Társasházi közös képviselet

Társasházi szakértő

Társasházi szakértő

SEGÍTSÉG, HOSTEL MŰKÖDIK A HÁZBAN!

Mit tehet a lakóközösség a rendzavarás ellen?

2016. május 03. - Társasházi szakértő

A napokban felmerült a kérdés, a média is tárgyalta, hogy mit tehet a Társasház tulajdonosi köre, ha a ház egyik lakásában iroda, vagy Hostel működik?

Azoknak a tulajdonosoknak akik Hostel szolgáltatással foglalkoznak, semmilyen engedélyt nem kell kérniük a társasház lakóközösségétől. A hivatalos állásfoglalás ebben a kérdésben az, hogy a lakásában minden tulajdonos azt csinál amit szeretne, abba nincs joga beleszólni senkinek. (Természetesen ezt bizonyos keretek között kell érteni.)


Gondoljunk bele, ha minden tulajdonosnak aki a lakását nem lakás céljára szeretné használni a közgyűléstől engedélyt kellene kérnie, nem sok iroda működne társasházakban.
A probléma méregfogát, a Szervezeti és Működési Szabályzat és annak mellékletét képező Házirend szakszerű, átgondolt és életszerű megfogalmazásával és elfogadtatásával lehet kihúzni.


Több általam kezelt házban működik Hostel, eleinte sok probléma volt velük, de egy kis odafigyeléssel könnyen lehet kezelni a problémát.

Minden esetben a Hostelként működő lakás tulajdonosával áll a társasház jogviszonyban, a lakásának használói által okozott kárt, neki kell megtérítenie.

Megoldások:
- Az összes tulajdoni hányad kétharmados hozzájárulásával kamera rendszert lehet telepíteni.

- Amennyiben a vendégek kárt okoznak és ez csak akkor derül ki amikor már távoztak, tanukkal a kárt jegyzőkönyvezzük és a tulajdonossal le kell ülni a problémát megbeszélni.
- Az SZMSZ-ben és a Házirendben nem csak a Hostelekre, irodákra hanem az összes tulajdonosra érvényes életszerű, praktikus szabályokat kell rögzíteni. Így az SZMSZ és házirend módosításokat könnyebben lehet elfogadtatni. (Összes tulajdonosi hányad 50 százaléka, plusz 1 fő elfogadásával fogadja be a Földhivatal).
- Amennyiben a Szervezeti és Működési Szabályzat valamint a Házirend átgondolt, nincs más teendőnk mint az betartatni, akár bírósági úton is.


Halóka Csaba
társasházi szakértő

10014552_974855729230635_2913856617161581552_n_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tarsashaziszakerto.blog.hu/api/trackback/id/tr168683400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.05.04. 07:10:03

Megőrülnék ettől, az Uber helyett az Airbnb-t kéne tűzzel-vassal irtani.

Boka1 2016.05.04. 08:18:20

Társasházban előfordul az ilyen. Vannak a kutyások, dohányosok, alkeszek stb. Ezzel együtt kell élni.

room_101 2016.05.04. 08:49:13

Jó, jó, hogy életszerű meg praktikus szabályokat, na de az irígységet hogyan lehet szabályozni?

2016.05.04. 08:58:37

@Hátrányos helyzetű kaviár: "hostelként működő lakás" feltételezem a poszt írója nem ismeri a nyakatekert kifejezést, ezért említi hostelként. A hostel nem egy lakás a házban.

2016.05.04. 09:00:37

@Boka1: hát nem, nem ugyanaz. Kutya, bömbölő csecsemő, tévét ezerrel üvöltető mamika, részeg asszonyverő, ezek kvázi természetesek, a háromnaponta cserélődő ámokfutó angol legénybúcsús bandák nem. A lakóház nem hotel, sehogy sem az, szóval én szimplán megtiltanám az ilyesmit. Főleg, hogy például a lakásárakra, bérleti díjakra is eszméletlen rossz hatással van, ahogy Berlinben is már nagyon forró a helyzet.

room_101 2016.05.04. 09:10:32

@shitgun: Miért is jobb az ámokfutó angol legénybúcsúsnál a feljebb felsorolt többi? Mert ezektől pár nap után megszabadul a ház, azok meg kihalásig "szórakoztatnak"?

Medgar 2016.05.04. 09:11:18

@Boka1: Érdekes módon a nyugati világban a deviánsoknak kell alkalmazkodni, nem a normális embereknek...

