Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

téveszmék

téveszmék

"Párzás után minden állat szomorú"

2017. szeptember 25. - G. Nagy László

lions-love.jpg

 

A címbéli, ismert mondást Hippói Szent Ágostonnak tulajdonítják, s nem lennék meglepve, ha valóban az ő fejéből pattant volna ki e végtelenül hamis és bugyuta frázis. Világlátását jól jellemzik a következő gondolatok: "Valamennyi rossz cselekedetben a vágy tör uralomra. A vágy pedig nem más, mint az isteni törvénytől való elfordulás."

 

A szex utáni melankólia kapcsán nem állíthatjuk, hogy egyáltalán nem létező jelenség. A fekete özvegy hímje például nemhogy szomorú, de valószínűleg egyenesen szorong is a párzást követően, vagy akár már közben is... Az emberi fajtól sem idegen e jelenség, mely a prolaktin nevű hormon jelenlétével magyarázható. Egyik funkciója, hogy a közösülést követően csökkenti az izgalmi állapotért is felelős dopamin szintjét, így állítva helyre a test hormonális egyensúlyát. Ám amikor hirtelen túl sok prolaktin jelenik meg a szervezetben, az a depresszióhoz hasonló tüneteket produkálhat. Természetesen szó sincs mindenkire kiterjedő, általános jelenségről, mindössze a szexuális életet élők néhány százalékánál tapasztalható.

 

Szent Ágoston szállóigéjével éppen az a fő gond, hogy egy szűk szegmensnél előforduló tünetet túláltalánosít és totálisan öncélú módon morális töltettel ruház fel. A katolikus teológia- és propagandagyár mindig is fő küldetésének tartotta, hogy a szexualitást alapvetően bűnös tettként tüntesse fel. Az egyház semmilyen eszköztől sem riadt vissza; a dicső középkorban még a házasságon belüli együttlétek idejét és módját is képes volt szabályokkal megkötni. A bélyeg, mely szerint a testiség egyenlő a bűnnel, olyan mélyen belénk égett, hogy mind a mai napig a szexuális kicsapongásra gondolunk, amikor erkölcstelenségről esik szó, miközben tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy magának a szexnek semmi köze sincs a morálhoz. A tyúk és a tojás tipikus esete valósult meg: ha Juliska hiteles forrásból úgy tudja, hogy szeretkezés után szomorúságot kéne éreznie, úgy kétség kívül azt is fog, még akkor is, ha tökéletesen működő hormonháztartása egyébiránt az egészséges és boldog elernyedésre késztetné.

 

A gyűjtögető-vadászó társadalmak hosszú évezredekig éltek woodstocki hangulatú nagycsaládokban, ahol mindig csupán az anya személye lehetett a biztos, ám ez nemigen zavart senkit sem. Tudatukban semmiféle szégyenérzet sem tapadt a szexhez, mindez csupán a földművelő, monoteista vallású népek találmánya. A motiváció többsíkú: a monogám családmodell tökéletesen passzolt a mezőgazdaságra épülő létformához, a szexualitást keretek közé szorító törvények elsősorban a famíliák egyben tartását célozták. Másrészt persze ahhoz is kiváló eszközül szolgáltak, hogy a különböző vallások vezetői - a permanens bűntudat által - gond nélkül uralni tudják a hívők lelkét. Gondoljunk csak bele: egy olyan világban, ahol a szexhez nem tapad negatív címke, ott az emberek túlnyomó többségének semmi szégyellni- vagy gyónni való vétke sincsen, ez pedig az adott egyházak létjogosultságát kérdőjelezné meg.

 

Létezik még egy rendkívül profán oka annak, hogy a vallások jelentős része sanda szemmel tekint a szexualitásra. Szendi Gábor az Isten az agyban című könyvében kimerítő alapossággal foglalkozik számos vallásalapító, próféta és szent - csak a legismertebbeket említve: Mózes, Pál apostol, Mohamed, Luther, Kálvin - életútját végigkísérő, rohamszerű, misztikus látomásokkal, amelyek - az agykutatás legújabb felismeréseit figyelembe véve - valamennyi esetben temporális epilepsziáról árulkodnak. Tekintve, hogy ugyanez az ősi agyterület felel az agresszióért és a szexualitásért is, az epilepsziára hajlamos karakter sajátosságai között a jóvá, szentté, halhatatlanná válás igénye mellett megjelenik az erőszakosság, valamint többféle szexuális deviancia is. Számos vallás abból gyermeteg okból tartja bűnnek a testiséget, mert alapítója, vagy valamely meghatározó alakja tökéletesen aszexuális volt. Vicces, igaz? Csak borzasztó nehéz rajta jó szívvel röhögni.

