, mind a hetero- és homoszexuális barátaim, ismerőseim és embertársaim nevében. Válaszát természetesen szívesen fogadom, bár meg kell jegyeznem, hogy magyar, heteroszexuális férfi vagyok, illetve 15 éven át sportoltam versenyszerűen (futball, az meg ugye tudjuk, hogy nehezen bírálható), így nem tudom elképzelni, hogy akár csak kettő darab értelmes mondattal reagáljon az általam leírtakra, mivel ilyen szempontból nehezen vagyok támadható felület. Ön feltett egy költői kérdést a cikk végén, és bár úgy érzem, hogy világnézetünk és értékrendszerünk markánsan különbözik, emiatt pedig semmilyen értelemben nem kívánok kapcsolódni egyetlen gondolathoz sem, amely az Ön agyának szüleménye, mégis érdemesnek tartom két kulcsszó használatát a saját írásom befejezéséhez is. Az Ön személyéről indulatok nélkül és a lehető legtöbb tisztelettel írni: Tolerancia. Hagyni azt, hogy olyan, magukat újságírónak gondoló elmeháborodottak, mint Ön, publikálhassák gyűlölettel és fantazmagóriával teli véleményüket az interneten: Hülyeség.

A bejegyzés trackback címe:

https://valtozas2022.blog.hu/api/trackback/id/tr8114069107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ami szabad 2018.06.25. 17:30:08

Remek cikk volt. Persze zsófia számára sem miképpen nem értelmezhető. A magát újságírónak álmodó nyelvcsapásokkal író firkász számára mind az egyes szavak, mind azok összefűzése, az irónia meg teljes egészében értelmezhetetlen valami. Abban az univerzumban, ez egyszerűen nem is létezik. :) Sajnos, hiába hisszük nap mint nap, hogy nincs lejjebb, mert a soros...

,, 2018.06.25. 17:50:24

Első kérdésem: látta a poszt szerzője az előadást magát?
Mert alapvetés szerintem, hogy úgy szabad írni valamiről, ha látta is az ember. Nemcsak a kritikát olvasta.
(én nem láttam, viszont egyik kedvenc filmem a billy elliot (top 10-ben benne van), de látatlanban nem fogom megelőlegezni, hogy az előadás is jó)
Más:
opera.jegy.hu/
akkor itt valahol valami nem stimmol, mert ahogy a linkelt oldalt nézem, van üres hely bőven (találomra rákattintom 2-3 napra)

2018.06.25. 17:53:41

Annyiban igaza van a hüpinek, hogy kicsit túlzás a buzipropaganda, ami folyik itt úton-útfélen. De csak ennyiben, az összes többi egy ostoba fideSSnyik faszsága.

Sir Galahad 2018.06.25. 18:16:12

A kritika 3 hete jelent meg. Azóta is az a legnagyobb probléma, hogy valaki rosszat írt erről az előadásról?

arty1977 2018.06.25. 18:36:50

@Sir Galahad: van sok más baj is, van is lehetoseged blogolni rola....

MACISAJT 2018.06.25. 18:48:22

Szalai.M
3 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2018.04.09. óta tag.
--

Ez volna a szerző, aki most szakmányban átkozódik és anyázik az index.hu(hol máshol) címlapján...

Muhaha

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.25. 18:54:40

Ez van, a magyar nép nem vevő a gyermekmegrontásra. S ez így lesz 2022-ben is.

MACISAJT 2018.06.25. 19:07:18

A ballibák egyik legnagyobb hazugsága az hogy a konzervatív jobboldal nem vesz tudomást a homoszexuálisokról, hogy ők is léteznek. Pedig dehogynem.
Viszont 1. magán(y)ügyüként kezeli 2. nem állunk bele minden hullámhosszon az aberráció terjesztésébe, dicsőítésébe. Mert ha elnézzük a ballibák propagandáját, lassan az az érzésünk hogy szégyen normális heterónak lenni...
Szóval: a nemiségét tartsa meg mindenki a saját hálószobájában.
És ha már vannak olyan szerencsétlenek( márpedig vannak), akiket a Jóisten azzal vert meg hogy saját nemük képviselőinek ánuszához vonzódnak, fene a gusztusukat... akkor egy deklaráltan konzervatív felfogású állam illetve annak képviselői legalább ne végezzenek közpénzen buzi propagandát.

