Homoszexualitással vádolták és megölték a csecsen énekest

Csecsenföld mindig is egy földi pokol volt a sok közül, amit nem is támaszthatna alá jobban a közelmúltban kezdődött "tisztogatás", melynek során a csecsen hatóságok az orosz kormány rábólintásával melegekre vadásznak. Feltehetően ennek a tisztogatásnak lett az áldozata a 26 éves Zelim Bakaev csecsen énekes is.

Zelimet augusztus 8-án látták utoljára, amikor Moszkvából a csecsenföldi Groznijba utazott nővére esküvőjére. Igor Kocsetkov orosz melegjogi aktivista egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy megerősítést kaptak Zelim letartóztatásáról, más aktivisták pedig egy névtelen forrásra hivatkoznak, aki szerint Zelimet három óra alatt lekapcsolták, miután Groznijba ért, aztán megkínozták és tíz óra leforgása alatt meg is ölték.

A csecsen hatóságok persze tagadnak, az orosz közmédia pedig védi őket, sőt, egészen addig ment, hogy elővett egy videót és megpróbálta beetetni a nézőkkel, hogy a videón Zelim látható egy németországi lakáson, épen és egészségesen. Az aktivisták a videó hitelességét hamar bedöntötték, hiszen azon olyan orosz energiaital és berendezés látható, ami a németeknél nem kapható. Miután a közmédia videós próbálkozása befuccsolt, azt állította, hogy Zelim Whatsappon írt egy üzenetet anyjának külföldről, de utána nem lehetett már elérni. Mert hát egy ilyen high profile celeb csak úgy eltűnik a világban, ugye.

(Forrás: NewNowNext)