Tervezd a nyugdíjad

Hol a legjobb nyugdíjasnak lenni? 1.

2015. július 06. - naturevic

Tavaly már ötödik éve készült el egy világszintű felmérés arról, hogy a gazdaságilag legfontosabb 20 ország közül melyikben milyen nyugdíjasnak lenni. A kutatás hátterében az Australian Centre for Financial Studies (ACFS), azaz az Ausztrál Pénzügyi Tanulmányok Központja (ezt két egyetem közösen alapította), valamint egy független szakmai szervezet, a Mercer globális tanácsadó áll.

A felmérés nem közvélemény-kutatáson alapult, a kutatók előre lefektetett szempontok (a Melbourne Mercer Global Pension Index) alapján értékelték az egyes országok nyugdíjrendszereit. A 40 féle változó között megtalálhatjuk többek között a lakosság potenciális lehetőségeit a megtakarításra, a nyugdíjakhoz fűződő állami támogatások mértékét, a nyugdíjalapok tőkemennyiségét és annak növekedését. Ezen szempontok három részindexre oszthatóak, amelyek önmagukban is beszédesek lehetnek: megfelelőség, fenntarthatóság, integritás. Az előbbi 40%-os jelentőséget kapott a végeredményben, a második 35%-ot, az utolsó pedig 25%-ban játszott szerepet.

shutterstock_161740196.jpg

A változók mentén az országokat pontozták, az összpontszám alapján pedig az országokat kategóriákba sorolták. Az „A” jelű, legmagasabb kategóriába azok az országok kerültek, amelyek 80 feletti pontszámmal végeztek. Pontosabban egy ország került ide, nevezetesen Dánia, amely elsőként szerezte meg 2012-ben az „A” minősítést és azóta is tartja a helyét, bár több részindexe romlott pl. tavaly óta. A „B” kategória két részkategóriára bomlik: „B+” minősítést kapott Hollandia és Ausztrália, „B”-t pedig Svédország, Kanada, Szingapúr, Chile és az Egyesült Királyság.

A „C” kategória csapata a következő országokból áll: Németország (meglepő, ugye?), Amerikai Egyesült Államok (hát még ez!), Lengyelország, Franciaország, Brazília, Mexikó. A sor végén kullogó „D” kategória tagjait nem az tartja össze, hogy egyértelmű vesztesek, sőt: a kutatók ezen országokban kifejezetten biztató jeleket látnak a fejlődésre, de bizony vannak olyan pontok is, amelyeket sürgősen revidiálni kell, mert az egész rendszer fennállását és működőképességét veszélyeztethetik. Ide tartoznak: Kína, Japán, Dél-Korea, India, Indonézia.

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezdanyugdijad.blog.hu/api/trackback/id/tr227592468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuki123 2015.07.06. 20:36:33

Chile úgy tudtam egy szegény ország...
Szingapúr bár gazdag...ott sem hiszem hogy mint ázsiai országban nagy hagyománya lenne a nyugdíjnak.

C egyszinten Németország meg
Lengyelország, Brazília, Mexikó.
Jah gondolom azért van London full ig lengyelekkel, mert az elviselhető kategóriában van a nyugdíj.
Mexikóiak is azért mennek Amerikába...mert egyszinten vannak.

Nevetséges az egész

Hollandok hiányoznak...
Amerikában se hiszem hogy csak C szintű a nyugdíj...főleg ahol jól menő cégeknél dolgozik valaki...vastagon megszedi magát a részvényből.

szabadság elvtársak! 2015.07.07. 07:36:44

Mi meg az ABC teljes végét sem érjük el4
süti beállítások módosítása