Tó-retró

KMK – a munkakönyv fenyegető bejegyzése

2018. szeptember 25. - drkardos

Megrongált munkakönyvek, burkolt foglalkoztatásra utaló csalások, szigorúan büntetett közveszélyes munkakerülés – ezek jellemezték a szocialista gazdaság teljes foglalkoztatásra irányuló törekvéseit. A munkakönyvek nyomába eredtünk!

 munkakonyv.jpg

Fotó: vatera.hu

 

Sokak szerint a Balaton nyáron a csövesek és közveszélyes munkakerülők mekkája lett, mert itt bizony veríték nélkül is könnyen lehetett pénzhez jutni csalással, devizázással, illegális kéjelgéssel, lopással. Tény és való, hogy a magyar tenger partjára érkező külföldiek gazdag pénztárcája vonzotta a magyar szerencselovagokat és a könnyűvérű hölgyecskéket, akik így szerettek volna némi plusz zsebpénzre szert tenni, miközben naphosszat süttették a hasukat a parton. Természetesen a rendőrség a Balaton mellett még szigorúbban ellenőrizte a gyanús küllemű egyéneket, így az sem volt ritka, hogy rákérdeztek az itt nyaralók munkaviszonyára. De vajon mit is jelentett akkoriban a közveszélyes munkakerülés és milyen szerepe volt a munkakönyveknek?

 

A munkakönyv egy a régi bizonyítványokhoz hasonló hivatalos dokumentum, igazolvány volt, amelybe a munkáltató köteles volt a munkába lépés napját, a dolgozó munkakörét, valamint személyi alapbére összegét (havibért vagy órabért) feltüntetni. Ha valaki kilépett vagy elbocsátották, azt is be kellett jegyezni, sőt 1969-ig komoly retorziókra számíthatott az a munkavállaló, aki saját maga egyoldalúan mondott fel, mivel ezt is feltüntették a munkakönyvében. A Munkaügyi Minisztérium felelt a könyvek kiadásáért és a nyilvántartásért, már csak azért is, mert sokan bizony visszaéltek a munkakönyvükkel. Rongálódásra és elvesztésre hivatkozva újat kértek a helyi munkaügyi kirendeltségtől, holott csak az előzetes negatív bejegyzéseket szerették volna eltüntetni, például azt, hogy felmondtak egy állami vállalatnál egy jobb állás reményében. Budapesten a Tanács Munkaügyi Hivatala állította ki az új munkakönyveket, itt tartották nyilván őket, itt pótolták a betelt okmányokat, itt készültek az iskolát befejező diákok új, friss könyvei és innen lehetett igényelni új munkakönyvet elvesztésre hivatkozva is. Ha valaki például valamilyen magánvállalkozásból élt, mondjuk szobakiadással foglalkozott a Balatonon, akkor a munkakönyve valamelyik ismerős cégnél lehetett leadva jó pénzért. Sok feketéző ugyanis külön pénzt fizetett a munkakönyvek „tisztán tartásáért” hivatalos vállalatok megkenhető tisztségviselőinek. A munkakönyvvel kapcsolatos problémák miatt sokan kaptak szigorított ejnye-bejnyét a rendőrségen és a település tanács hivatalában, de komoly büntetésre csak a közveszélyes munkakerülők számíthattak.

munkkonyv2.jpg

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

 

