Válogatott okosságok

A legjobb négy közé jutásért küzdhettünk meg a norvégok ellen az U18 világbajnokságon. Szünnap nélkül, rögtön a nyolcaddöntők másnapján kellett játszani, de csoportelsőként volt annyi helyzeti előnyünk, hogy néhány órával többet pihenhettünk.

Na, ebből nem sokat láttunk viszont a meccsen. Pásztor Noémi például rögtön az első három percben elkövetett két olyan hibát, ami tőle teljesen szokatlan, és alighanem a fáradtság számlájára kell írnunk. Majd utána szépen sorra dőltek ki a játékosaink, miközben a norvégokon kb. azt láttuk, hogy le bírnának játszani még egy meccset. 

Fotó: world2016.sk

Feltűnő volt Hornyák Bernadett teljesítményének visszaesése. 24 perc alatt szerzett 5 gólt, majd utána többet nem is (egészen a legvégén, amikor a norvégok már ünnepeltek, betalált még egyszer). Mivel ő volt az egyetlen játékosunk, aki képes 9 méterről gólt lőni, azt láthattuk, hogy az első félidőben szereztünk a szaggatotton kívülről 4 gólt, a második félidőben viszont már nem volt 7 méternél távolabbról szerzett gólunk. Mondanunk sem kell, mennyire megkönnyíti az ellenfél védekezését, ha nem kell egynél többet előrébb lépniük a vonalról sosem. 

Két kulcsember elfáradása, és teljesítményüknek mélyen a megszokott és elvárt szint alá süllyedése már óriási teher volt. A második félidőre pedig Lakatos Rita is csatlakozott hozzájuk. Ettől kezdve a támadójátékunk minden elképzelhető szintet alulmúlt, gyakorlatilag sorra adtuk az ellenfél kezébe a labdákat. A rossz lövés még a legkisebb hiba volt, a lábra dobott passz, az ellenfél kezébe dobott passz, arról nem is beszélve, amikor a játékosnak az amúgy pontos passz is kiesik a kezéből, mind, mind egy elszalasztott gólszerzési lehetőséget jelentettek, sőt, a legtöbbször emellé még egy kapott lerohanásgólt is. A mérkőzésen Norvégia tíz lerohanást vezethetett, igaz, ezeknek csak a felét tudták értékesíteni. 44 kapuralövésünk volt, Norvégiának 55, ez óriási különbség, és egyértelműen azokból a hibákból fakad, amelyek következtében sok támadást elrontottunk még mielőtt kapura lőhettünk volna. 

Amit védekezés címén műveltünk, az értékelhetetlen volt. Álltunk a vonalon és vártunk. Az eredmény 18 kapott gól az első félidőben, ebből 8 a távoli zónából, ami borzasztóan sok. Néhány elemző szerint ez taktikai hiba volt, én másként látom: azért nem léptünk ki védekezésben, mert igyekeztünk spórolni az erőnkkel. Mint kiderült, hiába, így se bírtuk nemhogy végig, de igazából még félidőig se. 

Annak, amit páran összehordtak itt a meccs után, hogy hát Norvégia, persze, ők sokkal előttünk járnak, meg ilyenek, semmi értelme. A norvég válogatott nem játszott különösebben jól. Simán meg lehetett volna őket verni. Megkockáztatom, ha van három nap pihenő, meg is verjük őket. Sőt, még így, hogy időnként mintha össze-vissza támolyogtunk volna a pályán, még így is nagyon kevés hiányzott. Elég lett volna eggyel kevesebb taktikai hiba. Norvégia annyira nem mutatott semmi extrát, hogy több meghatározó játékosunk kifulladása ellenére is csak egyetlen apró gól hiányzott a hosszabbbításhoz. 

Na jó, legyünk őszinték, ehhez kellett a kapuscsere is. Suba Sára a szünet után tíz perc alatt nem kevesebb, mint nyolc védést mutatott be, amihez két kapott gól társult, őrületes teljesítmény (hogy aztán a hátralévő húsz percben már csak átlagos, 4/12-es hatékonyságot produkáljon). Ekkor jöttünk fel döntetlenre a háromgólos hátrányból. És ekkor jött egy húszperces olyan időszak, amikor egyik csapat sem dobott soha két gólt egymás után. 19-19-től 25-25-ig fej fej mellett haladt a két csapat. Ebben kimagasló szerepe volt Márton Grétának, aki ebből a hat magyar gólból négyet szerzett (majd kicsivel később még egyet, 5 lövés, 5 gól, kiemelkedő teljesítmény). Fodor Csenge jó másfélszer ennyi játékidő alatt összesen egyszer lőtt kapura, a lerohanásokat nem számítva (de azzal együtt is csak háromszor), és abból az egyből se lett gól. A tegnapi mérkőzés után felvetettük, talán nem Fodornak kellene már kezdőnek lennie. Ha Hajdu János szövetségi kapitány ennyire nem is tért volna el az elveitől, de 38 helyett mondjuk 33 perc után cserél, lehet, hogy Márton meglövi a hatodikat is, és akkor ugye minimum hosszabbítás. 