 

Szóval, ha bárki, aki egészséges hormonháztartással, valamint ép - a vallások elfojtó szexellenességével meg nem mérgezett - lélekkel bír, s mégis szomorúságot érez a szerelmeskedés után, annak valóban ideje magába néznie. Ott valami nagyon komoly bénázás folyik.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2912889274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haloperidol 2017.09.25. 12:33:10

A szerző fejtegetései érdekesek, mindazonáltal kissé felületesek a (nem csak) fejlett nyugati civilizációban egyeduralkodó monogámia társadalmi/evolúciós eredetét illetően.
A titok feloldásához csak meg kell nézni a Maslow-piramist, és egy kis biológiai ismertekre van van szükség. Az állatvilágban az agresszió gyakorlatilag két okra vezethető vissza: az élelemért/területért/erőforrásokért való vetélkedés és a szexuális partnerért való vetélkedés.

Amikor a társadalmi fejlődés elérte azt a szintet, hogy a magántulajdon megjelent, létfontosságú volt, hogy a társadalmi agresszió MINDEN OKÁT nagyon szigorúan szabályozza, a magántulajdon (e.g. föld, háziállat, rabszolgák, stb) mellett a szexualitást is.

Egyébként teljes félreértés a szerző részéről, a szex=bűntudat nézet. A kereszténységben/zsidóknál/más vallásoknál semi esetre sem azt akarták elérni, hogy az emberek ne szexeljenek, hiszen nyilván nem volt céljuk, hogy kihaljon az emberiség, sőt, még a zsidó/keresztény teremtésmítoszben is a fő célként kimondatik, hogy "szaporodjatok és sokasodjatok". Ám ezt a törvények betartásával kell tenni, úgy, hogy ez ne szüljön agressziót, ami mindenkinek az érdeke volt.

Tanácsonám a szerzőnek egyébként ha már a blogjának "téveszmék" címet adta, hogy olvasgassa kicsit alaposabban a Bibliát, ha már azt a liberális TÉVESZMÉT akarja terjeszteni, hogy a kereszténység egyik alapeszméje, hogy a szexualitás=bűn.

2017.09.25. 13:04:35

Legtöbb vallási tilalomnak az az oka, hogy az értelmesebb vezetők megpróbálták saját hülyeségüktől megvédeni a hiveket.
A szex tilalomnak egyszerű oka van: nem lehet mit kezdneni az így létrejött utódokkal. Kinek van kedve felnevelni a más gyerekét, mindenki a saját génjeit szeretnisikeresen átmenteni egy új generációba. Egy házasságon kivül született gyereknek alig van esélye
most persze már nem kell ilyesmivel foglalozni, mert vannak erre megoldások, de godolj bele a z óskorban vagy az ókorban mégis milyen esélyei lehettek a fattyaknak.
Egyetlen fogamzás gátlás a z önmegtartóztatás volt, amire önként nem nagyon hajlandó senki,ezért kellett a lelkiismeretre hatni.

G. Nagy László 2017.09.25. 13:12:58

@irdesmond: .A vadászó-gyűjtögető ősközösségekben simán felnevelték a megszületett gyerekeket, nem volt szempont, hogy ki az apa. Az ókorban - ahol már a földművelés a fő profil - már nagyon is számított az apa személye és tényleg szívás lehetett fattyúként élni. Onnantól igaz mindaz, amit írsz.

G. Nagy László 2017.09.25. 13:19:56

@Haloperidol: Csupán három apró megjegyzés:

1. Az egyetlen egyetemes morálfilozófiai szabály az agressziómentesség. Ebbe abszolút szükségtelen belekeverni a szexet. Ha valakit megerőszakolnak, ott sem maga az aktus a bűn, hanem a kényszer.

2. Katolikus családban nőttem fel, katolikus gimnáziumba jártam. A szüleim - akik már sokszoros nagyszülők - a mai napig tabuként kezelik a szexualitást és ezzel egyáltalán nincsenek egyedül. Mérhetetlen a vallások bűne ezen a fronton.

3. Pár hónapja jelent meg legutóbbi könyvem, mely Jézus filozófiáját taglalja. Ha másért nem, hát ezért is kénytelen voltam kimerítően tanulmányozni a Bibliát.