A közveszélyes munkakerülés fogalma egyébként nem a szocializmus találmánya. Magyarországon ugyanis már 1913-ban törvényt hoztak, amelyben büntetendőnek minősítették a közveszélyes munkakerülést. Ennek hátterében az állt, hogy a munkakerülők többnyire egyéb más, szintén büntetendő cselekményből tartották fenn magukat: loptak, csaltak, garázdálkodtak, koldultak, kéjelegtek. A cselekmény legenyhébb büntetése nyolc naptól két hónapig terjedő elzárás volt, azonban a visszaesőket akár 3 hónapig terjedő fogházzal is büntethették. Amennyiben bebizonyosodott, hogy a munkakerülő még a családját is veszélyeztette, akár fél évre is börtönbe kerülhetett. 1913-ban egyébként 500-600 közveszélyes munkakerülőt tartottak nyilván. A II. Világháborút követően égető szükség volt a munkáskezekre az ország újáépítésénél, így a kommunista párt alkotmányba íratta a munka központi szerepét. 1949-ben megfogalmazták, hogy a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka. Mindemellett, akit munkakerülésen kaptak, az bizony több éves börtönre is számíthatott. Az 50-es évektől kezdve a lassan kialakuló szocialista gazdaság egyre nehezebben szívta fel a munkaerőt, így sokszor találkozhattunk azzal, hogy valaki nem a képzettségének megfelelő munkát végezte vagy valakit csak bujtatott módon foglalkoztattak. Az elkövetkező években a közveszélyes munkakerülés leírása és büntetése is némiképpen enyhült, először 1960-ban majd 10 évre rá fogalmazták át az éppen aktuális büntető törvénykönyvet. A közveszélyes munkakerülés tényének megállapításánál a hatóság figyelembe vette azt is, a munkahely hiányán kívül, hogy az adott személy miből tartja fenn magát, hogyan és kivel él, hányszor volt már korábban munkahelye, hogyan került munkanélküli helyzetbe. 1979. július 1-én lépett hatályba a rendszerváltásig létező paragrafus, miszerint a közveszélyes munkakerülés vétség, és amelyet 1 évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel lehet büntetni.

 

A rendőrség idővel pontosan ismerte a közveszélyes munkakerülőket, akiknek a személye gyakran megegyezett a nyilvántartott bűnözőékkel. A szocialista sajtó számos cikkben név szerint említi a közveszélyes munkakerülőket és azok kiszabott büntetését. Léteztek azonban olyan munkakerülők is, akik egyfajta rendszer elleni szabadságharcnak tekintették a henyélést. Ilyenek voltak a Budapest egyik legforgalmasabb terén székelő Blahások. Az aluljáróban és vasútállomásokon csövező fiatalok divatos bőrszerkót viseltek és meg sem próbáltak munkát keresni. Üzleti lopásokból, devizakereskedelemből és prostitúcióból éltek. A szorosan összetartó kis társaság tagjai segítették egymást és disszidálásról álmodoztak. Elképzelték, hogy szereznek egy autót, ha kell, lőnek a magyar határőrökre, majd Olaszországban beállnak a maffiába. S ha nem sikerül? Nem vesznek éhen, hiszen bolt ott is van, lopni ott is lehet. Mindegy, hogy a Keleti vagy a Termini pályaudvaron alszanak, a lényeg az, hogy ne kelljen semmilyen rendhez és szabályhoz igazodni. Sok fiatal az állami gondozásból és a szerencsétlen sorsú családokból ezekhez a csöves galerikhez csapódott, körükben gyakoriak voltak a rendőrségi razziák.

 

A munkakerülés megítélése és egyben a munkakönyv szerepe a rendszerváltozás után teljesen megváltozott, hiszen a piacgazdaságban nincs értelme a teljes foglalkoztatottságnak. Ott a termelékenység és a gazdasági szempontok dominálnak és nem az, hogy mindenkinek munkát adjanak. Éppen emiatt a közveszélyes munkakerülés tényállása és a kötelező foglalkoztatás ma már az ifjú generációk számára nevetséges és hihetetlen társadalmi állapotnak tűnik, amit nehéz a modern korban elképzelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr5614261729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.09.26. 06:19:23