A ballibsi erkölcs lett a végzete a néhai Antenna Hungária vezérnek, Korda Istvánnak valamint Király Tamás divattervezőnek.
Mert se szeri se száma -főleg médiában, film- és színháziparban- azoknak a kányhacsöveknek, akik a heterók (sokszor hatalmi pozicióból, zsarolással végzett) megrontásában lelik legfőbb élvezetüket.
És van hogy erre ráfáznak.

dunántúli gyerek 2018.06.25. 19:12:15

Helyes döntés. Minden felelőst minden állami intézményből azonnal ki kell rúgni aki buzipropagandát tol gyermekeinknek, s felnőttjeinknek.

ezt el is várom a szavazatomért

birka menet 2018.06.25. 19:27:00

@Sir Galahad:

Az a legnagyobb probléma te fidesz birka, hogy a fideszes táborod 3 hete is sötétbunkó idotákból állt, meg ma is. Meg 30 év múlva is, de akkor ti már rég az észak-koreai komcsiknál lesztek havi 5 dolláron eltartott elismert politikai menekültek.

birka menet 2018.06.25. 19:35:34

@dunántúli gyerek: "ezt el is várom a szavazatomért"

kétségtelen, hogy neked a fidióta agyhalott birkának is pont annyi szavazatod van mint az atomtudósnak. Csak hát atomtudósból sokkal kevesebb van mint az ostoba, orránál fogva vezetehetö fideszes birkából.

dunántúli gyerek 2018.06.25. 19:36:53

@birka menet: igy van, de a libbantak atomtudós importja sajna csődöt mondott

birka menet 2018.06.25. 19:49:05

@dunántúli gyerek:

melletted eghy afrikai tehénpásztor is atomtudósnak tünik, úgyhogy gyöztek a libbantak!

birka menet 2018.06.25. 19:50:06

@MACISAJT: "nem állunk bele minden hullámhosszon az aberráció terjesztésébe"

Ennek élesen ellentmond, hogy te magadat itt intenzíven terjeszted.

Egyébként állatka, annyit se tudsz, hogy homoszexuálisnak lenni nem választás kérdése, hanem genetikai adottság. Veled is megeshetett volna vagy a gyerekieddel is. Aminek annyi elönye lett volna, hogyakkor nem élted volna le az életed teljes bolondként, Orbán seggébe bebújva.

Akokr legalább tudnád, hogy csak azért mert buzi vagy, cseppet sem kevesebb a képességed az élet bármely területén bárkit lepipalhatsz szellemi, szakmai téren. Még a fideszbirkákat is, persze ez nem nagy kunszt 6 elvégzett osztály felett.

Tothotto 2018.06.25. 19:58:33

@MACISAJT: Már csak arra lennék kíváncsi,hogy annak a sok marhaságnak amit leírtál,mi köze a Billy Elliot c. előadáshoz ?

2018.06.25. 20:13:24

@birka menet:

És főleg nem szaporodna, mert ekkora seggfejet még a fityiszesek között is nehéz találni.

Szalai.M 2018.06.25. 20:28:01

@MACISAJT: Nem vagyok újságíró, de szerencsére (egyelőre) jogom van ahhoz, hogy egy blogbejegyzésben leírjam a véleményemet egy adott témáról. Igen, eddig összesen 3 bejegyzés található, ebből következik, hogy maga a blog valamikor a közelmúltban indult. Az Index címlapján pedig valószínűleg azért jelent meg, mert az oldal szerkesztői arra alkalmasnak találták. De vettem a célzást, úgyhogy elküldtem a linket az Origo és a Magyar Idők szerkesztőségének is, remélhetőleg holnap ott is kint lesz :)

@Sir Galahad: nem, a baj ott kezdődik, hogy az Operaház vezetősége a cikk hatására törli az előadásokat. Márpedig komoly probléma, ha egy darabot egy aljas és hazug írással tönkre lehet tenni.

@maxval balcán bircaman és @dunántúli gyerek: tudom, hogy manapság menő a trollkodás, de ahogy ti csináljátok az viccnek is gyenge. Ha komolyan gondoljátok, akkor súlyos problémák vannak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.25. 20:32:02

"Zsófia. Legyen így, puritánul, mivel a „Kedves”, vagy a „Tisztelt” jelzőt nem egy olyan megszólításhoz találták ki, amelyben az Ön neve megtalálható."

Ez után az alpári bunkóság után nem is olvastam tovább.

Sir Galahad 2018.06.25. 20:33:30

@Szalai.M: Szerintem semmi probléma nincs azzal, hogy negatív kritikát kapott az előadás. Volt már ilyen máskor is. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy emiatt vették le, lehet, hogy a közönségnek tényleg nem tetszett - meg kell nézni az elővételes jegyfoglalásokat.

ember100 2018.06.25. 20:44:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Helló !

