A félelem galaxisa

Roger Corman a B filmek császára 1981-ben leforgatta a saját Alien koppintását, amely bár alacsony költségvetésből, ismeretlen rendezővel, és egy-két kult arcot leszámítva nem túl tehetséges színészekkel készült, mégis van egy-két olyan tulajdonsága, melyek miatt sokkal érdekesebb, mint ahogy az első ránézésre tűnhet.

 

Miután Remus űrhajóval, a Morganthus bolygó közelében megszakadt a kapcsolat, a diszkó gömb fejű Mester egy mentőalakulatot küld a bolygóra. A legénységében megtaláljuk az összes tipikus űr-tengerészgyalogos karaktert, úgy, mint a csendes erősembert (Sid Haig!), a gyáva újoncot, a sármos főhőst, annak volt nőjét, a főhősre felténykedő, idegesítő és idegbeteg osztagvezetőt, az „én már túl öreg vagyok ehhez a szarhoz” parancsnokot, és egy múltbéli csata szörnyűségeit feldolgozni képtelen pilótát. Meg persze Robert Englund-ot, mert vele minden jobb. Hőseink megérkeznek a planétára, ahol természetesen azonnal gallyra vágják a saját hajójukat is, ám ez nem tántorítja el őket attól, hogy teljesítésék küldetésüket. Legalábbis addig, míg nem rá nem jönnek, hogy a titokzatos bolygón nem csak gusztustalan szörnyekkel, hanem a saját félelmeikkel is meg kell küzdeniük, de akkor már túl késő.

A félelem galaxisa gyakorlatilag egy kisebb költségvetésből, tehetségtelenebb színészekkel elkészített és zavarosabb mitológiával megáldott Aliens. Ami azonban mégis érdekessé teszi, az az, hogy kivételesen nem jelen filmünk koppintotta James Cameron klasszikusát, hanem éppen ellenkezőleg. Ennek a   filmnek a hatása érezhető A bolygó neve: Halálon. És ez nem is véletlen, ugyanis a Galaxy of Terror (vagy más néven Mindwarp: An Infinity of Terror) az egyik első film, amelyen James Cameron dolgozott. Igaz nem rendezőként, csupán mint production designer vett részt a munkálatokban, viszont így is olyannyira sikerült otthagynia kézjegyét a végeredményen, hogy le sem tagadhatná. Rengeteg stíluselem köszön vissza a későbbi filmjeiből (ködös posztapokaliptikus táj, szűk folyosók stb.). Már maga a főcím is annyira Cameronos (és itt most nyilván az Aliens és a Terminátor filmek, nem pedig a Titanic rendezőjére gondolok), hogy végig azt vártam, mikor fordul bele a kamerába egy vigyorgó T800-as.

vlcsnap-2015-10-03-18h08m06s937.png

Főként neki köszönhető az a nyomasztó atmoszféra, amely megkülönbözteti a filmet a B kategóriás horror sci-fik tömegétől, és nem egyszer képes megadni azt az illúziót, hogy egy sokkal jobb filmet nézzünk. Mellesleg nem Cameron az egyetlen, aki ezután nem sokkal az Alien hivatalos folytatásának forgatásán találta magát. Ugyanis a később színészként híressé váló Bill Paxton öltöztetőként szintén részt vett a Félelem Galaxisa munkálataiban.   (Az meg már a funfact-ek funfact-je, hogy a film art direktorja hazánk fia, egy bizonyos Alex Hajdu. Ő később olyanokon dolgozik majd, mint Frank darabont kiváló Köd-je, vagy mondjuk a The Walking Dead, és az Agents of S.H.I.E.L.D. sorozatok.)