A munkaviszonyra vonatkozó adatok a személyi igazolványba voltak bevezetve, ami akkoriban nem egy plasztik kártya volt, hanem egy útlevélhez hasonlító könyvecske.
Ebben voltak olyan oldalak, amik a munkaviszony adatait tartalmazták: melyik vállalathoz, mikor lépett be, és milyen munkakörben dolgozik. Amikor a munkaviszony létrejött, a munkaügyis bejegyezte az adatokat és rátette a vállalat hivatalos pecsétjét, és amikor megszűnt ez a jogviszony, azt is be kellett jegyezni a személyi igazolványba.
Amikor a rendőr igazoltatott valakit, a személyiből nézte meg, hogy dolgozik-e, vagy munkakerülő. /Nem volt bejegyezve munkaviszony a személyijébe, és az utolsó bejegyzéstől már hosszabb idő eltelt./
A munkakönyveket a vállatok munkaügyi osztályán páncélszekrényekben őrizték, és a munkaviszony megszűnésekor kiadták a dolgozónak, avval ment az új munkahelyére, ahol szintén leadta.. A rendőr nem találkozott a munkakönyvvel.
A munkakönyvet nem lehetett "tisztán tartani", mert teljesen mindegy volt, hogy egy vállalatnál őrzi, vagy otthon a fiókban.
Ahhoz, hogy valaki ne legyen munkakerülő, a személyi igazolványába kellett /volna/ bejegyezni egy nem létező munkaviszonyt, ez közokirat hamisításnak számított, amiért nem enye-bejnye járt, hanem börtön - így nem is volt jellemző.

chrisred 2018.09.26. 08:53:12

@funivia: Így van, a munkakönyv a tb kiskönyv elődje volt, a munkavállaló lényegében addig találkozott vele, amíg postásként a régi munkahelyének a személyzeti irodájáról átvitte az újhoz.

$pi$ 2018.09.26. 08:53:18

Nem beszélve arról, hogy létezett az ún. "háztartásbeli" bejegyzés. Feleségek így helyből megúszták a kmk-t.

erdelyik 2018.09.26. 08:53:59

"Az aluljáróban és vasútállomásokon csövező fiatalok divatos bőrszerkót viseltek és meg sem próbáltak munkát keresni. Üzleti lopásokból, devizakereskedelemből és prostitúcióból éltek."
Nos ennél gonoszabb butaságot már régen olvastam. A csövesek túlnyomó része munkás- és/vagy hivatalnokcsaládokból került ki. Értelemszerűen nem is hordtak divatos bőrszerkót, sokkal inkább farmerban és alföldi papucsban jártak. Ittak, koncertekre jártak, szabadosabb erkölcsökkel éltek, mint ami abban a korban megszokott volt. Megengedve, hogy volt olyan is köztük, aki a fent említett bűncselekményekből élt, a többség dolgozott.
Ami ebben a posztban megjelent, az a 70-es évek Ifjúsági Magazinjaiban tolt propagandára hajaz - és természetesen nem sok köze van az igazsághoz.

Ser Vazul 2018.09.26. 09:32:50

Igen, helyenként olyan mintha a 80as években jelent volna meg... Az lehetne érdekes,h mi lett velük. A hippik nyugaton elég szépen beépültek a rendszerben sok tehetséges gyereket felnevelve

Muhammad Balfas 2018.09.26. 10:27:07

@funivia: Igen, viszont azért lehettek nem valós munkaviszonyok a személyiben. Pl. Hobonak is a Mafilm volt bejegyezve egy időben asszem, holott nem dolgozott ott.

gurulda 2018.09.26. 10:56:53

@funivia: A tisztántartás működött, rengeteg sportoló/zenekar volt így "fal" állásba bejelentve. El tudom képzelni, hogy ugyanígy "feketézők" is kaptak bejegyzést és bejelentést egy-egy korrupt cégvezetőtől/irodistától.

John Doe3 2018.09.26. 11:16:50

@gurulda: cégvezető ugyan fogalmilag sem létezett, de sebaj!

