2016. dec 05.

Versenyúszóból filmsztár

írta: finypetra
Versenyúszóból filmsztár

Néhány érdekesség Bud Spencerről, a magyarok kedvencéről

Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer annak idején sportolónak készült. Igaz ugyan, a sport fogalmát is sajátosan fogta fel, mint annyi minden mást az életben. Rendszeresen azzal hergelte úszótársait és a bírókat versenyeken, hogy égő cigarettával sétált ki a rajtkőhöz, és az utolsó pillanatban dobta csak el a csikket.bud_kiszall.jpgA kicsi Carlo már gyerekként sem kicsi, ugyanis hat kilóval jön a világra 1929. október 31-én. Kamaszkorára pedig eléri a méretes 194 centiméteres magasságot. Csupaizom, széles vállú, sármos, jóképű és még esze is van. Ötévesen már elkezdi az iskolát, az ötödiket kihagyja a hatosztályos gimnáziumba való menetel előtt, 16 évesen pedig felveszik az egyetemre vegyész szakra, olyan jól megy neki a tanulás. Végül jogász lesz.bud_rajtol.jpg8 évesen kezd úszni Nápolyban, majd amikor a család Rómába költözik, egy fővárosi egyesületben folytatja az edzéseket. 20 évesen mellúszásból olasz bajnok, 21 évesen megdönti  a 100 méteres gyors olasz rekordját, ő ússza le ezt a távot először 1 perc alatt (A 100 méteres gyorsúszás első hivatalos világrekordere amúgy egy magyar úszó, Halmay Zoltán, aki 1905-ben 1.05.8-as időt úszik. Ma 46.91 másodperc a legjobb idő ezen a távon). Carlo Pedersoli később az olasz vízilabda-válogatottnak is tagja is lesz: európai-bajnoki negyedik helyezést érnek el, és játszik a magyar csapat ellen is, melynek tagja a legendás Gyarmati Dezső és Kárpáti György. A sportot mindig is többre tartotta, mint a színészkedést. Az úszás mellett még rögbizett és birkózott is.bud_es_a_csapat.jpgValószínűleg ez a sportolói összeszedettség, a napi időbeosztás rendszeressége hozta meg számára a későbbi a sikereket a filmezés során. Illetve még valami, amit ő úgy nevez, szerencse: jókor volt jó időben, amikor megtalálták a lehetőségek.bud_uszik.jpgMár az is csodába illő, ahogy a filmszínészek világába csöppen: a szerephez, amire felkérik szakállas, lovagolni tudó, angolul beszélő színészt keresnek. Carlo Pedersoli sima arcú, nem beszél angolul, olaszul is csak egy nápolyi nyelvjárásban karattyol, lovat pedig csak lóversenypályán látott, mégis belevág. Felvesz egy művésznevet, a híres Bud Spencert, mely a kedvenc söre, a Budweiser és színészpéldaképének, Spencer Tracynek nevéből lett összegyúrva.bud_sapkaban.jpgSzakállat növeszt, olasz szavait angolra szinkronizálják, aztán pedig már semmi állíthatja meg a világsiker útján. A kommunista országokban azért szerették a filmjeit, mert sokszor volt gazdag a legyőzendő főgonosz, az arab országokban pedig, mert nem volt bennük szex. Németországban és Magyarországon a színész átlagon felüli népszerűségnek örvendett. piedone_plakat.jpg

bud_es_spencer.jpgPopularitásában közrejátszhatott az is, hogy az őt legtöbbször szinkronizáló színész Bujtor István volt, Latinovits féltestvére. Bujtor nemcsak alkatra hasonlított Bud Spencerre (193 centiméteres, vállas, és szakállt viselő férfi), de a sportolói múlt is stimmelt: István az ifi válogatott tagjaként országos kosárbajnokságot nyer, de mellette teniszezik is. Bujtor István másik sportszerelme a vitorlázás, hatszoros magyar bajnok lett belőle. Budnak is volt egy hasonló hobbija: egyik filmjének forgatásának belekóstolt a repülőgépvezetésbe. 1972-ben levizsgázik, majd onnantól kezdve profi pilótaként repked, még egy légtársaságot is alapít.bujtor.jpg

Az annak idején szintén a Lazio csapatában versenyúszó Terence Hillhez tiszteletteljes munkaviszony fűzi, mely csak a vásznon tűnt szoros barátságnak. Bud erről így mesél: a filmezésben is mások voltunk: ő színész volt, én dilettáns, én csak egy karaktert hoztam. Terence Hill anyja német születésű, mely személyiségére is rányomta a bélyegét: kemény és pragmatikus volt, míg Carlo Pedersolit meghatározta nápolyisága. Őt az érzelmei irányították, és a fantáziája: imádott táncolni és énekelni. Ennek ellenére remek kapcsolatot ápoltak, Bud mindig finom spagettit főzött Terence Hillnek (Terence felesége soha nem engedett neki tésztát enni, nehogy elhízzon), ha Rómába látogatott kollégájához.bud_es_terence.jpg86 éves korára teljesült az addig is sok dalt szerző Bud Spencer nagy álma, és megjelent első önálló, saját szerzeményű dalait tartalmazó, általa elénekelt albuma a Futtetenne!, melynek olasz címe ennyit tesz magyarul Tojd le! Tegyél rá! Legyints rá! Ezt a bölcs életfilozófiát érdemes lenne megfogadni, talán akkor több mosolygós magyar lenne.

Bud Spencer sikereinek azonban nemcsak a sportolói múlt, a szerencse és a Futtetenne elengedésfilozófiája a titka. Ahhoz, hogy ilyen nagy ívű filmes életművet hozhasson létre, szüksége volt a családja támogatására, legfőképpen feleségéére, Maria Amatoéra, akiért több, mint 50 év házasság után is ugyanúgy rajongott.maria_amato.jpgDe nemcsak őt istenítette, a gyerekeiért odavolt. Guiseppe fia szerint épp ezért talán az összes filmes karaktere közül Piedone állt a legközelebb valódi személyiségéhez, aki imádott enni, és rendkívüli módon kedvelte a gyerekeket.bud_csalad.jpg

Szólj hozzá

film sport kultúra Versenyúszás