Nem is kell tovább olvasnod , felesleges :)
De ugye puszilgatsz egy hajléktalant , éljenzel egy pedofilt , példaképnek tartasz egy tömeggyilkost....

,, 2018.06.25. 20:46:41

@Szalai.M: nem válaszoltál, láttad az előadást? Továbbá még egyszer jelzem, hogy a posztban hamis állítás szerepel, amikor azt állítod, hogy minden jegy elkelt...

morph on deer 2018.06.25. 21:10:20

@Sir Galahad:
”Szerintem semmi probléma nincs azzal, hogy negatív kritikát kapott az előadás.”

Ez az, hogy nem az előadás kapott kritikát, hanem a darabválasztás.

Ráadásul olyan szempontrendszer alapján, aminek a világon semmi köze a színikritikához: azaz aktuálpolitikai okból!

Ezen túl már csak azt a falrengető baromságot emelém ki, mely szerint a darab “homoszexuális propaganda” amely káros hatással van a kiskorú nézőkre!

A homoszexualitást nem lehet propagálni, - mert vagy meleg vagy, vagy pedig nem - legfeljebb a homoszexuálisokhoz való viszonyulást lehetne, de a jelek szerint a hölgynek többek között ilyesmiben sem volt része!

Azért kiváncsi lennék, hogy hány kiskorú látta már az előadást, - következésképpen hány újabb meleg honfitárssal szaporodott a nemzet azóta!

Etniez 2018.06.25. 21:17:32

Megjöttek a gyökér homofóbok is, remélem a gyereketek meleg lesz. Akkor talán majd elgondolkodtok az igazán fontos dolgokon.

Leooo 2018.06.25. 21:31:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ez után az alpári bunkóság után nem is olvastam tovább. " A türhő baromságod után ne is tedd, mert még a szemed 'sugara' (ez olyan, mint a pöcsöd sugara...) is megfertőz valakit valami nagyon ragadós , infektív fütyiszséggel...Aztán járhat a doktorokhoz hétszám, hogy kikezeljék belőle, mielőtt elhatalmasodik, s aztán négykézlábra áll és bégetni kezd, mint a birca!

Emmett Brown 2018.06.25. 21:39:34

@dunántúli gyerek: ebben mi a buzipropaganda? Táncolni ratyi dolog?

2018.06.25. 21:41:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: pedig olvashatnád travikám, mert épp a magadfajta buzikat védi. :D

szanaImas 2018.06.25. 22:15:55

Akkor most beszéljünk a szoknyás keresztény papokrók, akik propagálják a homoszexualitást. Közpénzből!!4!!

négyláb 2018.06.26. 00:20:43

Nem itt kell vitatkozni a blogíróval. A Pride-on valószínűleg személyesen is találkozhattok vele. Ott lehet direktben.

cardiobascuralis 2018.06.26. 00:21:18

Most akkor az a Billy Elliot üzenete, hogy "Légy büszke buzi!"?

Mellesleg Budapesten zajlik a BuziPest Pride, június 7-től július 7-ig, EGY TELJES HÓNAPON át.
Ezt én enyhe túlzásnak érzem, sehol a világon nincs ilyen, mindenhol máshol 1 vagy 2 napos a büszke buzik parádéja.

cardiobascuralis 2018.06.26. 00:28:19

Ja, egyébként pár hónapja volt egy Ösztrosokk nevű buli a Gödörben, csak leszbikus nőknek, a passzázson átmenve láttam, ahogy egy csávó megpróbálja leállítani a butchot (a férfias leszbit), aki nyílt színen pofozza a nőjét (az sem volt túl nőies) , - nem tudom, buziknak ezt szabad? ha férfi verte volna a nőt, már vagy 10-en biztos beavatkoztak volna - mire beszólt a liba, hogy "Mi közöd hozzá, hülye buzi?".
Mire a csávó:
Én buzi? Baszd meg, ki is jött kettőnk közül buzipartiról?
Hát nem tudtam elfojtani a kacajomat.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2018.06.26. 05:06:09