2018.09.26. 11:32:11

@chrisred:
A munkakönyv és a TB kiskönyv párhuzamosan futott, amíg volt munkakönyv. Mert mind a kettő más célra szolgált. Annyi közös volt bennük valóban, hogy mind a kettő tartalmazta a foglalkoztató vállaltok nevét /a TB kis könyv a társadalombiztosítási törzsszámát is/, valamint a munkaviszony keletkezését és megszűnését.
A munkakönyv a munkavállaló "szakmai előéletét" tartalmazta: Milyen iskolai végzettséggel, és elvégzett tanfolyamokkal hol dolgozott eddig, milyen beosztásban, milyen munkabérrel. Nem lehetett hetet-havat beírni a szakmai önéletrajzba /mint a munkakönyv megszűnése után / mert nem volt értelme. A munkakönyvből úgy is kiderült, hogy mekkora szakmai gyakorlata van a megpályázott állásban, egyáltalán dolgozott-e már benne, valóban van-e vezetői tapasztalata, és milyen szintű. Mennyi volt az előző helyen a munkabére. /Nem lehetett jó magas bért beírni az önéletrajzba, hogy a következő munkahelyen erre hivatkozva még többet lehessen kérni./ Valamint ebből derült ki, ha az előző munkahelyéről elbocsátották, vagy a dolgozó nem töltötte le a kollektív szerződésben előírt felmondási időt, hanem jogellenesen /önkényesen/ kilépett. Ilyen esetben az új munkahelyén két évig csak az alapszabadság járt neki, a munkában töltött ideje után járó pótszabadságot ennyi időre elvesztette. /A munkakönyv adatai alapján számolták ki a munkaviszony alapján járó pótszabadságot is, összeadták a benne foglalt munkaviszonyban töltött időket - nem életkor szerint járt a pótszabadság akkoriban./ A munkakönyv a dolgozó szakmai életének a lenyomata volt, az is kiderült belőle, hogy "vándormadárként" már két munkakönyvet megtöltöttek a munkaviszonyai, vagy huzamosabb ideig lehet számítani rá.
A munkakönyv - a nevének megfelelően - megmutatta, hogy az előzmények alapján mire lehet számítani a jelentkező munkamorálja, és a szakmai karrierjével kapcsolatos igazmondása tekintetében. Ha a munkakönyv más tükröt mutatott róla, mint amit ő állított saját magáról, akkor próbaidőn belül el lehetett küldeni.
A munkakönyv megszűnése lehetőséget adott a kreatív önéletrajzokra, amibe mindenki azt írhat bele, amit nem szégyell, a szakmai múltjával kapcsolatban.
A TB. kiskönyv szerepe pedig a társadalombiztosítási ellátások elbírálásában játszott szerepet. Azt nem a munkaügyön, hanem a TB. csoportnál őrizték, mert abból derült ki, hogy abban az évben mennyit volt már táppénzen, vagy gyermekápolási táppénzből már mennyit vett igénybe, mennyi táppénzre jogosult az előző biztosításait /a munkaviszony biztosítási jogviszony is volt/ figyelembe véve. Milyen mértékű, és milyen volumenű ellátás jár neki, betegség, szülés, gyerekgondozás, megrokkanás, stb. estén. A TB kiskönyv funkciója nagyjából nem változott azóta sem.

2018.09.26. 11:56:00

@$pi$:
Azt, hogy valaki háztartásbeli, a tanácsnál /most polgármesteri hivatal/ írták be a személyi igazolványába, de ahhoz be kellett mutatni a férj munkaviszony igazolását /igazolni, hogy van jövedelemmel rendelkező eltartója/, és a férje után járt neki egészségügyi ellátás is, így fontos volt, hogy a férj biztosított legyen /dolgozzon/.
De ott írták bele e személyibe, hogy valaki kisiparos /suszter, fodrász, órás, kötött áru készítő, stb./ amikor kiadták a számára az iparengedélyt, vagy azt, hogy kiskereskedő, amikor a kiskereskedői engedélyt megkapta.
A zenészeknek, művészeknek az ORI /Országos Rendezvény Iroda/ jegyezte be a személyi igazolványába, hogy előadó művészek - azoknak, akik az ORI-n keresztül vállaltak fellépéseket - másoknak az éttermek, varieték, zenés szórakozóhelyek voltak a munkáltatóik, ahol rendszeresen felléptek.

