2016. okt 20.

Nintendo Switch néven mutatkozott be az NX

írta: erahurka
Nintendo Switch néven mutatkozott be az NX

Nagy várakozás előzte meg a Nintendo legújabb konzolját. A Wii U hatalmas bukása után valami nagyot kellett húzniuk, és valljuk be, sikerült is nekik, bár sajnos sok részleteket nem közöltek a brutálisan hosszú és unalmas trailer mellé.

nintendoswitch01.jpg

Az új gép teljesítményéről nem sok szó esik, viszont egy-egy megvillanó gameplay jelenet során egész szép grafikával felvértezett sárkányölős játékot is mutatnak. A korábban pletykált, kódnév nélküli Nvidia Tegra chipset tehát elég erős lehet a mai játékokhoz, de ez persze csak találgatás.

gallery02.jpg

A konzol lényege azonban egészen más: a lelke egy - a képek alapján - nagyjából 7" méretű kijelzővel szerelt táblagép, melyet egy dokkolóba helyezve a tévére küldhetjük a képét. Ehhez tartoznak a két oldalára felcsatolható kontroller elemek, melyeket dokkolt üzemmódban egy távtartó elemre pattinthatunk rá, így kapva egy szokványos kialakítású vezérlőt.

nintendoswitch02.jpg

Üzemidőről és árról nem esett szó, azonban kaptunk egy megjelenési időpontot: 2017 márciusában várható a konzol, melyre digitális vagy dobozos formában is vásárolhatunk játékokat, utóbbi esetben SD kártyákon érkeznek a programok. Ezek viszont nem csak a Nintendo saját gyártású címeit hordozzák majd, hisz a japán vállalat szinte minden jelentős kiadóval leszerződött.

Egyelőre jól áll tehát a Nintendo szénája: van egy korrektnek tűnő konzol, és egy rakás patináns játékkiadó. Azonban sok múlik azon, hogy a partnerek milyen címeket hoznak el a japán gépre, hisz hasonlóan jól nézett ki a Wii U, azonban az alacsony eladások hatására a legtöbb külsős cég kihátrált a projekt mögül. Reméljük nem történik meg újra, mi minden esetre érdeklődve figyeljük, mire lesz képes a jelenleg domináns PS4-gyel szemben.

Szólj hozzá

nintendo gaming nintendo nx nintendo switch