@Etniez: ha meleg lesz, akkor jobban szeretném, ha nem egy elmebeteg társadalomban kellene élnie, ahol rögtön az ugrik be egy Billly Elliotról szóló vitáról is, hogy "migránsozás". Jobban szeretném, hogy ha nem kellene azokat a gondatlansággal gyilkoló elmebetegeket hallgatnia, akik szerint a társadalmi progresszió az ő genetikai és kulturális csoportjának elpusztításával kezdődik. Igen, a Billy Elliot szerintem se buzipropaganda és a szerintem is butuska volt a kritikaíró. De ha két lakberendező között kellene választanom és az egyik csúnya színű függönyt javasol, a másik pedig rámgyújtja a házat, nem egy nehéz döntés, annyi szent.

n3spr3ss0 2018.06.26. 06:16:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pedig csak azt kapta, ami jár neki.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.06.26. 07:00:40

Én csak azt nem értem, hogy a magyar férfi balettművészek miért nem álltak ki felháborodva egy ilyen cikk agyar időkben történő megjelenése után. És akkor sz egész kománypárti troll sereg elmehetett volna az édesanyukájának a szoknyájára picsogniés buzizni.

Varga Bertalan 2018.06.26. 07:20:38

Szalai M. "Legyen így, puritánul, mivel a „Kedves”, vagy a „Tisztelt” jelzőt nem egy olyan megszólításhoz találták ki, amelyben az Ön neve megtalálható. Szóval Szalai M., csak annyit akartam mondani Önnek, hogy gratulálok. Gratulálok, mert ennél undorítóbb, gusztustalanabb, tévesebb és hazugabb cikkel soha életemben nem találkoztam." Mindez a maga Írására vonatkozik elsősorban!

chrisred 2018.06.26. 08:10:42

Vagyis a NER tanácsa a magyar fiatalok részére az, hogy ne merjenek önmaguk lenni?

chrisred 2018.06.26. 08:12:12

@The Ghost Wolf O1G: Ki akarna beleállni abba, hogy közpénzből lebuzizzák?

Fülig José 2018.06.26. 08:18:03

@MACISAJT: mindig itt pattogtok, hogy szar az index... miért olvasod? nektek az origó való, baszod. hamár az adónkból finanszírozzák nektek azt a szart, olvashgasd

elvagyok 2018.06.26. 08:18:50

@Szalai.M: Szerintem nem jól reagált macira, valamit nagyon félreérthetett... Már az első mondata is hamis, ugyanis a magát konzervatív jobboldalnak eladni kívánó pártra soha senki nem mondta, hogy nem vesz tudomást a melegekről, már csak azért sem, mert maci állításával szemben nem tekinti magánügynek a homoszexualitást, hanem rendszeresen használja fel hergelésre...A "másság" erre mindig jó lehetőséget teremt s a szavazóbázisuk erre a fajta elutasító hőzöngésre vevő... Persze a gyalázkodás nem propaganda, a jelenséggel foglalkozó előadás persze az... A fő gondot abban látom, hogy a toleráns konzervatívok nem hagyják, hogy legyen választási lehetőség, azaz úgy avatkoznak bele a mindennapokba, ahogy arra senki nem kérte fel őket...

Szakértő? az nem volt 2018.06.26. 08:27:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igazad van, a szerző hibát követett el. Lesüllyedt a ti szintetekre, ott meg simán lenyomjátok. Havi fizumból felajánlok egy 100 wattos villanykörtét (vagy ennek megfelelő ledeset), hogy némi fényesség legyen a fejedben.

mel gibson 2018.06.26. 08:28:28

Tény: a homofóbia és az alacsony intelligencia összefügg.
Égő.
Nagyon sötétek vagytok:D

Sir Galahad 2018.06.26. 08:41:51

@morph on deer: Őszinte leszek: nem láttam az előadást, úgyhogy nem tudom, értelmezhető-e a homoszexualitás melletti propagandaként. Te láttad? Azért kérdezem, mert a cikk írója látta, és ha te nem, akkor hármunk közül csak ő van abban a helyzetben, hogy személyes tapasztalat alapján nyilvánítson erről véleményt.

2018.06.26. 08:52:19

@mel gibson: pedig igaz. A soraitokban csupa primitív féreg van. Esetleg néhány autista... normális ember egy sincs.

2018.06.26. 08:53:56

@Szakértő? az nem volt: azért nagy öngólt lőtt őnaccsága ;) mi egyéb oka lehet egy hímringyónak arra, hogy nőnek adja ki magát, mint az, hogy buzi?

Ready2 2018.06.26. 09:08:39

Micsoda egy gusztustalan szemelyeskedo blogbejegyzes. Sikerult az altala kritizalt cikk nivoja ala sullyednie. Azt kellene felfogni a ballibbantaknak, hogy nem fognak tudni erkolcsi magaslatrol szonokolni, ha a stilusuk es szinvonaluk a beka segge alatt van. Rohejes.

mel gibson 2018.06.26. 09:19:23

@hullajelölt88: Látod? Mondtam én, hogy összefügg.