A Terminátor aztán végül mégsem teszi tiszteletét, helyette kapunk egy nagyon rövid expozíciót, amelyben a szuper rejtélyes Mester, és egy jós karakter (aki többször nem bukkan fel a filmben) nagyon titokzatosan beszélgetnek olyan dolgokról, melyre ezután csak az utolsó percekben fogunk visszatérni. Majd megismerjük főhőseinket, és indulhat a haddelhadd. Innentől pedig a film pörgősen, és meglehetősen véresen közelít a finálé felé, ahol legalább annyi új kérdést kapunk, mint ahány választ. Itt érződik igazán, hogy hiába a rájellemző látvány, ez bizony érezhetően nem James Cameron filmje. Hiszen a filmet íróként, és rendezőként is egyaránt jegyző Bruce D. Clark jóval tehetségtelenebb nála. A jump scare-ket sokszor nem sikerül megfelelően időzítenie, így azok inkább mulatságosak, mint ijesztőek. (Persze ebben az alacsony költségvetés is ludas, amely bőven meglátszik a trükkökön.)

Az valahol dicséretes, hogy írótársaival próbáltak valami egyedi mitológiát alkotni a film köré, az viszont kevéssé, ahogy ezt papira vetették. Hiszen bár a cselekmény nagy része azért bőven megérthető, számos fontos momentum marad homályban. Minden más pedig elképesztő ügyetlenséggel van kifejtve. Például hiába jó ötlet az, hogy hőseinknek a legbelsőbb félelmeikkel kell megküzdeniük, ha ez úgy van kivitelezve, hogy az egyik karakter belemondja a kamerába, hogy fél a férgektől, majd szinte azonnal fel is bukkan egy erősen túlméretezett csontkukac, hogy végezzen vele.

vlcsnap-2015-10-03-18h07m10s136.png

Még a nem éppen drámai szerepeiről ismert Sid Haig is annyira utálta a számára írt dialógusokat, hogy arra kérte a rendezőt, hadd legyen inkább egy csöndes karakter. Így is lett, összesen egy mondata van a filmben. Az ő figurája amúgy jó példája annak, hogy az írók próbáltak érdekes háttér világot teremteni, csak aztán nem dolgozták ki, hiszen Haig sugárpisztoly helyett nagyméretű kristály dobócsillagokkal küzd, és láthatóan megveti a hagyományos fegyvereket, de hogy ennek mi az oka, azt még ő sem tudja.

Azonban minden hibája ellenére a Galaxy of Terror egy kellően élvezetes, többnyire szórakoztatóan rossz bűnös élvezet.  Kellemes brutalitásának, James Cameron hangulatos díszleteinek, illetve az egyszer csak megduplázódó Robert Englund-nak köszönhetően végül egészen emlékezetes film kerekedik belőle.   És akkor még meg sem említettem a hírhedté vált szex jelenetet, melyben Taaffe O'Connell-t megerőszakolja egy hatalmas űrpondró.  Ezért már minimum megéri megnézni, vagy tévednék? Mellesleg felettébb viccesnek tartom, hogy a jelenet azért került a filmbe, mert Roger Corman megígérte a stúdiónak, hogy lesz a filmben szex jelenet. Mivel pedig az eredeti forgatókönyvben ilyen nem volt, így fogta O’Connell karakterének haláljelenetét, és átírta úgy, hogy a féreg nem csupán megöli, hanem előtte – láthatóan a hölgy legnagyobb örömére – el is játszadozik vele. A módosítás annyira kiborította a rendezőt és a színésznőt, hogy végül Corman saját maga volt kénytelen leforgatni egy testdublőr segítségével. A jelenet miatt a film majdnem megkapta a szinte kizárólag szexfilmeknek kijáró „X” besorolást. Ám a készítőknek néhány vágással ezt sikerült elkerülniük, így maradt az „R” és a kiérdemelt - szűk körű - kultstátusz.

Gore, Aliens áthallások és a világ legbizarrabb szex jelenete várja azokat, akik befizetnek egy útra a Félelem Galaxisába. (Azért bőven nem árt, ha viszünk magunkkal egy-két doboz sört is.)