2018.09.26. 11:56:05

@Ches Desmond: csak egy kicsit: Kopaszkutya :)

2018.09.26. 12:39:15

@gurulda:
A sport állások valóban léteztek,. Nagy vállaltoknál volt leadva a sportolók munkakönyve, ahol munkaszerződést kötöttek velük, és fizetést folyósítottak nekik /így lettek "amatőr sportolók"/, csak nem kellett bejárni dolgozniuk. De ez államilag kezdeményezett eljárás volt.
Zenekarokról nem tudok, hogy ilyen "zenekari állások" lettek volna. Nekik ott volt az ORI.
Azt el tudom képzelni, hogy egy kisiparos esetleg bejelentett valami családtagot, hogy nála dolgozik, és megfizették utána amit kellett, de a nagy cégeket állandóan ellenőrizték /a felügyeleti szerv, a munkaügyi hivatal, a TB, a munkavédelmi hivatal, később az adóhivatal, stb./ ott nem lehetett magánakciókban felvenni valakit., aki nem is dolgozott ott.
Később, amikor már nem volt munkakönyv, és nem írták be a személyi igazolványba a munkaviszonyt, már mindenki azt tartott bejelentve akit akart, feltéve, ha megfizették utána amit meg kellett.

2018.09.26. 12:39:25

@Ches Desmond:
Mint mindennel, ezzel is lehetett trükközni, amíg le nem bukott valaki. Volt akinek több személyi igazolványa is volt /elvesztésre hivatkozva újat csináltatott/, az egyikből kivezették a megszűnő munkaviszonyt, a másikból nem. Így amíg az a személyi le nem járt, addig "volt bejegyzett munkaviszonya".
Amíg nem volt számítógépes nyilvántartás mindenről, és mindenkiről, addig lehetett ilyeneket csinálni. Volt akinek több jogosítványa volt.
Hobó munkaviszonyairól, és személyi igazolványáról nem tudok semmit, a fentiek nem rá vonatkoznak.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.09.26. 13:15:00

"Magyarországon ugyanis már 1913-ban törvényt hoztak, amelyben büntetendőnek minősítették a közveszélyes munkakerülést. Ennek hátterében az állt, hogy a munkakerülők többnyire egyéb más, szintén büntetendő cselekményből tartották fenn magukat: loptak, csaltak, garázdálkodtak, koldultak, kéjelegtek"

Na, lopás, rablás, tarhálás ma is van, na meg dizájnerdrog. Utóbbi igen szoros kapcsolatban áll az előzőekkel. Ha már 1913-ban is létezett, nyugodtan ki lehetne mondani a már mindenfele lézengő-utazó fiatalokra, hogy közveszélyes munkakerülő. De hát az még az illiberálisnál is rosszabb, meg pártállami időket idéző fogalom, pedig a maiak még veszélyesebbek, mert a cucctól kiszámíthatatlanok. És nagyon feszengenek a buszon, ha rendőr van a környéken!

Almandin 2018.09.26. 13:19:53

Az, hogy 1913-ban vezették be a közveszélyes munkakerülés tényállását, azért is érdekes, mert akkor kapitalizmus volt. Sőt, rengeteg arisztokrata család is volt, akiknek kastélyaik voltak. Az ő esetükben biztos vagyok, hogy nem indítottak eljárást "közveszélyes munkakerülésért", mert akkoriban természetes volt, hogy vannak gazdag birtokos nemesek, akik a vagyonukból élnek. Valószínűleg a szegény munkanélkülieket zaklatták.
A kommunista érában ez a rendszer logikájából következett. A háztartásbeli státusz nőknek sokszor jelentett menedéket a zaklatás elől, akkoriban még gyakori volt az ilyesmi.

Terézágyú 2018.09.26. 14:31:24

@Almandin:
"akkoriban természetes volt, hogy vannak gazdag birtokos nemesek, akik a vagyonukból élnek."

Nemcsak akkoriban, és nemcsak birtokosok és nemcsak nemesek: egy elfogadott "foglalkozás" volt a MAGÁNZÓ, ami azt jelentette, hogy az illető a vagyonából él.

Almandin 2018.09.28. 05:23:44

@Terézágyú: Én azt gondoltam, a magánzó valami vállalkozót fedett. Tehát a jómódú embereket nem zaklatták munkahely híján, a vagyontalant igen. Bár tény, hogy egy vagyontalan munkanélküli sokszor csak bűnözésből tudta előteremteni a megélhetésre valót.

Muhammad Balfas 2018.09.28. 05:23:51

@pityókaborsommelier: Sztem akkor már nem volt szüksége ilyesmire. Kapott az ORI-tól legálisan.
süti beállítások módosítása