Jakab.gipsz 2017.09.25. 13:31:16

A szexfüggők pedig rohangálnak az okos nézésű pszichológusokhoz.

Gondolom a keresztény egyház tanítása, tiltása, egy megelőző intelem, volt egykoron.

Persze ez egy libbancsnak magas, hazudozik téveszmékre hivatkozva, majd ráfogja másokra.

Muad\\\'Dib 2017.09.25. 13:33:59

@G. Nagy László:
1. "...Az egyetlen egyetemes morálfilozófiai szabály az agressziómentesség..." Ezt a szabályt az általad hivatkozott ősközösség nem ismerte valami tökéletesen.
2. A szexualitást tabuként kezelte a vallásossággal nem kifejezetten vádolható kommunizmus is.

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2017.09.25. 13:59:12

A monogámia preferálásánál, legalábbis Mózesnél, aki hadvezér is volt, egészségügyi okok is közrejátszhattak. Egy korabeli hadsereg ereje nagyban függött a szifiliszes és egyéb betegségektől szenvedő katonák számától. Akkoriban pedig egy egy hadsereget egy egészen másfajta sereg követett kereskedőkből, hullarablókból, csalókból és prostituáltalkból. Egy népszerűbb beteg lány komplett századokat tett harcképtelenné. Hasonló okokból követelte meg az ásók használatát nagydolog után, vagy rendelt el fürdést, ahol erre lehetőség volt.

G. Nagy László 2017.09.25. 14:04:43

@Tompahawk: Tökéletesen igazad van. Egy sor olyan tisztasági előírás jellemezte az ószövetségi zsidó vallást - korsók tisztán tartása, körülmetélés stb. - melyek tényleges egészségmegőrző funkciókkal bírtak. Csakhogy ezeknek ma már az égvilágon semmi szerepük sincs, sokan mégis - puszta értelmetlen hagyományból - továbbra is ezek mentél élnek. A kulturális evolúciónak az a lényege, hogy továbbvisszük a hasznos szokásokat és a múzeumba száműzzük az idejétmúltakat.

Muad\\\'Dib 2017.09.25. 14:29:19

@G. Nagy László:
A monogámia idejétmúltságát majd mindenki eldönti saját maga. Nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy valaki monogám legyen.
A szexellenesség esetében pedig ma már közel sem lehet kizárólag a vallást okolni (lásd pl. Japán, ahol köze nincs a valláshoz a dolognak).

de let e ... 2017.09.25. 15:13:01

@Jakab.gipsz: Miről beszélsz ember ? A katolikus papok sok mindenről ismertek csak az önmegtartóztatásról nem . Tolták a szexet ezerrel , míg nem volt tilos nekik a házasság , a cölibátus bevezetése után meg még jobban . Nemrégiben olvastam egy felmérést , hogy a papok többsége rendszeres nemi életet él . ( vatikáni forrásokból )

profiügyfélszolgálat 2017.09.25. 15:42:24

"a szexnek semmi köze sincs a morálhoz"

Ez marhaság. A legtöbb emberi cselekedetnek van köze morálhoz, mivel az ember alapvetően morális lény. A szexet minden kultúra szabályozza, egyik legerősebben morális cselekedetünk.

"Tudatukban semmiféle szégyenérzet sem tapadt a szexhez, mindez csupán a földművelő, monoteista vallású népek találmánya."

Mintha külön lehetne választani a történelem nélküli ember tudatát, a létezőtől.

A poszt alá nem támasztott állítások sokaságából következtet. Még ha nem is tudományos dolgozat igényű egy poszt, de azért a főbb kiindulópontokat illett volna linkelni.

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2017.09.25. 16:10:13

Volt az a Nüsszai Szent Gergely nevű teológus, aki helyből levezette Ádám édenkerti szexualitását is. Valahogy nem fért a képbe, hogy Ádám, oly közel Istenhez ennyire....szeplős dolgot művelt volna. A levezetés szerint, ha jól tudom, Ádámnak a szex csak annyi örömet okozott, mint karjának felemlése, utódait megofntolásból és nem ösztönből nemzette.

Olyan fejtegetést is olvastam, a szerzőre nem emlékszem, hogy az a nőnek fáj. A szerző a hitelesség kedvéért elméletileg cölibátusban élő férfi volt.

BéLóg 2017.09.25. 16:20:08

Istenem, ilyen mondatot olvasni, mekkora kéj:
"A vágy pedig nem más, mint az isteni törvénytől való elfordulás."