Beszélhetünk arról, hogy a szélsők nem kapnak labdákat. Azokat a labdákat, amikből Márton gólt lőtt, nagyjából Fodor is megkapta, de ő kapura se nézett velük. Márton Gréta, aki a nagyközönség számára valószínűleg a mostani világbajnokság legnagyobb felfedezettje lehet a magyar válogatottból, viszont élt a lehetőséggel.

A kínlódást látva Hajdu a végére megint meghúzta ugyanazt, amit Angola ellen, Klujber Katrint beljebb hozta, és helyette Kuti Bettina került a szélre. Mivel Lakatos helyett pedig Pál Tamara játszott, eljutottunk oda, hogy két alapvető kulcsjátékos, Lakatos Rita és Hornyák Bernadett, egy sorsdöntő K.O.-meccs utolsó tíz percében ült a padon. És mindenki, aki a mérkőzést nem csak nézte, de látta is, kénytelen egyetérteni Hajdu döntésével. Ez pedig elég fájdalmas képet fest válogatottunk állapotáról. 

A döntő ütést az vitte be, hogy a második félidő közepéig a sarat derekasan álló Háfra Noémi is elfáradt, elbizonytalanodott. Ez ugye a lelátóról nem látszik, de az a gyanúm, az amúgyis nagyon fáradt játékos nem tudta felvenni azt a terhet, hogy a többi kulcsember kidőlésével most igazából neki kellene megnyernie a mérkőzést. Ő kb. 45-50 percig bírta, majd a végjátékban négy támadásunk is nála akadt el, ebből háromszor egyértelműen a fáradtságból fakadó hibákból (meg egy olyan lövésből, amibe a helyzet kényszerítette bele). 

Miközben Hornyák és Lakatos teljesítménye kiváló kezdés után a világbajnokság előrehaladtával egyre gyengébb lett, addig a VB-t gyengén kezdő Háfra a kieséses szakaszra építette igazán fel magát. Egy VB szerkezetét ismerve ez sokkal jobb teljesítménygörbe, ha az alapemberek közül lett volna még valaki, aki nem a legfontosabb meccsekre fullad ki, akkor most az elődöntőre készülhetnénk. 

Nem szeretnék most ebben a cikkben messzebbre mutató gondolatokat megfogalmazni. De mindenképpen érdemes elgondolkodni, vajon milyen lehetett a regeneráció, volt-a egyáltalán regenerációs foglalkozás. Mi vezetett oda, másként megfogalmazva: csak a kluboktól hozott gyenge erőnlét-e az oka annak, hogy amúgy a mienknél jóval alacsonyabban jegyzett válogatottak is látványosan jobb kondícióval játszották végig a negyeddöntőt, mint a magyar csapat. Meg persze azon is, mit kellett volna Márton Grétának produkálnia, hogy egyszer éles meccsen kezdő lehessen. Az első kérdés a fontosabb, mondhatni az A Kérdés, de a második az izgalmasabb, hiszen az egy egyszerű döntésre kérdez rá. 

Érdekes belegondolni abba is, hogy egy nyilvánvalóan legfőképpen a fáradtságon elveszített meccsen három mezőnyjátékos (Pankotai Luca, Szabó Kitti és Tóvizi Petra) fel sem állt a kispadról, Kuti Bettina pedig csak alibifeladatot kapott. 

Fotó: world2016.sk

Nem bírtuk a végét, kikaptunk egy góllal. Csalódottak vagyunk, de a meccset látva azt gondolom, jobb ez így. Ha valahogy, küzdve, meg tudtuk volna nyerni ezt a meccset eggyel, az elődöntőben nem bírtunk volna már két lábon megállni és a dánok agyonvertek volna minket. Nem azért, mert annyival jobbak, hanem, mert annyival jobban bírják erőnléttel. Aztán szünnap nélkül kaptunk volna egy hasonló méretű pofont a bronzmeccsen. Így legalább már most eldőlt: ezúttal érem nélkül utazunk haza. 

De előtte még vár ránk két mérkőzés az 5-8. helyekért. Egy olyan csapat számára, amely a végső győzelmért jött, keserű kötelesség. Szombaton 12:30-kor lépünk pályára Horvátország ellen, majd vasárnap következik az utolsó helyosztó, a szombati meccs eredményétől függően 10:30 vagy 13 órakor. 

Pozsonyi tudósításaink sora ezzel végetért, köszönjük, hogy velünk tartottak, a VB-szereplés értékelésével majd egy későbbi időpontban jelentkezünk.