A legjobb nyolc közé jutásért Franciaország ellen léptek pályára lányaink, Lipcsében, igencsak szellős lelátók előtt. Akárcsak két éve, most is úgy álltunk, hogy bármi is volt a csoportkörben, ha most nyerünk, akkor azért nincs nagy baj, ha kikapunk, akkor viszont ez a világbajnokság is megy a kukába. Számottevő különbség viszont, hogy akkor a lengyel válogatott ellen mi voltunk az esélyesek, most viszont az lett volna meglepetés, ha továbbjunk. Mint a címből már a mérkőzésről lemaradó olvasók is kitalálhatták, ez a meglepetés elmaradt.

Fotó: MKSZ, Kovács Anikó

Igazából nem beszélhetünk a mérkőzés kapcsán eltérő szakaszokról, különbözően alakuló fázisokról. Az egész meccsen nagyjából konstans ugyanazt láthattuk, amikor Bíró megfogott egy-két ziccert, akkor feljebb jöttünk, amikor beszedett pár átlövésgólt, akkor elmentek a franciák. Talán az utolsó néhány perc, amikor megpróbálkoztunk a nyitott, agresszívebb védekezéssel (és csúfos kudarcot vallottunk vele), tért el kicsit a forgatókönyvtől, de a lényegen ez már nem változtatott. 

A kapuban egyértelműen jobbak voltunk, és ez most inkább a két francia hálóőrt minősíti. Különösképpen Cléopatre Darleux ugrált el szorgosan a labdák elől, de Amandine Leynaud is inkább csak három büntető kivédésével tűnt ki. Persze nekünk igencsak fáj a három kihagyott hetes (összesen hatot ítéltek meg a javunkra, hármat belőttünk), de cserébe lőttünk pár olyan gólt, amit azért a franciáknak illett volna kivédeniük, szóval ezen a poszton inkább mi voltunk a jobbak. (Érdekesség egyékbént, hogy Bíró rengeteg középmagas lövést védett, viszont a sarkokba küldött átlövéseket és a lerohanások végén jól helyezett labdákat nem. A félmagas lövéseknél 14-ből 8-at kivédett, a sarkokba helyezetteknél ugyanez az arány 2/14). 

Igaz ugyanez a szélekre is, amit csak egy hajszállal húz le, hogy Lukács Viktória a 6/6-os lövésmutatóját főként az utolsó percekben hozta össze (az utolsó három percben lőtt négy gólt, az utolsó négy magyar találat az övé). A széleken az utóbbi meccseken kiválóan játszottunk, és ez ma is megmaradt - védekezésben is. Viszont pont a kapus és a szél dicsérete mellett muszáj azt is megemlíteni, hogy Bírónak három olyan indítása volt Bódi felé, ami el sem jutott az induló játékosig. Innét a fotelből nehéz megmondani, melyikük hibázott, de az látványos, hogy ez a játékelem nem működött, mégis újra meg újra próbálkoztunk vele. 

Ha VB és magyar-francia, óhatatlanul eszébe jut az embernek a zágrábi VB-döntő. 14 év telt el azóta, de az akkori szereplők közül ketten ma is itt voltak: Görbicz Anita, és a franciák szövetségi kapitánya, Olivier Krumbholz. Ő aligha mond le rögtön a győztes nyolcaddöntő estéjén, Görbicznek viszont valószínűleg ez volt az utolsó világbajnoki mérkőzése. 

Ennél nagyobb baj, hogy a belső posztokon egyszerűen nem voltunk egy kategóriában a francia válogatott keretével. Egyetlen magyar játékost se tudnék megnevezni, aki a jelenlegi teljesítménye alapján beférne a franciákhoz. És ez elég nagy különbség ahhoz, hogy csodával érjen fel egy győzelem - ezt a csodát nem is értük el. Beállóban Kisfaludy Anett esetleg annyival jobb Mayer Szabinánál, hogy kevesebb hülyeséget csinál, de ma is több szabálytalan zárást fújtak ellene, mint ahány jó megmozdulása volt. Az átlövőink teljesítménye fájdalmasan gyenge, amit tovább ront, hogy a hiányzó zárások miatt elég sok távolról eleresztett kényszerlövésünk volt, bármiféle helyzet nélkül. Zácsik 2/6, Görbicz mezőnyből 1/5, már az is árulkodó, hogy mindkettejüknek minden lövése a távoli zónából esett. Klivinyi átlövésből hibátlan, csak hát az ő játékidejével egyetlen átlövés akkor is kevés, ha abból gól lett.

Még valamivel többször is próbálkoztunk messziről, mint a franciák, de jóval gyengébb hatékonysággal. Görbicz Anita egymaga három labdát lőtt a sáncba, és összességében is a 17 magyar átlövésből csak 6 találta el egyáltalán a kaput (összevetésül a franciáknál ez az arány 13/15). Ez az egy tényező elég lett volna ahhoz, hogy ne nyerhessük meg a mérkőzést. 

És akkor azt, hogy a belső védőink teljesítménye mennyire elmaradt a franciáktól (főleg Ayglon és Edwige) még elő se vettük. Szekeres Klára a mai meccsel feltette a koronát a gyenge őszi játékára. Szinte folyamatosan rossz helyen volt. És az ugyan mással is előfordult már, hogy rosszul helyezkedett, vagy lábbal lemaradt, de azért két kézzel ellökni a levegőben lévő ellenfelet még nem feltétlenül kéne. A hetest kivédeni is nehezebb, mint a rossz helyzetből elküldött lövést, meg mégiscsak jobb lenne a következő két percet emberhátrány nélkül lejátszani. 

Persze vannak csodák. Ahhoz kellene egy kiválóan felkészített válogatott. Egy csapat, amiben mindenkinek megvan a helye, amiben mindenki tudja, mi a dolga. Kim Rasmussennek ezt nem sikerült felépítenie, ennek ma is számos jelét láttuk. Ma is látványosan kapkodott helyenként, ami azért ennyi idő után már nehezen érthető. A legfájdalmasabb talán a legvége volt. Felmentünk 5-2 felállással, kapus nélkül támadva. És a támadásaink mind passzívra futottak, vagy eladtuk a labdát, esetleg kényszerlövés lett a vége. Mintha senkinek fogalma nem lett volna, mit is akarunk játszani. Ha már jó játékosaink igazán a belső posztokon nincsenek, legalább jó csapatunk lehetne. Nincs. 

Itt a vége, kiestünk a világbajnokságról, a folytatást nélkülünk játszák. Az egész VB-szereplés értékelésével, szokás szerint, karácsony után jelentkezünk. Addig is köszönjük, hogy minket olvastak, a viszont látásra.