2018.06.26. 09:21:10

@MACISAJT: igazad lehet, a ballibsik buzik. Viszont a klérus is, ismét eltiltottak egy püspököt , mert vonzódott a pici piros ajkakhoz...
most térdre, imához!

elvagyok 2018.06.26. 09:23:27

@Ready2: És a saját maga hozzászólására hány pontot adna?

hullajelölt88 (törölt) 2018.06.26. 09:36:09

@mel gibson: kicsi náci, miért van köztetek ennyi funkcionális analfabéta?

hullajelölt88 (törölt) 2018.06.26. 09:37:09

@Ready2: csak nem a megszólított zsó-fika vagy nácika? :D

hullajelölt88 (törölt) 2018.06.26. 09:38:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: meg a pici fiúk seggéhez is? Állítólag a papok közt az a divat. :D

MACISAJT 2018.06.26. 10:29:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: "' igazad lehet, a ballibsik buzik."

Nem. Buzik vannak mindkét oldalon. Csakhogy míg a jobboldal számára a buziság egy hálószobai , mondhatnám magán(y)ügy....addig a ballibák ezt is társadalmi agresszivitásuk kiélésére, fegyverként használják.
Én pl. azt sem szeretném, ha heteroszexuálisok vonulnának évente az Andrássyn, hatalmas kamionokkal, kifestve, nagy táblákkal hirdetve hogy mennyire szeretik a másik nem pináját( farkát, kinek mijét ugye).
És az is tény hogy a gyomrom kifordul amikor látom a nyomorult buzikat kifestve, seggükben tollboával magukat "büszkeséggel" vonulni évente egyszer...de ettől még nem megyek ki őket tojással dobálni, hanem elkerülöm a helyszínt.

Az agyonvert ballibák mércéje hagyományosan kettős( ha nem többszörös).
Ugyanis pl. Milo Yiannopoulos félig zsidó és buzi is. Mondhatnám, ettől még szeretnie kellene őt von Haus aus a ballibáknak.De nem. Felhánytorgatták neki , magas erkölcsi mércével(muhaha) a buziságát meg azt hogy pedofíl kijelentéseket is tett, pihá és fuuj...
Bezzeg mikor a hasonlóan zsidó és pedofil Cohn-Bendit bukott le, akkor őt ünnepelték a ballibák, mondván hehe de jól beolvasott az EP-ben Orbánnak, ő a mi emberünk...

Dorinda41 2018.06.26. 11:05:51

Ajajajjj.. Kétszer is megnéztem. Akkor most buzi-e vagyok?
Ja, nem. Ugyanaz a 4 gyerekes, heteroszexuális családanya, mint azelőtt. S még a vejem sem lett tőle buzi.
Úgy látszik csak az idióta fidesznyikekre van ilyen hatással. Ők tényleg kerüljék, mert elég az nekünk, hogy sötétek, ne tetézzék! Ráadásul úgy sem értenének belőle egy betűt sem. Járjanak csak Fásy Ádám koncertekre. Az való nekik, az az ő szintjük.

Nerevaryne 2018.06.26. 11:17:17

Szép bejegyzés, összefoglalom: "No U!"

Bunkóság ellen alpárisággal kell harcolni, ezt minden magára valamit is adó véleményformáló tudja. Minél sötétebb a bunkóság, annál tahóbbnak kell lenni, lehetőleg csempésszünk bele egy kis felsőbbrendűség-érzetet is, hiszen ki ne tudná, hogy a legmeggyőzőbb politikai diskurzust mindig a futballultrák civakodása produkálja? Nosza, kövessük is a példájukat, a habzó szájú hőbörgés meggyőző ereje vitathatatlan.

zsg? 2018.06.26. 11:58:20

Én csak mindenki figyelmébe szeretném ajánlani a Billy finálé szövegét, azt hiszem, elég lenne csupán ezt tiszteletben tartania mindenkinek:

Everyone is different,
its a natural thing,
its a fact,
its plain to see,

The world is grey enough,
without making it worse,
we need individuality.