2016.05.04. 09:15:11

@room_101: nem jobb, plusz egy. Sőt, egy hatalmas plusz egy, ha érted. Szóval azért, mert eleve vannak problémás lakók, az még nem indok arra, hogy a ház még egy gázos dolgot elviseljen. Plusz jelentős különbség az is, hogy a hangos tévés mamika tulajdonos, tehát fűződnek érdekei a házban lévő állapotok javításához, addig az ámokfutó angolok telibe leszarják, ha hangzavart csinálnak, ha kukát rugdosnak, ha falat rongálnak, mert két nap múlva hazamennek. Nehogymá' ez ne legyen világos.

room_101 2016.05.04. 09:33:33

@shitgun: A lakást kiadó is tulajdonos, neki is érdeke, hogy normálisan menjenek a dolgok a házban. Ugyanis nem csak legénybúcsús vendégek vannak. Bár lakója válogatja. Idős öregurakkal teli házban lehet, hogy még népszerű is egy hangosan kefélő nászutaspár. Nemkülönben a zűrös házban jól lepontozzák a lakását a vendégek.

2016.05.04. 09:38:08

@room_101: nem érdeke, leszarja, sokszor nem is magánember áll az ilyen lakások mögött, hanem befektetők, cégek, akik nagy ívben tesznek rá, hogy a helyi lakók szenvednek az átjáróháztól, ha valaki reklamál, elhajtják a francba. "Nemkülönben a zűrös házban jól lepontozzák a lakását a vendégek." - ez meg hogy a francba jön ide? A tajtrészeg angolok lepontozzák a lakást? Érted te miről beszélsz? Nem a vendégek kínlódnak, hanem a házbeliek, a vendégek jól érzik magukat, vagy úgy érted, hogy a saját maguk okozta balhé miatt pontozzák le a lakást??? WTF??? Így különben csak az beszél, aki nem ilyen házban lakik, majd ha a te szomszédodban is egymásnak adják a kilincset hangos, pár napot maradó, a házbelieket leszaró turisták, akkor majd leadsz a papírszagú elveidből.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.04. 09:44:10

@shitgun: Ó dehogynem .... csak a Szent István körúton mutatok neked 2 hostelt, ami társasházi lakásokban működik. Ott van mindjárt a Morisson's feletti Full Moon, és tőle 100 méterre is egy másik. Szóval, de a hostelek is jobbára társasházi lakásokban működnek, igaz, rendszerint több lakást nyitnak egybe ....

2016.05.04. 09:50:22

@Hátrányos helyzetű kaviár: igen, de nem egy lakás. Egyetlen lakás a házban az totál nem hostel, attól, hogy hostelek működnek társasházi épületekben (a komplett épületben, mi másban működnének a belvárosban???) még egyetlen lakás nem lesz hostel. 100%, hogy a posztban airbnb-ről van szó, csak nem mindenki ismeri a kifejezést. Egyébként laktam hostel mellett a Király utcában, azzal eredendően nincs baj, az tulképp egy olcsó, csökkentett szolgáltatású szálloda, ahol bent szabályok vannak, a balhék nem is bent szoktak lenni ebben az esetben, hanem a bulihelyen, az utcán. ha azonban a házban van egy-két airbnb-be kiadott lakás, akkor ott nincs portás aki felmegy és szól, hogy itt volt elég. Volt különben az inexen tavaly környékén egy nagyriport hosteltulajokkal (guglin megtalálod ha érdekel fél perc alatt), akik elmondták, hogy a fővárosi hostelek már nem fogadnak angol fiúcsapatokat, mert annak mindig amortizálás, kár a vége, na ezeket a bandákat szépen felszívja a teljesen kontroll nélkül működő airbnb rendszer. Úgyhogy nem kedves nyugdíjas holland párok mennek airbnb kecókba...

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.04. 10:07:46

@shitgun: Khm, nem, tévedsz, nem a teljes házban működnek a hostelek, még csak nem is kizárólagosan egyetlen emeleten, hanem egy emeleten pár lakást egybenyitnak.
Nem sok hostelben jártál Budapesten, ugye? Én az évek alatt megfordultam párban, nagyon kevés az olyan hostel, amely kifejezetten egy erre épített, vagy megvásrolt esetleg kibérelt épületben működik. Ezek rendszerint a party-hostelek a bulinegyedben. A te angoljaid kedvenc előfordulási helyei ;).
Airbnb-zni elsősorban magánszemélyek szoktak, nem cégek, és azokat a lakásokat a bookingon nem találod meg rendszerint. Az airbnb-zők meg eléggé odafigyelnek arra, hogy 2-3 nap alatt ne verjék szét a lakásukat, ugyanis az oldalon kapott értékelésektől függ, hogy lesz-e vendége, vagy húzhatja a le a budin a lakását.
Amibe te szerencsétlen módon beletenyereltél, az a teljesen törvényes, bookingon, szállás.hu-n és hasonlókon hirdetett turista-appartmanok, amelyek esetedben egy cég tulajdonában vannak, és ők valóban nem nagyon törődnek a lkók nyugalmával, meg nem is hatalmas kiadás az sem, ha akár hetente kell lefestetni a telibe hányt falakat.

