Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

TrollMozi - Mégis ki néz ilyet?

Ők 2018 legjobban kereső színésznői

2018. augusztus 17. 13:41 komment

A tavalyi első helyezett Emma Stone idén a top 10-be sem fért be.

Scarlett Johansson végzett a Forbes listájának élén, amely 2018 legjobban fizetett színésznőit nevezi meg. A Marvel Moziverzum sztárja 40,5 millió dollárt zsebelt be olyan filmekért, mint a Csajok hajnalig, a Bosszúállók: Végtelen háború és a Kutyák szigete. 2017-ben a Kaliforniai álomért Oscar-díjjal jutalmazott Emma Stone foglalta el a dobogó első fokát, ám az akkori 26 millió dolláros keresete idén csak a harmadik pozícióhoz lenne elegendő.

Scarlett mögött a dobogó második és harmadik helyén Angelina Jolie (28 millió dollár) és Jennifer Aniston (19,5 millió dollár) foglalnak helyet, a teljes, 10 nevet számláló listát pedig az alábbiakban böngészhetitek át.

A felsorolás a 2017 júniusa és 2018 júniusa közötti időszakok vizsgálja. Ez idő alatt a tíz legjobban kereső színésznő összesen 186 millió dollár bevételt könyvelhetett el, ami 16%-kal több a tavalyiakénál (ebből az összegből nincsenek levonva olyan kiadások, mint az adó, valamint a különböző ügynökök, menedzserek és ügyvédek fizetései).

931929246.jpg

10. Gal Gadot (10 millió dollár)
A névsor egyetlen újonca Wonder Woman szerepével robbant be igazán a köztudatba. A mindig csodálatos színésznő idei keresetének nagyját a karakter kasszasiker szólófilmje teszi ki, ami világszinten 822 milliót gyűjtött a 149 millió dolláros költségvetésre. Galt a hatalmas siker hatására egyre több projekt kapcsán keresik fel. Jövő novemberben a Wonder Woman 1984-ben láthatjuk majd őt, de előtte még a Ralph lezúzza a netet animációs film eredeti változatában lesz hallható.

961801194.jpg

9. Melissa McCarthy (12 millió dollár)
A Partiállat talán alulmúlta a várakozásokat, de ez nem akadályozza meg McCarthy-t abban, hogy nagyot szakítson a hamarosan érkező Haláli bábjáték és a Can You Ever Forgive Me? című filmekkel.

970959658.jpg

8. Cate Blanchett (12,5 millió dollár)
Nem meglepetés a gyönyörű ausztrál színésznő jelenléte a listán, hiszen szerepelt a Marvel egyik tavalyi dobásában, a Thor: Ragnarökben, legközelebb pedig a The House with a Clock in Its Walls című filmben csodálhatjuk majd.

861065798.jpg

7. Julia Roberts (13 millió dollár)
Az igazi csoda nagyot kasszírozott a mozipénztáraknál, ugyanis a 20 millió dolláros büdzséjét 310 millió dolláros világszintű bevétellel fejelte meg, amivel ez lett Julia legjobban kereső filmje az elmúlt valamivel több, mint egy évtizedben.

d9dfc977280c4f8886ae510b33d94631.jpg

6. Mila Kunis (16 millió dollár)
A Family Guy-os Meg eredeti szinkronhangja nagy sikert könyvelhetett el a Rossz anyák karácsonyával, ami 130 millió dollárt termelt a 28 millióra rúgó készítési költségekre. A kém, aki dobott engem című film (amit jelenleg is adnak a mozik) nem tudta felvenni ezekkel a számokkal a versenyt, de a készülőfélben lévő produkcióinak hála könnyedén felkerült a listára.

79f57dc036f54f2fbb719c19180b5d7e.jpg

5. Reese Witherspoon (16,5 millió dollár)
Az Időcsavar mozis bevételei csalódást okoztak, de a Hatalmas kis hazugságok című sorozat 1 millió dolláros részenkénti fizetése talán feledteti ezt. Habár a kisképernyőn jelenleg jobban fut a szekere, a keresete felét így is a filmes szereplésekért kapott csekkeknek köszönheti.

927338762.jpg

4. Jennifer Lawrence (18 millió dollár)
Az éhezők viadala filmek sztárjának két legfrissebb filmje, az anyám! és a Vörös veréb sem fosztotta ki a mozinézőket, de az X-Men franchise most is jó bevételi forrás, még akkor is, ha a Sötét Főnix alcímet viselő felvonást a Disney-Fox üzlet miatt talán már be sem mutatják.

970960082.jpg

3. Jennifer Aniston (19,5 millió dollár)
A gyönyörű szőkeség amellett, hogy még mindig a Jóbarátok sikeréből nyerészkedik, a különböző reklámszerződésekből is sokat profitál. Ezt a jövőre érkező Apple sorozatának 1,25 millió dollár/epizódos keresetével egészít ki.

920020318.jpg

2. Angelina Jolie (28 millió dollár)
A napjait leginkább humanitárius munkával tölti, de emellett továbbra is vállal nagy szerepeket. Ilyen például a készülőfélben lévő Demóna 2, amiért nem kevés summát tehet zsebre a színésznő (közben pedig azért panaszkodik, mert volt férje, Brad Pitt nem fizeti a gyerektartást).

b191bc80d3114714ad20fcbde06a6c36.jpg

1. Scarlett Johansson (40,5 millió dollár)
A Marvel filmek Fekete Özvegye idén a Bosszúállók: Végtelen háborúban tért vissza a karakter szerepébe, ami egyenesen felrobbantotta a mozikat. A film még mindig nem fejezte be a nagyvásznas pályafutását (ami jelenleg több, mint kétmilliárd dolláros bevételt számlál), pedig nyakunkon a lemezes megjelenés (idehaza sajnos csak DVD-n). A helyezéshez hozzájárult a jövőre érkező 4. etap fizetése is, ugyanakkor Fekete Özvegy közeljövőben készülő szólófilmjének köszönhetően Scarlett talán nem mostanában fog lekerülni a legjobban fizetett színésznők listájáról.

(Forrás: Forbes, InStyle, EW)

Még több hasonló bejegyzésért, filmekkel kapcsolatos hírekért és mémekért kövess minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://trollmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr1714186531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darw 2018.08.18. 21:41:29

"A Partiállat talán alulmúlta a várakozásokat"
Talán alulmúlta? Könyörgöm ez volt az elmúlt évtized egyik legnagyobb celluloidhulladéka! Ha az esztétikai környezetszennyezést büntetni lehetne a készítőknek azonnal a legmagasabb büntetési tételt ítélnék meg!
Nem volt senki aki premier előtt megnézte volna a filmet, és megmondta volna "Te srácok, ez egy nagy rakás teveszar"? És ezért a filmért még valaki pénzt kapott...
süti beállítások módosítása