'Cos what the hell is wrong,
with expressing yourself,
what we need in-di-vid-u-a-li-ty

Szalai.M 2018.06.26. 12:02:03

Az elmúlt évek politikai trendjei nem azt mutatják, hogy a konzervatív kommunikációval sok sikert lehetne elérni. Az aljasságot sokszor szép szavak mögé is el lehet rejteni, az igazságot pedig lehet prosztó módon megfogalmazni, a mögöttes tartalom nem változik. Én is sajnálom, de ez van, erős a gyanúm, hogy Foucault és Robespierre idézetekkel nem lenne ekkora visszhangja ennek a cikknek sem. Ettől függetlenül soha nem írnék ilyen stílusban, ha egy országosan olvasott weboldal újságírója lennék. A blog, mint platfrom pontosan arra lett kitalálva, hogy az ember a kendőzetlen véleményét le tudja írni, amiről csak szeretné. Nekem ez a véleményem a cikkel és az íróval kapcsolatban. A "tisztelt" és "kedves" megszólítás pedig továbbra sem hiszem, hogy alanyi jogon járna bárkinek. Az említett cikk kapcsán pedig az íróról ezek a szavak véletlenül sem jutnak eszembe. Ha valakiből az én írásom hozza elő ugyanezt az érzést, azt teljes mértékben el tudom fogadni, sőt meg is értem.
Pont a felesleges körök elkerülése végett lett bele írva a cikkbe, hogy a szerző hetero, de hamar kialakult a személyeskedő buzizás. Nem, tegnap óta sem lettem meleg, sőt, a Budapest Prideon sem leszek kint, mivel a rendezvény eredeti üzenetével egyetértek, de én sem tartom tökéletesnek a megvalósítást és a gyakori felzúdulás okait is értem.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2018.06.26. 14:15:00

@The Ghost Wolf O1G:

miért, valaki kiállt itt valamiért az elmúlttízévben?

Gerolsteiner 2018.06.26. 14:29:26

@MACISAJT: Azért egy kis csúsztatás van a hozzászólásodban; Milo maga is a pedofília áldozata, aki tett egy ostoba megjegyzést, Cohn Bendit pedig...

Gerolsteiner 2018.06.26. 14:32:10

@Gerolsteiner: De az is lehet, hogy csak félreértettem a fogalmazást ("...hasonlóan zsidó és pedofil")

morph on deer 2018.06.26. 15:17:09

@zsg?:
“what we need in-di-vid-u-a-li-ty”

Magadnál vagy?
Csak nem feltételezed, hogy ez elfogadható az “egy a tábor, egy a zászló” jelszó alatt gyülekező NER-csürhe számára? Tessék csak szépen beállni a sorba és teli torokból Sorosozni, migránsozni, buzizni, whatever, hazánk lógó ülepű nadrágban díszelgő bölcs uralkodójának kénye-kedve szerint!

Itten kérem kösz-ponti erőtér van, kösz szépen, és “nicht ugribugri”- ahogy ez a drága jó orbán nevű szokta mondani..!

2018.06.27. 01:45:49

@MACISAJT: namost amit leírtál, az pont meghazudtol téged.
A papok pedofíliája egyáltalán nem ünnepelt és elfogadott a libsik között.
Bezzeg a klérus próbálja elhallgatni...
pfej.
A Chon pedig nem a homokossága miatt lett elfogadott.
De ha a homoszexualitás elvetendő a jobboldalon, akkor a Chon megvetése érthető. Ezt is hozzátok fel ellenérvként.
A Milo fijju bezzeg nem baj, ha buzi. A mi buzink.

2018.06.27. 01:50:54

@Gerolsteiner: bocs, de Milo bevallottan buzi. Elsősorban a fekete fiúkat szereti...ja, hogy fiatal korában állítólag zaklatták?
Lehet, de attól még buzi.

2018.06.27. 02:02:54

@MACISAJT: látod, a ner ennyire elvakít . Sötét vagy. A libsiknek miért kéne valakit szeretni pusztán azért, mert buzi???
Akkor a libsik imádják a papokat, ugye???
Na, térdelj le, vegyed, ez az én testem. Igyad, ez az én vérem.
Légy jó keresztény!
I ain't gonna squash it and you don't need to wash it!
Zappa

mel gibson 2018.11.12. 09:57:04

@hullajelölt88 (törölt): te csicska, a családod már tudja, hogy kő meleg vagy? Vagy még te sem tudod magadról , hogy herét szeretnél enni nap mint nap?
Menj, ismerkedj, neked is jár a boldogság, nem baj, ha férfi mellett szeretnél lenni. (Mert ugye a nők téged le sem szarnak te csöves)
Addig én csajozok tovább amíg keresed önmagad, te droid :DDD
süti beállítások módosítása