room_101 2016.05.04. 10:11:08

@shitgun: Nincsenek papírszagú elveim. Én is airbnb-ző (is) vagyok. A vendégek pontozzák a lakást, ha részeg gyerekverő volna a gangon, lepontoznák. Egyébként én is igyekszem leinformálni a vendéget, és ha balhésnak tűnik, lemondom. Meg mostanra van jópár visszajáró vendég, akit ismerek. Többségében gyógyfürdőkúrára érkezők. Ők fizikailag sem képesek még egy üres kukát sem felrúgni.

2016.05.04. 10:16:18

@Hátrányos helyzetű kaviár: valóban nem sok hostelben jártam Budapesten, hisz itt lakom, mi a francnak kéne hostelbe mennem? Nem is érdekel, hogy néznek ki belülről. A hostelek lakóival már viszont sokat találkoztam, nyolc évig laktam a Király utca legelején. Végülis teljesen mindegy, hogy hostelnek vagy airbnb-nek hívjuk a dolgot, maga a jelenség a lényeg, hogy adott egy társasház, aminek 1-2-4-6 lakása olyan turistáknak van kiadva, akik a házban lakók nyugalmának megtartásában, a ház tisztán, rendezetten tartásában nem érdekeltek. A nagy hostelek, amik teljes épületekben vannak és csóri hotelként működnek, azok tényszerűen nem fogadnak már évek óta például legénybúcsús társaságokat. Ezek a társaságok, akik nagy számban érkeznek Bp-re, így kénytelen máshol megszállni, itt jönnek képbe a sima lakóházba integrált kiadó lakások, és most tényleg tökmindegy, hogy minek hívjuk őket, a lényeg az, hogy ezekben az esetekbe a lakók kénytelen együtt élni azzal, hogy a mellettük, felettük stb lévő lakásokban pár napig maradó szállóvendégek laknak, akik többségükben bulizni érkeznek Budapestre, vagyis magasról tesznek arra, hogy a falszomszéd reggel hétkor kel mert melózni megy, hogy kisgyerek aludna ott ésatöbbi. Ez a probléma, nem az elnevezés. És a kiadó lakások tulajdonosai ezt leszarják, a lakásuk lehányt falát, összetört bútorát persze megpróbálják pénzben behajtani, de a lakók normál életvitelének felborulásával nem foglalkoznak, az semmiféle értékelést nem befolyásol, hogy a szomszéd hajnali háromkor csatazajjal hazaérő éneklő angolokra ébred, ez a biznisznek nem árt, így nem is foglalkozik vele a tulaj, ha magánszemély, ha cég, ha bárki.

2016.05.04. 10:16:59

@room_101: ja ha te is nyomod az ipart, akkor mi a francnak jártatom a pofámat, szólhattál volna, így kurvára felesleges az egész.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.04. 10:25:57

@shitgun: Mna, igen, a Király utcában és a környéken van pár buli-hostel....
Most már én is lakást bérelek, de amíg csak kerestem, addig hostelekben szálltam meg a városban, onnan vagyok ilyen "okos" ;).
Értem én, hogy rohadt gáz egy ilyen helyzet, és őszinte részvétem, viszont nem hiszem, hogy ne tudnátok tenni ellene, már a teljes lakóközösség. Biztos nem megy egyik napról a másikra, de valahol el kell kezdeni.
A fogalmakat meg csak azért gondoltam tisztázni, mert felvetteted, hogy be kellene tiltani az airbnb-t. Nos, ez a te problémádra nem fog megoldást hozni.

2016.05.04. 10:33:11

@Hátrányos helyzetű kaviár: ahol most lakom, ott nincs ilyen probléma, ugató kutya, bömbölő baba, rendszeresen éjjel egykor felettünk mosó asszonyság van, de ezek tényleg kötelező tartozékok, nem is hisztizek miattuk. Továbbra is tartom, hogy a hoteleknél több általam felvetett típusú zűrt okoznak a társasházakban elszórtan kiadogatott airbnb-s lakások, mint a hostelek, de tényleg nem a név a lényeg, hanem a történés. Úgy általában valahogy törvényesebb, ellenőrizettebb mederbe kéne terelni a lakáskiadást, mert persze az sem finom, amikor duhajkodó egyetemisták laknak az ember fölött, a tulaj meg érdi, és magasról tesz a dologra, amíg a bérlők havonta ötödikéig rendben fizetnek (true story :).