Namármost miután az Egyes számú ötlet Istentől a "Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a Földet", valamint az a tény hogy peniszt és vaginát kaptunk eme áldásos tevékenységhez (csak a férfiba került kevés vér), úgy azt mondani, hogy a szex utáni vágy Istennel szemben lenne, ahhoz valóban kell egy jó adag ostobaság.

Ellenben a fűvel és fával való üzekedés, különös tekintettel arra hogy a fű lehetőleg végtelen számú fával végezhesse ezt alkatilag predesztinálva erre, nos az valahogy se a fának, se a társadalmaknak nem igazán válik előnyére.

Szóval mit látunk itten? Valakik valamikor valakinek azt mondták, MÁSOK azt tanítják erről, meg arról meg amarról amit a VALAKIK azt úgy elképzelték (lásd Móriczka), így aztán máris lehet rettyinteni egy ilyen blogot ebből.

Esze semmi, dugd meg jól, vagy nem is tudom, mit kéne még erről gondolni.

Hacsak azt nem, akad szép számú társaság, ahol a Vezető kimondottan pártolja a szexet (általában fű, sok fával), de csak addig míg ő a fő fű.

G. Nagy László 2017.09.25. 16:23:26

@profiügyfélszolgálat:

1. Bárminek lehet köze a morálhoz. A hatvanas években a rendőr szólhatott a fiúknak hosszú hajért. Észak-Kóreában ma is. Attól, hogy egy beteg társadalom beteg etikai rendszert épít, attól az nem lesz általános érvényű és emberhez méltó.

2. Már hogy a fenébe ne lehetne különválasztani a különböző korok tudatát???? Mi másról szól az emberi evolúció????

BéLóg 2017.09.25. 16:26:33

@de let e ...: Így is van. Nekik ugye a HÁZASSÁG tilos, mondhatnánk kis szarkazmussal, aminek az oka azért mégiscsak az, hogy sokkal jobb ha egy egyházfi a közösségért dolgozik, semmint hogy a családja boldogulása legyen a fő cél.

G. Nagy László 2017.09.25. 16:27:24

@de let e ...: Nem az a gáz, ha a katolikus papok nemi életet élnek, hanem az, hogy titokban kell tenniük. A hetven pluszos vatikáni döntéshozók nem merik és nem is akarják eltörölni a papi cölibátust. Ez a legpusztítóbb agára az egyházra nézve.

2017.09.25. 21:40:03

@G. Nagy László: Az az igazság hogy nem így van. A babák mai napig úgy születnek, hogy az apukára hasonlítanak.Ez olyan mint a fogó reflex, már nincs feltétlenül szükség rá (nem kell a mamabundájába kapaszkodni ) de a papára való hasonlítás is az életben maradást szolgálta. ezt pedig még a fáról való lemászás óta hozzuk magunkkal.

BéLóg 2017.09.27. 15:56:28

@G. Nagy László: Ez mekkora baromság! Talán a reformáció megoldott mindent? Nem. Talán több ember megy papnak emiatt? Lópikulát. Ez egy ilyen közkeletű hiedelem, hogy ez hű mekkora probléma, miközben rohadtul ÖNKÉNTES!
Sőt, még katolikus pap is nősülhet, ha a görög katolikus felekezetet választja, vagyis ha valakinek KELL az a kis punci hivatalosan, simán katolikus (!) papként is megkaphatja.
Vagyis a cölibátusnak köze nincs az egyházi problémákhoz, kábé mintha csodálkoznánk hogy valaki katonának ment és jééé, puskával kell lőni embereket ölni, fúj.

G. Nagy László 2017.09.27. 16:31:58

@BéLóg: A magyar katolikus papok száma az elmúlt hetven évben a harmadára csökkent. 2015-ben mindössze húsz (!!!) újmisést szenteltek. Az átlagéletkor 60 körül mozog. Nyugat-Európában számos katolikus templom ma már gyakorlatilag csak múzeumként működik. Lehet, hogy igazad van, és semmivel sem volna vonzóbb pálya, ha eltörölnék a cölibátust. De rosszabb egész biztosan nem lenne a helyzet.

BéLóg 2017.10.09. 12:31:44

@G. Nagy László: De jobb sem. Vagyis abszolút értelmetlen egy társaság ÖNKÉNTES belső szabályairól kibiceknek vitát nyitni.
süti beállítások módosítása