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.04. 10:49:17

@shitgun: Hm, hát nekem nagy szerencsém van a mostani lakásommal, a felettem lakót néha hallom, úgy hetente egyszer, a lakás meg egy normális társasház, sem vonyító kutya, sem ordító kölykök, sem bulizó egyetemisták, sem balhézó vagy demens szomszédok.
Viszont, ha választanom kellene, akkor inkább egy turista-lakás vagy airbnb-lakás, mint a balhézó szomszéd, magánytól félőrülten vonyító kutya, állandóan üvöltő kölykök, rendszeres bulizók. Ugyanis ezek állandóan jelen vannak, míg a turisták hetente cserélődnek, és nagyobb esélyed van a csendre és a nyugalomra, mert ugye nem mindegyik turista angol legénybúcsus.

2016.05.04. 10:59:46

@Hátrányos helyzetű kaviár: ebben is van valami, persze a legjobb, ha stabil, nyugodt lakóközösség van, de az meg a fantázia világa :)

Dikusz 2016.05.04. 10:59:59

@shitgun: nem irigylem azokat, akik a Király utcában laknak/laktak. Nemcsak az általad említett legénybúcsút tartó bulizók miatt, hanem az utcára nyitott teraszok miatt is. Nagyon zavaró tud az is lenni, ha álló éjszaka beszélgetnek az ablak alatt. Hiába a gyönyörűen felújított épületek, szerintem egyszerűen élhetetlen a környék.

2016.05.04. 11:06:48

@Dikusz: én a belső udvarra néző lakásban laktam, de aki kifelé nézősben, az szenvedhetett, mint a kutya. Persze a belváros nem nyugalmi övezet, de a Királyban rendesen túlpörgették a dolgot. Én 2005-től2013-ig laktam ott, úgyhogy szemtanúja voltam, ahogy a nyugodt, belvárosi utcából szép lassan kelet-Európa legnyüzsgőbb buliközpontja válik, annak minden pozitív és negatív hordalékával. 2010-11-ig volt izgalmas és jópofa, ahogy felpezsdült az élet, aztán egyszercsak hirtelen ellepték a dühöngő bulituristák a környéket, onnantól fogva olyan érzés volt a Király utcába járkálni, mintha egy felkapott görög üdülőfalu bazársorában sétálgatnék, az már nagyon zavaró volt. Szerettem ott lakni, rámtör néha a nosztalgia, de ha most arra járok, már nem sajnálom, hogy eljöttem onnan. (A kipakolós helyektől én speciel nem a hangzavar miatt kaptam agylobbot, hanem mert annyira befoglalták a járdát, hogy gyakran konkrétan 40.50 centi sáv maradt közlekedni, konkrétan gyalogos dugók alakultak ki egy-egy teraszos előtt.)

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.04. 11:08:21

@shitgun: Akkor nekem malacom volt ;). Igaz, szerintem városrész függvénye is. Én Újlipótban bérlek lakást, tégla társasház, ahol nem igazán hallod a mindennapi élettel járó zajokat. Egy csepeli panelben valszeg, nem így lenne, az épület esetében tuti nem, mert kiválóan vezeti a hangot, de gyanítom a szomszédokkal is sokkal rosszabbul jártam volna. Mondjuk, ezért is kerültem el nagyívben a panel lakótelepeket a kereséskor.

Dikusz 2016.05.04. 11:35:49

@shitgun: a közlekedés a másik gond. Az alapból keskeny járdát még jobban elfoglalják, és az autós forgalom is nagy. Nyilván nem lehet összehasonlítani a nagyon régmúlttal, természetes hogy kell a változás. Keresztapámék laktak a Király(Majakovszkij) u.9-ben, gyakran jártunk arra. Nem volt felkapott környék, kb úgy nézett ki, mint a Király utca (és környéke) többi része.
néhány méterrel arrébb ugyanolyan lepusztult az egész, évtizedek óta nem nyúltak hozzá.

nyanyus 2019.10.06. 11:34:08

Mi a teendő akkor, ha a társasházban az egyik szomszédunk( 5 lakásos, budai ház) csecsemő ortopédiai rendeléseket tart ( masszást is), így reggel 8 és este 7 között óránként jönnek kismamák, családok síró gyerekekkel. Zeng az egész ház. Eddig volt olyan megállapodásunk, hogy mindezt hetente 3x csinálja, de ma már ezt a megállapodást nem tartja érvényesnek, és akár szombaton is jönnek gyerekek, és este 6 után is, Ezáltal a ház már olyan, mint egy rendelőintézet,
süti beállítások módosítása